Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-13 / 215. szám

1990. szeptember 13., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Hírlik, eme cikkből is kiviláglik, hogy aprócska falvakban, de még a nagyobbacskákban is megszűnnek, vagy egyáltalán nem is keletkeztek fodrászatok. A városok szépitészeti egységeiben is csökken a forgalom, arányosan az egyéb árak emelkedésével. A képen látható vasúti híd elnevezésű frizura, vagy disz, mely titánból és ezüstből készült, ugyancsak fodrászati alkotás, de nem a Cserehát és nem is a Zemplén aprófalvainak valamelyi­kéből való, hanem Münchenben mutatta be egy izraeli, fiatal művész. Hát.. . Kinek hogy. Tokajiak Oestrich-Winkelben II. Egy német családnál fi . I»»f| " ' ' mm lÄliiliiiliiSlililliil Tokajiak a niederwaldi emlékmű előtt Fotó: Földesi István Vannak már kedvező jelei annak, hogy piacgazdaságot építünk - néhol. Mert az em­ber többnyire csak azt látja, hogy nőnek az árak, és hogy lassan már mindenki a mel­léktevékenységből él meg. Jó példa erre a megyei fodrász- szövetkezet, amely szeptember elsejétől 15 százalékkal emel­te a szépítkezések árát. A hét elején pedig Miskolc belvá­rosában — a már működő par­fümériák mellett — nyitottak a szolgáltatók egy kereskeJelmi egységet, nevezetesen: fodrász- kellékboitot. Látjuk ugyanak­kor azt is, hogy az egyik sza­lon feléből könyvesbolt lesz, a másikat egyszerűen megszün­tetik. Hogy miért, erről beszél­gettünk a szövetkezet elnöké­vel, Kovács Györggyel. * Elsőként az árakat emlí­tem. Az elnök — sajnos — nem tud újat mondani: — Az idén a főutcai üz­lethelyiségek bérleti díja duplájára nőtt, az egyéb helyeken találhatókért 70— 80 százalékkal fizetünk többet. Hiába kértünk a tanácstól mérséklést. A folytatás is kísértetie­sen emlékeztet arra, amit az előző áremelésnél mon­dott. Hogy az alapanyagok 30 százalékkal drágultak az idén, a víz- és csatornadí­jak emelése erősen sújtja a szakmát, s hogy hasonló a helyzet az energiahordo­zókkal is. Majd így folytat­ja: — A szolgáltatások vala­mennyi ágában, így nálunk is gondok vannak. Ahogy fogy a lakosság pénze, úgy fogynak a vendégeink. Az egyik kiút ebből a helyzetből, hogy ahol vég­képp nincs vendég, onnan kivonul a szövetkezet. Az utóbbi időszakban meg­szüntettek fodrászüzlete­ket Miskolc-Görömbölyön és a Hoffmann Ottó utcában, Karcsán, Pálházán, Hidas­németiben. Leninvárosban pedig a két üzletet vonták egybe. — Mindez nem teszi fö­löslegessé, hogy új nyere­ségforrásokat keressünk — mondja iaz elnök —, eddig is jó volt a nyomdánk, a mosodánk és a sok kis par­Az élővizek nehézfémek­kel való szennyezése igen je­lentős méretű evolúciós vál­tozásokat okozhat az ott élő növények körében. Ha a réz, ólom, nikkel, cink vagy kad­Nagy nyüzsgés volt ked­den a Budapesti Értéktőzsde Váci utcai székházában. A tőzsdeterem nem nagy, körülbelül 6x15 méter nagy­ságú, melyet két részre oszt egy kék selyemzsinór, A na­gyobb részen belül vannak a modern számítógépek és a hivatásos alkuszok — bró­kerek —, akik az üzleteket kötik, a zsinór külső részén pedig akik részvényeket vesznek, a kereskedők. Nem mindegy azonban, melyiket vesziik meg, mert a részvé­nyek árfolyama — így az azon való nyerés, vagy vesz­tés — percenként változhat attól függően, melyikből kel el több, vagy kevesebb. Min­den adat azonnal leolvasható a tel omben levő képernyő­ről. A közvetítők, az alku­szok szinte kizárólag 20—30 év közötti, öltönyös fiatal­emberek. füméria. Az új fodrászkel­lékbolt is