Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-23 / 94. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. április 23., hétfő Szakfelügyelőtől a szakértőig — Ugyan mit vetettem a vasútnak? — csodálkoztam rá a névtelen levél „egy MÁV-os levélíró” aláírásá­ra. Ennek a talányos ötlet­nek köszönhető, hogy nem úgy járt a levél, amint azt írója megjósolta: „Az alá nem írt leveleik sorsa a sze­métkosár! Ezt én is így he­lyeslem. Azt, hogy most mégis helyet kérek névtelen levelemnek, a MÁV az oka. Mi is az a MÁV napjaink­ban ?” Leleményes levél­írónk imigyen fejti meg a betűszót: „Egy rövidítés, de nem a szokásos vasúti, ha­nem egy mostanában elter­jedő. Még Állásban Va­gy ok-nak a rövidítése, de ha felfedem a kilétem, már csak „VOLTAM”. Akinék kedve van a foga­dásokhoz, tippelhet: az idé­zet stílusából milyen vég­zettségű „MÁV”-osra követ­keztethetünk? Kicsit restel­lem a dolgot, de a levélíró pedagógus, mégpedig szak­tanácsadó. S a sérelem, ami­ért az újsághoz fordult, a következő: „A Megyei Pe­dagógiai Intézet közel 100 fő szaktanácsadóval kívánja csökkenteni állományát. A meghagyott 60—70 helyre vi­szont pályázni lőhet. Amit vagy elfogadnak, vagy nem az ügy kiskirályai.” — Szélnek eresztik a szaktanácsadókat? — kér­deztem a Megyei Pedagógiai Intézet megbízott igazgatójá­tól, Hants Bélán étól. — Jelenleg százhetven­nyolc szaktanácsadó dolgo­zik a megyében. Az 1986- ban megkötött szerződések az elmúlt óv augusztus 31- én lejártak. Ekkor minden­kit tájékoztattunk arról, hogy radionalizálni kell a szaktanácsadói hálózatot, és várhatóan pályázatot írunk ki a következő időszakra. Ekkor mindenkinek egy év­re meghosszabbítottuk a szerződését, a nyugdíj előtt állókét pedig két, illetve három évre. Tehát nem ért senkit váratlanul a pályá­zat híre. Hatvanhat helyet hirdettünk meg azzal a cél­lal, hogy korszerű szakértői hálózatot hozzunk létre. Azt szeretnénk, ha a szakértők az 'iskolák igényeinek meg­felelően. szellemi szolgálta­tásokat nyújtanának. Támo­gatnák a helyi kezdeménye­zéseket, közvetítenék, össze­gyűjtenék, továbbadnák a pedagógiai információkat. Nem szakfelügyelőkre, ha­nem szakmai menedzserekre van szükség. Azért kell pá­lyázni, mert ez a legdemok­ratikusabb módja a ráter­mett emberek kiválasztásá­nak. — Hogyan bírálják el a pályázatokat? — Bizottságot hoztunk lét­re, és a végzettség, a bekül­dött szakmai önéletrajzok, szaktanácsadói elképzelések, programok alapján dönt a testület. A pályázat elbírá­lásáról a jelölteket a Me­gyei Pedagógiai Intézet leg­később május 4-iig értesíti. — Levélírónk sérelmezte, hogy Miskolcon nincs ele­gendő pedagógusállás. „Ho­vá mennek az utcára kitett szaktanácsadók?” — Az intézetünk a szak­tanácsadói hálózatot a me­gyei tanács társadalompoli­tikai főosztályával egyetér­tésben szervezi és működte­ti. Mi megbízási jogviszonyt létesítünk a szaktanácsadók­kal. Tehát nem az intézet a munkáltató. 