Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-18 / 90. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. április 18., szerda Jó szándékkal, akarattal... Nyáron újra megnyitja kapuit az Alkotóház A Miskolci Varcri Tanacú tulajdonában levő, és a Miskolci Galéria által üzemeltetett miskolci Alkotóház — ezen a néven — 1981 óta működik. 198? nyarán azonban a ház első részét le kellett zárni, ugyanis a födém rossz állapota miatt a helyiségek életveszélyessé váltak Meglehetősen hosszadalmas munkálatok után, 1990. júniusától ismét fogadni tudja majd a vendégeket az épület, amely a régi hagyományokat őrizve, a miskolci képzőművészeti elet fontos központjává válhat. Bogár Edit, a Galéria munkatársa, a ház gazdája elmondta, hogy céljuk a város, a Galéria, és esetenként a Képzőművészeti Szövetség által meghívott, illetve jelentkező magyar és külföldi művészeknek lehetőséget biztosítani az alkotómunkára. A hazai művészek közül elsősorban azokról van szó, akik közelebbi kapcsolatban állnak városunkkal: a Miskolcról elszármazottak, a régi művésztelepre járók, vagy a grafikai biennálé rendszeres résztvevői, díjazottjai, mint például: Lévay' Jenő, Bertnáth András, König Frigyes, Lepgyel András, F. Zámbó István, Szirtes János, Mazzag István. A ház egész évben működik majd, egy időben négy művész dolgozhat, egy hónapon át. A meghívottaknak biztosítják az alkotómunkához szükséges feltételeket — ösztöndíj, térítésmentes lakás, munkaeszközök (műhely, festékek, papír, rézkarc- és litográfgép) —, akik viszonzásképp az itt készült alkotásaikból egyet a városnak ajándékoznak. Ezekből a képekből tervezik egy kiállítás létrehozását. Ezenkívül szeretnék felvenni a kapcsolatot a Képzőművészeti Főiskolával, hogy tehetséges fiatal művészeket — akiknek még nincsenek megfelelő műtermi lehetőségeik — hívjanak meg, a régi neveket és hagyományokat őrizve. A művészetet pártolni nemes, de költséges feladat, ami a városra is nagy terheket ró. Ezért jelenleg keresik azokat a cégeket, vállalatokat, amelyek anyagilag is támogatnák elképzeléseiket. „örülünk — mondta Bogár Edit —, hogy városunk vezetői kultúrát szerető, értő emberek, segítettek, és reméljük, hogy a továbbiakban is segítenek majd az Alkotóház működtetésében. Bízunk benne, hogy minél több, elsősorban pályakezdő fiatal művészt hívhatunk meg, támogatva, ösztönözve az igaz értékeket hordozó, színvonalas alkotások születését.” Dusza Erika Egy naiv estöművész elállításán,.. Az ART stúdió bemutatója az Ifjúsági Házban Sokan már temették a diákszínjátszást az elmúlt években. De valahogy mégsem akar kimúlni ez a műfaj. A fiatalok újabb és újabb darabok színre vitelével hívják fel magukra a figyelmet. A legutóbbi fényes bizonyítékot a miskolci középiskolásokból álló ART stúdió szolgáltatta, Dumas A három testőr című regényének dramatizált változatával. A négy bátor vitéz története mindig hálás téma. Dumas klasszikus műve megszületése óta ki tudja hány feldolgozást, adaptációt ért már meg. Minden korban szívesen nyúltak a színházak ehhez a darabhoz, hiszen már a történet szinte garantálta a sikert. Lengyel Pál rendező mégsem vállalkozott könnyű feladatra: „amatőrökkel”, miskolci középiskolásokkal játszatta el a művet. Az ifjúsági ház nagyterme szűknek bizonyult a premieren. A közönség a nézőtér elhelyezésével szinte tevékeny részesévé vált az előadásnak. Testközelből érezhette a cselekmény lüktetését, mely azáltal vált