Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-01 / 179. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1990. augusztus 1., szerda Az MTV és a Rádió új vezetőjének életrajza GOMBÁR CSABA Gombár Csaba 1939-ben született Budapesten. 1963- ban szerzett az ELTE tör­ténelem—filozófia szakán egyetemi diplomát. Három évig a KISZ KB politikai munkatársa volt, majd a Budapesti Műszaki Egye­temen tanított filozófiát. 1968-tól 1989-ig az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében dolgozott tu­dományos kutatóként, 1989. júniusától a Pénzügykuta­tó Rt. főmunkatársa volt. A kutatómunka mellett fo­lyamatosan tanított egye­temen is, jelenleg az ELTE jogi karán oktat. A hazai politikatudomány egyik leg­ismertebb művelője, mint­egy 200 publikáció szerző­je. Főbb művei: Politika címszavakban, Egy állam­polgár gondolatai, A poli­tika parttalan világa, a Borítékolt politika. 1964- től 1989-ig az MSZMP tag­ja volt, jelenleg pártonkí- vüli. HANKISS ELEMÉR Hankiss Elemér 1928-ban Debrecenben született. 1950- ben az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen, Eötvös- kollégistaként szerzett fran­cia—angol szakos tanári diplomát. 1956 után hűt­lenség és államellenes ösz- szeesküvés vádja miatt tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, de bizonyítékok hiányában felmentették. 1965-ig az Országos Szé­chényi Könyvtárban dol­gozott, ezt követően az MTA Irodalomtudományi Intézetéhez került. 1983 óta az MTA Szociológiai Intéze­tének munkatársa. 1988 óta az ELTE politikatudomá­nyi tanszékén egyetemi ta­nár. Főbb művei: Anglia az újkor küszöbén. Diag­nózisok, Társadalmi csap­dák, Kelet-európai alter­natívák. Pártonkívüli volt, s jelenleg is az. (MTI) Mecénás: a megye (Folytatás az 1. oldalról) elegendőnek. A következő ülésre részletesebb tájékoz­tatót kértek, hogy megfonr tolt, s mindenképpen az ere­deti célokat szolgáló határo­zatot hozzanak. Egyhangú szavazással fo­gadták el a következőkben Mezőcsát várossá nyilvánítá­si pályázatát. Nincs akadály a pályázat útjában, az fel­terjeszthető a köztársasági elnök hivatalához, s nem valószínű, hogy Budapesten elleneznék a csáti tanács ké­rését. Szabó György, megyei tanácselnök ugyanakkor fi­gyelmeztetett: a mezőcsáti polgárok ne fűzzenek illú­ziókat a várossá nyilvánítás­hoz. Több pénz nem jut a településnek, a kisvárosi kö­rülményeket a helybelieknek saját erejükre támaszkodva kell létrehozni. Később újra megyei keret­ből nyújtandó támogatások elbírálásának ügyében dön­tött a végrehajtó bizottság. Ezúttal már a területfej­lesztési és szervezési alap, illetve a foglalkoztatási alap felhasználásáról folyt a vi­ta. Balabán Péter, a köz- gazdasági főosztály vezetője elmondta, hogy mindkét alap felhasználását a közelmúlt­ban korlátozta a kormány, sőt, várható a pénzek teljes befagyasztása is. A pártok képviselőivel történő egyez­tetés után a vb határozott: a két alapból nyújtandó tá­mogatások ügyében jogosít­ványait átruházza a gazda­ság korszerűsítésére létre­hozott koordinációs bizott­ságra, ahol gyorsabban dönt­hetnek a még rendelkezésre álló összeg elosztásáról. A vb tegnapi ülésén vé­gül személyi ügyekben ha­tároztak. E napirendi pont keretében döntöttek arról, hogy a megyei tanács fe­gyelmi vizsgálatot indít a hernádvécsei tanácselnök el­len, mivel alapos a gyanú arra, hogy az elnök meg­szegte munkaköri kötele­zettségeit, és vezetőhöz mél­tatlan magatartást tanúsí­tott. (udvardy) Olasz lapáremelések Sajtótájékoztató az MSZP Elnökségének üléséről Elfogadhatatlannak minő­sítette az MSZP Elnöksége Kéri Kálmán képviselő hét­fői parlamenti megnyilatko­zását, amely szerint a Hor­thy Magyarország hadserege igazságos háborút folytatott a Szovjetunió, a kommuniz­mus ellen — hangzott el többek között a pártelnök­ség keddi üléséről szóló saj­tótájékoztatón. A testület sajnálatosnak tartotta, hogy a parlament elnöke szó nél­kül hagyta a kijelentést, s nem adott lehetőséget a rea­gálásra. Horn Gyula pártel­nök az elnökség napirendjén szereplő témákról szólva hangsúlyozta: a testület meg­állapítása szerint a népsza­vazás kimenetele az előzetes becslésektől és várakozások­tól is eltérő eredményt ho­zott, hiszen a mintegy 14 százalékos részvételi arány csalódás azok számára, akik felkarolták a kezdeménye­zést. A szocialista párt vé­leménye szerint az átalaku­lási folyamatban a nép ál­tal választott köztársasági elnök mindenképpen stabi- lizálóbb szerepet játszhatna. Hozzátette: a többi parla­menti párt negatív hozzá­állása is hozzájárult a si­kertelenséghez, s az időpont is alkalmatlan volt egy ilyen horderejű vállalkozás lebo­nyolítására. A társadalmi szervezetek kezelői jogával kapcsolatban az MSZP El­nöksége állást foglalt abban, hogy az indítvány olyan ki­tételt is tartalmaz, amely diszkriminatív, s elfogadha­tatlan a párt számára. (MTI) Az olasz napilapok árá­nak húszszázalékos emelé­séről döntött kedden Rómá­ban az ország hírlapszer­kesztőinek szövetsége. Esze­rint augusztus elsejétől az eddigi ezer líra helyett ezer-, kétszáz líráért (mintegy egy dollárért) lesznek kaphatók az olasz napilapok. A kiadott tájékoztatás szerint így szeretnék elke­rülni a lapkiadó vállalalatok gazdasági válságát, tekintet­tel a 13,5 százalékos inflá­cióra és a termelési költsé­gek ennél is fokozottabb ütemű emelkedésére. Húsz évig az egészségügy élén Kedves ünnepség színhe­lye volt Sárospatakon a ren­delőintézet tanácskozóterme. A város orvosai, egészség­ügyi dolgozói vettek búcsút nyugalomba vonulása alkal­mából dr. Kántor Irén igáz- gató-főorvosnőtől, aki 30 éves szolgálati idejéből csak­nem két évtizedet előbb az egészségügyi osztály vezető­jeként, majd igazgató-főor­vosként töltött Sárospatakon. A megyei és a városi ta­nács képviseletében dr. Ján- vári Anna, megyei főorvos és Takáts Gyula városi ta­nácselnök méltatta dr. Kán­tor Irén érdemeit, amelye­ket Sárospatak egészségügyi és szociális ellátásának fej­lesztése terén szerzett. Ve­zetői, irányítói munkásságá­nak kezdete szinte egybe­esett Sárospatak városi rang­jának visszanyerésével, s az eltelt húsz esztendő alatt a szakrendelések megteremté­sével, a különböző szociális intézmények létrehozásával minden tekintetben sikerült városi színvonalra emelni az addig csak szerény egészség- ügyi és szociális ellátást. Nancy Reagan: Most rajtam a sor 2. Én és a sajtó Véleményem szerint min­den határon túlment a tö­megkommunikáció, amikor diagramokat közölt az el­nök belső szerveiről, vagy amikor szükségesnek tartot­ta, hogy az országot arról tájékoztassa, hányszor vizelt az elnök a kórházban töl­tött első napja során. Egyéb-, ként annak sem örültem különösebben, amikor 1987- es mellrákműtétemről közöl­tek ábrákat a televízióban. Tényleg szükség volt erre? 1985 nyarán, két nappal azután, hogy Ronnie-t vas­tagbélrák miatt operálták, kórházi szobájában bekap­csoltam a tévét, hogy meg­nézzük az esti híradót. A képernyőn feltűnt egy orvos, aki a Ronnie hasát és be­leit ábrázoló rajzon muto­gatott. Mennyire ellentétes ez orvosi hivatásával! — gondoltam. Ráadásul ennek az orvosnak semmi köze sem volt a műtéthez, még csak nem is találkozott a beteg­gel. És még nem volt vége. A magyarázatot még fosz- szabb, sokkal rosszabb kö­vette. Az orvos, miután ösz- szefoglalta a diagnózist, ki­jelentette: „Négy, esetleg öt évet adok neki.” Nem mertem Ronnie-ra nézni. Nem jutott eszébe senki­nek, hogy esetleg nézzük az adást? Vagy nézik a gyere­keink? A barátaink? Elérkeztünk arra a pontra, ahol az elnök, mint szimbó­lum és mint ünnepelt sze­mélyiség annyira érdekli az embereket, hogy lassan el­felejtik: ő egyszersmind em­beri lény is? Ronnie első elnöki perió­dusa idején úgy ábrázoltak engem, mint akit csak a vá­sárlás, a gyönyörű ruhák és a hollywoodi barátok külön­leges csapatával elköltött ebédek érdekelnek. A máso­dik négy év alatt úgy írtak le, mint hatalomra éhes po­litikai szervezőt, bosszúra éhes sárkányhölgyet, aki a politikusok cselekedeteit és programját a háttérből irá­nyítja. A fiam, Ron is azt mond­ta: „Ilyen vagy, Mami és kész.” A gond, legalábbis részben, abból származik, hogy míg az elnök munkakörét precí­zen meghatározták, igazából senki nem tudja pontosan, mi a dolga a feleségének. Az alkotmány nem is említi a first ladyt; neki nincse­nek hivatali kötelezettségei. Ezért aztán minden asz- szonynak magának kellett meghatároznia a teendőit. Valamikor régen az elnök feleségét megnézték, de nem hallgatták meg. Persze, min­dig voltak kivételek: Eleanor Roosevelt óta viszont a fe­leségek nemcsak láthatóak, hanem tevékenyek is lettek. Nemzetközi konferencia Sárospatakon Keresztény újjáépítés, 1990 n rt' Sárospatak ismét egy nemzetközi érdeklődésre szá­mító rendezvénysorozat ott­hona lesz. Augusztus 6- tól, hétfőtől kezdődően Ke­resztény újjáépítés címmel nemzetközi konferencia kez­dődik a városban. A Műve­lődés Házában augusztus 6- án, hétfőn délelőtt 11 óra­kor áhítattal és ünnepé­lyes megnyitóval veszi kez­detét a konferencia, amely­re számos ország küldi el tekintélyes lelkészeit, egy­háztörténészeit, sőt hívő or­vosait is. Az első napon, tehát hét­főn a Biblia tanításáról, an­nak mikéntjéről ad előadást egy magyar és egy ameri­kai pap, majd a román ka­rácsonyi forradalom utáni helyzetről számol be az egy­házat érintő kérdésekről ro­mániai lelkész. Ugyanezen a napon az egyház és a poli­tika harmóniájáról, avagy diszharmóniájáról beszél majd egy amerikai lelkész, a keresztény iskoláról pedig egy holland. Másnap az egyház fele­lősségéről lesz szó. Ekkor, többek között Tőkés László püspök is szót kér Erkölcsi dimenziók címmel. Szó lesz ekkor a börtönmisszióról, az ifjúsági munkáról, a gyüle­kezeti hitoktatásról. Nem kevésbé érdekes a szerdai program, mely az abortusz- szal, e sokat vitatott témá­val foglalkozik. Az abortusz és az öngyilkosság egyéb­ként több plenáris és szek­cióülésnek is a témája, ért­hetően, hiszen nemcsak a magyar társadalmat, hanem más országokat is súlyosan érint. Szó lesz szerdán még egy szekcióülés keretében az egyház és a tömegkommu­nikáció viszonyáról, a hit­oktatás hogyanjáról. Egy amerikai lelkész a gazdasá­gi vállalkozások világáról tart előadást (!), ami egy csöppet meglepő, ám egy magyar pap az ifjúsági tá­borok szervezésének csínját- bínját ismerteti a külföldi­ekkel és ez sem megszokott. Csütörtökön címadó elő­adást tart az amerikai Gar­ry Moes; „Keresztény újjá­építés” címmel Aznap ke­rül még sor egy magyar es­peresnek az előadására. Ez a Házasság és válás címet viseli. A sűrű és minden bizony­nyal nagy érdeklődésre szá­mottevő programsorozatot kulturális betétek könnyí­tik. A meghívottak gyönyör­ködhetnek a Bodrog tánc- együttes, a marosvásárhelyi református énekkar produk­cióiban. Természetesen nem maradnak el a rendezvény során a díszes istentisztele­tek, az úrvacsora és az áhí­tat meghitt percei sem. Számunkra szeretetre mél­tó, hogy a sárospataki nem­zetközi konferencia résztve­vői között az amerikai, a svéd, az osztrák, a holland lelkészek melllett sok román lelkészt találunk. Adná Isten, hogy a kon­ferencia szelleme átsüssön a politikába! A RAMOVILL SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI SZÖVETKEZETI VÁLLALAT 1990. AUGUSZTUS 2-ÁN megnyitja új műszaki szaküzletét MISKOLCON, A SZÉCHENYI U. 94. SZ. ALATT, a Tulipán-tömbben A szaküzletben az Ipari vezérlő és automatizálási technika területén világ­szerte ismert FESTŐ cég termékei kerülnek forgalmazásra, úgymint: • levegőelökészítő _ • mágnesszelepek, mágnestekercsek, • pneumatikus szelepek, • mechanikus működtetésű szelepek, • fojtó-visszacsapó szelepek, • hangtompítók, • elosztók, gyorscsavarkötések, • szűkítök, csatlakozóhüvelyek, pneumatikus Vevőink részére az üzletben szaktanácsadással szolgálunk. VÁRJUK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT! INGYENES LAKOSSÁGI KIÁLLÁS gAriel taxi TELEFON 66-000

Next

/
Oldalképek
Tartalom