Észak-Magyarország, 1991. április (47. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-04 / 78. szám

ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 2 1991. április 4., csütörtök TELEX IRAKI HATÁRSÉRTÉS Irak beleegyezett, hogy elhagyja azt a szövetsége­sek által ellenőrzött kuvai­ti területet, ahová kedden hatolt be mintegy 200—[100 iraki katona — közölte szerdán reggel a rijádi amerikai főparancsnokság. A) jelentés szerint iraki katonai tisztségviselők ígé­retet tettek arra, hogy ka­tonáik szerdán estig elhagy­ják a kuvaiti—iraki határ mentén fekvő területen ta­lálható két elfoglalt épüle­tet. KUBA - GYÓGYSZER- ELLÁTÁS Kubában jelentős mér­tékben fokozták a gyógy­szerek eladásának közpon­ti ellenőrzését. A kubai egészségügyi minisztérium illetékesei a televízióban elsősorban az ország gazda­sági nehézségeivel indokol­ták az új rendelkezés be­vezetésének szükségességét. Az április 2-től érvényes intézkedés szerint Kubá­ban 162-féle orvosságot ezentúl csak kijelölt gyógy­szertárakban lehet besze­rezni, kizárólag a kezelő­orvos, vagy a beteget ellá­tó szakorvos által kiállí­tott recept alapján. E gyógyszertárak egyikében nyilvántartást vezetnek a betegről, aki ezentúl csak ott szerezheti be — a min­denkori készlettől függően — a szükséges orvosságot. A Granma, a hivatalos pártlap is elismerte, hogy az utóbbi időben ellátási nehézségek mutatkoztak egyes gyógyszerekből. Ku­bában mostanában nehéz hozzájutni például aszpi­rinhez, lázcsillapítóhoz, bőr­betegségek elleni kenőcs­höz. Az ellátási gondokat egyesek úgy próbálták ki­használni, hogy létfontossá­gú gyógyszereket — így a Kubában gyakori asztma elleni orvosságokat — vá­sárolták fel és az eredeti ár többszöröséért adták azokat tovább. BESSZMERTNIH­INTERJÚ Pekingi látogatását befe­jezve, Alekszandr Bessz- mertnih szovjet külügymi­niszter interjút adott a TASZSZ szovjet hírügynök­ség és a szovjet televízió munkatársának. A szovjet külíigyek irá­nyítója elmondta, hogy Li Peng kínai miniszterelnök­kel folytatott megbeszélése­in a legtöbb időt a kétol­dalú kapcsolatok megvita­tásának szentelték. Alek­szandr Besszmertnih sze­rint a Szovjetunió és Kína viszonya teljes mértékben normalizálódott. A két fél érintette az, ázsiai és csendes-óceáni/ térség problémáit, egyebek között a kambodzsai hely­zetet, és a Koreai-félsziget, kérdését. A szovjet—kínai határ pontos kijelölésével kap­csolatban a szovjet kül­ügyminiszter elmondta: a munka legnagyobb részét már elvégezték és már csak nyolc határszakaszt kell pontosítani. Besszmert­nih ezt vitathatatlan siker­nek tartotta, amely opti-. mizmusra ad okot, ugyan­akkor közölte, hogy a kö­zös határon folyó katonai, tevékenység csökkentéséről folyó tárgyalások még ko­rai szakaszukban vannak. A szovjet diplomácia ve­zetője szerint szó esett még a két ország közötti gazda­sági, kulturális, tudomá­nyos és technikai együtt­működésről is. TELEX Teljes körű mezőgazdasági összeírás Az utóbbi idők társadalmi- gazdasági változásai jelentős módosulásdkat hoztak és hoznak a mezőgazdasági ter­melésiben is. A jövőben a nagyüzemi termelés átala­kulásával és súlyának vár­ható csökkenésével párhu­zamosan, az új vállalkozási formáknak, a ki.s- és far­mergazdaságoknak mind nagyobb szerepe lesz. Az agrárpolitikai dönté­sekhez szükséges informá­ciók biztosítására a kor­mány a Központi Statiszti­kai Hivatal előterjesztése alapján 1990 augusztusában általános mezőgazdasági ösz- szeírás (ÁMÖ) 1991. évi végrehajtásáról