Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12 / 240. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. október 12., szombat iskoiakérdések Lapunk szeptember 28-i számában vitaindító szándékkal adtuk közre Király B. Izabella MDF-es országgyűlési képviselő Gondolatok szeptember végén című írását. Most pedig megkezdjük az érintettek hozzászólásainak közlését. Merre van az előre? Utazzon velünk ingyen Európába! Az ÉSZAK-«MBlá és a DÉKA Kereskedelmi és Utazási Kft. közös rejfvénypályázata Király B. Izabella mindenkinek szemrehányást tesz, aki kevesli a művelődésügyben a változást, aki hiányolja ,a „rendszerváltást” az iskoláiban. Azt írja, hamis, félrevezető állítás, hogy az oktatási kormányzat elmulasztotta volna a „közérzet- javító” intézkedéseiket. Maga igazának alátámasztására fura magyarázatot ad: az érvényben lévő, még 1985- ben hozott törvény alapján nagy szabadság köszöntött, be az 'iskolákba. Megoldhatják sok-sok gondjukat, bajukat. Magúik intézkedhetnek, hogy javuljon a diákok, szülők, 'tanárok közérzete. S mindjárt példákat is hoz a szabadság adta lehetőségeikre. Lehet osztályt bontani, hogy azok, akik akarnak, jobban és gyorsabban, haladhassanak. Tarthatnak akár négy osztálynak egyszerre osztályfőnöki órákat. Ma már nincs akadálya annak, hogy tánctanár társastánc- és lillemóráfcat tartson az iskolákban. Sőt, bármely óraadó tanár bármit, bármilyen különös tantárgyat taníthat, és így tovább. Mi mindent .lehetne még tenni, ha a hat éve hozott törvény nyújtotta lehetőségeket komolyan vennénk és élnénk is velük — fedd meg bennünket szülőket, pedagógusokat a oltók szerzője. Hát nem egyszerű? Én nem is értem, hogy miért is nem bontják meg az osztályokat, miért is nem alkalmaznak .tánctanárokat az iskolák? Hogy még mindig nincs új oktatási törvényünk, sem nemzeti alaptaniter- vünk? Hogy nincsenek — tartalmában is — új tankönyveink? Hogy maradt, lényegében minden a régiben ? Azért van így, s marad is mindaddig — véli Király B. Izabella —, amíg társadalmi konszenzus nem jön létre ilyen súlyos kérdésekben, minit pl. mit tekintsünk alapvető morális értéknek, mi ,az elegendő és szükséges ismeretanyag, meddig terjedjen a pedagógus szabadsága, hol legyen az iskolaigazgatás helye az általános közigazgatásban stb. Majd, ha ezekben megszületik a közmegegyezés, akkor jöhetnek az igazi változást hozó törvények, következhet a rendszerváltás az iskolában. Nem hiszem, hogy valaha is teljesül ez a várakozása. A közmegegyezésben való hite az elmúlt évtizedekben kialakult reflexeiből fakad. Arra a hiedelemre épül, hogy a társadalom homogén, s egy-egy kitűzött cél egy táborba, egy akolba terel mindenkit. Egységesíti a gondolkodást, megszünteti az érdekellentéteket, véleménykülönbségeket. Abból a tévhitből táplálkozik, hogy lehet és tudjuk is „kezelni” a társadalmi bajokat, irányítani a társadalom életét, változásait. Csak határozatot kell hozni, és azt végrehajtani. Kell-e szólni arról, mekkora tévedés volt ez, s milyen árat fizettünk és fizetünk ma is érte ? ! Az iskola éppen úgy része a társadalomnak, mint bármely más alakulat. Talán a legátfogóbb, de mindenképpen a legérzékenyebb. Tükre a társadalomnak. Mélyen belegyökerezik a jelen és a múlt társadalmában, cipeli, viszi magával a tegnap és ma minden gondját, baját eredményét. Érzékeny bonyolult „rendszer”, melyben a legprecízebben kidolgozott részek, eljárások, „megdönthetetlen” tudományos érvekkel alátámasztott részletek (nevelési eljárások, módszerek, szervezeti, irányítási formák) egycsapásra ellentmondásosan kezdenek működni, egymás ellen hatnak, egymást ütik, ha megbomlik az a környezet, az a világ, amelyben működnek, amely körülveszi őket. Nos, napjainkban, jelenünkben, a vajúdó, gazdasági, politikai útkereső világunkban szükség- szerű, hogy súlyos zavarok, ellentmondások keletkeznek az oktatásügyben, az iskolákban is. Ahol minden képlékeny, bizonytalanságot sugárzik, ahol senki nem tud semmi biztosat, ahol tisztázatlanok a szakmai, etikái követelmények, ahol bizonytalan a holnap, s zavaros: a tegnapi nap, ahol nincsenek szilárd értékek és normák, ott nem lehet jól oktatni, nevelni. A politikai, gazdasági küzdelmek, „az iszapbirkózás” közepek magunkra hagyotton így élünk, így működünk.