Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-31 / 204. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1991. augusztus 31., szombat

Tokaji táviratok

Ezek az információk nem fontosak, de érdekesek. Nem kerültek magnószalagra, nem vall róluk majd a későbbi jegyzőkönyv. De .nélkülük színtelenebb lenne a paletta. A 19. tokaji írótábor — bélyeg híján — el nem küldött üzenetei ezek. Én küldöm, névvel, ahogy az egy anzixhoz illik.

Üzenem Kalász László költőnek Szalonnára, hogy hiányoztál, Laoi! Távollétedben senki nem énekelte el dalodat .. . Lenn a vízen zereg a jég . . .

A tiszaLadányl Bényei Miklósé ez a távirat: ha már faludba nem ment a tábor (leszámítva Hegyi Imre kis csapatát), te azért Tokajiban képviselted a viir.tusos település lakóit. Köszönet érte.

Köszönet illeti három távirat feladóját is. A köztársasági elnök és két miniszter telegrammozo'tt Hegyaljára. Köszönik a meghívást, de eljönni nem tudnak.

Közös kívánság a tábor frissen megválasztott kuratóriumi elnökének, Cseres Tibornak: egészsége és vállalkozó kedve ne hagyja el.

A helyszíni megemlékezésen túl, újólag is gratulálunk a hetvenéves Gergely Mihály írónak. Bravúros tett, hogy Tokajba is elhozta a hajdani, Diósgyőrben készült, vagy saját maga(?) készítette bicskáját.

Dinnyés József „daltulajdonosnak” üzenem: fellépésed meghiúsult, mert a hajókirándulásról fáradtan visszatérő társaság nem mutatkozott fogékonynak irántad. Neked volt igazad, de azért nem kellett volna letenni a lantot, s látványosan, késő este hazautazni.

A csinos Katikának, a minden technikával ellátott sajtószoba ügyeletesének csak írásiban merem bevallani, hogy röpke tudósítások közvetítése helyett, jobban szerettem volna a Háború

és béke formátumú művet diktálni. Az egyik tíz percig, a másik tíz hónapig is eltarthat.

Májer János tokaji polgármestert nemcsak vitalitásáért dicsérem, hanem azért az ötletért is, hogy két büfét rendeztetett be a táborhelyen. Ennek következtében már nyugdíjas hivatali elődjének borkimérése pangott ...

Tarján Tamás kritikus ér. tékes megjegyzéseket tett a rejtőzködő irodalomról, 1956 lappangó eposzáról. Ez elhangzott a televízió hétfői, Napzárta című műsorában is. Elhanyagolható a különbség, de a jeles literátor — szokásától eltérő módon — nyakkendősen jelent meg a képernyőn.

Bátortalan figyelmeztetés az Írószövetség elnökének, Jókai Annának: Tokajban nem illik csak ásványvizet inni . ..

Brackó István

Táborozás után

Bátran ki lehetne mondani, a tokaji írótábor ennek a környéknek, de talán az egész magyar írásművészetnek rangos eseménye. Azzá teszi a • mind nagyobb számú részvétel, s az a tény, hogy az utóbbi években a külföldi magyar irodalom képviselői is eljönnek ide. Az elemzők, a tábor munkáját árgus szemmel figyelő szervezők, s azok akik felmérik ennek • a jelentőségét, hangsúlyozzák is ezt, bár nagy még a bizonytalanság akörül, hogy a nagy részvételi szám nem megy e bizonyos tekintetben a tanácskozások minőségének a rovására. Persze a minőség kifogásolásán ez esetben nem valami szellemi sekélyese- dést értünk, hanem inkább azt, hogy a viták izgalmát mintha az előadások nyugodt hömpölygése váltotta volna fel. Igaz, ez bizonyos komolyságot is kölcsönöz a tábor munkájának, de a szellemi mérkőzések, összecsapások ötlet- és gondolat- szikráztató energiáit bizonyos mértékig csökkenti.

