Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-22 / 223. szám
I ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1990. szeptember 22., szombat. Egyszer mégis elkészül Részlet a Huszárvárból A szerencsi műemlék • épület, az egykori Rákóczi-vár építő- mesteri felújítása gyakorlatilag befejeződött. Most már a belső építészekre vár a feladat, hogy azt a különböző intézményeknek megfelelő módon berendezzék. A városi rangot visszanyert településen a közelmúltban adták át rendeltetésének az új szociálisegészségügyi objektumot, s most új életre kelt a vár évszázanos épülete is. Ezt eredetileg apátságként építették meg, s azt pontosan 1556-ban alakították át várrá. A történelem viszontagságai nem kerülték el a megerősített épületet, amely nemcsak tulajdonosaiban, de feladataiban is változott. Legutóbb is hivataloknak, raktáraknak, de lakásoknak (f. I.) is helyet adott — mígnem most közművelődési feladatot tölt majd be. A tervek szerint az évszázados falak között, a mai követelményeknek megfelelően átalakított termekben kap helyet a múzeum gazdag anyaga. Itt alakítják ki a házasságkötő termet, s ugyancsak ide helyezik a városi könyvtárat is. Megfelelő helyiségekhez jut benne a művelődési központ. A városhoz méltó művelődési centrumot alakítanak ki belőle. Az egyes részlegek üzembeállítása szakaszosan történik meg, s a tervek szerint a lakosság teljes egészében jövőre veheti majd igénybe a megújult egykori erősség helyiségeit. Ezzel pedig az egész vár-együttes helyre- állítása befejezést nyer. II fénykép mint műtárgy Ezzel a címmel rendez országos szakmai konferenciát október elején Debrecenben a miskolci Herman Ottó Múzeum, a debreceni városi könyvtár és a Déri Múzeum. A konferencia témája: a foto-műtárgyak és az audiovizuális információhordozók nyilvántartása a közgyűjteményekben. Ebben a témában s a benne majd elhangzó előadásokban vissza-vissza térő kérdés, hogy mi és hogyan kerüljön a jövő számára megtartandónak a közgyűjteményekbe, múzeumokba, könyvtárakba mindabból amit a fénykép és a képrögzítés a jelenben produkál. A közgyűjteményeket ez a feladat igen komoly helyzet elé állítja. Rég túl vagyunk ugyanis már azon a fejlődési szakaszon, amelyben valóban csak a fényképet és a filmet kellett elraktározni, megőrizni a későbbi korok számára, hiszen ma már annyiféle módon hoznak létre úgynevezett fényképezési technikával megőrizhető képet, hogy felsorolni is nehéz lenne. A da- gerrotípiától kezdve — amely többek között Petőfi igazi arcmását is megőrizte számunkra — a videoprin- tig — amely az egyik legmodernebb képrögzítési eljárásnak számít. — sokféle módja van még az olyan képanyag-előállításnak, amely érdekes lehet a jövő kutatói számára, ha napjaink eseményeiről szeretnének képekben is információhoz jutni. Nos, hogy ezek a képi információk megmaradjanak, ezeket meg kell őrizni, nyilvántartásba' kell venni, s ki kell dolgozni a módokat, hogy a későbbi kutatók számára könnyen hozzáférhetők, kikereshetők és levetít- hetők legyenek. A fénykép mint műtárgy című országos konferencia többek között az e téren szerzett tapasztalatok, módszerek cseréjét is lehetővé teszi. Az elhangzó előadások — köztük Tárcái Bélának a Miskolci Fotótörténeti Gyűjtemény vezetőjének A da- gerrotípiától a videoprintig címmel tartandó előadása valamint Szitás Gyula számítástechnikai szakértő Műtárgyak — emberek — gépek című előadása egyaránt ezt a célt szolgálják. De megismerkedhetnek a résztvevők a Debreceni Dokumentációs Stúdió működési tapasztalataival ugyanúgy, ahogy a Váltó Kft. és a Controll Kisszövetkezet ilyen tárgyú számítósépes bemutatóját is megtekinthetik. Az országos konferenciát tartó és szervező három jeles közgyűjteménynek ez a rendezvénye méltán tarthat igényt a különböző vizuális gyűjteményeket is őrző in- . tézmények szakembereinek érdeklődésére. A konferencia október 5-én 10 órakor kezdődik a debreceni Városi Könvvtár Dokumentációs Stúdiójában. (gy) Hitoktatás Kalász László versei A szürkületbe Folyóim beivódik a fény halak torpedózzák s a hűvösségbe a meleg egemet madarak szövik láthatatlan erek vadaktól iszkol erdő-ország át meg át ma is az alkonyt vetéseimmel szél