igazán pergővé, hogy nem követte szorosan a könyv történetét. A gördülékeny l sztorit jól szolgálta ki a Horgas Péter által megálmodott díszlet. Ez engem 1 leginkább a Shakespeare korabeli vándorkomédiá,- . sok használta „színpadtechnikára” emlékeztetett. A meglehetősen szűk helyen nagyszámú helyszínt kel- r lett megjeleníteniük. Ezt könnyen mozgatható, variálható berendezésekkel oldották meg. Így válhatott a királynő hálószobája pillanatok alatt tengeren hány- i kolódó hajóvá, vagy éppen a Bastille komor vallatókamrájává. Az előadásra menet azon gondolkodtam, hogy ez a fiatal társulat mennyire fog tudni megbirkózni a színészek legnagyobb ellenfelével, a lámpalázzal. Örömmel láttam, hogy az ifjú szereplőkön nyoma sem volt a megilletődöttségnek, az izgalomnak. Ez, figyelembe véve zsenge korukat és színpadi tapasztalataikat, igen becsülendő dolog. Az egész társaság kitette a szívét-lel- két a darab sikeréért. Ez mégsem vált görcsös akarássá. Leginkább az írható az előadás javára, hogy szereplői természetesek tudtak maradni, nem vált mesterkélté játékuk. Egy ilyen sok embert megmozgató darabnál valakit is kiemelni mindig egy picit igazságtalan, hiszen még a legapróbb szerep mögött is rengeteg munka, gyötrelmes próba áll. Mégis hadd emlékezzek meg külön néhányukról. Számomra a legnagyobb élményt Tóth- Szántay József Dartagnan- alakítása szerezte. Látszott, igazán élvezi a játékot, szellemesen könnyedén bújt bele az ifjú testőr bőrébe. A Richelieu-t domborító Tóth István valódi intrikus volt, gonoszkodva állította fel csapdáját Ausztriai Annának. Sashegyi Attila igazán kitűnő volt Bonacieux, a bíboros látszólagos barátságától — és valódi pénzétől — megrészegült kisember szerepében. A két profi színész, Csapó János és Somló Ferenc legnagyobb érdeme, hogy át tudták venni azt a fiatalos játékkedvet, melyet ifjabb társaik csak úgy sugároztak. És hogy a szebbik nemről se feledkezzünk meg, Bán Krisztina, Kerekes Andrea és Séber Erna játéka is emlékezetes marad. A zenei kíséretet adó Kalmár Péter és Jármay György a háttérbe húzódva szolgálták a darabot, tevékenységük mégis dicséretet érdemel. Számomra érthetelen módon áprilisban csak három alkalommal szórakozhatott a közönség ezen a kitűnő előadáson. Aki most elmulasztotta, az pótolhatja május elején, mikor újra műsorra tűzik A három testőrt a Molnár Béla Ifjúsági Házban. A darab része lesz a Miskolci Nyár eseménysorozatának is. Csak remélni lehet, hogy továbbra is telt házak előtt. Horváth Szabolcs Fotó: Mocsári László Hiába, ez már az élet rendjéhez tartozik, hogy a beérkezett festőművészeinkről, alkotásaikról szívesen és bőbeszélően Írunk. Természetesen megérdemlik. műveik megindulnak a halhatatlanság felé, cgyikük- másikuk talán a csúcsra is felér. De mit tegyen egy naiv festő, akinek a neve még nem arany- tartalék és néhány sornyi publicitásra sem érdemesítik. Valami ilyesfajta gondolatok sorjáz, nak bennem, amikor Ocsenás Béla képeit nézegetem. A negyvenesztendös Ocsenás naiv festőművész kiállításának a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központ adott helyet. Húszegynéhány festménye fogadja az érdeklődőket 1990. március 14-i kiállítás megnyitása óta és várja a május ll-i bezárásig. Tehát van még idő a megtekintésére, amit őszinte szívvel ajánlok az érdeklődőknek. Mii láthatunk? Néhány igen tetszetős csendéletet, falusi házakat, egyenes, sűrű vonalú kontúrokkal. Különösen a csendéletei