Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-29 / 202. szám
ÉSZAK - MAGY ABOeSZAG 2 1990. augusztus 29., szerda Kizárt az európai határok erőszakos megváltoztatása (Folytatás az 1. oldalról) félretéve, közösen munkálkodnak a jószomszédi viszony megteremtésén, az együttműködés bővitésén. Az 50 évvel ezelőtti második bécsi döntés ismert következményei arra figyelmeztetnek, hogy a térség népei csakis maguk tudják viszonyukat tartós alapokra helyezni. Az évforduló alkalmából a Külügyi Bizottság leszögezi, hogy Magyarország, mint a helsinki záróokmány egyik aláírója, kizárja a fennálló európai határok erőszakos úton történő megváltoztatásának gondolatát. Egyidejűleg megerősíti azt az álláspontját, hogy a térség stabilitásának alapvető feltétele az emberi jogok, az itt élő nemzeti és etnikai kisebbségek kollektív és egyéni jogainak az ENSZ, valamint a helsinki folyamat vonatkozó dokumentumainak szellemében történő maradéktalan biztosítása. A bizottság elítéli mindazon erőket, amelyek a bécsi döntés évfordulóját a magyar és a román nép közötti ellentétek felszítására igyekeznek kihasználni. Felkéri Románia Nemzetgyűlésének tagjait, az ország minden felelős politikai erejét, hogy -ugyanebben a szellemben emelje fel szavát a szélsőséges, gyűlölködő megnyilvánulások, a hangulat- keltés ellen. Csakis a megbékélésre, a jószomszédi kapcsolatokra irányuló felelős magatartás szolgálja a magyar és a román nép érdekeit, a kelet- és középeurópai térségben zajló demokratikus változásokat, az egységes Európa megteremtését.” A képviselők a nyilatkozat tudomásulvétele után rátértek a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására. Balsai István, igazságügyminiszter bejelentette: a kormány az ingatlanok hasznosításának végleges rende zésére eredetileg 1990. októA segélyezés nem állhat le (Folytatás az 1. oldalról) sem valószínű, hogy az év végéig túl sóikat tudnának javítani a helyzeten. Az adósság önmagában nem jelent veszélyhelyzetet. Igazán az a fontos, hogy mire is fordítják a hitelt, erre kell fokozottan ügyelni. Gyorsan növekszik a szociális segélyezés különböző formái iránti igény. Az erre fordítandó pénzügyi keretet azonban nemcsak ez, hanem az új rendelkezésók (ápolási díj bevezetése, segélyek minimumösszegének meghatározása stb.) is terhelik, így több olyan település is van, amely már az első hat hónap alatt felhasználta az egész évá ösz- szeget. Ez azonban nem jelentheti a segélyezések leállítását, a helyi tanácsoknak megoldást kell találniuk a folytatásra. Már furcsának hatott, de jó híreket is hallhattunk az ülésen. A két megyei folyóirat, az Orfeusz és a Holnap megjelenése előtt nincs pénzügyi akadály. Jó ütemben, nagyobb zökkenők nélkül halad a választási előkészítő munka is. Igaz, azt még a tanácselnök sem tudta megmondani, hogy mi lesz azután. Szeptember 23-án ugyanis lejár a tanácsok mandátuma, de az önkormányzatok hivatalba lépéséig még a végrehajtó bizottságnak működnie kell. Hogy mandátum nélkül, hogyan lehet bármiiben is dönteni, azt elképzelni sem tudja, bár állítólag már készül egy körlevél, ami tisztázza az egyelőre igencsak homályos kérdéseket. (csörnök) 9 Waschler Tamás, a megye Fidesz-es parlamenti képviselője tart beszámolót az Országgyűlésen végzett eddigi munkájáról augusztus 30-án, este hatkor Sajószent- péteren, a Gyermekek Házában. Az összejövetelen szó lesz a közelgő helyhatósági választásokról is. Bevonják az önvédelmi fegyvereket A Belügyminisztérium Sajtótitkársága kedden az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: A megromlott közrend és köz- biztonság fokozottabb javítása érdekében a belügyminiszter indokoltnak tartja a lőfegyvertartás törvényszintű szabályozását, az önvédelmi fegyverek használatának korlátozását. Ezért utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy augusztus 28- tól az állampolgároknál kint lévő önvédelmi fegyvereket vonassa be, és helyezze biztonsági letétbe. Az önvédelmi fegyver letétbe vétele annak tulajdonjogát nem érinti. A letétbe vett fegyvernek az erre jogosultsággal rendelkező szervezet részére — hatástalanításra — vagy bizományi úton való értékesítésére való átadásáról a tulajdonos rendelkezhet, azonban a fegyver használatra visz- sza nem adható. A biztonsági letétbe helyezett fegyverek további sorsáról a fegyverekről és lőszerekről szóló törvény fog rendelkezni. A biztonsági letétbe vétel határideje e rendelkezések végrehajtásáig áll fenn. Egyben a belügyminiszter felhatalmazta az országos rendőrfőkapitányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az illegálisan magánszemélyek birtokában lévő lőfegyverek felkutatása érdekében. (MTI) Nyereményjegyzék az augusztus 27-én megtartott hatos lottó tárgynyeremény-sorsolásáról, amelyen az augusztusi szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használták: r A Vásárlási utalvány (4000 Ft). B Opel Kadett típusú személygépkocsira szóló utalvány. C Trabant Limousin típusú személygépkocsira szóló utalvány. D Szerencse-utalvány (30 000 E Vásárlási utalvány (10 000 forint. F Vásárlási utalvány (7000 Ft). G Vásárlási utalvány (5000 Ft). A nyertes szelvényeket szeptember 28-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Nádor u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény- jegyzék szeptember 4-től megtekinthető az OTP-fiókokban, a totó-lottó kirendeltségekben és forint). a postahivatalokban. 5 004 624 D 5 323 014 F 5 556 500 G 5 832 438 G 10 459 706 E 5 025 850 D 5 333 627 E 5 567 113 G 5 853 664 E 10 470 319 E 5 057 689 E 5 365 466 G 5 577 726 G 5 885 503 F 10 480 932 G 5 078 915 G 5 418 531 D 5 588 339 E 5 890 116 B 10 491 545 F 5 121 367 E 5 439 757 G 5 598 952 F 5 906 729 D 10 502 158 G 5 131 980 F 5 45(1 370 D 5 609 565 G 5 927 955 F 10 512 771 G 5 153 206 G 5 460 983 G 5 620 178 G 5 938 568 G 10 523 384 D 5 163 819 G 5 471 596 G 5 630 791 E 5 949 181 G 10 533 997 D 5 206 271 F 5 482 209 F 5 641 404 G 5 970 407 F 10 544 610 G 5 216 884 G 5 432 822 F 5 715 695 G 5 931 633 G 10 555 223 F 5 248 723 F 5 503 435 G 5 726 308 G 10 406 641 G 10 565 836 G 5 269 949 G 5 514 048 G 5 779 373 E 10 417 254 F 10 608 288 E 5 280 562 G 5 524 661 E 5 789 986 G 10 427 867 F 10 640 127 F 5 312 401 F 5 545 887 F 5 811 212 G 10 438 480 G 40 473 270 A bér végét jelölte meg, a határidő betartása azonban illuzórikussá vált, ezért egy hónappal későbbre, november végére tűzte ki az új időpontot. A törvénytervezetek vitáját követően a képviselők ellenszavazat nélkül, egyhangúlag elfogadták az Észak-atlanti Tanács felhívására válaszul megfogalmazott országgyűlési állás- foglalás szövegét. A keddi ülésnap délutánján a képviselők interpellációkat, illetve az arra adott válaszokat hallgattak meg. Az interpellációkat követően Hoppá József (MDF) a bányászok hűségjutalma ügyében intézett kérdés1 a pénzügyi tárca képviselőjéhez. A kérdés főként azt feszegette: adómentesek-e a bányásznapon adott jutalmak. A kérdésre válaszoló Botos Katalin, pénzügyminisztériumi államtitkár egyértelműen kijelentette: mivel a hűségpénz is jövedelem, ezért természetszerűleg ez is jövedelemadó alá esik. Hangsúlyozta ugyanakkor: számtalan — sokszor indokolt — mentességi kérelem érkezik a pénzügyi tárcához, azonban mindenképpen az a kormányzati célkitűzés, hogy a meglévő mentességek körét is szűkítsék. A keddi ülésnap berekesztésekor Szűrös Mátyás még bejelentette: a Budai Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte Pozsgay Imre képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, ezért ezt az ügyet a héten összeülő Mentelmi és összeférhetetlenségi Bizottságnak meg kell tárgyalnia. Szigorított vámellenőrzés a magyar-román határszakaszon Az OTP nem vállal szociálpolitikai szerepkört. 