Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-13 / 215. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1990. szeptember 13., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról) politikai eszmék miatt versengenek, sőt, az mindig hasznos, ha igazi európai értékek képviseletéért teszik ezt. Az ellenzék együttes fellépése sem lehet ebben a vonatkozásban sértő. Nyilvánvalóan nem azonos politikai irányzatot képvisel a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz. Mind a három párt más politikai értékekre helyezi a fő hangsúlyt, s nyilván más tradíciókkal rendelkezik, más értékeket vállal akkor is, ha vannak közösen vállalhatók is. Az sem sértő, ha egy politikai párt vagy több párt a balközéphez vagy a jobbközéphez sodródik. Igen nagy értékeknek tartom az európai baloldali értékeket is, amelyek egyensúlyban jelentkeznek a jobbközép vagy a centrum értékeivel. Tölgyessy Péter már tavaly ősszel megfogalmazta, hogy megítélése szerint a Szabad Demokraták Szövetsége eszmei szempontból közelebb áll a Magyar Szocialista Párthoz, mint a Magyar Demokrata Fórumhoz, hiszen mindketten a középtől balra helyezkednek el. Mi akkor is, mindig is ezt állítottuk, és a magyar politikai élet szerencsés alakulásának tartjuk, hogy ez a két nagy európai politika eszmekor szolgál hátteréül a fő magyar politikai erőknek. A többi kelet-közép-európai országgal szemben ezért vagyunk előnyben, mert ezek nálunk már kifejezésre jutottak, artikulálódtak. Ügy is tekintjük a mai ellenzéket, mint amelyik a mi politikánkat balról bírálja. Ebben semmi rossz nincs. — Hogyan ítéli meg az ellenzék együttes fellépését Jeszenszky Géza lemondatása ügyében? — Ez hozzá tartozik a választási kampányhoz. Az ellenzék pártjai — végére jutva annak az úgynevezett türelmi időnek, amelyet egyáltalán nem tartottak be — a választási kampány időszakában szükségszerűen minden eshetőséget és lehetőséget kihasználnak arra, hogy megfelelő propagandát fejtsenek ki. Minden eszközzel igyekeznek a kormányt lejáratni, s a testület nyilvánvalóan támadható, hiszen rendkívül súlyos örökséggel nehéz körülmények között, népszerűtlen intézkedéseket téve kell kormányoznia. Ezért Miniszterelnöki nyilatkozat ebben a kérdésben az ellenzék együttesen lép föl. Nagyon jó jel az, hogy a Magyar Szocialista Párttal is együttesen léptek fel, közös sajtókonferenciát tartottak végre kiegyensúlyozott helyzetet teremtve a Parlamenten belül. Ezzel láthatólag megszűnt a pártok között bármilyen diszkrimináció. A választási kampányba illik az is, hogy — nem először — követelik egy kormánytag lemondását. Ez egyes ellenzéki politikusok vagy pártok folyamatos taktikája, hogy megpróbálják szembeállítani a koalíció' Hozzá tartozik ez a többpártrendszerben a politikai kísérletekhez, a belpolitikai küzdelemhez. Ezt nem lehet rossz néven venni. Ennek keretében követelik most éppen a külügyminiszter lemondását, egy látványos parlamenti produkcióval ötvözve, amiben egyébként semmi különöset nem találok. Ilyenre nyilván máskor is lesz példa. Nagyon furcsa lesz persze az, hogy ha sértő megjegyzések hangzanak el a kormányzatról, a kormánypártokról, akkor esetleg a koalíciós pártok fr állnak és kivonulnak. Ami pedig a külügyminiszter lemondását illeti: ahogy nem voltam hajlandó MDF-poli- tikust ért támadás esetén egyszer sem feláldozni az illető személyt, visszautasítottam a különböző szalámitaktikát képviselő metodikát, nyilvánvaló, hogy a legkevésbé sem kívánom a kormány tagjait efféle politikai támadások következtében lemondásra felszólítani. Annál kevésbé, mivel az alkotmány a konstruktív bizalmatlansági indítvány alapján a jelen politikai erőviszonyok mellett