élnek virulóan, plasztikus színorgiákban, mégis kedvesen, szembántás nélkül. A falusi házak — némelyik szalmatetősen — már a sötétebb tónust kapták, ezeken valahogy hiányzik a napfény, a derű. túl zártak. Annyi bizonyos: Ocsenás Béla jó komponálókészséggel rendelkezik. megfelelő szfnkultúrával. ám a dekoratlvitásl hajlama olykor megbontja a harmóniát. A kiállítás összességében azonban kellemes érzéseket fakaszt a szemlélődőben. Ne felejtsük el: egy naiv festőművész tárja elénk a képeit, amelyeket hosszú évek során a maga művészi hajlamával kielégítésére alkotott. Mert Igenis alkotások ezek a festmények, egy olyan emberé, aki gyermekkora óta vonzódik a rajzoláshoz és a festészethez. Márpedig minden tiszteletet megérdemel az olyan ember, aki nehéz munkája mellett, szabadidejének nagy részét az ecsetnek szenteli. Mert ki vitatja, hogy a buszvezetés nehéz szakma és Ocsenás Béla két évtizede a Miskolci Közlekedési Vállalat dolgozója és autóbuszt vezet, eddig balesetmentesen. Az idegfárasztó munkája után pedig a színekhez menekül. Szerény véleményem szerint jól teszi, ha újra és ismét kezébe veszi az ecsetet, mert ezzel nemcsak saját magának okoz örömet, hanem nekünk, a kiállítása látogatóinak. Reméljük, hogy egy idő után ismét találkozhatunk újabb alkotásaival. íholdi) 1 RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Eco-mix. — 8.45: Levelekre röviden. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05: Napközben. — 11.10: Népdalkörök énekelnek. — 11.33: Őseink kertje: Erdély. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Borbándi Gyula két könyvének magyarországi bemutatója. — 14.35: Dzsesszmelódiák. — 15.05: Metronóm. Zenebarátok órája. — 16.15: Éneklő ifjúság. — 16.25: Test-őrségen. Egészséges életmódról gyerekeknek. — 17.05: Poggyász. — 17.30: Operettrészletek. — Középhullámon: 17.55: Közvetítés a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzéseiről. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt. — 19.40: A Mákvirág együttes. — 19.50: Gong. — 20.05: Leningrád: nemcsak a forradalom. — 20.35: Népszerű szimfonikus zene. — 21.05: Kő a kövön. Hangjáték. — 21.54: Radioton korongokról» — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Arckép korhű keretben. — 23.05: Kurtág: Bornemisza Péter mondásai. — 23.52: Maurer: Négy darab rézfúvós ötösre. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben: Kapitány Annie. — 9.03: Együtt muzsikálunk. — 10.00: Kis magyar néprajz. — 10.05: Slágerek Rióból. — 10.50: Hajszálgyökerek. — 11.03: Családi tükör. — 11.33: Rólunk van szó! — 11.40: Mi van a szobában? Óvodások műsora. —12.00: Verbunkosok, nóták. — 13.03: A tegnap slágereiből. — 14.00: Akár hi-fi, akár nem. Kívánságműsor 78-as fordulattal. — 15.05: Zenerulett. — 17.03: ötödik sebesség. — 18.00: Kölyök- rádió. — 18.30: Pop-regiszter. Top-les. Válogatás a nemzetközi slágerlistákról. — 19.03: Garázs. — 19.35: Egy hajóban. Verebes István útitársa Juszt László. — 20.05: Albumajánlat. — 21.03: Zenés kívánságműsor. — 22.11: Az utolsó koncert. Rádiójáték. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10; A dzsessz világa. BARTÓK: 9.10: Operaáriák. — 9.30: Cimbalomművészek felvételeiből. — 10.05: Magyar írás. — 10.50: A Budapesti Filharmónia Társaság zenekarának hangversenye a Pesti Vigadóban. — 12.05: Janácek operáiból. — 13.00: Emberi dolgok. A halál. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.55: Gounod: Mi- reilla. ötfelvonásos opera. — 17.18: Üj kompakt lemezeinkből. Beethoven: III. (Eroica) szimfónia. — 19.05: Spanyol nyelvlecke kezdőknek. — 19.20: Angol társalgás középhaladóknak. — 19.35: Világhírű előadó- művészek felvételeiből. — 20.30: Rádióhangversenyekről. — 21.00: Felejthetetlen hangversenyek. — 22.10: James King opera- áriákat énekel. — 22.41: Szvja- toszlav Richterrel Szibériában. MISKOLCI STÜDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.20: Észak-magyarországi krónika. — A Páva Ruhagyár exporttervei. — Békés Dezső jegyzete. — A meteorológiai állomáson. — Reklám. Szerkesztő: Tolnai Attila. 16.30—18.30: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ. 1. MOSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Lovak és lovasok. Francia dokumen- tumfilm-sorozat. — 10.00: Fogai fogért. NDK tévéfilmsorozat. — 11.00: Hármas „csatorna”. — 11.45: Stúdió ’90. — 12.45: Képújság. — 16.15: Képújság. — 16.25: Déli videoújság. — 16.35: Hírek szlovák nyelven. — 16.40: Sorstársak. — 17.00: A felhők katonái. Magyar doku- mentumfilm-sorozat. — 17.25: Ez (Is) zárkózott ügy. Magyar dokumentumfilm. — 18.05: Mi történt azóta? — 18.30: Tájak, városok, emberek ... — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Bakaruhában. Magyar film. — 21.40: Reklám. — 21.45: Üj Világ. — 22.30: Hans Hollein: Világos labirintus. Belga dokumentumfilm, — 23.05: Híradó 3. 2. MŰSOR: Sugár Ágnessel és Rózsa Péterrel. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Kérdezz: Felelek. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! Kis- és rajzfilm- összeállítás. — 18.46: Tv2. — 19.00: Csimpánzcsalád. Angol dokumentumfilm. — 19.55: Egy igazi zseni. Angol dokumentumfilm. — 20.23: Tv2. Benne: Popkorong. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Napzárta. — 22.15: Meghökkentő mesék. Angol filmsorozat. — 22.41: Tv2. — 22.45: Gondolkodó. — 23.30: SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MOSOR: 9.00: Iskolásoknak. — 9.20: Csak nőknek! — 10.15: Helyszíni közvetítés a Nemzetgyűlés tanácskozásáról. — 18.15: Jegyzetfüzet. — 18.30: Figyelem, államhatár . . . Riportműsor. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Gazdasági jegyzetfüzet. — 19.30: Híradó. — 20.00: Dokumentumfilm II. János Pál pápáról. — 20.30: A Julia-hudmu- velet. Angol tévéfilm. — 21.25: Karel Cernoch és vendégei. Zenés műsor. — 22.35 : A Nemzet- gyűlés tanácskozása. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK AD AS AI: SKY: 6.00: Üzleti világhir- adó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát Show. — 9.30: Cirkusz VB. — 10.00: Kosárlabda VB. — 12.00: Díjugrató VB. — 14.00: Cannes-i Nyílt Golfbajnokság. — 15.00: Kosárlabda EB. — 17.00: Jégkorong VB. — 19.00: Kerekek. — 20.00: A világ sportja. — 21.00: ökölvívó VB. — 23.00: Európai labdarúgás. — 1.00: A kaland órája. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. — 8.00: Halló, Ausztria, halló. Bécs! — 8.45: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hullámhosszon. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.45: Időlánc. — 20.00: Hírmagazin az ITN alapján. — 20.30: A Der Spiegel hírmagazinja. — 21.00: Ilirbeszéd. — 21.30: Üzleti hírek. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Hírmagazin az ITN alapján. — 22.45: A Financial Times jelenti. — 23.15: Der Spiegel. — 23.45: Hírbeszéd. — 0.15: Hirek. időjárás. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Időlánc. — 1.40—7.00: Egyveleg. SATI: 6.00: Jó reggelt, a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hirek. — 9.05: Szeretethajó. — 9.50: Vezessünk okosan háztartást! — 10.00: Hirek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: Brown atya különös útjai. — 12.15: Szerencsekerék. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Műsorelőzetes. —14.05: Alf. — 14.30: Egészségvédelem. — 14.40: Szeretethajó. — 15.30: Boszorkányt szeretek. — 15.55: Tévébolt. — 16.05: Örült Vadnyugat. Western. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szomszédok. — 17.35: Állatbarátoknak. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Az Enterprise űrhajó. — 18.45: Híradó. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50: Hírek, időjárás. — 20.00: Mike Hammer. Krimi. — 20.55: Hírek. — 21.00: Kedves papa. Olasz játékfilm. — 22.50: A nap hírei, sport, időjárás. — 23.00: Találkozás Tangerben. Olasz—francia akciófilm. — 0.40: Műsorelőzetes. MOZI BSKE: Potyautasok. Szí. magyar—NSZK film. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: nlO órakor. — Robotpárbaj. Mb. szí. hongkongi film. Kiemelt helyár! Kezdés: fl2 órakor. — Ni- csak, ki beszél. Mb. szí. amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f3, f5 és f7 órakor. — Emmanuelle 2. Szí. francia erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f9 órakor. — BÉKE KAMARA: Potyautasok. szí. magyar—NSZK film. Kezdés: de. nlO órakor. — Robotpárbaj. Mb. szí. hongkongi film. Kiemelt helyár! Kezdés: fl2 órakor. — Egy párizsi diáklány. Mb. szí. francia film. Felemelt helyár! Kezdés: 2. 4. 6 és 8 órakor. — Kazetta- kölcsönzés a Béke Filmszínház félemeletén. 10—18 óráig. — KOSSUTH: Niesak, ki beszél. Mb. szí. amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt helyér! Kezdés: 9, 11 és 5 órakor. — Robotpárbaj. Mb. szí. hongkongi film. Kiemelt helyár! Kezdés: fü órakor. — Emimanuelle 2. Szí. francia erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 7 és 9 órakor. — HEVESY IVAN: A negyedik hatalom. Mb. szí. francia film. 14 év! Kezdés: f3 és f9 órakor. — Potyautasok. Szí. magyar—NSZK film. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — VASAS MÜV. HÁZ: Születeti július 4-én. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS: Egy párizsi diáklány. Mb. szí. francia film. Felemelt helyér! Kezdés: f4 órakor. — Halálos fegyver. Szí. amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f6 és fB órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Nagyítás. Szí. angol fiilm. i4 év! Kezdés: f5 órakor. — Kobra. Mb. szí. amerikai krimi. 16 év! Kiemelt helyér! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Murphy törvénye. Mb. szí. amerikai akciófilm. Kezdés: f3. f5 és f7 órakor. — ADY MOV. HÁZ: Dolgozó lány. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! . Kezdés: 5 és 7 órakor. KAZINCBARCIKA, BÉKE: Shirley Valentine. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — KAZINCBARCIKA, KAMARA: Marci a dzsungelben. Szí. mesesorozat. Kezdés: 5 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Túl a csúcson Mto. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Az utolsó csepp. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: fS és f7 óraikor. — SA- TORALJAÜJHELY, BÉKE: Rémálom az Elm utcában 2. Mb szí. amerikai horror. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 1 2 * * * * 7 órakor. SZÍNHÁZ 18., szerda MACBETH Petőfi ifjúsági bérlet Este 7 órakor