ennek a jele. Lát­szólag furcsa helyzet, hogy mi, akik várjuk a vendéget, mi adunk neki kelléket, hogy otthon maga fesse a haját, de ez még mindig megéri. Kényszer, hogy megélhessen az alaptevé­kenység. * Amikor arról faggatom az elnököt, miért nem adják magánkézbe a kis, egysze­mélyes üzleteket, így felel: — Erre van lehetőség, ahol lehet, élünk is vele. De tudni kell, hogy az üzlet- helyiségek tanácsi tulajdon­ban vannak, mi csak a be­rendezést adhatjuk el. Ki­csit akadályozza a privati­zációt, hogy bizonyos helye­ken még a maszek sem tud megélni, oly alacsonyak az igények. A fodrászok, kozmetiku­sok egyébként már megtet­ték az első lépést a priva­tizáció felé. Tavaszi közgyű­lésük úgy határozott: va­gyonuk felét — 17 millió forint — nevesítik. A szö­vetkezeti tagok tagsági vi­szonyuk, termelésük és ke­mium mennyisége megsza­porodik, különlegesen mér­gezővé válhatnak az élő szervezetek számára, bénítva a sejtek működését. Bizo­nyos szervezetek azonban a Szerencséje volt az új­ságírónak, mert a fiatal ér­téktőzsdén eddig még szo­katlan esemény történt. Er­ről kérdeztem a helyszínen Zanócz Lászlót, az IC(P) Rt. értékpapírokkal foglalkozó munkatársát: — Van egy szabály, az ár­folyam-emelkedésre vonat­kozóan, amelyik úgy szól, hogy amennyiben az egyik ajánlat húsz százalékkal na­gyobb mértékben eltér az első ajánlattól, akkor a ke­reskedést tíz percre felfüg­gesztheti a szpíker. Jelen esetben a Trade-Coopnál el­hangzott egy húsz százalék­nál magasabb eltérésű aján­lat, erre leállították a ke­reskedést, és ez a döntés sok kereskedőben megbot­ránkozást keltett. Ezután az egyik kereskedő azért, hogy példázza, mennyire nekik van igazuk, akik nem fogad­resetük arányában kapnak bizonyos nagyságú üzlet­részt a közösből. Rövidesen elkészülnek az ezt megtes­tesítő értékpapírok, ame­lyeknek ebben a helyzetben csak elméleti jelentőségük van. Nevezetesen az, hogy ha felszámolnák a szövet­kezetét, az értékpapír ará­nyában kapnának pénzt a tagok. — Ennél kézzelfoghatóbb, hogy a korábban ezerötszáz forintot érő részjegyek ér­tékét a decemberi, nagy forgalmú hónap keresetével megnöveltük — folytatja :az elnök —, aki például akkor ötezer forintot keresett, ma 6500 forintos részjeggyel rendelkezik. Ha elmegy tő­lünk. vagy nyugdíjas lesz, ezt a pénzt biztosan meg­kapja. Az idén egyébként húsz százalékkal emelték a ke­reseteket — mondaná büsz­kén az elnök —, de szinte egyszerre mondjuk: nem mindegy, minek a húsz szá­zaléka és hogy már a hiva­talos szervek is harminc- százalékos inflációt jósol­nak ... legzordabb körülmények kö­zött is életben maradhatnak és szaporodhatnak. Különö­sen egyes algafajok birkóz­hatnak meg sikeresen a ne­hézfém-szennyezettséggel. Egyes képviselőik még a fémszennyezettség jelzésére is felhasználhatók, ami kör­nyezetvédelmi szempontból igen jelentős. iák el, hogy egy bekiabálás miatt leállítsák a kereske­dést, egy másik értékpapír­ral ő is bekiabált egy húsz százaléknál nagyobb mérté­kű árfolyameltéréssel járó ajánlatot. Ezért elvileg szü­neteltetni kellett volna az iBUSZ-részvények forgalma­zását a tőzsdén. Tehát meg lehetne bénítani a tőzsdei forgalmat. Szerencsére nem állították le az IBUSZ-rész- vények forgalmazását, ru­galmasan alkalmazták a szabályozást. Végül is a bejelentő visszavonta az ajánlatát. Ugyanezt meg lehetett volna tenni a Trade-Coopnál is, ha náluk is ilyen rugalmasan jártak volna el. Igaz, ezután rög­tön összeültek az arra hiva­tottak a szabály megfelelő módosítását