Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-13 / 292. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1990. december 13., csütörtök Gát a lavinának? (Folytatás az 1. oldalról) Budapestnek, az önkormányzati választásokat követő szakaszban, csak igen kevés ideje volt álláspontjának kidolgozására, ezért jelenleg még nem tud végleges választ adni, vállalja-e a kiállítás megrendezését, vagy sem. A fővárosi önkormányzat határozatát időben benyújtják majd az irodának. A főváros önkormányzata fenntartja magának a jogot, hogy önálló tárgyalásokat folytasson Bécs városával a kiállítás megrendezéséről. Dr. Baráth Etele, az MTI tudósítójának elmondotta: a feltételes bejegyzés azt jelenti, hogy a hátralevő időben el kell dönteni a világ- kiállítás megrendezésének pénzügyi feltételeit. A külföldi tőke igen jelentős érdeklődést mutat: a már korábban bejelentett, hét és fél milliárd dolláros beruházási ajánlatok óta újabb jelentős vállalkozók, pénzcsoportok, bankok jelezték részvételi szándékukat. Az ajánlatok felülvizsgálására felkért pár-, tatlan brit pénzügyi ellenőrAz EVILL Vállalat kivitelezé- sében készült el Mezőkövesd külterületén Eger—OVIT 20 kV- os szabadvezeték-átépítés Bogácsi út és Szomolyai út közötti szakasza, valamint az AUTO- VILL Vállalat új 20 kV-os leágazása, mely az Andornaktá- lyai utat keresztezi. A vezetékek 1990. december 7-től feszültség alatt állónak tekintendők, ezért az oszlopokra felmászni, valamint a vezetékeket megközelíteni életveszélyes és tilos! EVILL Vállalat II. Szerelésvezetőség, Eger, Trinitárius u. 1. Az Avas Utazási Iroda ajánlatai: Isztambul: 4 nap, 3200 Ft + 22 DEM (szállással együtt). Bécs: 850 Ft, Drezda: 2000 Ft 4- 12 DEM, Krakkó: 800 Ft. Szaj'lSNO p3 feltételes bejegyzés zési vállalat szerint legalább húsz olyan ajánlat van, amellyel érdemben lehet foglalkozni, s megfelelő komoly pénzügyi erőt jelent. Ugyancsak ki kell jelölni a kiállítás végleges' helyét. Ezt éppen most végezték el egy nemzetközi zsűri részletes döntése alapján. Ennek megfelelően a kiállítás részben a Csepel-sziget északi részén, részben a Duna szomszédos két partszakaszán épülne fel. Mint ismeretes, a fővárosi önkormányzat még decemberben foglalkozni kíván a világkiállítás megrendezésével. A döntésnél problémát okoz, hogy még nincs megfelelő törvény ,az önkormányzatok, elsősorban a fővárosi önkormányzat jogairól, lehetőségeiről — ezt a törvényhozás várhatóan csak tavasszal tárgyalja meg. A kormány szerint addig sem szabad olyan döntést hozni, amely elkötelezné a főváros önkormányzati testületét. Éppen ezért kérték, hogy az iroda csak feltételesen jegyezze be a Bubaűka: 809 Ft. Ford kisbusszal Belgiumba: 4500 Ft -f 35 DEM + szállás ktg. Felvilágosítás a 24-6GG-OS, 22-2GG-OS ■ telefonszámon, jelentkezni személyesen, az Avas Utazási Irodában, Miskolc. Nagyváthy u. 3. sz. A Szafari Tourist BT. ajánlata: szilveszter Isztambulban! Hatnapos utunkon három egész napot tölt Isztambulban. Szállás I. osztályú szállodában, félpanzióval. Szilveszteri vacsora, egész éjszaka program. Újév napján városnézés: Kék mecset. Topkapi Szeráj, Ázsia, mindemellett bevásárlási lehetőség Jelentkezés korlátozott számban, a Szemere u. 18. sz. alatti irodánkban. (Folytatás az 1. oldalról) elindulhat a lavina, s pillanatnyilag senki sem tudja, mi vár még a régióra. Az érdekképviseleti fórum a munkavállalókat szolgálva igyekszik majd segítséget A KONiP M-iák-ol-c városi és B.-A.