0 KIMERÜLT A FOGLALKOZTATÁSI ALAP • HITEL A DIGÉPES DOLGOZÓKNAK IS! Egy hete tart a szigorított vámellenőrzés a magyar— román határszakaszon. Különböző szabálytalanságok miatt naponta több száz román utast küldenek vissza. Ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére Dobi Miklós alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának illetékese elmondta, hogy szeretnék visz- szaszorítani az úgynevezett KGST-piacokat. A Szovjetunióból a kishatárforgalom korlátozásával lényegében megszűnt az áruutánpótlás, a lengyel forgalom is csökkent, miközben Romániából egyre többen kereskedelmi mennyiségű árut próbálnak behozni. Ezen belül is különösen nagy károkat okoz a hús egészségügyi szempontból ellenőrizhetetlen magánimportja. Ezt megakadályozni csak tételes vámvizsgálattal lehet. Előfordul, hogy valaki csak 2 kiló húst próbál behozni, de nem ritka, hogy két féldisznót is felfedeznek a kollégák a román személygépkocsikban. Ezen kívül sok utasnál jelentős mennyiségű forintot is találnak. Dobi Miklós hangsúlyozta: a szigorított ellenőrzéssel nem a beutazó forgalmat kívánják csökkenteni, hanem csak a vámszabályoknak kívánnak érvényt szerezni. Ezt az intézkedést egyébként a román vámszervek is megértőén fogadták, s vasárnap óta már ők is segítenek a vámszabályokat megsértő utasok kiszűrésében. Annál is inkább, mert a román árukiviteli korlátok sokkal szigorúbbak, mint a magyar behozatali szabályok. (MTI) Az utóbbi időben egyre többet hallani a Digép alkalmazásában dolgozóik panaszáról, hogy hitelkérelmeiket elutasítják. Az OTP tanácsi és vállalkozási osztályvezetőjét, Bernyei Istvánt kérdeztük, kaphatnak-e vállalkozási hitelt a Diósgyőri Gépgyár dolgozói ? — Az újrakezdési hitel intézménye megszűnt, a kormány nem döntött még az egzisztenciaalap tartalmáról és a hatályba helyezés időpontjáról sem. A jogszabály alapján azok, akik július 17-'ig benyújtották hitelfelvételi kérelmüket a Munkaügyi Szolgáltató Irodához, van esélyük arra, hogy hitelhez jussanak, ha a feltételeknek megfelelnek. Megtudtuk, hogy kimerült a foglalkoztatási alap, a tervezettnek a dupláját költötték el. Az újrakezdési hitellel az OTP nem vállal segélyszolgálatot, mint mondták, nincs berendezkedve szociálpolitikai szerepre az intézmény. Vállalkozási hitelt kaphat az ügyfél abban az esetben, ha az OTP meggyőződik a vállalkozás életképességéről, hitelességéről. Kockázatvállalás az ésszerűség keretein belül, vagyis a cél, minimálisra korlátozni a rizikót. Jelenleg többnyire társaságoknak adnak hitelt, kereskedelmi tevékenységekre, ritkábban mezőgazdasági munkákra, pl. sertéshizlaláshoz. Ha nem várható jó nyereség, ne kezdjünk bele a vállalkozásba! Ez az OTP álláspontja, vagyis csak relatíve biztos üzletekre ad anyagi támogatást. — Tegyük fel, jóval a hónap vége előtt kiürül a Di- gép-es dolgozó pénztárcája, személyi kölcsönt szeretne felvenni, adnak neki? — Természetesen, ennek az ellenkezője csak kósza hír, aminek semmi alapja nincs. Mi nem a munkáltatóval kötünk szerződést, nem neki adjuk a kölcsönt. (szász) Bérgyilkos rendörkommandósok (Folytatás az 1. oldalról) az egyik rendőrigazolványt mutatott föl. Ezt követően Vécsei beült egy 1500-as Ladába, s azt követően már sehol nem bukkant fel. A rendőrség azt vizsgálta, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság. A szálak Horváth Mihály, 33 éves, büntetett előéletű, budapesti lakoshoz vezettek. Horváth egy Horimpex nevű, fuvarozással foglalkozó magyar—NSZK kft. vezetője, és a cégnek tagja volt Vécsei is. Horváth és Vécsei között anyagi viták támadtak, mivel Vécsei ki akart lépni a kft.