szalad a sugarak iránya ott rezeg még mint áramló emlékezet ó gazdag rettegés! és bomló: vibrál most is bennem melegként egy nagy fán ül millió holló míg a sötét fölibém hajlong- ■ •’ y. ■ A Lorántffy~kút feltárása A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci szervezete munkacsoportjai (pedagógusok, szülők stb.) :— a nyári szünetet követően — folytatják munkájukat. Legközelebbi összejövetelüket Miskolcon, a Nagyboldogasszony (Minorita) templomban tartják, 1990. szeptember 24-én (hétfőn) 17 órai kezdettel a szokott helyen. Az összejövetelen aktuális témák (hitoktatás helyzete, iskolaügy stb.) kerülnek megvitatásra. Minden tagot és érdeklődőt szívesen lát a helyi szervezet vezetősége. Ősszel is sok kiránduló keresi fel Sárospatakot. Első útjuk természetesen a Rá- kóczi-várba vezet. Amint a dongaboltozatos kapualjakon át — kétoldalt őrködő kőoroszlánok között — az udvarba lépnek, egy különlegesen kiképzett, kovácsoltvas szerkezet tűnik a szemükbe. Ez egy közelmúltban feltárt kút kávája, s odasietve megpillanthatják a látogatók a mintegy huszonöt méter mélységben csillámló víztükröt. — Ez a Lorántffy-kút — tájékoztat bennünket Jós- vainé dr. Dankó Katalin múzeumigazgató. — Századokon át be volt temetve, néhány hete tártuk fel, és tettük megtekintésre alkalmassá, M. Anda Juditnak, a Rákóczi-vár felújításával kapcsolatos terve alapján. A kút kávájául szolgáló kovácsoltvas-szerkezet Pillér György iparművész munkája. A kút mélysége eléri a Bodrog szintjét, hiszen .a vizet a folyóból kapta, s ma is a Bodrog táplálja. A kút a Lorántffy-palota közelében van, tehát azzal egy időben, az 1640-es években építhették. Lorántffy Zsuzsanna kiváló gazdasszo- nyi tevékenységéről is ismert volt, s a most feltárt kút minden bizonnyal a háztartásához szükséges vizet szolgáltatta, annál is inkább, mivel valóságos „nőnevelő intézetet” tartott fenn: főúri és nemesi kisasszonyokat fogadott pataki udvarába, akiket sütés-főzésre, hímzésre, különféle háziasszonyi munkákra tanított. A régi írásokban, főképp a pataki vár állapotát ismertető feljegyzésekben, gyakran esik szó a Lo- rántffy-kútról. Így abban az utasításban is, amelyet a fejedelemasszony unokája, I. Rákóczi Ferenc adott castel- lanusának, Kálnássy Gábor várnagynak. Az utasítások elsősorban a vár őrzésével kapcsolatos teendőkre vonatkoznak, hogy például melyik kapunál hány őrt kell tartani nappal, hányat éjjel; hogy a vár kapuját télen délután fél 5, nyáron este 9 órakor kell bezárni. A 29. pontban történik említés a kútról, illetve kútházról. Eszerint a kutat állandóan tisztán kell tartani, és ennek érdekében a kútházat — használat után — mindig be kell zárni. A pataki vár udvarán levő kisebb-nagyobb — gazdasági jellegű — épületeket „háznak” nevezték. Volt a „kútházon” kívül például íisztesház, sütőház — ezt az 1950-es években szintén sikerült feltárni —, ecetesház, posztóház, narancsház. Lorántffy Zsuzsanna ugyanis nemcsak kitűnő gazdasszony, hanem messze földön híres kertész is volt. Nagyon szerette a virágokat, gyümölcsfákat, és értett is a gondozásukhoz. A legkiválóbb hazai és külföldi kertészeket fogadta fel a gyümölcsösök és virágoskertek gondozására, de a munkákat szerette maga irányítani. Az említett „házak” közül hazai viszonylatban különlegességnek számítottak a pataki várkertben építtetett narancsházak. Méltán volt büszke arra, hogy az ezekben gondozott „olaszfák” pompás narancsot, citromot, gránátalmát érleltek. Egy 1636-ban férjének, I. Rákóczi Györgynek küldött levelében boldogan írja: „Kegyelmednek Patakon termett gránátalmát küldtem. Adja Isten, Édes Uram, sok esztendeig ehessék kegyelmed ezután is belőle.” Nem is késett férje válasza, amelyben „nyugtázza”, hogy megkapta a gránátalmát, s hogy azt a környezetében levő főurak ugyancsak megcsodálták. A most feltárt kútház tehát a Lorántffy-palota vízellátását szolgálta. De a pataki váregyüttes magját képező Vöröstoronyban is van egy kút, amelyet az 1500-as évek elején építettek. Belép-, ve a Vöröstoronyba, meredek kőlépcsőkön juthatunk le a legalsó szintre, ahol két, sziklába vájt tágas terembe jutunk. Ezek afféle gabona tárolására használt vermek voltak. A déli terem sarkában találunk egy 22 méter mély sziklakutat, amelyet szintén a Bodrog táplált és táplál ma is vízzel. Ebből a kútból, tehát az alsó szintről húzták fel hajdanában a vizet a bejárati szinten levő konyhába. Ezt a kutat a hagyomány „kaszáskútnak” nevezi. Láttára ugyanis még ma is bor- zadály fut végig az ember hátán, s hatására ösztönösen is meglódul a fantázia. Különösen ha tudjuk, hogy a kaszáskút a középkorban gyakran használt kivégzési eszköz volt. A sziklába vágott kút oldalába éllel felfelé kaszákat erősítettek, s ezek közé dobták az elítélteket. Az élesre fent' kaszák megtették a magukét: darabokra vagdalták a halálra ítélteket. A feldarabolt testrészek aztán a kút fenekéről kisodródtak a Vöröstorony mélyéről — ki a Bodrogba. Hegyi József „Ne verjen hazát a nyomor...” Két napja, két éjjel, makacsul zuhog a zivatar, ablakomat sötétségig függö- nyözi el. Ahová nézek, az egyszobás lakásunkban: elsötétült tárgyakat, bealko- nyodott sarkokat látok. Hirtelen Aszaló, a hosszúra nyúlt nyúlánk község —jut eszembe, melyet úgy szel ketté egy vasúti sín, mint a földgömböt az Egyenlítő. Mostanában sokat álmodok Aszalóról, talán azért, mert a nyáron sokat álltak elém könnyes szemmel az aszalói cigánycsaládok. Kegyetlen sorsuktól hónapokon keresztül távol tartottam magam, nem akartam, hogy megsebezzem a szegények szegénységét. De amióta Horváth Vilmos, ez a víg, minden mozdulatával lambadá- zó ember, naponta hozza á hírt az aszalói cigánycsaládokról : sorsomban nyugtalanná tette az éjszakákat, a nappalokat is. — Hány család vár fedél nélkül Aszalón ? — kérdem tőle. — Négy — feleli. — Elbontatták velük a régi vályogházakat, r azok helyére építettek nekik csélakást, illetve csak elkezdték — egészíti ki magát. — Most hol laknak? — kérdem tőle. — Az épülő csélakások udvarán csináltak botkunyhót, fóliaablakokkal, hogy amíg felépül a ház: ne legyenek teljesen fedél nélkül az aprósok — fejezi be. Ügy látom, az aszalói cigánycsaládok sorsán nem sokat segített a botkunyhó fóliaablakoKkal, mert egy-egy kisgyereknek éjszaka megharapdálta a fejét a patkány. Ha akarom, ha nem, írás közben elszorul a torkom ... Mintha köveket raktak volna a fejemre, olyan nehezen mozdulok az íróasztalom mögül. Marika, az anyósom hússal kínál, de ilyenkor kinek esik jól... ? Közben Mónika, az én feleségem is hozzám lambadázik, hogy neki nem tetszik az írásom címe ... — Legyen az írásod címe: „Ne verjen hazát a nyomor...” — feleli. — Az nem jó, hogy „Ne verjen tanyát a nyomor...” — fejezi be végül. S én megdöbbenve tapasztalom, milyen erősen él az emberekben a költészet. De térjünk vissza az aszalói négy csaűád sorsára, akik teljesen megsemmisülve várják, hogy bekopogjon hozzájuk az irgalmatlanul kegyetlen tél, aki mindig tüdőgyulladást kínál nekik az ajtóból. Tudom, a Topoly ás úti Kótai Pál, Glonczi Dezső, Glonczi József, Molnár Károly családokra még kegyetlen lesz az ezerkilenc- százkilencvenes tél, de re- ménykedek, hogy a lakásokat tervező Sivák úr, a házakat építő mester urak, s az aszalói tanács közös erővel elérik, hogy felépülnek a házak. Hogy az aszalói kisgyermekek sorsába „Ne verjen hazát a nyomor ...” Két napja, két éjjel makacsul zuhog a zivatar, ablakomat sötétségig függönyözi ed. RAVIL BUHARAJEV (tatár) Mandzsúria dombjain Bóklásztam egy órácskát Kína közelében: az őszi kékben sárgálló táj parázslik ... Argum fölött varjúraj sötétlik az égen. Kína Nagy Fala, mint a kristály, csillámiik. Szibéria varjúi, szálltok; Konfucius jang és jin törvényét tanulni odaát... Számomra elég innen egy pillantásnyi juss; lássam Cziljalin lengő, lángszin zászlaját. Cseh Károly fordítása Szergej Gandlevszkij Megigézve nézem, ha egy csillag fénylő szirmát bontja a kert felett estelente. A lélek niegremeg ilyenkor; szinte könnyekig meghat ugatás, madárfütty, tavi békák hangja — s a látvány: a cölöpökre hínárt csévél a víz, majd hömpölyögve zátonyokra szórja hordalékát; mig húzóháló duzzad és feszül. Múlandó mindez. Ha összemérem a hatalmas idővel, kiderül: szánalmas, parányi semmiségek áltattak csak. Viseld el, szív: ilyen túlérzékennyé tettek az évek. Cseh Károly fordítása Megigézve Horváth Gyula
