Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-10 / 108. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. május 10., csütörtök „A f eladiatunik. ínyilván isanumii imiás, .rmnit a ikörmyű, -de igényes szánalkoatatás. Miinikat imJiinidenik,L .szeret, sőt ikuiMiivál, de mem ént, Iha inam aikar.” Ezek vagyunlk im'i (ds!) A Regős Voteál. Egymás iközötit oaak Szerény Vdkál. Mert mindig [szerénykedünk. (Bedig egy [jó ' menedzser nem tenné ezt. intünk !hát magunkról egy aiWket, hogy szétkürtöljük: valamit letettünk arra a Mizomyos asztalira. Kaptunk .egy lehetőséget, amire évék óta várunk és amiiónt (keményen dolgoztunk (irmi lis!). Megszerettük az éneklést és egymást. Ennek imár ilegalálb.b ihat éve. Bersze imindemt megtettünk és megteszünk mind iá mai .napig, hogy "flelhiíívjuk ma- guinikna la tiiigyelmet. Olyan műfajt vállaltunk fiel, amit olykor Ikiaipliitaiiista zenének is tituláltak. Tehetünk írni róla, hogy a négerek épp amerikai .rabszolgaságuk alatt énekelték dalba legszebb emberi érzéseiket?! Spirituálé, ami legbelülről jön. A magyar közönséget legalább annyira lelkesíti ez , a zene, mint a nyugatit. Igen, „nyugaton” voltunk. Nekünk ez is .sikerült. Ajáinllgattuk magunkat és egyszer csak eszébe jutottunk a KÖTA (Kórusok Országos Tanácsa) egyik tagjának. Soha nem ihlitt lehetőség: Belgium, Európai Ifjúsági Zenei -Fesztivál. Mindent vállaltunk, csak .mehessünk. A im-egszdkottnál komolyabb repertoárt nyújtottunk Ib-e, amiből a szakmai zsűri választotta ki, mit [kíván ihalilanii tőlünk. S hogy ligaizán nehéznek tűnjön a dolog, küldtek egy (tavaly iszülétabt modern művet, mint a kötelező ver- senyproginaim egyik iszáma. Mit tagadjuk, olykor könny- beiábadlt szemekkel -próbáltunk óralhosszákon keresztül. -Legalább 'ilyen -megpróbáltatás volt előteremteni azt a rengeteg pénzt, amibe a kiutazásunk került. De a szerencse esőstől jár még a fólprotfi amatőrökhöz lis. Épp ekkoriban alakult alapítványoktól, a megyei és városi tanács vlb. művelődési osztályaitól jelentős segítséget kaptunk. iHiáta., hála, hála! Mindenkinek, ák'i velünk együtt drukkolt a sikerért. Talán érdekel valakit, hogy érdemes volt-e ránk költeni (ennyit. Nos, rengeteg élménnyel és — mondjuk ki Ibáitnan — jó eredménnyel tértünk haza. A 114 meghívott kórus közül a Imi kaltegériánlklban. (ifjúsági vegyes kar) második helyezést értünk el. Nem termelőüzem vagyunk, így i nyereséget -sem lehet an\ « eiaikbain lemérni. Egvébke..-a fesztivál tönténetében, .ami immár .18 éves. rendkívüli dolog volt. hogy ilyen kis létszámú kórus tépett iszím- nadra. Hadd osszuk meg néhány élményünket! Fantasztikus volt átélni, ahogy mintegy 50 náció fiataljai ünnepelnek 'együtt a zene jegyében. Hatalmas díszme- nafiben vonultunk végig a vendéglátó Ikis Ivárosika utcáin. Neerpelt egy tizenöt- ezres lakosú település. Meglepő módon, ügyes szervezéssel (itt mindenki megtalálta a .saját feladatát. Már hónapokkal korábban elkezdődött a készülődés, hogy az ideérkezőket örvendező családok, jó ellátás és még jobb programok fogadják. Külön Iköszön.töttek minden nemzetet és a leírhatatlan hangulatú díjkiosztó ünnepség osúcsán valóban nem tűnt osokimáznaik Beethoven IX. szinmfámáj.