döntött, melynek célja: felmérni a mezőgazdasági nagyüzemek és kisgazdaságok helyzetét, megalapozni a jövő változá­sának mérését célzó repre­zentatív összeírások bázisát, csatlakozni az ENSZ kere­tében működő Nemzetközi Élelmezésügyi Szervezet (FAO) által kezdeményezett világcenzushoz. A FAO tájékoztatása sze­rint a ’90-es évék elejének világcenzusát 110 tagország hajtja végre, köztük a nyu­gat-európai országok zöme. Csehszlovákia és Lengyel- ország már végrehajtotta, s Magyarországgal egy időben Németország, Görögország, Törökország és Jugoszlávia méri fel mezőgazdaságának helyzetét. A világcenzus ajánlott gyakorisága 10 év. Hazánkban utoljára 1981-ben volt hasonló jellegű felvétel. Az AJVLÖ célkitűzései több felvétel összehangolt végre­hajtásával valósulnak meg: a mezőgazdasági nagyüze­meik kibővített adatszolgál­tatási kötelezettségüknek az éves beszámolási rendszer­ben tesznek eleget, a kis­termeléssel foglalkozó gaz­daságok megfigyelése 3 adatgyűjtésre (áprilisiban teljes körű, októberben és decemberben reprezentatív felmérésre) támaszkodva va­lósul meg. A legnagyobb volumenű felvétel április első két he­tében zajlik, amikor is me­gyénkben több mint 1000 számlálóbiztos — 270 fő ösz- szeírási megbízott és közsé­gi felelős irányításával — mintegy 130 000 háztartást keres fel. Az összeírok a falusias jellegű körzetekben minden háztartást összeír­nak, városokban pedig csak a gazdaság méretének meg­felelő földterülettel, vagy állatállománnyal rendelke­zőiket. A felvétel során tudakol­juk a gazdálkodó mezőgaz­dasági és nem mezőgazda- sági iskolai végzettségét, a gazdasághoz tartozók számát és foglalkozását, valamint azt, hogy közülük kiik vé­geznek a gazdaságban mun­kát, a gazdálkodásra vonat­kozó jövőbeni szándékot, az 1991-ben ténylegesen hasz­nált földterületet művelési áganként, a gazdaságban használt mezőgazdasági gé­peket és az állatállományt fajok és kor, -ivar szerint. A 36/1990-es számú kor­mányrendelet értelmében az adatszolgáltatás kötelező, ugyanakkor szeretnénk hang­súlyozottan tájékoztatni a lakosságot, hogy a bevallott adatok kizárólag statisztikai célokat szolgáinak, az egye­di adatokat titkosan kezel­jük, ezekből csak összesített adatokat hozunk nyilvános­ságra. A felvétel végrehaj­tásához, ezzel az összeírás céljának megvalósításához ezúton is kérjük a lakosság megértő, segítő, támogató közreműködését, pontos, va­lósághű adatszolgáltatását, mint ahogy azt a korábbi, hasonló felvételek esetében tettek. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Borsod-Abaúj-Zcmplén Megyei Igazgatósága Óvodapedagógiai tanácskozás Kétnapos óvodapedagógiai tanácskozás kezdődött teg­nap Miskolcon. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei körei és a Megyei Pe­dagógiai Intézet meghívásá­ra több mint 700 szakember érkezett a várasba az or­szágból. A megnyitón a miskolci Bársony János utcai óvoda kamarakórusánák műsora után Hanis Béláné, a Me­gyei Pedagógiai Intézet igazgatója köszöntötte a vendégeket. A szakemberek két hely­szín előadásai közül választ­hatnak, és tíznél is több kí­sérlet, alternatív óvodapeda­gógiai elképzelés eredmé­nyeivel, módszereivel ismer­kedhetnek meg. Emellett szakmai fotókiállítás és kü­lönleges játékvásár is szí­nesíti az elméleti progra­mot. Április 4-i ünnepségek A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi koordi­nációs bizottsága a megyeszékhely három pontján, a Hősök temetőjében, a ,Zenepalota előtt, és a Népkerttel szemben, a