Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-31 / 255. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. október 31., csütörtök (Az Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemle anyagából) Szatmári K. Ad»: Álom — „Az emberi test szépségének és iá lélek nemességének egyidejű, hű kifejezése minden bizonnyal az ábrázoló művészetek legemel- kedettebb, és egyben legérdekesebb célkitűzése.’’ Az idézet ,1862-böl való. Több különböző korszakot ismerünk ebben a műfajban is, közben rengeteg indulat kavargóit az aktfotózás körül. Valahogy mégsincs olyan messze a századelejitől a mai megfogalmazás, mint más témákban. Lehet egyáltalán újat alkotni az aktfotózásban? ■ — Ezt a kérdést mindig, mindenre fellőhetnénk, és ebből következik a válasz is. A világ oly’ nagy, oly’ sokszínű, oly’ végtelen, hogy a megismerósnelk sem lehet határa. Bármely téma — így az emlberi test rejtelmei, szépségei, mondanivalói is — mindig újrafega'lrnazlható, és még mündig marad megismerésre érdemes. — Nem lehet könnyű dolguk a modelljeiknek .. . Budapest, Párizs, Nizza, New York, Hollywood, Róma — hogy csak a legjelentősebb várösokat soroljuk fel azok közül, ahol élt és — hol színészként, hol tanárként — dolgozott Perczel Zita. S most a művésznő is „bevonult”, a Forgószínpad színészotthonba. Persze csak Noel Coward ikomöly vígjátékéinak egyik főszereplőjeként. ö az, aki miatt megbolydul az addig csendes btt- hon. A ikét rivális színésznő, Lotta — Perczel Zita — és May — Lukács Margit — történetét a Budapesti Kamaraszínház vendégjátékának köszönhetően november 3-án, vasárnap és 4-én, hétfőn este hét órától a Miskolci Nemzeti Színház közönsége is megismerheti. A színészotthon többi lakójának szerepében Lengyel Erzsit, Nárai Terit, Pártos — Ez tény. Bár általában hivatásos modeltekikel dolgozunk, ám így is előfordul, hogy nem értjük egymást igazán. Biztos, hogy nehéz lehet egy másik ember elképzeléseit megvalósítani. Mi csak meghatározhatjuk a különiböző helyeket és helyzeteket, ám, hogy jó legyen a kép, ahhoz még 'kell valamiféle közös gondolkodás. — Egy aktfotó is jelenthet többet „önmagánál”? — Természetesen ezeknél is több értelmezési síik lehetséges. Sőt, ahány ember, annyiféle. Hiszen gondolataink a végtelenbe kalandozhatnak, s . egy-egy alkotás akkor Sikeres . igazán, ha az érzelmek sokaságát indítja e'l bennünk ... (A képről az utolsó információm az, hogy ellopták a kiállításról. Egy férfiember bizonyára úgy gondolta, — elég önző felfogás —, hogy ha hazaviszi, alklkor egyedül övé ez az álom ...) (dk) Erzsit, Moldován Stefániát, Fele ki Sárit, Freymann Magdát és a miskolciak régi kedvenceit: Barta Máriát. Zolnay Zsuzsát és Lontay Margitot láthatjuk. Az előadás további szereplői: Men- sáros László, Tóth Judit, Beregi Péter, Szerencsi Éva, Kiss Erika, Győri Ilona, Szé- lyes Imre, Rosta Sándor és a rendező, Petrák József. A meghívó szerint, akik vasárnap, vagy hétfőn este elmennek a Miskolci Nemzeti Színházba „néha a nevetéstől, néha viszont a meghatottságtól fognak köny- nyezni, hiszen ez egy komoly vígjáték. De hogy biztosan jól érzik majd magukat ezen az estén, arra garancia, hogy a pályájukat befejezett színésznőket pályájuk csúcsán lévő színésznők alakítják." (fg) Mit ír megint ez az újság?! Amit az újság ír, abban sok minden igaz, sok minden nem. Ami igaz, azzal csak az igazságot nem szerető korokban szokott baj lenni, ami viszont nem igaz, az általában sérti az emberek igazságérzetét, s az ilyesmi ellen többnyire fel is szólalnak. Levelet írnak, telefonálnak, egyszóval tudomására hozzák a szerkesztőségnek, hogy 'ismét melléfogott, a cikk írója nem pontosan írta le azt, amit írt, s ezért legkevesebb helyreigazítást kérnek. Az ilyen, tisztességes hangú olvasói észrevételek —, akár hiszi a kedves olvasó, akár nem — a legszívesebben fogadott levelek, telefonok a szerkesztőségben, mert azt jelzik, hogy ami az újság