- A jól végzett, hatékony munka, a célok világos tudata nélkül nem lehet biztonságérzetünk, nem lehetünk elégedettek, magabiztosak, nem lehet jó a „közérzetünk”. Hogyan is nevelhetnénk így erős atóaraitú, jellemes, napi mun ká juk-a t, kö te 1 esség ü ke t gondosan, pontosan teljesíteni tudó embereket? Ezt eredményezte az 1985- ös törvény nyújtotta fene nagy szabadság. Uital erre Király B. Izabella is. Ö is úgy látja: „...a nagy-nagy szabadság lehetőséget ad a pedagógusnak a lógásra, a szabotálásra és a kétségbe- ejtően színvonaltalan munkára.” Hozzáteszi, a magyar pedagógusok többsége — ebben a helyzetben .......a rás zakadt szabadsággal élni fog és nem visszaélni. Mert meg kell érteni — így a cikk írója — nincs más út, mint előre.” Csák éppen azt feledi, azt nem mondja meg a képv.iselőasszony, hogy merre az az .előre? M.elyik út vezet arra? .Pedig mi erre várunk két év óta, hogy megmondják nekünk világosan, egyértelműen azok, akiknek ez a tisztük. Király B. Izabella és képviselőtársai, a kormány, a közoktatási kormányzat, valakik, akiket azért választottak meg és ki, hogy az alapvető' célokat, feltételeket meghatározzák, amit a választásúk előtt amnyire erősen ígértek, fogadtak. Enélkül marad a régi nóta. Az iskola válságáért a pedagógusit okolni, mert gyengék, alkalmatlanok, szakmailag képzetlenek stb. Közülük is legkézenfek- vőbb ha az igazgatókat, mint a „rendszerváltás kulcsfiguráit” tesszük meg bűnbaknak, minden bajok okozóinak. Mondván: „...a régi nomenklatúráihoz tartozó alkalmatlan igazgatók a helyükön vannak.” Értelmetlen az igazgatók helyét, szerepét így előtérbe tolni. Sem 1985 előtt, sem után nem voltak „kulcsfigurák”, mert az iskolák maguk sem voltak önálló műhelyek, munkahelyek, csak formailag. Az igazgatók egy központilag túlszabályozott bürokratizált, oktatásirányítás utolsó láncszemei voltak az iskolában. De nem is egyedül, mert az állandó felügyeleten túl ott voltak velük a testületen belül az állami irányítás más szövedékei, párt-, ifjúsági, meg társadalmi szervek tagjai, vezetői. Valahol mindenki kiszolgálta a rendszert. Ha nem is a kocsin ült, de .tolta, húzta az ígért szocializmus szekerét. S ha igaz is, hogy az igazgatók közül sokan mindennel megalkudva, vagy éppen teljes hittel szolgálták a rendszert, de éppen az igazgatók, a felügyelet, a művelődésirányítók közül kerültek ki a legtöbben — miért volit így, külön téma lenne — olyanok, akik —■ nem ma, - hanem évekkel, évtizedekkel ezelőtt — valami mást, jobbat akartak Rázták a gyeplőt, lázadoztak, s lett belőlük „rossz vezető”. S most, íme differenciálatlanul megint „a régi nomenklatúra alkalmatlan emberei”. S előjönnek azok. akik éppen úgy húzták a szekeret, legfeljebb a szélső hámba fogva, akiknek legfőbb érdemük, értékűik, hogy nem csináltak semmit. Még szerencse, hpgy a cikk megjelenése óta az 1985-ös törvénnyel szemben az Alkotmánybíróság döntött az igazgatók kinevezésével kapcsolatban. Így azt a parttalan demokráciát, mely személyes és egyéni érdekéktől sem mentesen eluralkodni látszott kordába fogta, s azók kezébe adta a döntés jogát, akik megválasztott felelős vezetői, gazdái egy- egy településnek. Zsíros Sándor Idegenforgalmi rejtvénypályázatunkat — 29. alkalommal is — azoknak szánjuk, akik ismerik, vagy szeretnék megismerni Borsod- Abaúj-Zemplén megyét, és ugyanakkor szeretnének világot is látni. Rejtvényünk szponzora ezúttal a DEKA Kereskedelmi és Utazási Kft., a D Center. A megfejtéseket a kft. Miskolc, Széchenyi út 67. szám alatti üzletében elhelyezett dobozba kell bedobni, ma 9—12, hétfőn 9.30—17.30, kedden, szerdán, csütörtökön 9—17.30, pénteken október 18-án 9—14 óra között. Ezt követően kerül sor a nyilvános sorsolásra. A kft. a szerencsés nyertesnek választási lehetőséget is biztosít, ugyanis vagy a Jesoló — Trieszt — Velence— Bécs négynapos, félpanziós utat (X. 22—25.), vagy az 5 napos isztambuli, ugyancsak félpanziós utat (X. 22—26.) választhatja. Itt levágandó: E heti feladatunk: Hol található, mi a neve a képen látható épületnek? Megfejtés: ................................................................................................ A versenyző neve: ................................................................................ Lakcíme: ................................................................................................ A • miskolci Centrum Color Áruház es az ÉSZAK közös játéka Rejtvényünk 17. alkalommal is olvasóink irodalmi ismereteit, jártasságát teszi próbára. Játékosaink feladata az idézet folytatása, a vers következő sorának beküldése. E heti játékunkat a miskolci Centrum Color Áruház (Sajó út 14., megközelíthető, a 8-as busszal, illetve autóval mindjárt a Shell-tóút után balra az első utca) szponzorálja. Rejtvényünk-megfejtését lapunkból kivágva és kitöltve az áruházban elhelyezett dobozba kell bedobni, ma 8—12 óra között, illetve hétfőtől csütörtökig 8—15.30 óra között, valamint pénteken október 18-án 13 óráig. Ezt követően kerül sor a nyilvános sorsolásra. A helyes megfejtők között 3 darab, összesen ötezer forint értékű díjat sorsolunk ki. E heti feladatunk: Itt levágandó:. 1. Vörösmarty Mihály: „Borban a gond megbetegszik, / Él a kedv. (a folytatás): .................. ......................................................................... 2. Garay János: „A furfangos diák is nagyot hörpentve szólt: (a folytatás): ............................................................................................. A megfejtő neve: ..................................................................................... Lakcíme: ..................................................................................................... Történelmi falak között Séta Eperjesen Margonyán, e kis keletszlovákiai faluban járt október 6-án szűkebb pátriánkból egy kis csapat. Az aradi vértanú, Dessewffy Arisztid sírjánál hajtottak főt és helyezték el a kegyelet virágait a Páneurópai Unió Magyarországi Egyesülete miskolci csoportjának tagjai. Hazatérőben — ha tóis időre is — megálltunk Eperjesen. E történelmi múltú várost gyakorta hívták a Tarca menti Athénnak. Nem véletlenül, hiszen századokon át híres volt iskoláiról, szellemi gazdagságáról. Már a. XVI. századtól volt latin nyelvű középiskolája, később a városban alapították az evangélikus kollégiumot. A? Eperjes történetéről íróktól megtudhatják a mai nemze. dék, az utókor tagjai, hogy hajdan egyetlen tanintézeti együttest képezett a jogakadémia, a líceum, a teológia, a tanítóképző és a polgári leányiskola. Megfordult falai között .egykor Comenius is. A gimnázium növendéke volt Kossuth Lajos. (Ezt egyébként emléktáblán örökítette meg 1900-ban az Eperjesi Joghallgatók Testületé. A tábla ma is látható, egy-egy szál virág ma is gyakran őrzi az odalátogató magyarok, tisztelgő honfitársaink megemlékezését). A városban joggyakornokos- kodott Kazinczy Ferenc és báró Eötvös József is. Eperjes számos szülötte vált a századok során tudóssá, művésszé, íróvá. A hajdani Sáros vármegye utolsó székhelye ma Ke-. let-Szlovákia második városa — nagysága és fontossága szerint. Az utóbbi évtizedek építészeti „stílusaitól” ez a város sem maradt mentes, hiszen a város peremén új lakótelepek épültek, s számos ipari létesítmény is működik. És mégis: a belváros megőrizte egykori arculatát. Mindmáig megtekinthetők a XV—XVI. szá- .zadi jellegzetes épületek. Később, az eredeti gótikus, reneszánsz, majd barokk stílusúak mellett az eklektika jegyeit magukon viselő épületek, házak is gazdagították a város összképét. Megcsodálhattuk rövid sétánk alkalmával1 Eperjes talán legismertebb műemlékét, a főutcán magasodó Szent Miklós templomot, jártunk a levéltárban és — ha pár percre is, mert a program sürgetett — végigjártuk és' legalább kívülről* megtekintettünk néhány széb épületet. Eperjesről ez csak néhány fénykép, s néhány impresz- szió. Igazán látni és hű képet kapni a városról — ahhoz idő kellene. Érdemes lenne rászánni, akit arra visz az útja. (gy. k.) Fotó: Farkas Maya