'Nem itt van­nak a munkakönyvek, ha­nem az iskolákban. iNem az utcára kerülnek ezek az emberek. Persze, ha nem pályáznak a szaktanácsadói feladatkörre, teljes óraszám­ban kell tanítaniuk. — A névtelen levél írója etikátlannak tartja, hogy a szaktanácsadói pótlékot „vég- kielégítésként” nem építik be a törzsbérükbe. — Az alapbérét a mun­káltatójától kapja a peda­gógus, a pótlék pedig a szak- tanácsadói feladat ellátásá­ért jár. Pénzügyi képtelen­ség lenne a pótilék .ytörzsbé- resftése”. — Egyébként nagyon sok szaktanácsadó örült a pá­lyázat bevezetésének — fűz­te hozzá az igazgatónő, hi­szen a szakmai élvonal szá­mára ez igazi szellemi fel­adatot, megmérettetést je­lent. Az iskolaigazgatók már évek óta pályáznak. De saj­nos, vannak olyanok is, alkik csak addig támogatj ák a re­formokat, amíg azok sze­mélyükben nem érintik őket. Filip Gabriella Négyszáz éve A kis Szenczi Molnár ott a vizsotyi templomnál sokszor várta a sürgős parancsot, merre szaladjon, mit tegyen ... ' sokszor hallotta az „istenes ypnember" Károlyi Gáspár sóhpjót: „esők Isten addig éltessen, míg a Bibliát kibocsáthatom", és a kis Szenczi Molnáron átragyogott az irgalom, szolgált az Urnák fiatalon, Vizsolyban nyomda lett, a Szentírás útjára küldetett és négyszáz éve magyarul is szól hozzánk az Isten, mert ö - „azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és eljusson oz igasság megismerésére". Petrőcz Lászláné (A négyszáz éve megjelent Vizsoly! Biblia és Károlyi Gáspár emlékére.) Közlemények A B.-A.-Z Megyei Főügyészség közleménye A B.-A.-Z. megyei főügyész értesíti az állampolgárokat, hogy 1990. május 1-jétől a B.-A.-Z. Megyei Főügyészségen és a helyi (városi) ügyészsége­ken a napi munkaidő kezdete 7.30 óra, a vége 16 óra, pénte­ken 15.30 óra. A B.-A.-Z. Megyei Főügyész­ségen és a Miskolci Városi Ügyészségen a Közös soros ügyészi szolgálat (ügyfélfoga­dás) munkanapokon 7.30—12.30 óráig, szerdán 7.30—16 óráig fart. A helyi ügyészségeken az ügyfélszolgálat munkanapokon a munkaidő alatt folyamatos. A megyei főügyész és a he­lyi ügyészségek vezetői szer­dánként 7.30—11 óra között tar­tanak fogadóórát. Figyelem! Amerikai házaspár anyanyelvi szinten angol inten­zív tanfolyamot indit, május 7-én. Jelentkezni és beiratkozni: 62-144, április 28-ig, 16—20 óráig. A hagyományok szerint a falvaikban az elöljáró a hamvazószerda előtti haj­nalon, a farsangi mulatság végén kettétörte a hegedű­vonót, mondván, hogy nagy­böjt idején nem illik a tánc. Ma már nemigen él ez a szokás, a fővárosban pedig sohasem volt így. Ez lehet talán a mentség — ha kell egyáltalán —, hogy március­ban a budapesti tavaszi fesz­tivál keretében nagy mulat­ságot tartottak. A „Magyar menyegző” című táncjáték­ban 200 táncos szerepelt, a kalotaszegiek, zoboraljaiak, mezőségiek, pozsonyiak kö­zösen elevenítették fel a ma­gyar tánchagyományokat a Novák Ferenc rendezte lát­ványos folklórprodukció ke­retében. Ugyanekkor rendezték meg immár kilencedik alkalom­mal az országos táncházta­lálkozót és kirakodóvásárt a Budapest Sportcsarnokban. A legszebb talán az volt, hogy a fiatalok a Móráról, Szé­kelyföldről, Magyarszovátról, Felvidékről érkezőktől tanul­hatták az igazán nem köny- nyű táncokat. Csapzott haj, verítéktől fényes homlok, nadrágból kibuggyanó ing jellemezte a próbálkozókat. Mindkét esemény szerve­zésében az egyik legnagyobb feladatot talán Kallós Zol­tán vállalta, az ő kérésére jöttek össze a gyimesi, szé­kelyföldi zenekarok, tánco­sok. — Nem szabad politizálni a táncban és a zenében — mondta a közönséghez szól­va, — énekelni kell és tán­colni, és akkor lesznek ma­gyarok Erdélyben nemcsak 2000-ben, de még 3000-ben is... (dobos) MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Nyitány. — 9.05: Nap­közben. — ia.10: Hagyomány- ápolók. — 11.30: őseink kertje: Erdély. — 12.45: Házunk tája.