megtárgyalni. (zclci) Oestrich-Winkel lakossága, a vendéglátó családok, bará­tok között honos természe­tességgel fogadták a magyar testvérváros 44 tagú kül­döttségét. Kettesével /oltunk elszállásolva. Minket, Laka­tos Lajossal, a Tokaj Áru­ház igazgatójával Jozef Schönléber úr és családja fogadott be, és olyan légkört teremtettek, hogy az első ta­lálkozástól kezdve otthono­san éreztük magunkat. A Schönléber-ház tipikus, 300 —400 éves német kisvárosi épület, amely jelzi egyrészt, hogy az elődök sem éltek rosszul, másrészt, hogy az utódok jól sáfárkodtak az otthonalapító ősök hagyaté­kával. A háziasszony — ki­mérten tevékenykedő férje mellett — határozott tempe­ramentumával hamar helyé­re rakta a dolgokat, pilla­natok alatt bemutatta a la­kást: fent alszunk, középen lakunk, és lent dolgozunk. A fent egy nagyobb és két ki­sebb szobát jelent, a fürdő­szobával, WC-vel, a közép­részt a konyha és az étkező uralja, mellette, a nagyszo­bában leggyakrabban a fut­ballmeccseket nézte a ház ura, avagy rengeteg diafel­vételeiből vetített a főisko­lás fiú. A lenti munkaplatz elsősorban a pince, ahol évente 850 hektoliter bort forgatnak meg, merthogy a család kizárólag a szőlőbe' a borból él. A pince tartal­mával természetesen már ottlétünk első reggelén meg­ismerkedhettünk. Mire fel­keltünk, apa és fia jócskán benne volt a munkában, ép­pen a palackozóban javítot­tak egy szerkentyűt. A vé­letlen úgy hozta, hogy a vé­gén, pontosabban a végter­mékkel ismertük meg előbb a Schönléber-gazdaság ver­tikumát, az alapot csak ké­sőbb láthattuk, amikor a gazda megmutatta a maga „weinberg”-jét, azaz: szőlő- ültetvényeit. A pincével szemben, egy tágas garázsban sorakozott a kis- „avagy közép-?” gazda­ság gépállománya. A gazda fél éve vette Volkswagen ko­csiját, mint említette, 28 ezer márkáért. Az ifjú Schönléber kényelmét egy Opel Kadett szolgálja, ezt használtként vették, igaz, csak egyéves volt. A szőlőműveléshez, a borászkodáshoz a palackozá­sig bezárólag, minden szük­séges géppel rendelkeznek. A nagyobb darabok: 35 lóerős nagytraktor, 45 lóerős kis- traktor, permetező, prés, fil­ter, palackozó. A magam­fajta, nem szőlész-borász laikusnak is könnyű volt megállapítani: e német csa­lád gazdálkodásának szó sze­rint motorja ez a jól kar­bantartott géppark. A lakás teljes bemutatásá­hoz hozzá tartozik, hogy szóljunk a főépülethez szer­vesen kapcsolódó, önálló la­kásrészről, ahol egy. a ház­tartásban közreműködő asz- szonyság — talán rokon — él. Egyik este vendéglátóink nem terveztek közös prog­ramot. Vacsora után együtt maradtunk a háromtagú csa­láddal. A nyelvi nehézsége­ken is segítendő, a fiatal Schönléber — Michael — hobbijával ismerkedhettem- meg, tehát diavetítés követ­kezett. Gyönyörködhettünk a szép holland, olasz, angol városrészekben, tájakban, láthattunk összeállítást az építészeti stílusokról — anya és fia megvitatta az adott stílus jellemzőit —, de vé­gül is mindebből megtudtuk hogy ez a 22 éves, német fiatalember már szétnézett Nyugat-Európa szinte min­den országában, és mint sok német fiatal, jól megérteti magát angol nyelven. Micha­el egyébként szőlészeti-borá­szati főiskolára jár, és be­vallott célja, hogy elvégzése után folytatja apja „szakmá­ját”, inkább találó: hivatá­sát, mert mindig olyan meg­szállott szeretettel beszéltek a szőlőről, a borról. A diavetítés mellett ter­mészetesen maradt idő arra is, hogy tovább ismerkedjünk a reingaui vidék kitűnő riz- lingjeivel. Schönléber úr vagy ötféle, különböző