Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-06 / 260. szám

1990. november 6., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A magángazdaságoknak is enyhítik az aszálykárt A vállalkozások szabadsá­gát és serkentését hirdetjük, de még a régi mechaniz­musok működnék. A mező- gazdaságban nincs esély­egyenlőség; szavakban a ma­gángazdaságok élvezik az előnyt, tettekben viszont a nagyüzemeké az elsőbbség. A Magyar Agrárkamara hív­ta fel az ellentmondásra az agrárkormányzat figyelmét a közelmúltban: az aszályká­rokat rendező kormányhatá­rozat ugyanis kihagyta a magángazdálkodókat a ked­vezmények köréből. Közismert, hogy aszályká­rosultnak az a termelő ne­vezhető, akinek a szántóföl­di növénytermesztésből származó hozama. az előző három év átlagához képest legalább 15 százalékkal csökken. Több száz nagyüzem és több ezer magángazda tartozik a károsultakhoz. A Magyar Agrárkamara köz­benjárására a magángazda­ságok is kaphatnak célhite­leket, és az aszálykár miatt a földhasználati adó is csök­kenthető. A központi pénzügyi prog­ram a vállalkozási nyere­ségadóval osztotta ketté a termelőket. A mezőgazdasá­gi nagyüzemek és a na­gyobb magángazdaságok fi­zetik ezt az adót, így köz­vetlenül és eleve részesed­nek az aszálykár rendezését szolgáló pénzügyi kedvez­ményekből. A kistermelők és a magángazdaságok többsé­ge azonban nem fizet nye­reségadót, így rájuk az in­tézkedések csak külön sza­bályok szerint érvényesek. Célhitelt kaphatnak azok a nem adóalany' magángazdál­kodók is, akiknek aszályká­rát a helyi önkormányzati szerv igazolja. E bizonylat beszerzése után nyújthatják be hitelkérelmeiket a ke­reskedelmi bankok helyi fi­ókjaihoz november közepéig. Azok a kistermelőik, akiknek aszálykárát az önkormány­zat igazolta, kérhetik a föld- használati adó ötven száza­lékának elengedését is. A kérelmekről ugyancsak az önkormányzat dönt, de az elengedett adókat a pénz­ügyi kormányzat utólag megtéríti a községi kasszák­nak. A károk felmérésében, a kérelmek benyújtásában a területi agrárkamarák se­gítséget nyújtanak a ma­gángazdálkodóknak. Az agrárkamara kezdemé­nyezte a földművelésügyi kormányzatnál a közvetett aszálykárok mérséklését is. A kormányhatározat ugyan­is a szántóföldi növényter­mesztés veszteségeit rendezi csak, így a többségében ál­lattartással foglalkozó gaz­daságok és kistermelők a kárvallottak között marad­nak. .Hátrányuk pedig nem vitatható, hiszen a tartós szárazság miatt kevesebb ta­karmány termett, s az ára az „egekbe szökött”. A ku­korica ára egyetlen év alatt csaknem megduplázódott, s ezt a költségnövekedést alig lehet érvényesíteni a hízó- állatok értékesítési áraiban. Az aszálykár — ha köz­vetetten is — sújtja az ál­lattartókat. A tapasztalatból és a statisztikákból egyaránt ismert, hogy a hízóállatok­nak megközelítően a fele a kisgazdaságokban nevelke­dik, s a termelők nagyobb részben vásárolt tákolmá­nyokra alapozzák a hizla­lást. Erre alapozva sürgette az agrárkamara a közvetett aszálykárok elismerését és rendezését, melyet azonban a földművelésügyi kormány­zat a szűkös anyagi forrá­sokra hivatkozva elutasított. V Miért türelmetlenek a vállalkozók? A magyar gazdaság telje­sítménye immár harmadik éve egyre gyorsuló ütemben csökken. Jövőre a visszaesés elérheti a nemzeti jövedelem 4—5 százalékát. Kevéssé közismert, hogy ez a súlyos recesszió nagy különbségek­kel érvényesül az egyes gaz­dasági szektorokban. Az ál­lami vállalatok hanyatlása az átlagnál sokkal súlyo­sabb, közelíti a tíz százalé­kos termeléscsökkenést. Ugyanakkor a magánvállal­kozások, valamint a nem, vagy csak részben legalizált második és harmadik gazda­ság teljesítménye folyamato­san emelkedik. Olyannyira, hogy az elmúlt három évben ez a létszámát és eszközeit tekintve még igencsak sze­rény „ágazat” má a magyar gazdaság egyetlen igazi hú­zóereje. Mindennek a jelentőségét bizonyítja, hogy országos át­lagban már csak a hatvan százalékot teszi ki a lakos­ság teljes jövedelmében a főmunkahelyről származó jö­vedelem. Ezek a jelentős arányváltozások a mai sta­tisztikai eszközökkel sajnos alig követhetők nyomon, s