— 13.05: Klasszikusok (félidőben. — 14.05; Most jelent meg. Világ- irodalmi könyvszemle. — 14.35: Filmzene. — 15.05: Operett.pará­dé. — 16J15: ÉrtelMő ifjúság. — 16.30: Nyitndikék. — 17.05: Eco- mlx. — 17.30: A Magyar Rádió imterlolik Fesztiválja. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Spocrtvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuik, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt. . . — 19.40: Dalok Petőfi Sándor verseire. — 19.50: Gong. —20.05: PAF-műsor. — 21.05: Beszterce ostroma. Mikszáth Kálmán re­génye nyomán. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Kék me­zőben ötven csillag. — 23.05: Opera-művészlemezek. PETŐFI; 8.05: Rivaldafényben a Smókáe együttes. — 9.03: A magyar nyelv hete. — 9.32: Fú­vószenekart hangverseny. — 10.10: Sláger filmek — filmsláge- rdk. — 10.45: Magyarán szólva. — 91.03: Hogy tetszik lenni? — 11.35: Fáy András szerzeményei­ből. — 12.00: Nótáik, verbuniko- sdk. — 13.03: Slágermúzeum. — H.00: Kettőtől ötig... — 17.03: ötödik sebesség. — 18.00: Kö- lyökrádió. — 18.30: Pop-regisz­ter. — 19.03: Vissza . . . Váloga­tás ifjúsági műsorokból. — 19.35; Tip-top parádé. — 20.00: Zene- közeiben. — 21.03: A Magyar Rádió Interfolik Fesztiválja. — 22.00: Egy óra Iiosfailvy Róbert­tól. — 23.03: Sporthfradó. — 23.10: Dzsessz a ’80-as években. BARTÓK: 9.10: A kamarazene kedvelőinek. — 10.25: A hét ze­neműve. — 10.55: Zenekari mu­zsika. — 12.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 12.30: Zenekari operarészletek. — 13.00: Kilátó. — 13.45: Régi maigyar táncmuzsika. — 14.00: Zenekari muzsika. — 15.10: Ma­gyar zeneszerzők. —• 16.05: Ze­netörténeti értéktár. — 16.35: Iphi'genia Taurtsban. Operarész­letek. — 17.35: Oj lemezeinkből. — 18.30: Törd a fejed! — 18.45: Utazás Matériába. — 19.05: An­gol társalgás kezdődnek. — 19.20: Alapfokú német társalgás. — 19.35: Kapcsoljuk a Magyar Rá­dió márványtermét. — 20.45: Kérdéseik a XXVI. század költői­hez. — 21.00: A Muzsikus ven­dég c. műsor folytatása. — 22.00: Bach-művek. — 22.40: Portrék napjaink zeneszerzésé­ben. — 23.30: Á hét zeneműve. MISKOLCI STUDIO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek időjárás. — Tavaszi gumiab­roncs-ellátás ■ — Miért van eny-> nyi gond a telefonvonalakkal Miskolcon? — Reklám. Szer­kesztő : Szemes István. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, ze­nés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1 2 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. — 9.10: Fogat fogért. NDK tévé­filmsorozat. — 10.10: A Hét. — 11.10: Delta. Tudományos hír­adó. — 11.35: Képújság. —16.20: Képújság. — 16.30: A szegedi körzeti stúdió műsora. — 16.40: Hírek román nyelven. — 16.45: Népzene zenekarra. Lajtha: Soproni képeik. — 16.55: Perpe­tuum mobile. Automobil.