-Z. megyei szervezete, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szervezete esat- laíkozilk a Miagyiar Nemzetben megjelent Budapesti Református Gimnázium felhívásához. Mélységes megdöbbenéssel értesültünk az elmúlt heteikben az ún. Sátán egyháza hatására, gyermekek által elkövetett brutális gyilkosságokról. Ezért .felhívunk minden pedagógust, szülőt és az ifjúságért felelősséget érző embert és közösséget, hogy határozottan kérjék velünk együtt az illetábeséket: 1. Hiassiamák oda, hogy szűnjék meg a televízióban, rádióban, moziban és sajtóban a horrort, illetve az erőszakot hirdető' és bemutató irodaiam, film, video és hanganyag reklámozása. 2. Korlátozzák és ellenőrizzék ugyanezen termékek forgalmazási lehetőségeit oly módon, hogy az az ifjúság idegrendszeri, lelki, erkölcsi fejlődését ne befolyásolhassa (pl. reklámozás nélküli, osak éjiszakai vetítések, szigorúbban betartott korhatár sfb.)! 3. Ellenőrizzék az erőszakot hirdető, illetve jelképenyújtani a gondok enyhítéséhez, s megpróbál hozzájárulni ahhoz, hogy a lavina förgetege ne temessen végleg maga alá sok munka- vállalót. Reméljük sikerrel. ző sziirrtbóHumok (matricák, jelvények) készítését és árusítását! 4. Erőszákot hirdető és az arra utaló szimbólumokat használó személyek és csoportok ellen indítsanák vizsgálatot, a további gyermek- bűnözés megelőzése érdekében! dr. ÍMádai Gyula a KDNP Miskolc városi elnöke Homonnay József a KDNP saj tótitkára a K ÉSZ ein oké (Eddigi csatlakozók: Alapítványi Idkola, Bp.; Budapesti Pianista Gimnázium; Budapesti Evangélikus Gimnázium ; Anna Frank Gimnázium.) Dir. Bal ás István ezentúl minden hónap 2. hetének péntekén 9—12 óra között tartja fogadóóráját. A következő december 14-én pénteken lesz Miskolcon, a Polgármesteri Hivatal Képviselői Irodájában. A helyi önkormányzat határozata alapján december 11-én, kedden délután vehette át az „Ernőd Községért” díjat a községházán Ikét emődi polgár. Rádai Géza sokéves társadalmi szervezőAz encsi Szakmunkás# képző Iskola nyílt tanítási napot tart december 14-én, pénteken 9 órától, a Várostörténeti Gyűjtemény helyiségében. Ugyanitt tekinthető meg az iskolát bemutató pályaválasztási kiállítás is. A nyílt napra szeretettel várnak minden, az iskola vonzás- körzetében lakó 8. osztályos tanulót és szüleiket is. # Az Abaúji Szövetség folyó év december 18-án 13 óraikor Bncsen a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tartja évzáró közgyűlését. ben az elismerésben, míg Szabó Lászilót — s vele brigádját is — a második világháborús emlékmű társadalmi munkában történt kivitelezéséért tüntették ki. A díjaikat Le'hóczlki Iistván, Ernőd, polgármestere adta át. Felkérd tagjait a közgyűlésen részt venni s azt aktív közreműködésükkel támogatni szíveskedjenek. A Magyarország Fel- S fedezői Hagyományőrző Szövetség december 13-án, csütörtökön összejövetelt tart Encsen, a Kazinczy iskolában 14 órától. A tóborzó jellegű találkozóra Rakó József országos elnök, s a többi szervező is szeretettől vár minden érdeklődőt, olyan felnőtteket és gyerekéket, akik szívesen gyűjtik és őrzik Magyarország hagyományait. dapest—Becs Világkiállítást. KÖZLEMÉNYEK (udvardy) A kereszténydemokraták felhívása Harc az erőszak ellen munkája és az idősek támogatása alapján részesült ébHÍREK Életmentő emlékérmek átadása Köszönet a „föld alatti alpinistáknak” Bizonyára minden olvasónk emlékszik még a nyári barlangi balesetekre, amelyek ha nem is követeltek emberéletet, igen megrázták a közvéleményt. Tegnap