talán ennek is betudható, hogy sem a közvélemény, sem a gazdasági kormány­zat nincs igazán tisztában a magánszféra mára elért va­lódi súlyával. Persze a la­kosság és a kormány „tájé­kozatlansága” nem egyfor­mán esik latba, és főleg nem egyforma következmények­kel jár. A kormánynak a vállalko­zásokat érintő döntéseit min­denekelőtt azért éri bírálat az érintettek részéről, mert szerintük figyelmen kívül hagyják mindazt ami 196 R óta a magyar gazdaságban történt. Konkrétan arról van szó, hogy nem az első szabad választásokkal ért véget a tervutasításos rendszer, ha­nem azt több-kevesebb si­kerrel a gazdaságban immár két évtizede bontogatják. Eközben az árnyékgazdaság, a később engedélyezett kis­vállalkozások, a háztáji ke­retében a lakosság többsége ha szn álható tapaszta la t oka t szerzett az állami gazdaság­politika és szabályozás kis­kapuinak felkutatásában. De ami ennél fontosabb: a va­lódi piac működését is meg­ismerte. A kormánynak a tágan értelmezett „vállalko­zók” már milliós táborát most nem abban kell „segí­tenie”, hogy mivel foglalkoz­zon, hogyan szervezze meg a munkáját. Valószínűleg nem is az államilag irányí­tott menedzserképzés a leg­sürgetőbb feladat. A vállal­kozók működési terepet, ki­számítható feltételeket, okos támogatási és hitelezési rendszert, a jövőre orientáló adórendszert várnak. Az összes többit valószínűleg rá­juk lehet bízni. A valóságban mégis azt látni, hogy egyre újabb és újabb állami hivatalok jön­nek létre, megyei tanácsadó hálózat óikkal akarja a kor­mány „segíteni” a kisvállal­kozásokat. A vállalatok pri­vatizációját lebonyolító Va­gyonügynökség, ha meg akar felélni a kormány által ve­le szemben támasztott köve­telményeknek, egy hatalmas, az egész országot behálózó bürokratikus apparátus lesz. Pedig létezik ezzel ellentétes elképzelés, amely a Vagyon­ügynökség mai feladatát is piaci alapokra, vállalkozó szervezetekre bízná. Ez nem lenne „testidegen” a jövő el­képzelt magyar gazdaság struktúrájában. A boltok és vendéglátóhelyek privatizá­ciójának kezdetét a kormány az első száz napra ígérte. Fehér izzásban ömlött az új acél Konverteres-jubileom Diósgyőrben Termékei versenyképesek a világpiacon Jeles esemény megünneplé­sére készülnek ma a diósgyő­ri kohászatban. Tiz évvel ez­előtt, 1980. november 6-án csapoltak először a kombinált acélmű konverteréből, az ak­kor még Lenin nevét büszkén viselő kohászatban. * Az évtizeddel ezelőtti fel­jegyzésekben ez olvasható: „Délután háromnegyed öt­kor a nagyolvasztótól elin­dult a nyersvasüstöt szállí­tó szerelvény, az üstben 65,8 tonna nyersvassal. A nyers­vasat átöntötték a konver­ter nyers vasüstjébe. A sa­laklehúzás 22 perc múlva befejeződött. Közben nyolc tonna hulladékvasat „sur- rantottak” a konverterbe. A salaklehúzás után a nyers­vasat beöntötték a konver­terbe, majd bevezették az oxigénlándzsát. Fülsiketítő sivítás, láng, dübörgés. Ez­zel. 17.30 órakor elkezdődött a metallurgiai fázis. 18.27-kor az acélgyártók jelentették, hogy elkészült az első hazai konverteres acél­adag. A konverter az öntő- üst felé dőlt, s fehér izzás­ban ömlött az új acél. A csapolás percei nemcsak a kívülálló számára jelentet­tek lenyűgöző látványt, ha­nem az acélgyártók számá­ra is. Munkájuk, szakértel­mük, az ember szolgálatába fogott hatalmas energiák se­gítségével a vasból új ter­mék teremtődött, az acél. Különösen így van ez olyan új, eddig nem alkalmazott technológiánál, berendezés­nél, mint az oxigénes kon­verter, amely irányt szab a diósgyőri acélgyártás továb­bi útjának. Hét kokilla telt meg az újonnan gyártott acéllal. Az adag súlya 59,9 tonna volt.” * Aki annak idején jelen volt a nagy napon, tapsolt, ujjongott. Azóta nem sok taps csattant fel, nem volt, nincs minek örülni. Pedig- hát azóta sem épült, ilyen korszerű mű hazai kohászat­ban, azóta is ez számít a legmodernebbnek. Mi több, Tolnay Lajos, a kohászati részvénytársaság elnök-ve­zérigazgatója szerint, jófor­mán csak az itt gyártott ter­mékek versenyképesek a vi­lágpiacon. Tíz év alatt a konverter 6 millió 600 ezer tonna acélt produkált, okos emberek azt is kiszámították: ennek ér­téke kiteszi a 67 milliárd fo­rintot. (A kombinált acélmű 10 milliárdjába került az or­szágnak.) Sokan feltették a kérdést akkor is, most is: kellett ez nekünk? Hiszen a vas és acél országa jelzőről rég le­tettünk már 1980-ban is ... Nos, bebizonyosodott: kohá­szati krízis ide, konjunktúra oda: kellett, és kell. Az itt előállított minőségi acélnak volt és lesz piaca. A kon­verter nélkül Diósgyőr rég elvesztette volna nimbuszát. * A jubileum ma ünnepé­lyes csapolást is jelent. Dél­után négy óra után ismét népes szemlélőgárda jelenlé­tében csapolnak. Ki tudja hányadszor . .. ? A mozdula­tok mindenesetre már nem kezdetlegesek, mint tíz év­vel ezelőtt... (illésy) Vető, iszap, víz Hatszázezer tonnával kevesebb szén Barikádokon fennakadt műszakok A gyors számvetés, és az év végéig hátralévő, két hó­nap lehetőségeinek figye­Ezzel szemben most ott tar­tunk, hogy az adatgyűjtés is még legalább két-három hónapot vesz igénybe, és máris legalább két évig tar­tó folyamatról szólnak a hi­vatalos nyilatkozatok. Az újrakezdési kölosönt felváltó Egzisztencia Alap sem azt ígéri, amire a ma­gánvállalkozónak szüksége lenne, azaz vállalkozásaik­hoz szabadon felhasználható hitelt, hanem a többnyire az épületekre csupaszított álla­mi vállalatok megvásárlásá­nak lehetőségét. Ráadásul ez az E-alap mindeddig csak a nyilaflkozaitökban létezik. A kormánynak a vállalko­zásokkal kapcsolatos szándé­kai lehetnék bármilyen di­cséretesek, a kivitelezés egy­re több türelmetlenséget vált ki. A jelek szerint túl sok dolgot akar befolyásolni, sza­bályozni, serkenteni vagy éppen korlátozni a gazdasá­gi kormányzat, s ehhez nin­csenek meg az eszközei. Ahogyan nem voltak meg az előző kormányoknak sem. Éppen azért, mert a magyar gazdaság életképes vállalko­zói szektora egvre inkább a maga útját járta. Ezt a ter­mészetes folyamatot kell fel­gyorsítani, és minden esz­közzel támogatni. Ez lehetne a tervutasításos rendszer kö­vetkezetes elutasítása. A piacgazdaság ugyanis nem abban különbözik a csődöt, mondott szocialista gazda­ságtól. hogy ugyanazt meg­próbálja jobban csinálni. lembevételével, mintegy 600 ezer tonnával kevesebb szén kerül felszínre a Borsodi Szénbányák üzemeiből az idén, a tervezettnél. Ennek okát — a külső tényezőkön kívül — Kovács Lóránt, a szénbányák mű­szaki vezérigazgató-helyet­tese többek között abban látja, hogy a nagy termelé­kenységű, 9—10 frontfejtés­ből alig fele üzemel a kívá­nalmaknak megfelelően. A termelést geológiai viszo­nyok akadályozzák. Vetők szabdalják a telepet, elisza- polódik, elvizesedik a mun­kahely. Putnokon „melege­dés” is előfordult, amit sze­rencsére sikerült meggátol­ni. A termelést a lyukói, a rudolftelepi és a szeles­aknai fron* fej'és hozza. A termeléskiesés az érté­kesítés révén anyagilag is érinti a vállalatot. A rosz- szabbodó pénzügyi helyzet következtében a technikai felszereltség is romlik, ne­vezetesen az anyagbeszerzés. Pénz hiányában ugyanis nem tudnak vásárolni, pél­dául gumi szállítószalagot i sem. A meglévők mellett igen kellemetlenül érintette a vállalatot az utak elbariká- dolása miatti termeléskiesés is. Számítások szerint csak­nem 9 ezer tonna szén esett ki a termelésből. Mintegy 6000 műszakkal kevesebbet termeltek, s a kár értéke mintegy 16 millió forintra tehető. A bajokból kilábolás egyik forrásának a szerkezetátala­kítást látják a szénbányák vezetői. Ennek érdekében a gazdaságtalanul termelő bá­nyákat nagy ütemben visz- szafejtik, a gazdaságosan kibányászható szenet hozzák felszínre. Ezzel függ össze a létszámgazdálkodás is. A tervek szerint az idén mint­egy 2000 fővel csökkentik a létszámot. Egyéb, a helyzet diktálta kisebb-nagyobb in­tézkedések is azt a célt szolgálják, hogy a kívánt gazdaságossági szintet elér­jék. Azzal is tisztában van­nak, hogy ez a folyamat nem valósítható meg egyik napról a másikfa. Ügy szá­mítanak, hogy másfél-két év is ekelik, míg a nagymúltú borsodi szénbányászat ismét „egyenesbe jön”. A Magyar Agrárkamara segítségével Archív kép, az építkezés idejéből. Beemelik a konvertergyűrűt. Fotó: Laczó József

Next

/
Oldalképek
Tartalom