nem ad esélyt az ellenzéknek arra, hogy a kormányt meg tudja buktatni, kívánságukra pedig nem fogom egyetlen miniszteremet sem feláldozni. — Lehetségesnek tartja-e a továbbiakban a külpolitikában a pártok konszenzusát? — A külpolitika az egészséges parlamenti és politikai életben az alapvető kérdések egységén alapul. Válság- helyzetekben különösképp. A kormány nevében kifejezésre juttattuk: mi a külpolitikában konszenzusra törekszünk. Az ellenzék egyes pártjainak képviselői — beleértve Horn Gyula elnök urat, a korábbi külügyminisztert — hangsúlyozták, hogy a konszenzust így nem kívánják fenntartani. Nagyon sajnálom, ha így van, ha ez a szándéka az ellenzéknek, de szeretném hangsúlyozni : a külpolitikát egységben kell látni. Egy kormány külpolitikájával lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni. Azonban az ellenzék nem írhatja elő azt, hogy a külügyminiszter nekik, és ne a kormánykoalíciónak tetsző személy legyen. Emlékeztetnék arra, hogy az első perctől kezdve megalapozatlan megjegyzések hangzottak el a kormány külpolitikájára vonatkozóan, egyoldalú német-orientációról beszéltek olyan körülmények között, amikor a legszorosabb kapcsolatokat alakítottuk ki a francia, a brit kormánnyal, amikor Bush elnökkel és az amerikai kormánnyal a legjobb viszonyban vagyunk. A japán kapcsolatok elhanyagolásával vádolták a kormányt éppen akkor, amikor az ipari és kereskedelmi miniszter, valamint a pénzügyi politikai államtitkár Tokióban tartózkodott. Utalhatok arra is, hogy a Szovjetunióval nem valamiféle „ügyetlenség” miatt vannak kényesebb kérdések, hanem azért, .mert a Varsói Szerződés felülvizsgálatát kívánjuk, azért, mert a Parlament döntésének megfelelően bejelentettük, hogy a katonai szervezetből ki kívánunk lépni, azért, mert a szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatban a kért két és fél milliárd rubeles összeget indokolatlannak tartjuk. A szomszéd országokkal meglevő feszültségek is mind valós alapokon nyugszanak — elsősorban a magyar kisebbségek helyzetéből következnek —, de a kormány folyamatosan és állandó érintkezésben áll az érintettekkel. Az ellenzék eddig konszenzusról beszélt, miközben folyamatosan támadta a kormány külpolitikáját, lekicsinylő megjegyzéseket téve, vagy amikor már végképp nem tudott mit mondani, akkor úgy igyekezett beállítani, mintha az eredmények az előző kormány politikájának lennének köszönhetők. Ha most „nem kívánják fenntartani” a konszenzust, nem tekintem ezt a kormányzattal szemben reális alapokon nyugvó fenyegetésnek. Bízom abban, hogy a Parlamentben történtek után megnyugodva, reálisabban fogják nézni az eseményeket. Éppen ezért nem kívántam tegnap sem válaszolni, sem nyilatkozni, mert szükségesnek tartottam, hogy leülepedjenek ezek a dolgok. Nem örülünk az ilyen konfliktusoknak, mert az ország előtt álló problémák sokkal súlyosabbak, semhogy ezzel töltsük az időt. Ugyanakkor úgy ítélem meg: jó lenne a személyeskedéseket mindkét oldalról lezárni, mert azok sem segítik a valódi konszenzust. Szeretném még megjegyezni : a sajtóban, a rádióban a konkrét eset kapcsán is előfordultak az objektivitás követelményének nem megfelelő híradások. Ezek azok a csúsztatások, amelyeket mind az egyes .sajtótermékektől, mind az egyes ellenzéki politikusoktól zokon szoktunk venni. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy a magyar sajtóban számos olyan írás is megjelent, .amely valóban a tájékoztatást kívánta szolgálni, és sokkal visz- szafogottabb volt, mint korábban. Véleményem .szerint a magyar sajtó .kifejezetten az objektivitás irányába mozdult el. Ezt az objektivitást szeretném megköszönni. (MTI) Párthírek Szeptember 10-én Szakáid községben is megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete, s megválasztotta az 5 főből átló ideiglenes vezető testületet, melynek ügyvezető titkára: Molnár Sándor, elnöke Farkas József tett, s továbbá vezetőségi tagoknak választották meg: Tóth Ferencnél, Czaga Imrét és Gazdig Sándornét. Dr. Pe- thő Szilveszter, megyei elnök és Szappanos István, megyei gazdaságvezető tájékoztatást adtak a ikeresz- ténydemókrácia lényegéről és a közelgő önkormányzati választásokká! kapcsolatos feladatokról. Ezt követően került sor az önkormányzati helyi jelöltök megválasztására, melyben javallatot kaptak: Farikas József, Molnár Sándor, Ondó Mihály, Besenyei Gyula és ifj. Bíró János. A Fidesz Országos Választmányának tagja, Németh László Ákos nagygyűlést tart Aszalón, szeptember 14-én, péntekien, 18 órától a művelődési házban. A nagygyűlés témáját a helyhatósági választások és aktuális politikai kérdések adják. A fiatal demokraták a falu minden érdeklődő polgárát szeretettel várják. Dr. Tomasek Kálmán a 23-as választókörzet Szabad Demokraták Szövetségéneik képviselőjelöltje, > továbbra is minden csütörtökön ingyenes jogsegélyszolgálatot tart 15 és 17 óra között az SZDS7: székházban. Miskolc, Tanácsház tér 2. — Kilián-délen, a 26-os választókörzetben lakó választóit értesíti Ott Antal, az SZDSZ képviselőjelöltje, hogy minden pénteken az Otthon étterem presszójában várja azokat, akik szívesen találkoznak' vele délután 5 órától 7-ig. — A Győri kapui 21-es .számú választókörzetben lakó választóit értesíti Ro- nyecz István képzőművész, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőjelöltje, hogy minden pénteken és szombaton várja választóit a Tokaj étterem sörözőjében, 16—20 óráig. Ózdi rendőrök túlkapása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta lapunkat: 1990. szeptember 10-én F. Z. putnoíki lakos feljelentést tett a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettesék ellen, sérelmére elkövetett bántalmazás miatt. Elmondása szerint szeptember 8-án 13 óra 30 körüli időpontban a Sa- jónémeti és Ózd-Center közötti földúton haladt segéd- motorkerékpárjával, amikor három polgári ruhás férfi megállásra szólította fel. Az „Állj, rendőrség!” felszólítást (követően minden különösebb indók nélkül bántalmazták, melynek következtében nyolc napon belül gyógyuló (könnyű) sérüléseket szenvedett. F. Z.-től a nála lévő 10 kilogramm szöget elvették. A feljelentést követően .tett azonnali intézkedéseik nyomán sikerült az elkövetők kilétét azonosítani. Ezek Dr. Fodor Gábor Leninvárosban és Miskolcon Szeptember 14-én, pénteken délután fél 5-től Leninvárosban, a tanács nagytermében, este fél 8-tól pedig Miskolcon, a Technika Házában tart választási nagygyűlést dr. Fodor Gábor, a Fidesz parlamenti képviselője. A gyűléseken szó lesz a helyhatósági választásokról, ia földtörvényről, a privatizációról. Az érdeklődők választ kaphatnak még arra is, hogy miért követeli a Fidesz a külügyminiszter lemondását, A fiatal demokratáik minden érdeklődőt szeretettel várnak. MDF-tanácskozások Szeptember 15-én, szombaton 10 órától az MDF ti- szalúci szervezete B.-A.