Az idei főtéma, a Történelmi lecke például — amely az 1945, illetve 1956 utáni évek magyar irodalmát volt hivatva feltérképezni —, meglehetősen egyszemélyes véleményűre sikeredett. Nem azért, mintha az előadó és a hozzászólók nem vették volna nagyon is komolyan és részletekbe menően e két történelmi sorsforduló írásbeli ábrázolásának értékelhető eredményeit bonckés alá, hanem azért, mert a vizsgált anyag idő- és írásbeli terjedelme alig tette lehetővé az érdemi vitát. Az- persze kitetszett, hogy Domokos Mátyás igen jó alapgondolaton indult el. amikor Goethe-idézettel „A múltnál nincsen kényesebb dolog (...)” vezette fel gondolatait a jelzett témával kapcsolatban.

Különben a téma inkább irodalomtörténészi, mint írói. s nem kell csodálkozni azon, hogy a gyakorló, saját jelenükkel elfoglalt írókat talán jobban érdekelte volna új, immár csaknem parttalan lehetőségeiknek a boncolgatása. Talán ezért is

mondható el, hogy a legtöbb szellemi összecsapást, hasznos, irodalmunk helyzettudatára is nagyobb hatást gyakorló okos érvelést váltott ki az a vita, amely a Folyóiratszerkesztők fóruma címet viselte. Itt, valóban új, eleddig elhanyagolt, vagy még ki sem alakult — irodalmunk jövőjét befolyásoló tényezők kerültek szóba, olyanok, mint a könyvterjesztés, vagy az irodalmi mecenatúra kérdése.

Hogy az írók tokaji táborozásán a határokon kívüli magyar irodalom gondjai is szóba kerültek, az csak természetes. Ezúttal a csehszlovákiai magyar költészet otthontudatáról tartott igen érdekes előadást Gál Sándor, s bizony ebben az előadásban is a jelenhez s a jövőhöz kapcsolódó gondolatok voltak az érdekesebbek- Mindezek mellett, ha osztályozni kellene és lehetne az idei író-költő találkozást Tokajban, akkor mind a szervezésért. mind a lebonyolításért igen jó osztályzatot kellene adni.

Gy. G.

Nem leszünk boldogabbak, bárhogy sajnálnak.

*

Az összegyűjtött apróság gazdaggá tehet.

*

Nincs olyan nagy lapát, amelyikre rá lehetne seperni egy élet szemetét.

*'

Akit lenézel, attól ne várj se hűséget, se ragaszkodást,

Hudy Ferenc

Szikrán

Az értelem olyan az alkotásban, mint lisztben o kovász.

*

A csöndnek is van muzsikája.

Az élhetetlen akkor se tud haladni, ha nagyon szeretne.

*

Minél több a disz, annál több a gond.

*

A düh a művelt embert is közönségessé tudja tenni.

*

A gyűlölet a keserűség bá- toritója.

Fazekas György önéletrajzából

Hogyan leli egy dzsentri katonatisztből bátor baloldali újságíró

Fazekas György életrajzában szereplő Szódemeteri Demeter Géza újságíró története eddig sehol nem jelent meg. A miskolci dzsentri családból származó fiú rendkívüli tehetsége, bátorsága és még sok jó tulajdonsága révén egyedülálló figurája lett a háború előtti miskolci sajtó és társadalom életének.

Demeter Gézi atyafiság- ban állt Borsod megye legelőkelőbb családjaival a Bó- nisokkal, Zsóryakkal. Édesapja törvényszéki elnök volt Miskolcon. A fiú a miskolci református gimnáziumba járt (férjemmel). Negyedikes korában csak azért nem csapták ki, mert a család előkelő szerepet játszott az iskolát fenntartó egyház életében. Az iskolaigazgató és az apa tanácskozása után Gézi katonai középiskolába került. Az első világháború alatt; már a Ludovikát is elvégezte és mint aktív repülős főhadnagy fejezte be a háborút. A trianoni béke értelmében a hadsereg nagy részét szélnek kellett ereszteni. Ezt kijátszandó, különböző katonai fedőszerveket kellett létesíteni. Ilyen volt az Országos Polgári Repülőegyesület miskolci csoportja is. Ez egykori aktív repülőtisztekből, altisztekből állt és a Sajó-parti repülőtér épületeiben laktak és szabályszerű zsoldból éltek. A repülőtér környékén bolgárföldek, parasztparcellák voltak. Itt vezetett át a Sajón az ún. repülőhíd, mely különben egy nagy stabil alkotmány volt, és nagy könnyebbséget jelentett volna a parasztoknak, ha használhatták volna.

A repülőtér katonái ez{ azonban külöböző szolgáltatásokhoz kötötték. Fiatal nőktől természetbeni ellenszolgáltatást követeltek, férfiaknak, időseknek készpénzben, vagy enni-innivalóban kellett leróni a hídvámot. Aki tiltakozott, azt bedobták a vízbe.

Ebben az időben élte fénykorát az ellenzéki, polgári radikális Reggeli Hírlap Fazekas Sámuel vezetése alatt. Amikor az attrocitásoknak híre ment, a főszerkesztő megbízta Soltész Imre újságírót, hogy nézzen utána ennek az ügynek. Meg is jelent egy cikk a lapban: „A Sajói betyárjai" címmel, amiben követelte a szerző, hogy a rendőrség vessen véget az állapotnak. Másnap éjszaka, amikor a szerkesztőségben már csak az inspekciósok voltak, fegyverekkel, bika- csökökkel felfegyverkezve a különítmény megtámadta a szerkesztőséget. A szerkesztőség egy bérház udvarán volt, sokan hallhatták a támadás zaját, de jellemző módon sem a rendőrségről, sem a lakosságból senki nem ment a segítségükre. Az ügyeletes rendőrtiszt kiadta az utasítást, hogy katonai hatóságokkal tilos az összetűzés. Hajnaltájt a kipofozott szerkesztőségi szolga riasztotta Fazekas főszerkesztőt. Ű magához vette pisztolyát. és felhívta barátját, Reisinger Ferencet. Mire ő és Reisinger birkózóbajnok testvérével

odaértek, a katonáknak hűlt helyük volt. Nehéz megérteni, hogy az igazán baloldali 30-40 nyomdász miért nem állt ellen. Megunva az ütlegelést — állítólag Demeter Géza főhadnagy — cikkírásba kezdett: (a szöveg hiteles) „mi büdös zsidó újságírók alázatosan bocsánatot kérünk a repülőtéri tiszturaktól, akiket hazug, ocsmány, a Tal- mudból tanult módszereknek megfelelő cikkünkkel megbántottunk." .Kényszerítették a szedőket, azok meg kiszedték az első oldalra. Néhány száz ilyen oldalt kinyomtattak és a még zárt üzletek redőnyei alá dugdosták. Közben a magukhoz tért munkások és a vasgyáriak vasrudakkal akartak elégtételt venni. Erről sikerült lebeszélni őket. A lappéldányokból az entente misszióhoz is került, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a katonai repülőtéri csoport fedőszerv, s így azt feloszlatták. Az intézkedni nem hajlandó rendőrtisztet eltávolították és biztosították a lakosságot a nyugalomról.

Ez elsősorban a sajtó hatalmát példázza. Demeter; Géza formátumához tartozik az ügy végkifejlete. Ő, miután áthelyezték az akkor legálisan működő híradósokhoz, nem ment katonáival a Zsol- cai kapu felé, hanem délcegen lovagolt csapata élén a Győri kapu felé, hogy a vasgyári kolóniát útba ejtse. Lássák, hogy nem fél. Amikor a vasgyári kolónia felé lovagolt - mint maga is mesélte később, meglepődött, hogy nem szitok-átok fogadta, hanem barátságos integetés a műszakból hazatérő munkások részéről. Lám, a derék magyarok szeretik a katonáikat. Csak akkor lett gyanúi a dolog, amikor az éljenzés erősödött. Akkor hátrafordult és látta, hogy a menetet záró három katona vállán a zászló véletlenül kibomlott és mind a három vörös volt. Az eset megfelelő kommentárral megjelent a Reggeli Hírlapban. Harmadik napon Demeter Gézi már mint civil jelentkezett családjánál. A 3 katonát bíróság elé állították.