oldalain megjelenik, mégsem pusztába kiáltott szó, s vannak szép számmal olyanok, akik nemcsak átfutják a közölt cikkeket, de alaposan és figyelmesen el is olvassák. Azaz, nem közömbös számukra arnii körülöttük történik, s odafigyelnek arra, amit egyik-másik eset, vagy ügy kapcsán az újság ír. Gondolom, nem szükséges bizonygatni tehát, hogy milyen örvendetesek ezek az észrevételek, még akkor is, ha a szerkesztőség tudja —, s ezért meg is követi a kedves olvasót — hogy emögött bizony hibák, figyelmetlenségek, pontatlanságok állnak, amiket el is lehetett volna kerülni. Nos, legutóbb mi a „Zsákutcában nem jó lakni” című cikkünkkel jártunk így, amely egy diósgyőri. Vár utca-beli vállalkozó, a Talizmán nevű vendéglő 'tulajdonosának gondjaival foglalkozott, s azt próbálta érzékeltetni, mennyi előre nem látható akadály gördül, vagy gördíthető egy ilyen látszólag jó körülmények között működő 'kis magyar vállalkozás útjába is. Az írásra több észrevétel is érkezett, olyan is, amelyikkel lehet vitatkozni, s olyan is, amelyikkel nem. Ez utóbbiak közé tartozik a Miskolc Diósgyőri Református Egyház lelkipásztorának, dr. Szőnyi Györgynek a tiltakozása, amely szerint hibás az a közlés, hogy a vár melletti régi harangozóház a fentebb említett egyház tulajdona lett volna, s a Talizmán ezt vette bérbe és tette étkeztetési célra alkalmassá. Nos a helyzet valóban nem így áll, a szóbanforgó épület nem a református egyházé, hanem az evangélikusoké, s ők bocsájtották át hasznosításra a használaton kívüli épületet. Elírásunkért nem győzünk eléggé bocsánatot kérni. A másik észrevétel Balogh Sándortól, a diósgyőri városvédők vezetőjétől érkezett, s bizony az is szemenszedett, színtiszta igaságot tartalmaz, amennyiben címünket úgy módosította, hogy „Természetvédelem alatt álló utcában nem jó lakni”. Mondanunk sem kell, hogy vele is a legmesszebbmenőkig egyetértünk, nemcsak abban, hogy a természetvédelem „ ... az emberiség fennmaradásának lé'kérdése .. j” hanem abban is, hogy „ ... vonják vissza az 1978 óta védelmet élvező fasorra . ..” és az utca rendjére vonatkozó rendszabályokat. És bár sejtjük, hogy ez utóbbit Balogh Sándor nem szíve szerint javasolta, engedje meg, hogy mégis megjegyzést fűzzünk hozzá. Előbb egy kérdést, aztán egy történetet, Kérdésünk pedig szólna ekképpen. Meg van-e győződve Balogh Sándor arról, hogy az 1978 körül hozott rendszabályok minden esetben figyelembe vették az embert és a magántulajdonnal rendelkező, vagyonát gyarapítani akaró ember érdekeit? A történet viszont kissé távolabb visz időben és térben Diósgyőrnél, de olyan helyre, ahol a természetvédelem és a környezet tisztaságának óvása ugyanolyan fontos mint nálunk. Tokióról van szó, ahol — annak idején megírták a lapok — egy öreg szamurájt semmilyen eszközzel nem tudták rábírni, hogy házacskáját és ikertjét a kikötőt az olimpiai létesítményekkel összekötő többsávú 'sugárút kedvéért feladja. Nos, az öreget nem lakoltatták ki, házát, telkét nem sajátították ki, nem büntették meg —, végtére is ott a személyes érdek és a magántulajdon szent és sérthetetlen volt akikor is — hanem kikerülték az úttal. Ez a makacsság az olimpiát rendező Japánnak belekerült néhány milliójába, de az öreg szamuráj háza most is ott áll (hat) a helyén, a személyes érdek és a magántulajdon sérthetetlenségének mementójaként. Gyöngyösi Gábor Rácin Mágocsi Gáspár ikezdte el a paci ni ikasté'Iy építését, a XVI. század második felében. Talán ezért kötődik annyira iaz ő nevük .az épülethez, s ezért felejtkezünk el sokszor az utánuk következő tulajdonosokról. A Má- gocsiak után néhány évtizeden át 'az Alagiak birtokolták a kastélyt, majd 1631-től egészen 1945-ig a Sennyeieké volt iPácin ékessége. Az épületet a II. világháború után a környék lakói feldúlták, értékeit széthurcolták, mozdítható köveit más házakba építették. Néhány esztendeje azonban — teljes felújítás után *— ismét büszke 'lehet kastélyára a falu lakossága. Ma különböző kiállításoknak ad otthont. A néprajzi s történelmi anyag mellett a vidék szülöttjének, Czinkc Ferenc grafikusművésznek alkotásait is láthatjuk itt. Fotó: Laczó József RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05 : Hangszemle. — 8.20: Szonda. — 9.05: Napiközben. — 11.10: Archív felvételeinkből. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Üjraolvasva. — 15.05: Könyveim — barátaim. — 16.15: Hangpaletta. — 17.05: Cigányfélóra. — 17.35: Genfi zsoltárdallamok. — 18.00: Esti krónika. — 10.30: Ráadás. — 19.30: Hol volt, hol nem volt. — 19.50: Hajszálgyökerek. — 20.05: Szerpentin. — 21.05: Három szólamban. — 2'2.00: Kése esti krónika. — 22.30 : Ismeret- terjesztő műsor. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Klasszikus operettekből. — 10.20: Operaslágerek. — 11.23: Népsszerü fúvósmuzsika. — 13.03: Nosztalgiahullám. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Szórakoztató antikvárium. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 16.00: Rádiókvíz. — 17.00: RádiöMa. — 19.03: Ahogy mi zenélünk. — 19.30: Popregiszter. — 20.00: Garázs. — 20.30: Bemutatjuk a finn Harthill együttest. — '21.0>3: Daráló. — 21.33: Budapesti Művészeti Hetek. — 22.00: Kabarécsütörtök. BARTÓK: 9.10: Üj lemezeinkből. — 9.48: Ileana Cotrubas operaáriákat énekel. — 10.20: Így láttam Bartókot. — 10.51: Dávid zsoltárai a barokk zenében. — 12.05: Szvitek. — 13.00: Hallgassuk újra! — 14.00: Dvorzsák műveiből — 15.08: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájából. — 16.05: Üj kompakt-lemezeinkből. — 17.10: Richard Strauss műveiből. — 18.00: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.40: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.25: Rádióhangversenyekről1. — 19.53: Százéves a Carnegie Halb. — 21.53: Napjaink zenéje. MISKOLCI RADIO a 268 m. közép-, valamint a 66.8 és 71,2 MHZ URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.00: Kossuth krónika. — 6.30: Észak-magyarországi Krónika. — A gabonakereskedelem jövője! Sajtótájékoztató a Heves megyei Tűzoltópa- rancsnokságon. — Tudunk-e takarékoskodni. — 6.45: A Mátrában ülésezett a parlament környezetvédelmi bizottsága. — 7.15: Interjú Pozsgay Imrével, aki Ózdon tartott előadást. — 7.30: Holland összefogás egy kazincbarcikai kislányért. — Miskolci utcanevek története. — Gyarmati Béla jegyzete. — Reklám. Szerk.: Tolnai Attila. 16.00—Í8.00: A miskolci rádió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. 1 2 16.30: ötről hatra. — 17.30: Kérdezz! Felelek. — 17.45: Gyerekeknek. — 1(8.15: Telesport. — Jó estét! — 18.40: Esti egyenleg. — 19.05: Moselbrücki történet. NSZK tévéfilm. — 20.00: Körzeti tévóstúdiók műsora. — 21.05: 50 perc... muzsikáról. — 22.00: Híradó. — 22.25: Napzárta előtt... — 22.45: Nem hiszek már a szerelemben. Olasz film. SZLOVÁK televízió 1. MŰSOR: 8.00: Piac, kereskedelem, pénzügy. — 8.30: Események, kommentárok. — 9.10: Talk-show. — 15.35: Bába. Lengyel tévésorozat. — 16.55: A szél gyermekei. Dokumentumsoro- zat. — 17.25: Autósok, motorosok magazinja. — 18.05: A nap percei. — 18.15: Piac, kereskedelem, pénzügy. — 18.50: Torra. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.05: Találkozás M. Hornicdk- kel és vendégeivel. — 21.05: Dekalóg. Lengyel tévésorozat. — 22.05: Események, kommentárok. — 22.45: A ,,Relaxe” együttes műsorából. — 23.15: Foltok a Napon.. Tévéjáték. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK PROGRAMJAI SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.35: Szomszédok. — 9.05: Az Addams család. — 9.30: Tévébolt. — 9.50: Amiből az álmok vannak. — 12.15: Szerencsekerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Bingo. — 14.00: Ürmacs- kák. Rajzfilmsorozat. — 14.25: Közkórház. — 15.10: Szomszédok. — 15.35: Tévébolt. — 15.50: Egy Duke ritkán jár egyedül. Akciófilmsorozat. — 16.45: A rendőrnő. Krimisorozat. —■ 17.45: Az Addams család. Humoros horrorsorozat. — 18.15: Bingo. — 18.45: Jó estét. Németország! Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.15: Miike Krüger-show. — 21.15: Porky’-s. Kanadai fiimvíg- játék. — 23.10: A rémület éjszakája. Am. sci-fi. — 0.40: ATP — Highlights. — 1.20: Képújság. RTL PLUS: 5.30: CBS-híradó. — 6.00: Az RTL reggeli magazinja. — 8.30: Vásárlók magazinja. — 9.00: Üt a mennyországba. Családsorozat. — 9.45: Gazdagok és szépek. Családsorozat. — 10.10: Versenyfutás a halállal. — 11.00: Vásárlók magazinja. — 11.30: A vadrózsa. Teleregény. — 12.10: ön következik. A1 Mundy! Kri- misorozat. — 13.05: Egy apával több. Családsorozát. — 13.30: A kaliforniai klán. — 14.20: A springfieldi történet. — 15.05: A farkasok klánja. Teleregény. — 15.50: CHiPs. Krimisorozat. — 16.40: Kockázatos. — 17.10: Já- tékshow. — 17.45: Csillagtallér. — 18.00: A vadrózsa. — 18.45: Híradó. — 19.15: Jump Street 21. Krimisorozat. — 20.15: Mini playback-show. — 21.15: A w'örthi-tayi kastély. NSZK-soro- zat. 5. rész. — 22.15: A vad csapat. Olasz akciófilm. — 23.55: Frankenstein 70. A műember. — 1.20—1.45: Alfréd Hitchcock bemutatja . . . Am. krimisorozat. TELEVÍZIÓ- mozi 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.47: F.alutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Vlerkli. — 9.00: Jóga. — 9.20: Képújság. — 16.00: Román nyelvű nemzetiségi magazin. — 16.30: Tenisz Párizs Open. — 17.30: Barangoló. — 18.00: Közlemények. — 18.15: Gyereksarok. — 18.45: IS. — 19.15: Ez történt akkor ... — 19.30: Híradó. — 20.20: Szomszédok. Teleregény. — 20.55: A Panoráma különkiadása. — 21.45: Dómján Edit. Művészportré. — 22.45: Menedzser magazin. — 23.30: Mozimámor. — 24.00: Késő esti- híradó. — 0.05: BBC-híradó. 2. MŰSOR: Jó reggelt! — 6.00—9.00: NAP-kelte. Kellemes délutánt! — 16.20: Hírek. — Ismételten felhívjuk a szikszói köztemetőben nyugvók hozzátartozóinak figyelmét, hogy a sírhelyek megváltásának végső határideje: 1991. december 31. Ügyintézés: munkanapokon 8-tól 16-ig a polgármesteri hivatal emelet 2. szobájában, valamint október 31-én és november 1-jén a temetőben 8-tól 18-ig. Szikszó Város Polgármesteri Hivatala MISKOLC, KOSSUTH: Kebelbarátok. Mb. szí. francia vígj. Kezdés: de. 10 és f3 órakor. Holtpont. Szí. amerikai kalandfilm. Kezdés: . f5 órakor. Julia- nus barát I—II. Magyar—olasz tört. dráma. Kezdés: f7 órakor. — HEVESY IVAN FILMKLUB: Véres játék. Mb. szí. amerikai film. Kezdés: 3 órakor. Vérszerződés. Szí. magyar film. Kezdés: 5 órakor. Caravaggio. Szí. olasz életrajzi film. Kezdés: 7 órakor. — HEVESY IVAN VI- DEOMOZI: A bosszú angyala. Mb. szí. amerikai akciófilm. Kezdés: hn9 órakor. — TÁNCSICS: Karate kölyök. Szí. amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEOMOZI: Szerelemre születtek I. Szí. amerikai erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: flO és Í7 órakor. A hős és a terror. Mb. szí. amerikai akciófilm. Kezdés: Í3 órakor. Tiltott vágy. Szí. német erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: fl2 és f3 órakor. — MISKOLCI EGYETEM : Robin Hood. Szí. amerikai kalandfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: Kutyaparadicsom. Szí. francia—olasz film. Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és fi órakor. — SATORALJAÜJHELY ■. Országúti disco. Mb. szí. amerikai zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MEZŐKÖVESD: Higgy neki. hisz zsaru. Mb. szí. amerikai krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — TISZAÜJ- VAROS: Rocketeer. Mb. szí. amerikai fantasztikus film. Kiemelt helyár! Kezdés: f6 és f8 órakor. — ÖZD, BÉKE: A szolgálólány meséje. Szí. német- francia film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS: Hegylakó II. rész. Szí. amerikai fant. film. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. A míísorváltoztatás jogát fenntartjuk ! SZÍNHÁZ 31.. csütörtök Othello Goldoni ifj. bérlet Este 7 órakor