délelőtt Szabó György megyei tanácselnök annak a négy embernek köszönte meg a nem kis bátorságot és fizikai erőfeszítést követelő tettét, akik nélkül könnyen tra- -gikus véget érhettek volna az események. Dr. Komlóssy Attila, a Semmelweis Kórház orvosa, Kutas Tamás István, a Gyógyászati Eszlközgyártó és Szolgáltató Kft. anyagbeszerzője és Vincze Ferenc István, a Miskolci Mezőgép Vállalat horizonfesztergályo- sa mindkét, — Gyurkó Gábor, a Miskolci Alpin Klub alkalmazottja pedig a második mentésben vállalt igen jelentős szerepet. Az első esetben, június 2-án a tapasztalatlanság, július 19-én, a jávorkúti víznyelőnél pedig egy előre nem látható tedhníkai hiba okozta a súlyos balesetéket. A részletekről annák idején tájékoztattuk olvasóinkat, most, az Életmentő Emlékérem átadásakor inkább arra kellene emlékeztetnünk, hogy a „föld alatti alpinisták” munkáját többék között a sötét, a víz, a csúszósság is nehezíti. És sajnos a pénzhiány is. Egy speciális francia hordágy 40 ezer forintba kerül. Nem kis összeg, de ha arra gondolunk, hogy a lét- rá-stetői baleset súlyos sérültjét ennek hiányában csak kötél segítségével tudták kihúzni, s így egy fél évre lebénult mindkét karja, akkor be kell láitnunk, mindenképp szükség van rá. % Vagy itt van a riasztás kérdése. A kiépítetlen rendszer miatt sokkal nehezebb elérni veszély esetén a keresetteket. Van, aki horgászás közben az autórádiójából, van, aki az ajtajára (ki tudja miikor?) odatűzött cédulából tudja oaalk meg a hírt, s volt már rá példa, majdhogynem szabályos 'körözést 'kellett ikiadni a barlangi mentők egy nélkülözhetetlen tagja „ellen”. Most, ennél a két balesetnél a négy emiber önfeláldozó munkája — és valljuk be, a szerencse is, —, megmentette három ember életét. A jutalom -átadásakor ünnepelni -kellene, de az erények elismerése mellett talán nem árt felhívni a figyelmet, — tenni kell valamit, mert holnap már kevés lesz a -bátorság és felkészültség. Kellene az a hordágy! —k —n látra 1 havi 2 havi 3 havi 6 havi 9 havi 12 havi szóló LEKÖTÉSRE, éves kamatláb [%/év| USD 5 7.187 7.125 6.875 6.875 6.875 6.812 DEM 3.5 8.562 8.562 8.562 8.625 8.625 8.75 ATS 4 8.625 8.5 8.625 8.437 8.437 8.437 CHF 0.5 8.25 8.25 8.25 8.125 8.125 7.937 GBP 7 13.5 13.187 12.937 12.312 11.937 11.75 CAD 3 4.312 4.312 5 5 5 5.062 AUD5.312 5.312 5.125 5.25 5.75 6 NLG6.125 6.125 6.125 6.125 5.75 6.25 A 100.000 USD-t meghaladó betétek kamatozása még kedvezőbb, eseti elbírálás szerinti A devizaszámlák kezelési költségei: Számlajóváírások (befizetések) átutalással, bankjeggyel 0.0% azonnal jóváírható csekkel 1.5% beszedésre átvett csekkel 0.25% Számlaterhelések (kifizetések) minden művelete 0.2% Konverzió (más devizára való átváltás) 0.5% Tapasztalatainkkal, korrekt és gyors ügyintézésünkkel állunk Tisztelt Ügyfeleink rendelkezésére! BELl^RÖSI KERESKEDEI/V11 KFT Karácsonyi ajánlata EPILADY Classió elektromos szörtelenítö 2 850 Ft EPILADY TRIÓ elektromos szörtelenítö 3 220 Ft LADY SAUNA inhaláló és arcszauna 2 700 Fi AQUATRIM zuhanymasszázs 2 780 Ft HB 160” Lehel hűtőszekrény 12 000 Ft HB 160*** Lehel hűtőszekrény 13 800 Ft Rock Story sorozat magnetofonkazettái 1—70-ig; világhírű előadók, eredeti felvételeiből 260 Ft db Várjuk Kedves Vásárlóinkat! KÍVÁNUNK BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, ÉS EREDMÉNYES, BÉKÉS ÚJ ESZTENDŐT! Miskolc Vörösmarty u. 5-7 Miskolc UitzB.u.7. Miskolc Széchenyi u.92. nyitva "\ december 15,16 9 -13 J Kitüntetések Ernődön