-Z. megyei egyeztető tanácskozást tart Tiszalúcon, a Népkertben. Vendégeik: dr. Fur- mann Imre, az MDF országos alelnöke és a megyei országgyűlési képviselők. Napirend: helyhatósági választásokkal kapcsolatos megbeszélés, kultúrműsor, sport- program. A Magyar Demokrata Fórum kistokaji szervezete szeptember 14-én, pénteken 19 órakor tart választási gyűlést a művelődési házban. A gyűlés vendége lesz Mile Lajos, országgyűlési képviselő. KDHP-nagygyűlés Patakon A Kereszténydemokrata Néppárt zempléni szervezete választási nagygyűlést tart szeptember 16-án délután fél 4-kor Sátoraljaújhelyen és 6 órakor Sárospatakon a művelődési házban. Meghívott vendégek: dr. Hasznos Miklós, a KDNP elnökségi tagja, országgyűlési képviselő, és Balogh Imre, a nagykaposi keresztény mozgalom elnöke. Bemutatkoznak a Kereszténydemokrata Néppárt sátoraljaújhelyi és sárospataki képviselőjelöltjei. szerint Jadán Lajos rendőr főtörzsőrmester, Czégány Antal rendőr főtörzsőrmester, az Ózdi Rendőrség beosztottai, valamint Térjék Zoltán mezőőr gyanúsíthatok a cselekmény elkövetésével, akik szolgálaton kívül polgári ruhában a helyi mezőgazdasági termelő- szövetkezet burgonyaföldjén őrzési feladatokat láttak el. A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható rendőröket a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azonnali hatállyal állásúikból fölfüggesztette és szeptember 15-i határidővel elbocsájtásukat kezdeményezte. # Az ügy részleteiről a sajtót szombaton tájékoztatják majd, így a friss információkat hétfői számunkban közöljük. Építkezők figyelem! Betéti társaságunk fűrészüzemében az alábbi fenyő építési anyagok kaphatók, azonnali szállítással, illetve rendelésre elkészítjük: 12X12-es gerenda, 2, 4, 6,5 fem-es; tetöléc, normál és Bramac; pallódeszka és 1 collos deszka. KAPHATÓ TOVÁBBÁ RENDELÉSRE: tölgy lépcsőanyag; esztergált korlátelem (akác); málna- vagy szőlőnevelő-karó (akác). A fűrészüzem Felsőzsolca régi kertészeti telephelyén található. Arufizetés a helyszínen, készpénzben. ELADÁS: 6—14 ÓRA KÖZÖTT. A Magyar Demokrata Keresztény Párt tájékoztatója Az Észak-Magyarország 1990. szeptember 6-i számában megjelent „Keresztériydemokrata Néppárt közleménye” című cikkel kapcsolatban a következőkről vagyunk kénytelenek tájékoztatni az olvasókat. A Kereszténydemokrata Néppárt már korábban is megjelentetett hasonló hangvételű cikket. Mi a korábbi cikkre nem reagáltunk, mivel nem tartottuk összeegyeztethetőnek a keresztényi-krisztusi hittel és keresztényi felebaráti szeretettel. A most megjelent cikkre viszont Kobold Ür rákény szerit, hogy reagáljunk! Lehet, hogy rosszul van tájékoztatva a Tisztelt Ügyvezető Ür, hogy mi csak magunkat Keresztény Demokrata Pártnak nevező szervezet vagyunk. Mi hivatalosan bejegyzett Magyar Demokrata Keresztény Párt vagyunk. — A Magyar Demokrata Keresztény Párt bebizonyította, igenis bebizonyította, hogy a krlsztusi-keresztényi-felebaráti szeretet szellemében cselekszik. Egy példa erre az, hogy a feisőhámori Szent István-szobor koszorúzásánál nem különültünk el senkitől. Nem csináltunk a koszorúzásból politikai kampányt! De volt egy magát krisztusi szeretet alapján állónak nevező párt, amely elkülönült a keresztény demokrácia eszmerendszerétől! Mi teljes mértékben elhatároljuk magunkat a Kereszténydemokrata Néppárttól! Bár, mi nem vagyunk parlamenti párt, mégsem vetemedünk rá (még a választási kampány érdekében sem), hogy más párt nevében lépjünk fel. Sőt. külön kihangsúlyoztuk és kihangsúlyozzuk, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Magyar Demokrata Keresztény Párt nem azonos a Keresztény- demokrata Néppárttal. A Magyar Demokrata Keresztény Párt nevében: Vörös Pál elnök III. BQRSBBl SÖRFESZTIVÁL III. Borsodi sörfesztivál 10 napos NONSTOP kulturális program a miskolci sportcsarnokban és környékén, 1990. szeptember 7-16-ig, a BORSODI SORGYÁR rendezésében. Halász Judit és a Bojtorján, Linda, Korda György, Balázs Klári, Koós János, Komár László, Flipper öcsi, Délhúsa Gjon, Zalatnay Sarolta, kabarésztárok, Kovács Kati, Zoltán Erika, a Pa-Dö-Dö, countryzenekarok, Old Boys, Bergendy és még számtalan szuperprogram 10 napon át. NAPI PROGRAMAJÁNLAT A DÉLI HÍRLAPBAN ÉS A MISKOLCI RÁDIÓBAN!