Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-24 / 120. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1990. május 24., csütörtök Hegyei borverseny Hercegkúton Ertékmérés, Tizenhat ország az OMEK-en Tegnap Hercegkúton a he­lyi művelődési ház adott ott­hont a kistermelők és szö­vetkezetek ez évi megyei borversenyének, amelyre Bükkalja és Tokaj-Hegyalja termelői a korábbi verse­nyeket felülmúló mennyi­séggel, 271 borral neveztek. A dr. Kádár Gyula profesz- szor, a Budapesti Kertészeti Megkérdeztük Egyetem tanszékvezető egye­temi tanára elnökletével te­vékenykedő szakmai zsűri öt kategóriában, a nemzetközi követelményeknek megfele­lően, nagy szigorral minősí­tette, értékelte két borvidé­künk termékeit. Ennek elle­nére megyénk borai sikere­sen kiállták a próbát, s kü­lönösen Tokaj-Hegyalja ne­dűi szerepeltek kimagaslóan. A verseny végén — az ün­nepélyes eredményhirdetés­kor — a zsűri elnöke. 28 muel (Tárcái), valamint a Békeharcos Tsz Tolcsva, a Remény Tsz Hercegkút aszú­bora; a Béke Szakszövetke­zet Bodrogkeresztúr, a Re­mény Tsz Hercegkút száraz szamorodnija; ' Tapody N. Sándor, Daragó István (Tály- lya), Fazekas József (Felső- zsolca), Kamenyiczki Csaba (Miskolc), Kovács Imre (Gesz- tely), Kajuha András (Mis­kolc), dr. Szepesi Lajos (Mis­kolc), Dudovics István (Tály- lya), Osvay Károly (Miskolc), Páll János (Tárcái), id. Holló­kői István (Tálilya), ifj. Ró­zsa György (Tállya), Rozgo- nyi Sándor (Sátoraljaújhely), Bányik Gyula (Tárcái), Ki­rály János (Tolcsva), Urbán Gyula (Miskolc), (utóbbinak kettő), furmint bora; Kar­dos József (Mád) muscat kinél és Vízi István (Mező­kövesd) két zweigel-kék- frankos vörösbora. értékőrzés A Borsodi Iskola Mis­kolcon, a Tudomány és Technika Házában, hétfőtől kétnapos, országos szeminá­riumot rendez a gazdasági értékmérésről és értékőrzés­ről. A témának különös ak­tualitást ad az a tény. hogy az új kormány új. vagy legalábbis megújuló gazda­ságpolitikát tűzött zászlajá­ra, amelynek éppúgy része a hiteles számbavétel, mint az értékeik és a teljesítmény el­fogulatlan mérése. Az előze-* tes program szerint a hétfői előadók között szerepel töb­bek között: dr. Nyikos Lász­ló. az Állami Számvevőszék elnökhelyettese, dr. Kopá- csy Sándor, a közgazdaság­tudományok doktora, George Varga, a Tungsram Rt. ve­zérigazgatója. Nagy az érdeklődés a nyá­ron megrendezendő orszá­gos mezőgazdasági és élel­miszeripari kiállítás (OMÉK) iránt. Az. ötévenként Buda­pesten, a BNV területén megtartott agrárseregszem­lére eddig 16 országból je­lentkeztek vállalatok, gazda­ságok, intézmények. A ren­dező Hungcxpo összesítése szerint egyéni kiállítóként máris négyszázan jelezték jöttüket, közülük 60 külföl­di. Ennél azonban lényege­sen több vendégre számíta­nak, mivel egy-egy kiállító nemritkán 20—40, eseten­ként akár száznál is több céget képvisel; úgyhogy az augusztus 31—szeptember 9. között sorra kerülő rendez­vény igencsak mozgalmas­nak ígérkezik. • Pénteken, május 25-én, délután 4 órakor a Gyer­mek- és Családpszichológiai Egyesület megemlékező ösz- sze.iövetelt és koszorúzást tart, dr. Ferenczi Sándor, világhírű tudós, pszichoana­litikus halálának évforduló­ja alkalmából, születési he­lyénél. a miskolci- Jókai ut­cában. A Hungexpo — az igények összesítése után — már „ki­osztotta” az OMÉK pavilon­jait, szabadtéri bemutató­részlegeit. A legnagyobb kol­lektív külföldi kiállító az NSZK lesz, bemutatójára 300 négyzetmétert vesz igénybe, az egyik fedett csarnokban. A legnagyobb szabadtéri külföldi „szereplő” az NSZK- beli Roag gyár, összesen 800 négyzetmétert bérel. A ha­zai vállalatok, intézmények közül legnagyobb számban az élelmiszeripariak jelezték részvételüket, az eddigiek szerint 81-en lesznek ott az OMÉK-on. Sorrendben a második legnépesebb ágaza­ti kiállítói kör — 70 gyárral — a mezőgazdasági gép­gyártás. 9 Május 25-én, 15.30-kor, Szikszón, a Petőfi Sándor Művelődési Központban Gyermekek a gyermekekért, a 100 éves óvodáért címmel tartanak, műsort. Az arnóti, a sajóbábonyi, a szirmabese- nyői,. és a szikszói nagycso­portosok szerepelnek. Fellép a szirmiabesenyői óvónők énekkara is. Az óvodások munkáiból rajzkiállítás nyí­lik. Új irodában a kisgazdapárt Göncruszkai emlékmű Miért iszapos a víz? Több olvasónk telefonált Miskolcról azért, mert az Avason és Tapolcán sárga, iszapos víz folyik a csapok­ból. Félnek, hogy esetleg az egészségre ártalmas lehet a „színes víz”, és a megemelt víz-, csatornadíj ellenértéke­ként elvárható lenne, a tisz­ta víz biztosítása. Grósz György, a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csa­tornázási Vállalat igazgatója a következő tájékoztatást adta: — Az elmúlt hét kedd­jén felhőszakadás zúdult a Bükk-fennsikra, mintegy 35 milliméter csapadék hullott le rövid idő alatt. A tapol­cai karsztoknak az a tulaj­donsága, hogy mélységük­ben csak 7—8 nap múlva következik be a víz szintjé­nek emelkedése, ám ilyen­kor a nagy mennyiségű víz befogadására a járatok al­kalmatlanok. A víz színe azért sárgás, mert mechanikus — kvarc, agyagkristály — szennyező­dést tartalmaz, ami az egész­ségre nem káros. Jelenleg folyamatosan mérjük és öb­lítjük a vízrendszert. Csü­törtökön alig, pénteken már egyáltalán nem fogják ész­lelni a víz zavarosságát a fogyasztók. Ha pedig ivásra kell a víz, csak azt tudom tanácsolni, várják meg, amíg leülepszik benne az agyag­kristály. (zclci) Új folyóirat Kárpátalja Megjelent a Kárpátaljai Ma­gyar Kulturális Szövetség lap­jának. a ,,Kárpátaljá”-nak a második száma, amely tegnap­tól immár Miskolcon is kapha­tó a Vologda utca 4. szám alatti MDF területi irodán, il­letve az Ifjúsági Demokratikus Fórum mozgóárusítóinál. A lap­ból információkat szerezhet az olvasó a kárpátaljai magyarság sorskérdéseiröl és a KMKSZ tevékenységéről. 9 Az Otthonteremtők Bor­sod Megyei Szervezete rend­kívüli közgyűlésre hívja tag­jait május 26-án, szombaton délelőtt 10 órára, a Miskolc, Korvin Ottó u. 8. sz, (MSZP helyisége, mely a Bizomá­nyi Áruház mellett találha­tó) alá. bort, illetve termelőjét arany-, 99-et ezüst- és 66-ot bronzéremmel jutalmazott. Aranyérmet kapott: Tóth Tibor (Tárcái), Soltész Jó­zsef (Tolcsva), Bányai Sá­Kinőtte miskolci székházát a Független Kisgazda. Föld­munkás és Polgári Párt Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei szervezete. A parla­menti mandátumokat meg­szerzett párt Miskolc, Szé­chenyi út 54. szám alatti irodája helyhiány miatt már nehezen látta el megnöve- kedett feladatát, épp ezért a megyei szervezet számára a miskolci tanács kiutalta a Baross Gábor utca 18. szám alatti székházat (ez az Au­gusztus 20. strandfürdő mel­lett található). Május 24-től — vagyis mától — ezen a helyen végzik az ügyintézést és az ügyfélfogadást. Az iro­da telefonszáma: 87-876. A régi helyen az ügyfélfogadás megszűnt. Göncruszkán, a Göncre vezető út mellett emlékmű­vet állítottak az első és má­sodik világháború áldozatai­nak, valamint a Szovjet­unióba deportáltak tisztele­tére. A két öbel'isZket, ame­lyek a két világháború vesz­teségeit szimbolizálják, kő­tábla köti össze, melyen az áldozatok neve olvasható. A zöldes-fekete kőzetből fara­gott emlékművet a község lakói, több környékbeli • üzem segítségével készítet­ték. A munka egy részét Ukrajnából érkezett szakem­berek végezték, a többit pe­dig magyar kőfaragók. A napokban megtartott avató­ünnepségen egy. a Donnál elesett katona özvegye mon­dott emlékező beszédet. A lelkészek megszentelték a gránitból készült emlékmű­vet. Az ünnepség koszorú­zással ért véget. Minek a magyar mélabú? En még előtte vagyok, szüleim már túl vonnak a vál­tozásokon. Remélem, hogy a volt társadalom klimaxja után nem az örök meddőség időszaka következik, hanem a megújulásé, a másságé. Annyi változást megéltünk, s megértettünk, s utólag újra értelmeztünk már. Mert most a jelszó: a rendszerváltás. Ügy legyen. De korábban vál­tottunk termékszerkezetet, profilt és igazgatót. S váltot­tunk vissza üveget is, egyegy nyomorúságos hétvégén. Önvédelemből már jobbára csak a külföldi biztatásokra hagyatkozhatunk. Adósságainkat egyelőre nem kell át­ütemezni, jó a sajtónk idegen földön, s az ország presz­tízse két, három határral túl több, mint itthon, vagy a szomszédban. A tengeren túlról jött az üzenet, hogy a magyar mélabú érthetetlen és indokolatlan. Amerikábon persze nem nézik a Napzártát, s nem hallgatják az örök pesszimista fiiozofáláinkat. Nem is baj ez. Vízzel főzünk és fövünk a saját levünkben. Mulasztásaink, hibáink mi­att sokkal keserűbbek vagyunk, mint amennyire örülni tu­dunk alkalmi és általános sikereinknek. A francia azt mondja, hogy ilyen az élet. A német úgy vélekedik, hogy a kis hal is jó hal. Az arab bölcs legyintéssel intézi o dolgot: ma van, holnap meglátjuk. A lengyelt kielégíti a bendzse, a lesz. Az orosz kötőszava a szicsasí, a rög­tön. Anyagiakban, időben nem regisztrálható fogalmak és mértékegységek ezek. Nekünk moradt a magyar mélabú. Ez is megfoghatatlan, ezt sem lehet megmagyarázni. Csakúgy, mint az öngyilkosság, a válás, az önpusztító szenvedélybetegség kirívóon magas arányát. Magyar mé­labú? Turáni átok? A sírva vigadó vitézkötéses virtus? A kérdőjelek horgát jő lenne felkiáltójellé egyenesí­teni. Életünkben, életvitelünkben, megmaradásunk érdeke­ben! És próbáljuk meg egyszer úgy elénekelni a Him­nuszt, hogy minden sor végére - rendhagyó és szentség­től módon - kérdőjelet teszünk. Brackó István A Tokaj Bank 50 000 Ft-os értékhatárig biztosit (Miskolc, Bajzsy-Zs. u.) takarékcsekket azoknak, akik az Unió ÁFÉSZ Szerelvényáruházában vásárolnak (Miskolc, Vándor S. u. 1—3. sz.) Nagy választékban gázbevezetési cikkek és fürdőszobai felszerelések! z mosó-maci akció! Gyűjtse az emblémákat! Címünkre, ha elküld 3 nagyot, vagy 10 kicsit, a sorsoláson 45 kg mosószert nyerhet! Most a gyerekek is pályázhatnak, nyereményük 1—1 játék mosó maci lesz! BiiBifijl JÚLIUS 30-ÁN 50 felnőtt és 25 gyermeknyertest sorsolunk. Címünk: NÖVÉNYOLAJ-IPARI és MOSÓSZERGYÁRTÓ VÁLLALAT Budapest, 1601 Pf.: 49. Nyerhet velünk - tisztán ­egy évet

Next

/
Oldalképek
Tartalom