-bői, ám ugyanakkor nem akart lemondani a ráeső 60 ezer nyugatnémet márka haszonról. Ekkor Horváth 200—200 ezer forintért felbérelte Csáki István, 28 éves, büntetlen előéletű rendőr őrmestert és Szabó János, szintén büntetlen előéletű rendőr törzsőrmestert, budapesti lakosokat. Azt kérte tőlük, hogy Vécseivel írattassanak alá a nyereségről lemondó nyilatkozatot, majd tegyék el láb alól. A két rendőr a bérgyilkosságot augusztus 7- én, a kora reggeli órákban végrehajtotta. A Komondorcsoport két tagja karate- ütéssel, illetve nuncsakuval végzett áldozatával. Ezt követően Horváthnak bemutatták a holttestet, illetve átadták a megrendelt nyilatkozatot. Ezután a holttestet a rendőrség félrevezetése céljából, a Debrecen melletti szepesi Őri-dűlőbe vitték, ahol benzinnel leöntötték, és felgyújtották, abban a reményben, hogy a holttest teljesen megsemmisül. A hirtelen támadt erős szél következtében azonban a szalmakazalnak támasztott holttest mégsem égett össze annyira, hogy ne lehetett volna felismerni. A BRFK bravúros nyomozása során augusztus 23-án a bérgyilkossággal alaposan gyanúsítható két rendőrt elfogta, akik a házkutatások során előkerült bizonyítékok hatására tettüket beismerték. A gyilkosságra felbújtó Horváth Mihályt augusztus 27-én vették őrizetbe, s cselekményét lényegében ő is beismerte. A mostani bérgyilkosság a rendőrség történetében példa nélküli. Néhány gyilkosság már előfordult ugyan, de ezeket családtagok ellen követték el. Párthírek Harsány népét a szabad- demokraták helyi csoportja szeretettel várja szerdán, augusztus 29-én, 19 órára a művelődési házba. Itt ismerteti Vecseiné Tóth Ibolya, harsányi ügyvivő a helyi programot. A rendezvény vendégei Latrán Béla miskolci ügyvivő és dr. Csete Sándor mezőgazdasági szakértő. A Szabad Demokraták Szövetsége szeptember 1-jén, 19 órakor a Vasas Művelődési Házban nagygyűlést tart. A gyűlés vendége Rajk László országgyűlési képviselő, az SZDSZ országos ügyvivője. Minden érdeklődőt szeretettel látnak. ÉPÍTTETŐK, ÉPÍTKEZŐK! Hálunk olcsón beszerezheti az alábbi termékeket: Fenyő marózott kerítés — korlát elem. (100 cmXlO cmX2,5 cm) 44 Ft/db -(- áfa. Fenyőlambéria 380 Ft/m2 -j- áfa. Megrendelésre vállalunk: ♦ hajópadló, ♦ tetőléc, ♦ stablondeszka gyártását, valamint üvegezést. CÍMÜNK: Tokajhegyaljai Mgtsz., Ipari és Szolgáltató Üzemigazgatóság Tárcái, Fő út 51. TELEFON: Tárcái 67. Jelentkezzen! Tanuljon! a Tudomány és Technika Házában Miskolc, Felszabadítók útja 5. sz. Tel.: 89-011, 89-663 A Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. megbízásából a következő tanfolyamokra lehet jelentkezni: 1. SZAKKÉPESÍTÉST ADŐ TANFOLYAMOK: Külkereskedelmi áruforgalmi (középfokú, felsőfokú) Nemzetközi szállítmányozási (középfokú, felsőfokú) Nemzetközi tarifőri (középfokú, felsőfokú) Alapfokú vámügyi (nem ad szakképesítést) Vámügyi (középfokú, felsőfokú) Külkereskedelmi propaganda (középfokú, felsőfokú) Jelentkezési határidő: 1990. szeptember 5. 2. NYELVTANFOLYAMOK: Angol, francia, német nyelvből, kezdőtől a vizsga- előkészítőig (októbertől májusig). Vállalatoknál, intézményeknél kihelyezett formában is szervezhető. 270 óra (heti 3X3 óra) 180 óra (heti 2X3 óra) 120 óra (heti 2X2 óra) 270 óra (heti 3X3 óra) 180 óra (heti 2X3 óra) 120 óra (heti 2X2 óra) 120 óra (heti 4 óra) 8 hét (kezdő, középhaladó) 60 óra (heti 2X1 óra) Jelentkezési határidő: 1990. szeptember 15. 3. VEZETŐKÉPZÉS: Külkereskedelmi menedzserképzés Jelentkezési határidő: 1990. szeptember 15. Jelentkezési lap és bővebb információ a Tudomány és Technika Házában, dr. Anger Gézánénál kérhető (210- es szoba), Miskolc, Felszabadítók útja 5. Tel.: 89-865. Reggeli tanfolyamok: Esti tanfolyamok: Szombat délelőtti: Relaxációs nyelvtanfolyam: Ifjúsági