ának Öröm- ódája, apuit együtt .adták elő az énekkarok. A zenében erő és hatalom van, ez már biztos. Nem [sorsforduló ez a verseny számunkra. Nem lettünk jobbak, ® lelőn-yeink sem nagyon szármáznák belőle. Mégis újabb kapcsolatok teremtésére nyílt lehetőség ü-nk, megprólb álhattuk .az erőnket, és 'bepillanthattunk más .nemzeteik kóruskultúrájába is. Mi azért megmaradtunk .eddigi műfajunknál, a spirituáléknál. Megmaradtunk egy nagy „családnak”. Továbbra sem A Pax -Corporis — Termé - - szetes Életmód Egyesület — május 10-én ,17 órától klubestet rendez. .Bevezető gondolatokat mond: dr. Gyárfás Ágnes és dr. Füzy Judit. Az első találkozás célja az ismerkedés, az érdeklődési köA pécsi központtal működő Magyar Pedagóguskamara megalakulása után megkezdődött a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei szervezet előkészítése is. Február '23-án húsz pedagógus — óvónők, tanítók, tanárok — elvileg kimondta a borsodi pedagóguskamara létrejöttét. Előkészítő bizottságot jelöltek ki azzal a céllal, hogy felvegyék a kapcsolatot a többi kamarával, kidolgozzák az ideiglenes alapszabály-tervezetet, ösz- szehívják az alakuló közgyűlést. A szervezet célja a pedagógusok szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeinek megfogalmazása, képviselete és érvényesítése. A főhangsúly a szakmai érdek- védelmen van, de a kamara csak ónékelni jövünk össze, jóllehet ha együtt vagyunk, akkor énekelünk. Van közöttünk: pedagógus, giiminazis- ita, főiskolás, egyetemista, mérnök és 'ügyvéd lis. Talán a legfontosabb, hogy közeli emberi és Ibaráti kapcsolat legyen közöttünk, illetve szép hangokkal és némi .zenei képzettséggel rendelkezzünk. Álljon litt a neve annak, aki mindezeknek felvigyázója és pásztora: Regős Zsolt. Terveink 'természetesen Windig vannak. Május végén, a Zene Napján hallhat .máinkét a város valahol a főutcán. Június második felében egy szintén Miskolcon megrendezendő kamardkó- rus fesztiválon, augusztusban pedig Esztergomban a Continental Singers táborában lépünk 'színpadra. Mindenhol, mindenkivel és mindenkinek szívesen éneklünk. íigy volt ez 1990. április 28. és május 1. között Belgiumban és gat [szeretnénk a jövőben itthon is. Ment feladata mindenkinek van. Mi szórakozunk és egyben szórakoztatunk. Próbálunk szeretni mindenkit és talán van, aki meg akar érteni minket. A Regős V okál nyomán : Hegymegi .Krisztina rök és program közös kialakítása. A vezetőség 16 órától várja a tagokat és egyesületbe jelentkezni kívánó érdeklődőket — tagdíjfizetésre, illetve kölcsönös tájékozódás céjából, ki miben kíván részt venni a jövőben. nem kíván átvállalni hagyományos szakszervezeti feladatokat. A célok között szerepel a pedagógustársadalom értelmiségi presztízsének megteremtése, az összetartozás gondolatának kialakítása és erősítése, az egyes intézménytípusok elkülönültségének oldása. A kamara szükség esetén az irányítókkal szemben is képviseli a pedagógusok szakmai érdekei t. Az előkészítő bizottság elkészítette a megyei .szervezet — mint önálló egyesület — alapszabály-tervezetét, eljuttatta az iskolákba, hogy az alakuló közgyűlésig mindenki áttanulmányozhassa a tervezetet, és összeállíthassa módosító javaslatait. A tervek szerint az alakuló közgyűlés május 18-án délután Film Tangó és Cash, avagy zsaruk a pácban, illetve szuperzsaruk ugyanott, mert ezek a fiúk valóban abban vannak. Attól kezdve, hogy az egyikkel szembe lő ellensége a tükörből, odáig, hogy mindketten börtönbe kerülnek emberölés vádjával. A bűnt nyilván nem ők követték el, de a bizonyítékok ellenük vallanak, s egy fegyvergate-re való gyorsan ölő szerszám kell ahhoz, hogy ismét szabadlábra helyezzék magukat. Ehhez viszont értenek, hisz minden rendes börtönben van egérút a szellőzőnyílásokon, amivel szemben viszont ők a magasfeszültségű villanydrótokon menekülnek. Kis elméletük, hogy az mikor nem ráz esőben — persze lehet Igaz, de senkinek nem ajánljuk, hogy utánuk csinálja. Ami ugyanis veszélyes lehet az Isten hétköznapi teremtményére, meg sem kottyan két olyan szuperfickónak, mint Sylvester Stallone és Kurt Russel. Különösen, ha olyan filmes a játékmester, mint Andrei Konchalovsky, aki nem először kápráztat el bennünket filmbéli veszélyes helyzetek előidézésével. A többi sablonról már szó se essék. Szokványos történet, szokványbravúrral megcsinálva, szóval minden szép, színes és izgalmas úgy, ahogy az akciófilmek nagykönyvében meg van írva. (Gy) Kurt Russel az egyik szuperzsaru # Pártharcok a két világháború között címmel tart előadást dr. Csukás Zoltán május 10-én, délután 5 órától Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, a politikatörténeti előadás- sorozat keretén belül. két órakor lesz a Megyei Pedagógiai Intézetben (Miskolc, iMarx K. u. 96.). Itt az alapszabály elfogadásán, a Magyar Pedagóguskamara megyei szervezetének megalakulásán túl, beszámolót hallgaitnak meg a Magyar Pedagóguskamara eddigi működéséről, megválasztják az elnökség és a felügyelő bizottság tagjait. Napjainkban, amikor egyre többször fogalmazódik meg, hogy .ne a pedagógusok feje fölött döntsenek az őket érintő kérdésekről. A kamara vállalhatja magára azt a feladatot, hogy közvetítse, képviselje az óvónők, tanítók, tanárok szakmai érdekeit, ami nem lehet más, mint közvetve a gyerekek érdeke. (tg) Klubest Pedagóguskamara A szakmai érdekvédelemért MŰSOROK TELEVÍZIÓS műholdak ADÁSAI: RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Erdély a XVII. században. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05—11.00: Napközben. — 11.10: ..Énekeltem én: Bereczki Antal”. — 12.45; Válaszolunk hallgatóinknak. — <13*05: Klasz- szikusok délidőben. — 14.lő: Operettparádé. — 1(5.03: Vízkereszttől szilveszterig. — 16.00: Délutáni Krónika. — 16.15: Neked szól! — 1/7.05: Megcsalt Balaton. — 17.30: Ifj. Rátonyi Róbert dzsesszegyüttese játszik. — 18.00: Esti Krónika. — 1‘8.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: Népzene. — 1-9.50: Hajszálgyökerek. — 20.05: Beszélgetés Gálfalvy Györgyről. — 21.05: Zeneszerzők a mikrofon előtt. — 22.00: Késő Esti Krónika. — 22.30: Tér — idő. —• 23.05: Rómeó és Júlia. Részletek Bellini operájából. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.08: Népdalkörök pódiuma.-- 9.30: slágerfilmck—filmslágerek. — 10.16: Édes anyanyelvűnk. — 10.20: Operaslágerck. — 10.50: Peres, poros iratok. — MJ)3: A mi korunkban. — 11,.25: Gramofonsztárok. — 12.00: Muzsikánál nincs jobb barát. — 13.03: Nosztalgiahullám. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Illem nyomában. — 15.05: Kapcsoljuk a 22- es stúdiót. — 15.20: Slágerről slágerre. — 16.05: A heavy metal kedvelőinek. — J7.03: Gor- diusz. — 1.8.00: A. mi utcánk . . . — 18.30: Pop-regiszter. — 19.03: Telis-telefondorlat. — 19.30; A Poptarisznya dalaiból. — 2U03: Világostól Világosig. — 2,1.50; A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10—0.14; Törzsasztal. BARTÓK: 9.10: A Délnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 10.25; A kép. Novella. — 10.54: Kamaramuzsika. 12.05: Otto Klemperer operafelvételeiből. — 13.00: Hallgassuk újra? — 14.00: Nagymesterek kamarazenéjéből. — 15.02: Dvofák: Ruszalka. — 17.45: Barokk zene. — 18.30: In limba materna. — 19.05: 100 millió éves titok nyomában. — 19.35: Holnap közvetítjük. — 19.55: Fúvószene. — 20.10; Kapcsoljuk a Kölni Rádió hangversenytermét. — 21.30: Hangszerszólók. — 21.40: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 22.30; Napjaink zenéje. MISKOLCI STtTDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi krónika. — Bejelentet- ték-e magukat a veszteséges vállalatok? — Reklám. Szerkesztő: Jakab Mária. 16.00—18.00: A Miskolci Stúdió kereskedelmi-információs-zenés műsora, a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Barenboim Beethovenről. — 9.35: Tetthely. Bűnügyi filmsorozat. — 11.10: Mozgató. — 11.20: Képújság. — 16.35: Képújság. — 16.45: Pannon Krónika. — 16.55: Hírek szerbhorvát nyelven. — 17.00: Szép magyar tánc. — 17.10: Hármas csatorna. — 17.55: Kozmosz. Amerikai dokumentumfilm. — 18.50: Reklám. — 19.00: Gyermekhlttan. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Carmen Jones. Amerikai zenés film. — 21.45: Reklám. — 21.50: Hazai Tükör. — 23.10: Híradó 3. 2. MŰSOR: Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel. 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Mozaik. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! Elsüllyedt világok. — 18.54: Tv2. — 19.00: Negyedik emelet. Angol tévésorozat. — 19.49: Tv2. — 20.35: Mesél a filmhíradó. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. Benne: Nézze meg az ember! — 21.35: Napzárta. — 22.20: Szeretők. Magyar film. — 23.45: Tv2. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Iskolásoknak. — 9.20: Dokumentum fi Lm. — 11.25: Fiatal menedzserek iskolája. — 12.05: Vetélkedő. — 16.10; Autósok, motorosok magazinja. — 16.55: A nap percei. — 1/7.95: Választás 1990. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Választás 1990. — 19.30: Híradó.. — 19.50: Mit szól hozzá, Werich úr? — 20.05: Zenés műsor. — 20.25: PufbUcisztikai magazin. — 21.10: özvegyek. — 22.00: Eseményeik, kommentárok. — 22.30: Kerékpáros békeverseny. 2. MŰSOR: 16.25: Német nyelvtanfolyam. — 16.50: Kapcsolat stúdió. — 18.00: Esti mese. — 16.10: Szóraikoztató műsor gyerekeknek. — 19.00; Tanácsadó. — 19.10: Kelet-szlovákiai magazin. — 19.30: Az idő gyűjteményei. — 20.00: Holt szemek. Tévéfilm. — 20.45: Mini diszkó idősebbeknek. — 21.00: Híradó — 21J35: választás 1990. — 21.55 A párbeszéd stúdiója. SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kát Show. — 9.30: A világ sportja. — 10.30: Női tornász EB. — 11.30: Labdarúgás. KEK-düntő. — 13.30: Vidám, zenés sportegyvelcg. — 14.00: NSZK nyílt teniszbajnokság. — 18.00: A világ sportja. — 19.00: Mobil 1. Autó- és motorsport-híradó. — 19.30: Vidám, zenés sportegyvelcg. — 20.00: Labdarúgás. KEK-döntő. — 22.00: Labdarúgó-vb előzetes. — 23.00: Olasz női nyílt teniszbajnokság. — 1.00: Ausztrál foci. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00; Napkezdet. — 8.00: Hírek, időjárás. — 8.15: Videodivat. —■ 8.45: Egyveleg.— 16.00: Forró drót. — 17.00: Hullámhosszon. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.45: Időlánc. — 20.00: Éljen Bishop kisasszony! Amerikai film. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Golfhírek. — 22.20: Maria Galante. Amerikai film. — 24.00: Hírek, időjárás. — 0.15: Kék éj. — 1.15: Időlánc. — 1.45—7.00: Egyveleg. SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás.— 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Szerctethajó. — 9.50: Egészségvédelem. — 10.00: Hírek. — 10.05: Tévóbolt. — 10.30: Főidény. Amerikai filmkomédia. — 12.16: Szerencsekerék. —13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Műsorelőzetes. — 14.05: Perrine. Japán rajzfilm. — 14.30: Főzőcske. Horoszkóp. — 14.40: Szeretethajó. — 15.30: Boszorkányt szenetek. — 15.55: Tévébolt. — 16.05: Füstölgő coltok. Western. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szomszédok. — 17.45: Műsoréi őzetes. — 17.50: Egy Duke ritkán jár egyedül. — 18.45: Híradó. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50: Időjárás hírek. — 20.00: T. J. Hooker. Krimi. — 20.55: Hírek. — 21.00: Stingray. Krimi. — 22.35: A nap hírei. Sport. Időjárás. — 22.45: Elátkozott örökösök. — 23.35: Müsorelőzetes. MOZI BÉKE: Tangó és Cash. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 13, 15, n, és 19 órakor. — BÉKE KAMARA : Hannah és nővérei. Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Kezdés: 2 órakor. Hegylakó. Színes angol fantasztikus film. 16 év! Felemelt hely ár! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. — KOSSUTH; Tangó és Cash. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: de. 9, 11 és du. 5, este 7 és 9 órakor. Szenvedély ős hajsza. Mb. színes ausztrál krimi. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f3 órakor. — HEVESY IVAN: A szex. „Egy film Cicciolina ürügyén’’. Színes magyar dokumentum-játékfilm. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés; £9. fii. 13. f5, f7 és f9 órakor. — TÁNCSICS: Arizonai ördögíióka. Színes amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f4, f6 és Í8 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Herkules. Mb. színes amerikai scl-fl film. Kezdés: f3, f5 és f7 órakor. — FÁKLYA: Olivér és társai. Mb. színes amerikai rajzfilm. Kezdés: 5 órakor. Egy párizsi diáklány. Mb. színes francia film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor. — FÁKLYA KAMARA : A nindzsa színre lép. Színes amerikai akciófilm. 14 év! Felemelt hely ár! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA VIDEO: A forgatókönyv fantomja. Mb: színes amerikai horrorfilm. 16 év! Kezdés: 17 órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI: Flash- dance. Színes amerikai zenés film. Helyár: 50 Ft/fő. Kezdés: 8 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Rózsák háborúja. Színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE KAMARA: A kapzsi király és a manók. Színes mese- sorozat. Kezdés: 5 órakor. — LENINVAROS, DERKOVITS: Hívd a rádiót! Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Trükkös halál. Mb. színes amerikai krimi. Felemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Jákob rabbi kalandjai. Mb. színes francia—olasz vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BEKE: Országút fantomja. Színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ’ÓZD, BÉKE: Vaklárma. Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ENCS, VÖRÖS CSILLAG: Született július 4-én. Mb színes amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Egy párizsi diáklány. Mb. színes francia film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: Í6 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Halálpart. Mb. színes amerikai horrorfilm. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. SZÍNHÁZ 10., csütörtök LA MANCHA LOVAGJA Bérletszünet Este 7 órakor KAMARASZfNHAZ „LASSÚ RlVASBA KEZD A GITÁR” Zenés irodalmi műsor Délután 3 órakor