—17.45: Szám-adás. Gazdasági negyed­óra. — 18.00: Kalendárium 1990. Ismeretterjesztő magazin. — 18.45: Reklám. — 18.50: Esti me­se. — 19.00: Cimbora. Momo. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Az ifjú férj. Francia film, — 21.40: Reklám. — 21.45: Űj hullám. — 22.30: Unokáink is látni fogják. Osslkó Judit műsora. — 23.10: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Sugár Ágnes­sel és Aigner Szilárddal1. — 17.00: Képújság. — 17.15: TV2 — Benne; Reklám. — Riportok. — Időjárás. — Zene. — 17.45; BUMM! ! ! Telefonos játék. — 18.00: Hétfőn haltkor. — 18.25: Gyerekeiknek! Pracll falva lakói. Amerikai rajzfilmsorozat. — 18.46: Tv2. — 18.50: Hatoslottó- sorsolás. — 19.00: Szimfónia. Francia tévéfilmsoroíat. — 20.00: Körzeti tévéstúdiők műsora: Budapest, Pécs, Szeged. — 20.55: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Téíesport. — 23.00: Tv2. Naipzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 15.55: Az Acadé- mla-íilmfesztivái műsorából. — 16.45: Pozsonyi magazin. —17.05: A nap percei. — 17.15: Nyitott stúdió. — 17.55: Jozef Murgas. Portréfilm. — 18.10: Gazdasági jegyzetfüzet. — 18.20: A híradó vitaműsora. — 19.00: Esti mese. .— 19.30: Híradó. — 20.00: Hét tanú. Tv-film. — 21.05: Tv-ka­baré. — 21.55: Dokumentumfilm. — 22.20: A nők és a dzsessz. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASA1: ♦ SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kát Show. — 9.30: A maratoni futások történetéből. — 10.30: Labdarúgás. — 12.30: Film az 1962-es labdarúgó VB- röl. — 14.00: Jégkorong VB. — 16.00: Jégkorongiha/jltó VB. — 17.00: Lovassport. — 18.00: Jég­korong. Nemzeti Jéghoki Liga. — 20.00: Nemzetközi autó- és motorsport. — 21.00; Micsoda hét! — 22.00: Csodálatos mér­kőzések. — 23.00: Jégkorong VB. — 1.00: Jégkoronghajltó VB. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. Hí­rek, üzleti híreik, időjárás. — 8.00: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. Könnyűzenei show. — 17.00; Huililó mh osszon. Elő tele­fonos zenés műsor. — 18.30: Kék éj. Zenés szórakoztató ma­gazin. — 19.30: Hírek időjárás. — 19.45: Időlánc. — 20.00: Tu­ristamagazin. — 20.30: India ar­cai. — 21.00: Vadílesen. — 21.30: A tudomány távlatai. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Vadle­sen. — 22.45: Thaiföldi panorá­ma. — 23.15: Turistamagazln. — 23.45: A tudomány távlatai. — 0.15: Hírek, időjárás. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Időlánc. — 1.45: Egyveleg. SAT1: 6.00: Jó reggelt a SATI- gyei! — 8.30: Híreik, időjárás.— 8.35: Szomszédok. — 9.00: Híreit. — 9.05: SzeretetJhajó. — 9.50: Utazóknak. — 10.00: Hírek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: Az er­dők hívó szava. Osztrák népies film. — 12.16: Szerencsekerék. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Műsorelőzetes. — 14.05: Casimir és társai. Rajzfilm. — 14.30: Vezessünk okosan háztartást! — 14.40: Szeretethajó. — 15.30: Bo­szorkányt szeretek. — 15.55; Té­vébolt. — 16.05: Daniel Boone. Western. — 17.00: Hírek, időjá­rás. — 17.10: Szomszédok. — 17.35: Természetbarátoknak. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Édes méreg. CsaládfUm. — 18.45? Híradó. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50; Időjárás, hírek. —20.00: Tőrvető John, az orvostudor. — 20.55: Híreik. — 21.00: Hófehérke és a hét vagány. NSZK—svájci zenés film. — 23.00: A nap hí­rei, sport, időjárás. — 23.10: Hí­rek és sztorik. — 23.35: Tv-tü- kör. — 0.05: Az éjszaka szépei. Francia—Olasz játékfilm. — 1.25: Vallásos szemszögből. — 1.30: Műsordőzetes. MOZI BÉKE: Született július 4-én. Mb. színes amerikai film. Ki­emelt hely ár! Kezdés: de. nlO, 112, du. f5 órakor. — Arizonai ördögfióka. Mb. színes ameri­kai Vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: 13 és 7 órakor. — BÉ­KE KAMARA: Hagyjátok Ro­binsont! Színes magyar film. Kezdés: de. 9, 11 órakor. — Piszkos tánc. Színes amerikai zenés film. Kiemelt helyár! Kezdés: 2, 4, 6, 8 órakor. — KOSSUTH: Arizónai ördögfióka. Mb. színes amerikai vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: de. 9, 11 órakor. — Halálpart. Mb. színes amerikai horrorfilm. 10 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: f3 órakor. — FILMMÜZEUMI ELÖADÄS: A láp virága. Ma­gyar film. (1943) Kezdés: hn5 órakor. — Született július 4-én. Mb. színes amerikai film. Ki­emelt helyár! Kezdés: f7, Dóra­kor. — HEVESY IVAN: Emma- nuelle 1. Színes francia eroti­kus film. 18 év! Kiemelt hely­ár! Kezdés: f9, fii, f3, f9 óra­kor. — A szerelem ára. Mb. színes dán film. Kezdés: f5 óra­kor. — Tangók. Színes argen­tin dráma. 14 év! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS: Rendőr- sztori. Színes hongkongi film. 14 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: f4 órakor. — Pénzmánia. Mb. színes amerikai vígjáték. Fel­emelt helyár! Kezdés: f6, f8 órakor. — TÁNCSICS KAMA­RA : 9 és fél hét. Színes ame­rikai film. 16 év! Kiemelt helv­ár! Kezdés: f5 órakor. — A halálraítéltek utcája. Színes ausztrál film. 14 év! Kezdés: £7 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Pornósztár volt önagysága. (Az eliső magyar forró szexfilm.) Ki­emelt videohelyár! Kezdés: 13. f5, Í7 órakor. — FÁKLYA: Fer­geteges középcsatár. Színes olasz vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — FÁK­LYA KAMARA: Aki legyőzte Al Capónét. Mb. színes ameri­kai film. 16 év! Kiemelt hely­ár! Kezdés: f5 órakor. — FÁK­LYA KAMARA -VIDEO: Murphy törvénye. Mb. színes amerikai akciófilm. Kezdés: f7 órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI: Emmanuelle 2. Színes francia erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Helyár: 60 Ft/fő. Kez­dés: 8 órakor. — ADY MOV. HÁZ: Pilóták a kék égen. Mb. színes japán film. Felemelt hely ár! Kezdés: 5 órakor. — Vaklárma. Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kez­dés: 7 órakor. — KAZINCBAR­CIKA, BÉKE KAMARA: A ve­lencei nő. Mb. színes olasz film. 16 év! Kiemelt helyér! Kezdés: 5 órakor. — KAZINC­BARCIKA, BÉKE: sínek a sem­mibe. Mb. színes jugoszláv drá­ma. Kezdés: 4 órakor. — Ni- csak, ki beszél? Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Ki­emelt helyár! Kezdés: 6. 8 óra­kor. — LENINVAROS. DERKO- VITS: Emmanuelle II. Színes francia erotikus film. 18 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: f6. f8 órakor. SZÍNHÁZ 23., hétfő A Herman Ottó Gimnázium Szabó Lőrinc Diákszínpadá­nak előadása Délután 3, este 7 órakor V

Next

/
Oldalképek
Tartalom