Kálvária-dombon tart megemlékezést április 4-e alkalmá­ból. Mindhárom helyen ma délután 4-kor kezdődnek az ün­nepségek, amelyekre tisztelettel várják a város lakóit. Legyen világkiállítás! (Folytatás az 1. oldalról) A szövetség az állami tá­mogatások drasztikus csök­kentése miatt, a költségve- 'tésből hiányzó forintokat pótolandó, maga is vállalko­zásokba kezd: a korábbinál több és színvonalasabb kon­ferenciát rendez. Az egész országot behálózó megyei bázisokon keresztül részt vállai az átképzésben, vala­mint a diplomás és techni­kusi végzettségű szákembe­reknek, illetve ia cégeknek állásközvetítői szolgáltatást nyújt. A gazdasági önálló­ság megteremtése azért fon­tos a szervezet számára, mert a tagok úgy vélik, ez le­het az alapja a szellemi függetlenségüknek is. (Különösen hátrányosan érinti a szervezetet, s az ál­tala tömörített szakembere­ket, hogy a maguk kiter­melte 1,20 millió devizafo- rinííból ma csak néhány .szá­zaléknyit juttat vissza nekik a Pénzügyminisztérium — korábban a teljes összeg harmincöt százalékát kapták vissza —, s így majdnem lehetetlenné teszi számukra a külföldi kapcsolattartást.! d (bpszerk — réthy) Walesa 100 napja - számokban Száz napja államfője (Len- gyelo rszágnak Lech Walesa. Ebből ;az alkalomból számos statisztika készült tevékeny­ségéről, amelyek azt bizo­nyítják, nem kis munkát végzett. Dolgozókat alkalmaznak A Hejőkeresztúr Községi ön­kormányzati Képviselő-testület pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek: államigazgatási főiskolai vagy állam- és jogtudományi karon szerzett képesítés, büntetlen előélet, rövid önéletrajz. Bére­zés megegyezés szerint, szolgá­lati lakás van. A pályázatot legkésőbb 1991. ÁPRILIS 15-ig le­het benyújtani a polgármester­nél. A Mátra Élelmiszer- és Vegyi­áru Kereskedelmi Vállalat pénz­ügyi csoportvezető jelentkezését várja számviteli főiskolai vég­zettséggel és pénzügyi gyakor­lattal. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet a pénzügyi osztályvezetőnél. Cím: Miskolc, Állomás u. 1. sz. A Miskolci postaigazgatóság felvesz 1 fő számviteli előadót. Szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, vagy mérlegképes könyvelői tanfolyammal rendel­kezők jelentkezését várja a számviteli osztályvezető. Jelent­kezni lehet személyesen, a Széchenyi u 60. sz. II. emelet 20. alatt, vagy levélben, Posta­igazgatóság, számviteli osztály, 3546 Miskolc címen. Tiszaújváros önkormányzat polgármestere pályázatot hirdet az alábbi állások betöltésére: pénzügyi csoportvezető. Pályáza­ti feltétel: okleveles közgazdász vagy pénzügyi szakon végzett üzemgazdász, legalább 2 éves költségvetési, gazdálkodási gya­korlat. Városfejlesztési és város­üzemeltetési csoportvezető. Pá­lyázati feltétel: okleveles köz­gazdász vagy építőipari felső­fokú végzettség. Igazgatási cso­portvezető. Pályázati feltétel: igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képe­sítés, államigazgatási szervnél szerzett legalább 2 éves szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellé­kelni kell: részletes szakmai önéletrajzot, legmagasabb isko­lai végzettséget igazoló okira­tot, vagy annak hiteles másola­tát, három hónapnál nem ré­gebbi erkölcsi bizonyítványt. Bérezés a hatályos jogszabá­lyok alapján, megegyezés sze­rint. A pályázatokat Tiszaújvá­ros polgármesteréhez lehet be­nyújtani (Tiszaújváros. Bethlen Gábor út 19.). A pályázatok be­nyújtásának határideje: 1991. április 25. HÍREK — Nemzedékeket nevelt, városszerte