Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-04 / 182. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1990. augusztus 4., szombat Böszörményi Sándor: Neptunus ködében A füst semmivé fakuló árnyain az idő nyirkos ujjai zongoráznak ahogy a köddé kövesedé gallyakon a tegnap takaróját húzó emlékezés meg-megáll egy-egy mélázó pillanatra Ellesett pillanat Laczó József felvétele CUKOR EMBER Suttogó szavak suhannak a szélben limányt kavaró folyó part mellett lehorgonyoz néhány kóborló emlék füzekről kőrisekre futtatja tekintetét leszórt sugárként sok cikázó ragyogás Hullámokon csavargó szél kószál ködszinfoltot lanyhán úsztat a légben vándort csavargóval tévesztő igyekezettel fantom matrózt formál ózon hajóján a nyűglődő eszeveszett semmiségben Az ismeretlenség vihara Neptunus oltára félkarú sellők amazonok és szirének arkangyalok mind az oltár fényében hontaian hajós lelkek mámor temploma mint ahogy Atlantis városa tajtékzó Óperencia mélyében Ha a főutcai szcmélymérleg mutatója nem ágaskodna a 85-ös szám felé, amikor Andánné méretkezik, talán csinos Is lenne. így azonban... De , ne legyünk rosszmájnak. Elvégre nem lehet mindenki Brigitte Bar- dot, és a móléit nőknek is legalább olyan férfitáboruk van, mint a nád- szálderekúaknak. Különben is Andánné jól tartja testsúlyát. Hosszú évek óta a 84—85 kg között lebeg, így azután már senkinek sem tűnik fel ennivaló kerekdedsége. Tehát Andánné van, cl. Jó erőben jár dolgozni, egy szó, mint száz: Andánné olyan, mint a többi dolgozó asz- szonyka: délelőtt a munkahely, délután az otthoni munka, gyerek- és férjnevelés, heti nagymosás, vasárnapi ebédgond. Időnként cgv kis terefcre a barátnőkkel valamelyik presszóban, azután ismét elölről kezdődik minden.Andánné jó asszony. Az is hozzátartozik a valósághoz, hogy a 85 kiló ellenére fürge, szapora beszédű, kedves, melegszívű. A szemei olyan szuggesz- tlvitással rendelkeznek, hogy ember legyen a talpán, aki ellent tud állni nekik. Erről bizony, sokat lehetne beszélni. No, nem szabad rosszra gondolni, Andánné nem kikapós menyecske, csupán egy óriási szenvedély rabja: notóriums házasságközvetítő. Mai kifejezéssel, hobbi ez a javából, izgalmas krimi regényeket megszégyenítő fordulatokkal, győzelemmel és vereséggel tarkítva. Csak látnunk kellene, hogy gömbölyödik még kerekebbre az arca. amikor sikerül egy-egy tervét végrehajtania. Nem sajnál sem időt, sem fáradságot. Tessék csak megnézni most is, hogy rendezget, rakosgat a szobában. Feketét főz, előkészíti a likőr öspo harak at, mokkát rak a cukortartóba, szóval várja vendégeit, akik közül az egyik már csenget is. Magas, negyven év körüli férfi lép a szobába. Csendes, halk és szerény, s Andánné úgy üdvözli, Oly’ baráti és szívélyes mosollyal, hogy a vendég elolvadni érzi maga körül a levegőt. — Üdvözlöm, drága Pista — mondja a háziasszony. — Tessék, foglaljon helyet. Bözsike Is jön, fogadni merek, fél órán belül itt lesz. Tudja, azért mondtam, hogy maga hamarább jöjjön, mert jobb így. Ugyanis nem mondtam el, róla mindent. Szeretném, ha jobban megismerné a körülményeket. — És a kedves férje, meg a nagyfiúk? — Ne izgassa magát, a férjem dél- utános, a gyerek moziba ment. Ráérünk este tízig. Szóval, hogy is kezdjem, szóval Bözsike 35 éves, kissé mo- iett — szőke hajú — a vasútnál dolgozik. Van egy kislánya, egy aranyos kis cukorbaba, gyönyörű kétszobás lakása, és őt is úgy megrángatta az élet, az első házasság, mint magát. Meglátja, Pista, az Isten is egymásnak teremtette magukat, és bízom, nagyon bízom... Hogy miben bízik Andánné, már nem tudja elmondani. Élesen felberreg a csengő, ajtót kell nyitni. A fotelban üldögélő és a bátortalanságtól sze- pegő, szegény férjjelölt csak azt hallja, hogy „Csókollak Bözsikém. gyere be” és máris ott vannak a szobában. — Engedje meg Pistám — mondja Andánné — Bözsike a barátnőm, a legjobb barátnőm... A „Pistám” alig meri felemelni szemhéjait. Csak morog valamit, és azt hiszi. mindjárt rászakad a mennyezet. Mert a Bözsike egy cseppet sem úgy néz ki, mintha 35 éves lenne. Szőkének szőke ugyan, de csak úgy felibe, hosszába, inkább ősz, meg acélszürkc hajazat fedi a fejét, s ami a molettsé- gét illeti... Te jó ég —, jajdul fel a férjjelöltben a kétségbeesés. — Inkább a halál, mint.'.. mint... Ügy ül a fotelben, mint a villámsújtott, s repdeső szeme a ki járatot keresi. Se nem lát, se nem hall, a csillogó, sziporkásjó fény dacára teljes lelki sötétségbe merül. — Talán valami baj van, kedves Pistám. Olyan sápadt — kérdi Andánné anyás melegen. — ó, semmi, semmi. Csupán most jutott eszembe, igen, most jutott eszembe, hogy a fürdőszobám vízcsapját nyitva felejtettem. Bocsássanak meg, de azonnal haza kell mennem. Igen, haza... haza... Azt sem tudja, hogy ér le a földszintre, ám végre kilép a bérház kapuján. Nagy sietségében majd összeütközik egy csinos, szőke, kissé molett, 35 év körüli nővel, aki befelé igyekszik. Végigméri a pillantásával — ez igen, ezt szívesen választanám — gondolja magában, a nem is sejti, hogy valójában ez az igazi Bözsike, akit Andánné neki szánt. De hát honnan is sejtené, megy, menekül, még a tájékról is, s szentül elhatározza: többé szóba sem áll Andánnéval. Pedig az igazán nem tehet semmiről. A véletlen szólt közbe, amikor váratlanul fölrepítette Andánné, Bözsike nevű anyai barátnőjét, aki a közben megérkezett, hoppon maradt menyasszony előtt éppen most bizonygatja: — Hidd el, drágám, itt volt az aranyos. Csak tudod, milyenek a férfiak. Feledékenyek. Képzeld, otthon nyitva felejtette a vízcsapot. Csak légy türelemmel, vissza fog jönni. Ennivaló, cukor embernek látszik. Megéri a várakozást ... Talán azóta is várják... Hold! János Akác István: Mint a mesében Megfagyott a madarak szárnya: nem írnak velük jeleket többet a szerelem lángoló kaszárnya - záporozzák szomorú könnyek I Simon Zsuzsa: Bogács
