Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-13 / 292. szám

XIVI. évfolyam, 292. szám 1990. december 13. Csütörtök Ára: 4,30 Ft- ksrnyzat? B izonyosan senki nem hitte .volna, hogy ;a nemrég megalakult önkormányzat többek között olyan rendelettel kez­di ténykedését Miskolcon, amelyre a legke­ményebb pártállam idején is csak elvétve volt precedens. Nevezetesen arról van szó, hogy ,a város „első számú” .közembere, a polgármester, körlevélben tudatta munka­társaival, hogy senki sem nyilatkozhat a sajtónak az ő engedélye nélkül. Magam is hitetlenkedve hallottam ezt, amikor egy közérdekű ügyben kértem fel­világosítást attól az osztálytól, amellyel az évek során jó kapcsolatot sikerült kialakí­tanunk. Kételkedtem ugyanis, hogy abban a bizonyos ügyben a frissen választott pol­gármester kompetensebb, mint a már több éve ott dolgozó szakember, mégis tárcsáz­tam a polgármesteri hivatalt. Igaz, akkor már inkább az érdekelt, mire jó, s miért született e tiltó rendelet. S egyáltalán, igaz-e a hír? A hír igaz — közölte a polgármester, mintegy négy órával az első telefonom után.« Ennyi idő kellett ugyanis ahhoz, hogy el­érjem őt, hiszen mint minden alakuló szer­vezetben, itt is rengeteg a tennivaló, s meg­beszélni való. Akkor miért terheli amúgy is kevés idejét még ezzel az intézkedéssel is? S egyáltalán, kivel szemben bizalmat­lan? A munkatársaival, a sajtóval? Állítja, hogy egyikkel sem. Mindössze ar.ról van szó, hogy a „régi elvek alapján már nem lehet nyilatkozni, egy egységes, új szemlé­letet kell kialakítani”. S hozzátette azt is, hogy hangzott el már olyan nyilatkozat az „apparátus” valamely tagjától, amivel az önkormányzat nem értett egyet. Én viszont még mindig azt nem értem, ■miért volt szükség minderre az intézkedés­re. Valószínű, hogy az igazi okok a kulisz- szák mögött rejtőznek. A tény azonban így is tény marad. Újságíróként «azonban egyet­len egy okot sem fogadhatunk el, aminek álarca mögé bújva lelassul az információ- áramlás, késik az olvasók tájékoztatása, s aminek eredményeként csak szűrt nyilat­kozatok jelenhetnek meg lapunkban. Abban , a napilapban, amely a megye lakosságának első számú információforrása. Kovács Juciit ■u| ty m Verseny a vásárlókért Hallgattassák meg a második feleség is Megyei Érdekképviseleti Fórum alakult Gát a lavinának7 Tegnap, Miskolcon, a szakszervezetek megyei székházában megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Munkavállalói Érdek- képviseleti Fórum. A szán­déknyilatkozatot a megyében működő Autonóm Szakszer­vezetek, a Munkástanácsok Megyei és Miskolc Városi Szövetsége, a Független Szakszervezetek Demokrati­kus Ligája, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszö­vetség, továbbá a Szakmai Szakszervezetek Szakmai Szövetsége képviseletében öt megbízott írta alá. A névsor nem végleges. A fórum nyitott, az érdek­Dr. Baráth Etele kor­mánybiztos és Wolfgang Schüssel osztrák gazdasági miniszter szerdán Párizsban benyújtotta a kiállítások nemzetközi irodájának az 1995. évi Budapest—Bécs. Világkiállítás feltételes be­jegyzési kérelmét. A kérel­met az iroda elfogadta. A feltételes bejegyzés azt jelenti, hogy a két rende­képviseleti szervezeteit kö­zül a jövőben további tö­mörüléseket is kész a tagok sorába fogadni. Az alakuló ülésen a résztvevők átte­kintették az ügyrendet, ame­lyet a további tanácskozá­sokon öntenek majd végle­ges formába. Emellett ha­tároztak arról, hogy a mun­kavállalói fórum tevékeny­ségét egy koordinátor han­golja össze. Az üléseket de­cemberben és 1991 első fél évében a szakszervezeti székházban tartják, s a munka egyéb feltételeiről a következő hat-hét hónapban a szakmai szakszervezetek gondoskodnak. zőnek az iroda jövő évi — várhatóan május végén, vagy június elején tartandó — közgyűléséig kell végle­ges választ adnia a kiállí­tás pénzügyi feltételeiről, pontos helyéről és a lebo­nyolítás rendszeréről. Az ülésen Kovács István, az iro­da magyar küldötte felhív­ta a figyelmet arra, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Napjaink információára­datában, a valóságos és a félig-meddig kitalált szen­zációk korszakában az Ol­vasó számára aligha kelt különösebb izgalmat az előbbi tudósítás. Nincs szándékunkban eltúlozni a fórum megalakulásának je­lentőségét, annyit azonban meg kelll jegyeznünk, hogy az érdekképviselet munká­járól, tevékenységéről a kö­vetkező hónapokban sokat hallunk majd. Ök képvise­lik választóik érdekét az úgynevezett triparti, azaz a háromoldalú tárgyalásokon. Ezen a munkaadók az önkor­mányzatok, illetve az érdek- képviseleti fórum megbízott­jai a munka világának kér­déseiről tárgyalnak majd. Nem lesz egyszerű konszen­zusra jutni, hiszen