közismert volt Kiss Ernő tanár úr, „Chain”. Március 29-én, nagypénte­ken délután örökre elaludt. Temetéséről hamvasztás után, később intézkednek. — Az IDF Miskolci Szer­vezete közli, hogy az OTP 641-472004-0653 számla ja­vára — a február 15-i vá­rosi diákközgyűlésen tett felajánlásához híven — 20 ezer forintot letétbe hegye­zett a megalakítandó Mis­kolci Középiskolai Diákön­kormányzatok Szövetsége számára. A felajánlásból hiányzó 10 ezer forintot a szervezet anyagi nehézségei miatt tagjai útján 1991. jú­nius 15-ig pótolja, ám fel­szólítja azokat a szerveze­teket és magánszemély eket, akik szívügyüknek érzik a miskolci diákság sorsát, csatlakozzanak a felajánlás­hoz. Ha a fenti diákömkor- mányzati szövetség 1991. de­cember 31-ig nem alakulna meg, a befizetett pénzösszeg visszaszáll az IDF-re. — Az SZDSZ miskolci szervezete április 4-ón, 18 órákor a Miskolc, Tanács- ház tér 2. sz. alatti üléster­mében tartja szokásos havi taggyűlését, amelynek témá­ja: 1. A helyi szervezeti és működési szabályzat megtár­gyalása; 2. A munkanélküli­séggel kapcsolatos problé­mák megvitatása. — Dr. Matyi László or­szággyűlési képviselő, a 'költségvetési bizottság tagja, április 5-én, 17.30 órakor a Kisosz Régiposta utcai ter­mében a számviteli törvény tervezetéről tart előadást. Alig több mini. bárom hó­nap alatt több mint 120 po­litikai szervezet képviselői­vel, illetve (politikussal foly­tatott megbeszélést, kilenc küldö'ttséget, 21 nagykövetet és ügyvivőt fogadott, és 32 interjút adott. Egyelőre fel­függesztett terve, a „mini 'parlament”, vagyis az elnö­ki hivatal mellett létreho­zandó politikai tanács lét­rehozása érdekében 38 párt Vezetőivel tálálkdáMt. Bár ez az elképzelés sok vihart kavart, s végül semmi sem lett belőle, a létrehozására tett kísérlet mégis hasznos volt — egyrészt lehetővé Itette az új államfőinek, hogy országa minden lényegesebb politikai erejének vélemé­nyét és elképzeléseit meg­ismerhesse, másrészt az elő­zetes félelmékkel ellentét­ben Walesa nyitottságát és készségét bizonyította a va­lamennyi legális erővel való együttműködésre. BELl^ROSI KERESKEDELMI KFT 77 MISKOLCI • VASUDVAR*KFT. MINDEN HÉTEN VALAMIT OLCSÓBBAN E HETI RENDKÍVÜLI AJÁNLATUNK:- Totya S 30 kazán- Totya S 55 kazán- 600/220 lemezradiátor- G 120 L tip. gázfűtésű melegvíz-tároló- Snaige 115 tip. 220 I hűtő- Omega HSS 750 W porszívó- 4+1 háztartási alulétra 37 900 Ft helyett 34 900 Ft-ért 45 300 Ft helyett 42 300 Ft-ért 385 Ft helyett 349 Ft-ért 29 640 Ft helyett 25 640 Ft-ért 18 900 Ft helyett 13 900 Ft-ért 5 980 Ft helyett 4 390 Ft-ért 2 190 Ft helyett 1 695 Ft-ért EZENKÍVÜL 10-30% ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK gázbojlerek, fűtőkészülékek és tűzhelyek % aluiemezek @ fai- és padlóburkoló-csempék és még sok egyéb engedményes áruval várjuk kedves vásárlóinkat, a Vágóhíd u. 3. és a Zsoicci kapu 12. szám alatt lévő üzleteinkbe, ahová bejárat a Bigaiioh cukrászda fe­löl is van. KÜLÖNLEGES AJANLAT 2 HÉTEN AT, ÁPRILIS 2—ÁPRILIS 13-IG! Exkluzív ajándék 35 000 Ft-os vásárlásnál 2 személyre szóló, 3 napos Bonusbreaks Szállodacsekket ajándékozunk önnek. A Bonusbreaks csekk Nyugat-Európa 12 országának 200 szállodájában biztosítja 3 éjszaka ingyenes eltöltését. A vásárlás öröméhez mi utazási, pihenési lehetőséget kínálunk. Részletes információval szolgálunk üzleteinkben: Miskolc, Uitz Béla u. 7. sz. Miskolc, Vörösmarty u. 5-7. sz. Miskolc, Széchenyi u. 92. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom