Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-11 / 188. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4- 1990. augusztus 11., szombat A Lindenfest egyik programjának megnyitója. Klein úr, a pol­gármester köszönti a szerencsi vendégeket. Pápua egyházi küldöttsége látogat Miskolcra Geisenheim várost a ♦ nagyszámú és külön­böző rendeltetésű is­mertetőkben, prospektusok­ban, de szórólapokon, üd­vözlőkártyákon, és a világ­ba bárhová elküldhető ké­peslapokon is négy szimbó­lum reprezentálja. Ezek a szőlőfürt (jelezve, hogy a legnevesebb német borvidék, a Rheingau egyik központ­ja), egy kéttornyú templom stilizált rajza (az 1518-ban befejezett rheingau-i dóm szépségét és hírét jelzi), egy kék, kanyargós csík (a leg­ismertebb német folyam, a városka mellett folyó Rajna jelképe), és végül egy fa zöld gömbölyded lombkoro­nája. Ez utóbbi azt hivatott hirdetni: Geisenheim a hárs­fák városa. A település leghíresebb hársfája a városháza előtti téren áll. Szép kort, 600 esz­tendőt megélt, tiszteletet ébresztő famatuzsálem. S hogy a helybeliek — miként a többi, régről hagyományo- zódott értéküket, ezt is mennyire tisztelik, bizony­ság rá — minden év júliu­sában, a hársfavirágzás ide­jén többnapos ünnepség-, mulatságsorozat kezdődik a főtéren, az öreg hárs kö­rül, s a környező, a német építészet századait hűen és szépen reprezentáló házak övezte hangulatos utcákban. Megtalálható itt ilyenkor minden, ami kell a jókedv­hez, étel, s ital (az utób­biaknak sörből, s borból se szeri, se száma), zene, kira­kodóvásár, s tart a nagy né­pi lakodalom — melyen a város apraja-nagyja, s per­sze másfelől, méghozzá sok tájról érkező hazai és kül­földi vesz részt — magya­rosan fogalmazva: ki világos virradatig. Hosszan, de kul­turáltan ! E sok kellékében a mi búcsúinkhoz hasonlító ün­nep egyben azonban minden­képpen más. Ez a különbö­zőség az imént említett kul­turált szó. Jómagam a Lin­denfest (hársfaünnep) négy­napos forgatagában mindösz- sze csak két, enyhén pityó- kás németet tudtam felfe­dezni. (Itt jegyzem meg, hogy egyhetes távollétünk­ről visszatérve, no végre igyunk már újra jó erős magyar kávét céltól vezé­relve, ahogy Mosonmagyaró­váron a benzinkút melletti presszóba beléptünk, az el­ső magyar, akivel összeho­zott bennünket á sors, egy totálkáros honfitársunk volt. Valaki közülünk meg is je­gyezte erre: gyerekek, most már biztos, hogy itthon va­gyunk.) No, de térjünk vissza a Lindenfestre, ahol minket mint Geisenheim testvérvá­rosának delegációját, min­den alkalommal megkülön­böztetett figyelemmel, s nagy-nagy szeretettel fogad­tak. A városháza előtt fel­állított hatalmas dobogóról Reiner Klein úr, Geisenheim polgármesterének szeren­csieket köszöntő szavait pél­dául nagy-nagy taps fogad­ta. S különösen akkor szö­kött egekig az ováció, ami­kor — ki tudja már hánya­dikként — a Szerencs és környéke jelenlegi ország- gyűlési képviselője, Németh Miklós, volt kormányfő, és Horn Gyula volt külügymi­niszter érdemeit hangsúlyoz­ta a polgármester, az oszt­rák—magyar határ megnyi­tásában játszott szerepükért. S a keletnémet menekültek szabadságáért tett cseleke­detért — mondotta Klein úr — a német nép örökre há­lás a magyaroknak. Mit mondjak!? Azokban a pillanatokban kimondottan jó érzés volt Geisenheimben magyarnak lenni. * Egyhetes ott-tartózkodá- sunk programja persze nemcsak Geisenheimre, s a Lindenfestre szorítkozott. Jártunk például Rüdesheim- ben, Wiesbadenben, felke­restük a Rajna felett 225 méterrel álló, a német bi­rodalom 1871. évi megúju­lását szimbolizáló Nieder­wald emlékművet, csodála­tos, négyórás hajóutat tet­tünk a Rajnán (többek kö­zött elhaladtunk a Loreley- szikla mellett), s progra­munknak, a csoport összeté­telének megfelelően,' nagyon sok szakmai része volt, kór­házlátogatás, a tűzoltóság, a vöröskeresztes szervezet fel­keresése, találkozás a CDU és az SPD helyi képviselői­vel, tanulmányút nagy és kis pincegazdaságban. Mivel szerencsiként tulaj­donképpen Tokaj-Hegyalját is képviseltük, engedtessék meg nekem, hogy a szőlő­ről, s a borról többet szól­jak, annál is inkább, mert úgy tapasztaltam, van mit ellesni, eltanulni német ba­rátainktól. Gyakran emlegetjük — most a privatizációs tervek idején különösképp —, hogy így a tokaji meg úgy, hogy ez a világ legjobb bora, meg hogy mit mondott XIV. Lajos, vagy Anatole France, meg hogy állami pincében rontották el a tokajit, iga­zit csak kis gazdaságban, kis pincében lehet előállí­tani. Nos, bármilyen eretnek is, amit mondok, kimondom, épp a német tapasztalatok alapján. Míg mi az egykori „Ha a földgolyó Isten ka­lapja, akkor Magyarország a bokréta rajta” illúziót tápláljuk a tokaji bor vo­natkozásában, megnyugtató megoldásban soha ne re­ménykedjünk. A németek leghíresebb borukkal, a rajnaival nem ön teltek. Büszkék rá. Nem hangoztatják, hogy a rajnai a világ legjobb bora, de el­adnak belőle lényegesen többet, és jobb áron, mint mi a tokajiból. Delegációnk tagjainak többsége most először kós­tolta meg, milyen is a raj­nai rizling. Mi tagadás, első pillanatban savanyúnak tű­nik. Kell néhány nap, né­hány kóstoló a teljes meg- barátkozáshoz. S ezt követő­en ki merem jelenteni: a rajnai különleges, nagy bor. Nem a világ legjobb bora, mert olyan nincs, hanem nagy bor, s meg tudom ér­teni a nagy német költőt, Heinét (lám, híres emberek frappáns idézeteiből a né­metek is tudnak könyveket írni). Ö, mármint Heine ezt írta, miközben jóízűen kor­tyolgatta a rajnait: „Én Is­tenem, hogyha annyi hit lenne bennem, hogy hegye­ket tudnék elmozdítani, a johannisbergi lenne az a hegy, amelyet mindenhova elvinnék.” (Johannisberg Geisenheim egyik városré­sze, s az itteni hegyen te­rem talán a legkiválóbb raj­nai.) E borokat, ha jellemezni kellene, azt mondanám, hogy illatuk fajtánként vál­tozó, intenzitása: diszkrét, finom, kellemes. Illatuk ter­mészetes jellege: érett bor­illat; szesztartalmuk: köny- nyű, mérsékelt, esetenként tüzes; a savtartalom: ren­des, üdítő, savanykás, ke­mény. E jelzőket borászok használják. Közérthetőbben, laikus módon példával il­lusztrálom a rajnait. Oda- utaztában, még az autóbu­szon több tokaji kistermelői bort volt módom kóstolni. (Sokan Hegyalján e borok­tól várják a megváltást.) Nos, egyike-másika félédes, édes íze mögött durva sava­kat éreztem. A rajnainál a bor egyik legfőbb „eleme”, a sav finomsága ragadott meg igazán. Itt, a szőlőtermesztés északi határán, az 50. szé­lességi fokon azt is megmu­tatták nekünk, hogyan kell korszerűen szőlőt művelni. A Rajna mentén végig, olyan lejtőkön, illetve emel­kedőkön díszük, precíz né­met pontossággal és fegye­lemmel művelve a vitis vi- nifera, hogy még az ember szemének is kapaszkodnia kell, le ne guruljon. Mi ta­gadás, a „vendég” (török, de más bevándorló, így ma­gyar) kézi munkaerő mel­lett mindehhez okos kisgé­pek állnak rendelkezésre. Miközben libegővei utaztunk a Niederwald emlékműhöz, alattunk az egyik szőlőben egy kisgép egyszerre cson- kázta a szőlő tetejét, s kul- tiválta a sorközöket. S ez a felszereltség éppúgy megvan a borászatban is. A német kistermelők borai között nincs olyan minőségi szóró­dás, mint nálunk, ahol ahány gazda, annyiféle bor. A nagy német fegyelem­ben essék szó végre egy „fe­gyelmezetlenségről” is. A johannisbergi hegyen már a 11. században kolos­tor állt, amely körül később intenzív szőlőkultúra is ki­alakult. Ez a kolostor a 18. században a fuldai szerze­tesek tulajdona volt. A szü­ret megkezdésének időpont­ját szigorúan Fuldában ha­tározták meg, s erről egy lovas futár hozott minden évben írásos parancsot. 1775-öt írtak, amikor az tör­tént, hogy a futár a koráb­bi évek szüretkezdéséhez vi­szonyítva, 3 hetet késett. Ez idő alatt a szőlőszemeken megjelent a Botrytis cinerea gomba, amely itt is aszúso- dást idézett elő, korábbitól eltérő kellemes ■ ízeket, za­matokat kölcsönzött a bor­nak. Attól kezdve a szüret 3 héttel később kezdődött Johannisbergben, ahol most ott áll a szüreti engedélyt későn hozó futár szobra. Házigazdáink büszkeséggel mutatták. Ahogy jobbról is, balról is megnézegettem a fegyelme­zetlen futár kőbe vésett arcvonásait, nekem határo­zottan úgy tűnt: ez csak magyar lehetett. Hajdú Imre Az Új Misszióban olvastuk Visszatérnek a minoriták A minorita szerzetesrend Assziszi Szent Ferenc nevé­hez fűződik, az általa alapí­tót rendből 1517-ben váltak ki a minoriták. A második világháború előtt még öt ko­lostoruk működött Magyar- országon: Egerben, Nyírbá­torban, Szegeden, Pécsett és Miskolcon. A szerzetesrendek szétszóratásának évéig, 1950- ig ötven tagja volt a ma­gyarországi provinciának, je­lenleg mindössze tízen van­nak. Miskolcon a Hősök terén található minorita templom és kolostor mindig is a vá­ros egyházi és építészeti lát­ványosságai közé tartozott A szétszóratás évéig az itt elő atyák működésének kö­szönhetően kulturális szem­pontból is központi helynek számított a rendház. S most annyi év után ismét a szer­zetesek tulajdonába került a templom épülete, s még eb­ben az évben a kolostort is birtokukba vehetik a bará­tok. Az Űj Misszió című kato­likus folyóirat augusztusi számában P. Tóth Alajos volt felsőzsolcai plébános, a magyar minoriták elöliárói" mondja el, hogyan változik a templom élete a minorita atyák visszatérése után, s mi .lesz a kolostor épületének sorsa. A tartományfőnök nyilat­kozata szerint az épület fel- úiítása után a felső szintet fiúkollégiummá alakítják, ahová plébánosi ajánlással kerülhetnek a Miskolcon ta­nuló középiskolások. Később a leendő bencés gimnázium diákjainak ad otthont a rend. A kolostor alsó szint­ién lesz a klauzúra és az ét­kezde. A minoriták visszatérésével új helyet kell keresni a Bel­városi Szabadtéri Színpad­nak is, mert a diákoknak szükség van a mozgástérre. <fg) „Talán kevesen tudják — írja levelében dr. János Ist­ván —, hogy a Bethlen Gá­bor Alapítvány a népi dip­lomácia olyan szervezete, mely a határokon túli és in­neni magyarság szellemi, kulturális közeledését van hivatva szolgálni. Segíteni szeretné mindazok kulturá­lis felemelkedését, kik eddig Cinikuskodva úgy is vá­laszolhatnánk, hogy azért, mert nincs. A helyzet per­sze bonyolultabb, árnyaltabb választ igényel. Ez a min­dent már túlélő műsor ugyanis kísértetiesen hason­lít ama lóra az állatorvosi főiskolán. Történetekbe sű­rítve, s kissé didaktikusán ábrázolja a család, tehát a társadalom akuttá súlyos­bodott betegségeit. Legutób­bi epizódja, a Hulló levelek, különösen didaktikus volt, de nem lehet elvitatni, hogy valós és súlyos gondokról szólt. A válás olyan családi katasztrófa, amelynek csak vesztesei vannak. Mondják, olvasom, hogy fejlettebb, kulturáltabb országokban ez is humánusabban zajlik, tör­ténül. Nálunk az a gyakor­lat, hogy — általában, de a kivételek erősítik a szabályt — a férj, az apa a vesztes fél. Nemcsak a családját, gyerekeit veszíti el, de a la­kását is. Súlyosbítja a hely­zetét, hogy az újrakezdést (pl. lakásszerzést) a gyerek­tartással csökkentett jöve­delméből kellene megolda­ni. Kapcsolata — hiszen Kimagasló alkalom lesz a Pápua Egyház négytagú kül­döttségének látogatása a mis­kolci Kossuth utcai Refor­mátus Székházban augusz­tus 13-án, hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel. Óceánia szi­getvilágból Mánusz, Pitilu, Pák szigeteiről, Pápua Űj- Guineából érkeznek hoz­zánk. Beszámolót kapunk ar­ról, hogyan kezdte meg mun­káját és folytatta mártírha­láláig Molnár Mária misszio­náriusnő, és munkájának gyümölcseként hogyan növe­kedett Jézus Krisztus köve­tőinek maroknyi csapatából negyven éve már önállóan szolgáló bennszülött „fiatal egyház”. Ezeken a szigete­ken még a század, elején az egymással harcoló törzsek elrabolt foglyaikat megölték, megsütötték, mivel azt tar­tották, hogy azoknak ereje őbeléjülc száll. Hogyan is indult el Mol­nár Mária győri református diakonissza testvér az „em­berevők szigeteire”? A Szent­írás olvasása nyomán kapta azt az elhivatást és indítta­tást. hogy Jézus Krisztus Evangéliumát a feketék kö­zött hirdesse. Felkészítését a németországi Fekete-erdő­ben lévő misszió iskolájá ban kapta. A Kálvin téri templomban 1927-ben volit a kibocsájtó istentisztelet, ame­lyen Ravasz László püspök szentelte fel hatalmas gyü­lekezet imádságával körül­véve. Sok izgalommal, veszede­lemmel, küzdelemmel és örömmel — vannak tele Molnár Mária levelei. íme egy részlet: „Egyáltalán nem éreztem félelmet, vagy bor- zadályt közöttük, amit egy­kori félelmetes hírük kelthe­tett volna bennem. Egysze­rű, igénytelen nép ez. Nem töri magát arany, ezüsték­szerekért. Még a pénz sem érdekli őket. Mit is kezde­nének vele, hiszen itt nin­csenek boltok, ahol vásárol­ni lehetne. Mégis van, ami nagy érték számukra. Ez a kutyafog. Kutyafoggal veszik meg a férfiak a feleségüket a szülőktől. Kutyafoggal fi­önhibájukon kívül távol ke­rültek az anyaországtól, s inspirálni szeretne másokat is e félig-meddig missziós feladat felvállalására”. Ezért szervezte meg Tokaj város tanácsa a város köz- intézményeivel és néhány kulturális intézménnyel kar­öltve az erdélyi, felvidéki és ezért vált el! — a gyerekei anyjával a gyűlölködéssé mélyül, vadul. Az elvált fe­leség, a „gyerekeit egyedül nevelő szegény anya” a leg­szemtelenebb módon „áll bosszút”: az apa ellen hec- celi az eleve frusztrált, ér­zelmileg az anyjuknak ki­szolgáltatott gyereke(ke)t. Azért szemtelen ez a „bosz- szú”, mert nem veszi figye­lembe a gyerek(ek) érdeke­it (az anyagiakat és erköl­csieket sem), amely megkí­vánná, hogy a kapcsolat normális maradjon az apá­val. Az elmérgesedett, el­gennyesedett helyzet aztán már önmagát gerjeszti. A gyűlölködés kiterjed a másik fél egész családjára, mint ahogy ebben a filmben is láttuk. (Pl. a gyerek nem látogathatja a másik nagy­mamát, nem fogadhat el tő­le ajándékot stb.) András" Ferenc (írta és rendezte) története a válás kimondása után kezdődik. Tehát, amikor a helyzet már menthetetlen. Az elvált férj „élhetetlen, tesze-tosza” egy darabig még megpró­bál ott élni a közös lakás­zetnek a halért, kókuszdió­ért, élelemért. Igen szeretik a színes gyöngyöket, és na­gyon tudnak örülni egy-egy darab vászonnak, amivel körülkötik meztelen testü­ket. Ezen felül elég nekik, ha mindennap jóllakhatnak táróval (ezzel a burgonyafé­lével) és szák-szákkal, amit a pálmafa belsejéből őröl­nek, és ezt sütik meg ke­nyérnek. Ha mindez meg­van, azt mondják: maski, azaz jól van ... Istenről mit sem tudnak. Számukra csak szellemek léteznek és az ör­dög, akit belidnek neveznek. Szerintük a belid, vágyik az ördög a kígyóban lakik. Hi­tük szerint, ha valaki meg­betegszik, azt a belid gyötri. Hát ezek között a babonás, tudatlan emberek között kel­lett nekem és missziós tár­saimnak a munkát kezdeni.” A vasárnapi iskolához, ezt ma gyermek istentiszte­letnek nevezzük, társult az írás—olvasás tanítása, majd a nap folyamán betegek gyógyítása, sebkezelés, tiszta udvar, lakóház elterjesztése. Ennek a munkának gyümöl­cse a törzsek első irodalmi értékeinek születése, a bib­liafordítás, ének, irodalom, a tudatos családi és iskolai ne­velés. Molnár Máriáról van elnevezve Mánuszon egy le­ány középiskola, amit sok más eredménynek bemuta­tásával ismertetett Bíró Dé­nes földrajztudományi do­cens, valamint Danke Ger­gely cikksorozata. Mai eredmények és fel­adatok ismertetését hozzák el hozzánk látogató kőrút­jukon a Pápua Egyház kül­döttei. Mi történt azóta, hogy a japán tengerészek az ,Akikaze” csatahajóra hur­colták a misszionáriusokat és sortűzzel a tengerbe vetették őket. A beszámolók angol nyel­ven hangzanak el és bizonyá­ra szívesen adnak autogra­mot Molnár Mária életrajzi könyvébe, amelyet Beliczay Angéla állított össze. kárpátaljai magyar szakos tanárok számára az első to­kaji szabadegyetemet. Az au­gusztus 16-tól 25-ig tartó rendezvény előadásai nyil­vánosak, szívesen látott ven­dég minden érdeklődő. A rendezők azt szeretnék, ha idő múltával hagyománnyá fejlődne ez a helyi — s egye­lőre még elszigetelt — kez­deményezés, megvetvén ezzel egy remélt szabadegyetem alapjait. ban, az egyre sűrűsödő gyű­löletben. Saját erejéből képtelen segíteni magán. Kapkod a levegő, társak után, eredménytelenül. A forgatókönyv önkényéből még az állását is elveszíti — nyugdíjazzák. Ez a sokk már sóik egy embernek. Hő­sünk — Fonyó István .alakí­totta kiválóan — csaknem belerokkan. Ügy hagyjuk ott egy nyugdíjasklub za­jos zűrzavarában, hogy semmi jót nem tudunk jó­solni neki. A megszólaltatott szakember sem. „Kiút” le­het egy másik házasság az önérzetében, egzisztenciájá­ban megrokkant embernek? Félelmetes volt .a jelenet a „vendéglátóipari egységben”, amikor a pincérnő — kö­zönséges női cápa — kiok­tatta a leselejtezett férfit. Ház, pénz, kocsi nélkül??! ugyan mit akarhatsz, apus- kám?! Persze, vannak ma­gános nők is (az elvált fe­leség is az!), de akit a kí­gyó megmart... A kör itt zár, illetve ezért lesz az egyéni tragédia (pech?) tár­sadalmi gond, a családi kör négyszögesítése. Ahol sok a megkeseredett, magányos ember, ott a többség (sze­rencsésebbek?) se érezheti igazán jól magát. Nem se­gít a didaktikus fecsegés sem. Igaz, többre nem te­lik. Kár. h. s. Dr. Szőnyi György Szabadegyetem Tokajban Képernyő előtt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom