Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-19 / 116. szám

1990. május 19., szombat

ESZAK-MAGYARORSZAG 7

A hollóházi porcelán azért márka ...

Nemrégiben Brüsszelben, a Közös Piac székhazában megkérdezték D. M. New- bery professzort, a Cambridges egyetem tanszékvezetőjét; mit tanítana légim kább a kelet-európaiaknak? A kétszerkettő igazságaként mondotta a professzor; a legfontosabb a versenyképesség! Be kell jutnunk a nyugateurópai piacokra, s attól kezdve a világon bárhol versenyképesek vagyunk. A segélyek mit sem érnek, Magyarországnak is, mint a többi kelet-európai országnak, minél több működő tökére van szüksége, ám ahhoz is meg kell teremteni a szükséges feltételeket. Magyarországon ugyanis egyáltalán nem könnyű befektetni, számos akadály tornyosul a nyugati vállalkozók előtt, a vállalkozások beindítása lassú és drága. A piac hiánya felhajtja az árakat. Ahhoz, hogy legyen piac, teljesen új gondolkodásra van szükség. Nem elég elvontan patronálni a piacgazdaságot és közben elzárkózni a kockázat- vállalástól, illetve nem lehet egy gazdaságot félig-meddig liberalizálni, ahogy nem lehet szeretkezni és közben ártatlannak maradni.

A professzor úr bizony a lényegre tapintott, a vesénkbe látott, hiszen miközben a privatizálás, a működő tőke után áhítozunk, akkora országos botrány kerekedik, ha valóban megjelenik a tőke és privatizálni akar, hogy csak úgy füstöl. Számos példát említhetnénk, itt van például a Springer-ügy, amelyre rögvest ráragasztották a botrányos jelzőt, bár senki nem tudja megmondani, miért, mitől botrányos a Springer lapvásárlása; vagy szűkebb hazánkban, a Hollóházi Porcelángyár átalakulása.

Történt, hogy tavaly szeptemberben egy New York-i befektető cég, valamint az igen kedvezőtlen gazdasági pozícióba jutott hollóházi gyár igazgatója a piaci versenyképesség fokozása érdekében együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, mely szerint a porcelángyár részvénytársasággá alakul át, és a részvények 100 százalékát a befektető cég megvásárolja. Megütközést elsősorban a 100 százalékos eladás keltett, s amúgy mellékzöngeként elhangzott a szokásos vád is; íme a medezsment át akarja menteni hatalmát, pozícióját. Le is álilt, ült szép csendesen az üzlet, a gyáí pozíciója azóta tovább gvengült, a kilábalás majdhogynem kilátástalan. Hogyan tovább? — kérdeztük Hollóházán.

Mahalek István gazdasági igazgatóhelyettes;

— Hollóháza privatizálásának az volt a lényege, hogy egy amerikai befektető társaság 100 százalékos mértékben megvette volna a gyárat. Ennek a társaságnak nemcsak Hollóháza volt a tarsolyában, hanem a magyar kézművesipar egy számottevő része: a Parádi Üveggyár, az Ajkai Üveggyár és a Zsolnay Porcelángyár is. Ök nagyon komolyan vették a dolgot, a vásárlási szándékuk nemcsak fellángolás volt. A befektetők képviselője elmondta, hogy többmilliós fejlesztést terveznek Hollóházán, s ezért egy több tízezer dolláros számítógépes programot vásároltak, amelynek segítségével, a mi gyárunk adatai alapján egy középtávú programot dolgoztak ki. Ebben a bérfejlesztési a műszaki fejlesztés, az értékesítési lehetőségek, a termelési

kapacitás voltak azok a sarokszámok, amelyek alapján összeállt a program. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem: a befektető társaság szándéka komoly volt, ők valóban meg akarták venni a gyárat. Miközben folytak a tárgyalások, volt egy másik egyeztetési probléma is, nevezetesen az államigazgatás szintjén, az Ipari Minisztériummal, hiszen az elmúlt évben a minisztérium mint a gyár alapítója látta el a jelenlegi vagyonügynökség feladatkörét is. A befektetők képviselői tehát egyszerre tárgyaltak a vállalattal és az Ipari Minisztériummal az eladásról.

— .4 szándék mindkét fél részéről komoly volt. Az üzlet mégsem köttetett meg. Miért?

— Ma már nehéz volna pontosan megmondani, hol akadt el a dolog. De valahol leült. Tavaly novemberben még úgy tűnt, nincs, illetve nem lehet akadálya a privatizálásnak, viszont december elején már meg lehetett jósolni, ebből nem lesz üzlet. Bennünket ugyanakkor a szándéknyilatkozatban fogilalt kötelezettségeink kötöttek és január 21-ig más partnerrel, mint az amerikai befektetők, nem tárgyalhattunk. Végül is az okokat a következőkben foglalnám össze. A vállalat vezetői, dolgozói, a vállalati tanács nem bíztak abban, hogy az akkori bizonytalan politikai, jogi helyzetben egyáltalán keresztülvihető-e a privatizálás. Nem volt meg az a privatizációs törvénv, amely pontosan, szakszerűen leírja, hogvan kell egv állami vállalathói részvénvtársaságot alakítani. Ennek hiánva na- frvnn is érzékelhető volt itt. Hollóházián, és meg is fogalmazták ezt. ha nem is szakszerűen az emberek. Itt ngvanis a tulajdonosi tudat, a er árhoz valló ragaszkodás sokkal erősebben él. mint egv nagyvárosi ipari üzemben. Ügv gondolom,, hogv az amerikai befektető társaság képviselője taktikai hibát követett el, mert túlságosan korán éreztette tulajdonosi jogait, elsősorban azokkal szemben, akik akarták a gyár átalakulását.

— Akkor tehát úgy kell értenünk, hogy tapasztalván az új tulajdonos allűrjeit, már nem akarták az átalakulást?

— Pontosabban kevésbé akarták, mint korábban. Persze nem emiatt feneklett meg az átalakulás hajója, hanem mint már említettem azon, hogy tisztázatlan volt az a gazdasági, jogi procedúra, amely egyértelműen leírta volna, hogyan lehet egy állami vállalatból részvénytársaságot csinálni.

— Ám most már létezik az átalakulási törvény, a gyár gazdasági helyzete mit sem változott, a problémák ugyanolyan súlyosak, mint korábban, amelyek miatt át akart alakulni részvénytársasággá a gyár, hogy a fejlesztésekhez szükséges tőkéhez, piachoz jusson. Enélkül ugyanis a gyár léte forog kockán. Lesz privatizáció, vagy sem?

— Az átalakulás ugyanolyan fontos, mint nyolc hónappal ezelőtt. Alapvetően ott hibáztunk, hogy nem kutattunk más lehetőség, más partnerek után, hanem elköteleztük magunkat az első komolynak tűnő jelentkezőnél és a szándéknyilatkozat aláírásával meg is kötöttük a kezünket. Tisztában vagyok a vállalat helyzetével és az a véleményem, hogy ha egy vállalat gyenge hatékonysággal működik, mint például a miénk, és még töto'b száz más magyar vállalat, ne adjuk el ebben az állapotban, mert akkor áron alul, és nagyon olcsón fog elkelni. Végül is emiatt szakadtak félbe a tárgyalások a New York-i befektetőkkel. Ugyanis irreálisan, nevetségesen alacsony árat ígértek a Hollóházi Porcelángyárért.

— Mennyit?

— Mindössze 4,2 millió dollárt. Ez persze, kiindulási ár volt, amit fel lehetett volna tornászni mondjuk 5 millióra. Mi ugyan a szándék- nyilatkozat értelmében nem tárgyalhattunk más partnerrel, de azért más cégek is érdeklődtek Hollóháza iránt. Például egy nyugatnémet befektető társaság, a Thur und Taxis. A társaság elképzelése a következő: befektet egy nyugatnémet porcelángyárba, amelynek nagyon jó a márkaneve a tőkés piacokon. Mivel azonban a füstenbergi porcelángyárban nagyon drága az élőmunka, ezért a gyár termelési háttere megkérdőjeleződött. Tehát miközben befektetnek a gyárba, amelynek az üzleti életben igen

fontos márkaneve van, eközben valahol a világ egy másik táján, például .Hollóházán megpróbálják ennek a márkanévnek a termelési hátterét megkeresni, biztosítani, ahol van termelési kultúra és a munkaerő viszonylag olcsó.

— A Thur und Taxis lenne tehát a következő partner, aki a mentőövet, vagyis a pénzt hozza Hollóházára?

— A tárgyalások elején nagyon szimpatikus volt a dolog, mert nem ragaszkodtak a 100 százalékos megvételhez, mint az amerikai befektető. Ök egy 60 százalékos mértéket képzeltek el, tehát a jövendő részvénytársaság papírjaiból ennyit birtokoltak volna. Lényeges volt az is, hogy kétszer annyit ígértek a gyárért, mint az amerikaiak.

— Ha itt, Hollóházán füstenbergi márkát gyártanának, mi lesz a hollóházi porcelánnal, nem tűnne el ez a márka, amelynek azért mégiscsak van valami rangja a világpiacon?

— Nem, mert az elképzelés az volt, hogy a füstenbergi gyártól csak átveszünk néhány terméket, és gyártanánk a mieinket is, azokat, amelyek jól eladhatók a tőkés piacokon. Tehát nem adtuk volna fel egyéniségünket.

— Mindezt feltételes módban mondja.

— Sajnos, egyelőre igen, ugyanis valamilyen kideríthetetlen okból partnerünk elállt a 60 százalékos vásárlástól és 100 százalékos vételről kezdett beszélni. Ugyanakkor ebben az időszakban alakult meg az Állami Vagyonügynökség, a hatáskörök, a jogkörök tisztázatlansága miatt államigazgatási szinten nem volt, aki tárgyaljon. Az Ipari Minisztérium már nem, az Állami Vagyonügynökség még nem tudott tárgyalni. Aztán ugye a privatizálással kapcsolatos, meglehetősen élénk támadások miatt azok az emberek, akiknek ebben felelősséggel kell dönteni, meglehetősen visszafogottan döntenek, ha egyáltalán döntenek. Már csak azért is, mert részükről a nem döntés jelentheti a legkisebb kockázatot. Ez persze teljesen érthető. Aztán jöttek a választások, a politikai bizonytalanság. Egyáltalán, az az érzésem. hogy pillanatnyilag

az egész privatizáció bizonytalanná vált. Atnoar lenet, hogy az uj pontinál vezetes tuuja, nogvan Ken ma.id ezt a pnvatizaiast megcsinálni. ídzoDa került nálunk is a dolgozol részvényvásárlás lehetősége, ami szerintem Hollóházán nagyon előnyös lenne, tompítana például és nemcsak nálunk azt a vádat, hogy az ország kiárusítása folyik.

— A Parlamentbe Került partok egyeierteneK a priva- nzaiassai, nyilvánvaló, hogy az uj Kormány ezt a folyamatot felerősíti maja, annul is inKabb, mert a Késedelemben túlságosán nagy a kocKazat. nemcsak Houohá- za van kilátasialan helyzetben.

— Mielőbb lépnünk kell. Főbb hónapos onmarcango- lás, tépeiodes után eljutottunk oua, hogy az a legjobb, a iiegegeszsegeseDD, ha megalakul nálunk egy úgynevezett vállalati átalakulási bizottság, amelynek nem tagja például az igazgató. Ily módon az a bizonyos vád, hogy hatalomátmentés, vagy kiárusítás, amelyek sajnos, nagyon is élnek a köztudatban, kiszűrhető. Talán ezzel kellett volna kezdenünk az elmúlt évben, akkor nem itt tartanánk. Ennek a bizottságnak lesz a feladata a tárgyalások folytatása, azzal az alapvető feltétellel, hogy nem lehet szó 100 százalékos eladásról. Mindenképpen fel kell pörgetnünk a folyamatot, mert a gyár gazdasági pozíciója tovább gyengült, a hitelszűke, meg a gazdálkodási problémák miatt fizetőképességünk tovább romlott. Az év elején végrehajtottunk ugyan egy 30 százalékos bér- fejlesztést, de úgy néz ki. hogy ez még az inflációval való lépéstartásra sem elegendő. Ha ezt a 30 százalékos béremelést realizálni tudjuk, akkor 104 ezer forinl lesz nálunk a bérszínvonal. Nem kell mondanom, hogy ez mire elég. Sajnos sokan menekülni szándékoznak a hajóról, elsősorban olyan vezetők, akikre pedig nagy szükség van.

A döntés kinek-kinek magánügye. Számoljon el mindenki a saját lelkiismeretével. Nem magánügy viszont, hogyan, miként alakul a gyár, az itt dolgozók élete, jövője. És ezért valamiképpen minden vezető felelősséggel tartozik. A vezetésnek kell felvállalni a döntést, a privatizációt illetően is. Jómagam a privatizálás mellett vagyok és 20—30 százalékos dolgozói részvényvásárlási képzelek el. Ügy gondolom, soha vissza nem térő alkalom a történelem kínálta példátlan lehetőség, hogy az állami vagyonból ily módon ekkora arányban részesedjen az egyes ember. Kötelességünk, hogy a dolgozók helyett itt, Hollóházán is megfogalmazzuk ezt az igényt, hogy igenis, ha már egyszer privatizálás van, ha már egyszer „polgárokat kell csinálni a proletárokból”, akkor a Hollóházi Porcelángyér munkásai éljenek ezzel a lehetőséggel.

Vaszlavik László villany- szerelő csoportvezető, a vállalati tanács tagja, jól ismeri és érti az emberek hangulatát. Ö mondja:

— A huzavona, a tétovázás mély nyomokat hagyott mindenkiben. A reménytelenség, a jövőtől való félelem pattanásig feszítette a légkört. Ha ez a gyár megszű- niik. több ezer ember élete, jövője válik kilátástalanná.

A környéken Sátoraljaújhelytől Kékedig sehol nem kínálnak munkát, de hová is mehetne az, aki a porcelán- gyártásra tette fel életét, képességét, energiáját. És ha gyalázatosán kevés is a fizetés. de legalább megadja a biztonság érzetét. Ezért aztán bárkit megkérdezhet itt a műhelyekben, nincs ember, aki ne akarná a változást, bármi áron is, a legradikálisabb módon is, ha az munkát, biztonságot ad.

— Érthetjük ezt úgy. hogy a vállalati átalakulási bizottság minden tekintetben bírja az emberek bizalmát és felhatalmazást kapott a cselekvésre?

— Nézze, uram! Erre csak azt tudom mondani, aki nem hajlandó az átalakulási bizottságot támogatni, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy szükség van az átalakulásra, mert a létünkről van szó, az akkor inkább álljon fel, menjen el a gyárból. Én negyven évvel ezelőtt jöttem ide, és senki nem mondhatja rám, hogy kerültem a munkát. Ügy érzem megtettem mindent, amire erőmből, képességemből futotta és mindig úgy gondoltam, magamnak, magunknak, fiainknak, lányainknak gyarapítjuk ezt a szép üzemet. Mindez persze most afféle moralizálás. Filozofálni. elméleteket megfogalmazni. netán kiárusítással, hatalomátmentéssel vádolni embereket lehet ugyan, de ez nem változtat a tényeken: a hollóházi gyár csak akkor maradhat meg, ha tőkéhe?, kiterjedt piachoz jut.

Odrobina András, a szak- szervezeti bizottság titkára:

— Ez a gyár az elmúlt harminc évben átalakult. Talán az ország legjobb, legtehetségesebb szakembereit gyűjtötte össze, kitűnő festőink, korongozóink vannak. Számomra megfoghatatlan, hogy ne tudjunk összehozni egy olyan irányító apparátust, amelyik ezt a szakértelmet, tudást, megfelelően tudja kamatoztatni. Amikor itt jártak a nyugatnémet társaság képviselői, elámultak korongozóink, festőink teljesítményén, elképesztette őket ez a nagy létszámú szakembergárda. Náluk ugyanis és Európa valamennyi porcelángyárában kiöregedett ez a szakma. utánDÓtlás nincs, a fiatalokat felszippantják más. jobban fizető iparágak.

— Ha helyesen értelmezem szavait, akkor ön átalakulás nélkül képzeli el a jövőt.

— Szerintem egy olyan vezetés, amely kapcsolatot tud teremteni a külfölddel, mondjuk egy kereskedőházzal, amely a hollóházi porcelánt képes bevinni a tőkés piacra és itt pedig fejleszteni, korszerűsíteni tudunk, akkor ez a gyár gazdaságos lesz és jól fizető munkát tud adni az embereknek.

— A fejlesztéshez pénz kell. Azt pedig vagy a külföldi tőkés hozza, vagy pedig egy magyar bank adja olyan kamatra, hogy istenkísértés felvenni. Az idő viszont sürget.

— -Így igaz. Ám, ha átalakulásra kerül sor, jómagam csak 50—50 százalékos részesedéssel tudom elképzelni, hogy ne szolgáltassuk ki magunkat, mert a hollóházi porcelán azért mégiscsak márka, csak pillanatnyilag áron alul adjuk el külföldön, és méltánytalanul rosszul fizetett emberekkel állítjuk elő. Ne értsen félre. Nem vagyok az átalakulás ellen, csak nem szeretném, ha lehetetlen pozícióból, amolyan szegénylegényként, vagy inkább .koldusként tárgyalnánk partnereinkkel, mert akkor bizonyos, hogy áron alul kelünk el. Igaz, most olyanok vagyunk, mint egy léket kapott, süllyedő hajó. Na már most, arra bazírozni, hogy mire a fedélzetet eléri a víz, akkor majd érkezik egy másik hajó, nevezzük ezt átalakulásnak, amely majd kiment bennünket, arra nem szabad várni. Nekünk azért addig dolgozni kell. Példánknál maradva, szivattyúzni kell a vizet a hajóból. Keresni kell a lehetőségeket szervezetileg is, személyi feltételekben is, gyártástechnikában, gyártmány szerkezetben, hogy ne eleve vesztes pozícióból tárgyaljunk lehetséges partnereinkkel.