megyénk­ben — százszor is leírtuk már — koncentráltan je­lentkeznek a magyar társa­dalom és gazdaság problé­mái. Radikális és tömeges elszegényedés, a munkanél­küliség réme fenyeget. A gyárakban, üzemekben — hallottuk a tegnapi alakuló ülésen — már most robba­násveszélyes a helyzet, so­kan számíthatnak arra, hogy karácsonyi „ajándékként” felmondólevelet kapnak a kezükbe. Januárban pedig (Folytatás a 2. oldalon) Világkiállítás — feltételes bejegyzés Miskolci vendégszeretet?! A Kassai Tbáliia Színiház társulata # .megyénlklben vendégszerepelt. Az en- csi és ,a szikszói gyerekeiket Jéikely Zoltán Mátyás király juhásza című zenés mesejátékával ajándékozták meg. Hétfőn a szerencsi közönség Csűr,ka István Döglött aknák című komédiáját láthatta a kassai művészék előadásában. Másnap este pedig Miiák ói con mutatták be a darabot. Amíg a társulat a Rónai Sándor Művelő­dési Központban szórakoztatta a közönsé­get, addig a közeli parkolóban már nékilk is készült a „meglepetés”. Az előadás után feltört és kifosztott autóbusz fogadta a művészéket. A rablók alapos munkát vé­gezték, elvitték mindent, ami mozdítható volt: kulcsaikat, jogosítványt, benzinjegyet, forgalmi engedélyit, az otthon maradt csa- ládtagóknak szánt kis ajándékokat. Hiába várják a gyerékök a beígért kisautót, ba­bát, édességet... Sikerült emlékezetessé tenni a miskolci vendégszereplést! Ha már a játókókra szük­ségük volt a betörőiknek, s ha már a cso­koládét is mind magették, legalább a kulcs­csomót és az iratokat juttassák vissza a tulajdonosoknak. Ennyit talán elvárhatnak a híres magyaros vendégszeretet okán?! (filip) 23 településnek 10 millió forint A Népjóléti Minisztérium sajtótájékozta­tóján hangzott el, hogy a kistelepüléseken segítséget nyújthat az ellátásban a falu- gondnokrendszer kialakítása. Borsod-Aba- új-Zemplén megyében mintegy 10 millió forintot szántak arra, hogy 23 településen ilyen falugondnokok támogathassák a rá­szorulókat. Mikrobuszt vásároltak vala­mennyi településnek és a falugondnokok ezzel segítik az arra rászorulók közlekedé­sét, emétlett felkeresik az elhagyott, idős embereket is. Az államtitkár-helyettes sze­rint fontos lenne, hogy az ellátatlan, kieső településeken az országban máshol is be­vezessék a falugondnok intézményét. A közlekedési eszközök megvásárlásához a települések támogatást kérhetnek a jövő évi tervek szerint másfél milliárd forintos területfejlesztési céltámogatásból. (MTI) Tanácskozás Edelényben . Helyi igényel, helyi iskolapolitika Az önkormányzatok létre­jöttével a helyi igények ke­rültek első helyre, így az in­tézményeknek ezeket a kí­vánalmakat kell ismerni, és ennék megfelelően kell prog- namot készíteni. Vonatkozik ez azokra az intézményeikre is, amelyek regionális föl­adatokat látnák el. Ezt is­merték fel Edelényben és a város vonzáskörzetében, ami­kor az alsófokú vezetői mun­kaközösség (a vonzásikörzet általános iskoláinak igazga­tói) ez évii programját ké­szítve úgy határozott, hogy a december 1:2-1 ülését az edelényi Izsó Miklós Giimná- ziuimban tartja. A tanácskozáson a gimná­zium igazgatója, Kardos Sándor ismertette a beisko­lázási lehetőségeket. A szak- tantermek, a könyvtár, a diákotthon bemutatásával az általános iskolák igazgatói megismerhették azokat a fel­tételeket, amelyek a gimná­ziumban vágják a jelentke­zőket. A vendégék pedig ar­ról tájékoztatták a gimnázi­um tanitestületét, hogy mi­lyen felkészültségű gyerekek végeznék az általános isko­láikban. A tanácskozáson szó esett a fakultációs lehetőségekről, az Izsó-alapítványról, és azokról a helyi kezdeménye­zésekről, amelyek pénz­ügyi alapot biztosítanak a gimnázium új pedagógiai programjának megvalósítá­sához. léte a tét 5 pÄisi • ' Szeles-aknoi kép. Soha nem volt könnyű a helyxetiik. Most különösen nem az. (Cikk a 3. oldalon). X ■■■ Év" ' 4 ndkívüli pénzszerzési lehetőség! Több, mint 2 évtized tapasztalatával, változó profillal ál­lunk a megbízóink rendelkezésére a beruházások, fejlesz­tések minden területén. TEVÉKENYSÉGEINK: 1. műszaki tervezés, 2. beruházások lebonyolítása - műszaki ellenőrzése, 3. fővállalkozás, 4. kisvállalkozói tevékenység előkészítése (pályázat, ajánlat, üzleti tervek, pénzügyi lebonyolítás), 5. családi és társasházak tervezése, megvalósítása vállalkozásban, kulcsátadásig is, 6. pályázatok, ajánlatok készítése, * 7. szakvélemény, tanácsadás, információ, 8. árkalkuláció, utókalkuláció, 9. kereskedelem (építési anyagok, egyéb termékek, gépek, stb.). MINDEN VÁLLALATNAK, SZERVEZETNEK ÉS MAGÁNSZEMÉLYNEK, AKI ILYEN MEGRENDELÉST HOZ, VAGY KÖZVETÍT, 5% JUTALÉKOT FIZETÜNK! AGROBER Miskolci Iroda I. Vologda u. 4. Telefon: 58-211, 58-212

Next

/
Oldalképek
Tartalom