évjá­ratú és minőségű borát mu­tatta be, nem mint borke­reskedő — a termelő-gaz­dálkodó vertikum természe­tesen a kereskedéssel zárul —, hanem, mint borbarát és vendéglátó. (Mi, tokaji ba­rátom jóvoltából, nehezebb hazai ízekkel gazdagítottuk a kínálatot.) Nos, ha bor, ak­kor borkóstolás, pontosab­ban, a német fordulat szerint borpróba. Először is ve­gyük a kezünkbe a mutatós címkével ellátott flaskát. Rajta frekventált betűkkel, Weingut Jozef Schönléber. A Weingut jelzőt ott láttuk minden, kiváló minőséget termelő gazda házán, a rek­lámkiadványokon is, a pa­lack címkéi mellett. Látha­tó továbbá a család címere, kiemelten Reingau, hasonló­an a tokaji márkához, majd szokásosan az évjárat, a dű­lő, avagy a szőlőhegy neve. A címke felett külön szala­gocska jelzi a minősítést, arany-, ezüst-, vagy bronz­érmet nyert a versenyben. Házigazdánk egy tucatnyi arany-, több tíz ezüst- és bronzmedáliát mutatott, vas­kos kötetnyi oklevél kísére­tében. Ilyen borokkal aztán sikeres a borpróba, de nem pejoratív értelemben. A rein­gaui boroknak éppen jólke- zeltségük, valamint a több évszázados szőlő- és borkul­túrából következően alapve­tő tulajdonságuk, hogy nem kábítanak, „csupán” a jó kedélyt gerjesztik. A hagyomány többszörösen is visszatérő élményünk és be­szédtémánk volt az Oestrich- \Vinkelben töltött napokban. Az előző beszámolónkban említettem a Kloster Eber- barch-i cisztertica rendháza­kat, amelyek 800 éve bölcsői a táj szőlőkultúrájának. A városkában nem ritka az évszázadokat megélt szép, hagyományőrző épület. Az emlékezetes családi estén kérdeztük Schönléberné asz- szonyt: mivel foglalkoz­tak a szülők, a nagyszülők, az ősök? Természetesen sző­lővel, borral, negyed-ötöd- íziglen, amíg csak követni tudják az ősök életútját. Va­lamiképpen a háborúk pusz­tító dúlása is elkerülte eze­ket a takaros Rajna-menti kisvárosokat. A messzi múlt­ban gyökerezik hát az a ma­gabiztosság, kiegyensúlyozott­ság, stabilitás, amelyet mi, sok változást megélt magya­rok, kissé irigykedve, sóvá­rogva tapasztaltunk. A hagyomány is teszi, de mindenekelőtt a szorgalom, a munkaszeretet. Élmény volt látni azt az örömöt és büsz­keséget, amely Schönléber úr arcán ragyogott, gondo­san művelt szőlőtábláit mu­tatván. A jól gondozott sző­lősorok a többiek közül ki­emelkedtek mélyzöld színű leveleikkel, ígéretes fürtjeik­kel. Ezenkívül is megannyi jelét tapasztaltuk annak, hogy az oestrich-winkeli em­berek milyen öntudatosan becsülik és tisztelik a szor­galmat, a munkát, a szőlőt, amiből élnek. Két-három alkalom adó­dott, amikor szobatársam­mal, Lakatos Lajossal amúgy kedvünkre nézelődtünk a kisváros keskeny utcácskáin. A házak előtt többnyire nem maradt hely virágágyások­nak. Egy-egy szőlőtőkének azonban kerítettek annyi he­lyet, hogy megéljen, és a házak falára kapaszkodva jelképezze a város karakte­rét. Figyeltük a kapuk, ab­lakok kovácsoltvas díszíté­seit. A leggyakrabban visz- szatérő motívum a szőlőle­vél és -fürt volt. Meg is le­pett, hogy a Schönléber-ház előtt viszont egy nagy bokor leander fogadja a látogatót. A nagyon szépen rendezett udvaron is vagy húsz bokor. Jó-jó — volt a válasz —, a szőlő mellett adni kell az egyéni színekre is. Mesélték, előfordult már, hogy az ott­tartózkodó magyar nehezen talált szállására. Mi könnyen megtaláltuk a leanderes há­zat. Máskor is szívesen meg­néznénk . .. Nagy Zoltán M. Szabó Zsuzsa Algák a környezetvédelemben Ezt is tanulni kell i! Tőzsdei sztori .

Next

/
Oldalképek
Tartalom