Gézinek nem tetszett a semmittevés. Nem volt maradása, barátjával, Potoczky Imrével nekivágtak a nagyi világnak. Abesszíniából adtak hírt magukról, hivatásos vadászok lettek. Kaptak valami fizetést a mágustól és borravalót a turistáktól. Akkor tört ki Géziből az írói véna és el( kezdte küldözgetni a jobbnál jobb úticikkeket, vadászkalandok leírását a Pesti Hírlapnak. Ezek rrieg is jelentek. Nem tudni, miért hagyta ot8 Abesszíniát, de egy napon megjelent elegánsan Miskolcon. Meg is nősült. A Bárczy család egyik lányát vette el, és gazdálkodni kezdett. De még első gyermeke születése előtt eltűnt. Azt beszélték, Budapesten él, könyvet ír abesszin élményeiből. A könyv meg is jelent, fanyar humorú kalandregény volt, de a pénz hamar elfogyott és Gézi megjelent a miskolci kávéházakban és barátkozni kezdett az újságírókkal, Múltját rég elfelejtették, szeretette méltó humorával, kedvés egyéniségével, kedvelt tagja lett a társaságnak. Minden szavából egészséges világnézet tükröződött, szimpátiája baloldal felé húzta.

Amikor a második gyereke is megszületett, végleg otthagyta a Bárczy házat azzal, hogy nem neki való a há-f zasság. „Elmegyek Pestre új életet kezdeni, nem értek semmihez, csak a katonasághoz és a vadászathoz." Aztán egyszerre ismét Miskolcon termett és a Reggeli Hírlaphoz avanzsált. A Reggeli Hírlap már nem volt a régi. Fehér Ödön vezette a harcos baloldali lapot és imponált neki a tehetségei dzsentri. Géziben csodálatos módon keveredett a tettre- kész, harcias újságíró és egy magyar Oblomiv. Időnként teleírta a lapot jobbnál jobb harcos cikkekkel, majd ha rájött, napokon át hevert tétlenül, szállodai szobájában. A szerkesztőségi szolga vitte le ruháit, a zálogházba (elképesztő a hasonlóság Fazekassal). Egy napon azt mondta, lemegy cigarettáért, és nem jött vissza. Az ellenál- hatatlan lelki kényszer, hogy elment, 2 szép női láb volt. Irta, csak az kéri: ellenszámlára lakhasson az Interconti- nentálban, amelyért majd küld tudósításokat. Ez már as 1930-as években történt, amikor Fazekas György már a Reggeli Hírlapnál volontőrös- ködött. Az állás nélkül tengődő Gézi elmondta pesti hónapjai történetét. A Conti- nentál már az éttermi számláit is beszüntette, amikor felkereste egy ismeretlen férfi. Titokzatos keresztkérdések után, melyeknél kiderült, hogy ő élt Abesszíniában, szerződést ajánlott. Nyelvtanulásért alkalmanként sok pénzt kínált.

— Elöntött a veríték — mesélte Gézi. Odakint sosem beszélt abesszinul. Csak a beszéd dallamára emlékezet, öt pengő viszont nagyon nagy pénz volt, s akkor már éhezett. Még aznap nekiült, megtanult 20-30 szót. Másnap leadta. Rábeszélte, hogy a - nyelvtannal ne törődjön, így ment ez hetekig. A végén már beszélgettek egy olyan nyelven, amit csak ketten ismertek.

Rövidesen ismét a Reggeli Hírlap munkatársaként dolgozott, mikor összekerült Reisinger Ferenc lányával, Tamássy Elvirával. A kalandozások megszűntek. Később a Gömbös kormány alatt Zsedényi Gyula és Demeter Géza vezették a lapot. Gézi mindenkin sietett segíteni, felhasználva újságját. Gézi Gyuri 1942-es bevonulásáig a lapnál maradt:,

Háború után felkerestük pesti magányában, a hajlott hátú, de még mindig gyönyörű, szép szál férfit. Nemrég testvére jelentkezett Torontóból, szomorúan hallva, hogy Gyuri már rég nem él.

Próbáltam férjem kívánsága szerint hűen visszaadni a kiváló ember kalandos életét.

Kálmán Éva (Fazekas Györgyné)