Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-24 / 47. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1990. február 24., szombat Tanyasi udvar Barczi Pál munkája Péter bátyám, gálád ez az élet! — avagy, egy pityókás bolond torzsalkodásai Torzsalkodás volt ez a javából, ínyencek­nek megtűzdelve tekintélyes adag hazug­sággal. Nevezzük az elhangzott szóvirágokat inkább — finom intelligenciával — impro­vizációnak, hisz nem egészen tisztafejű hon­fitárs szájából hangzottak el. Mi is történt voltaképpen? A minap, Mis­kolc egy közkedvelt buszjáratára szálltam fel hazafelé menet, s a máskor unalmas uta­zás helyett most szem- és fültanúja voltam egy, csak negatív jelzőkkel illethető mono­lógnak. Felszállván a buszra, az orrom ha- misitatlanul jelezte, hogy röviddel ezelőtt, itt egész kis „kocsmát” szállított az MKV. Miután nagyjából elhelyezkedtem, három, úgynevezett szesztestvérre lettem figyelmes, akik közül kettő leszállt, egyedül hagyván a harmadikat. Utóbbi nem sokáig „gyakorol­ta” a magányt, a háta mögött ülő idős há­zaspár felé fordult, s elkezdte mámorító meséjét. Kezében egy félig teli sörösüveg­gel, röviden ismertette önéletrajzát. Beve­zetésként elárulta életkorát, nyugdíjas vol­tát, családi körülményeit. No igen, harmin­con kevéssel túli embert tiszteletbeli nyug­díjasként kell kezelni! Vajon mit százalé­kotok le ebben az emberben? Gyanús, hogy nem létezik a földön annyi szonda-felsze­relés, amivel ezt a szerencsétlen bolondot, állandóan ellenőrizni lehetne. Még mindig olcsóbb „felmondani” egynek, mint alapí­tani egy költséges szondagyárat. Tartok tő­le, nemcsak főhősünknek lenne kötelező a gyár előtti sorbanállás. A munkát, mint hasznos tevékenységet, minden oldalról való elátkozása után szilárdan kijelentette: „Nem született még olyan ember a földön, aki en­gem még egyszer munkára bírna!” A ke- . nyéradó munka lefokozása után áttért a nőkre. Imádom a nőket! — mondta, s Sze­rény személyemet is megillette néhány, más szájából szívesen vett, de „nyugdíjasunktól” nemkívánatos bókokkal. Könnyen barátko­zó típushoz illően, perceken belül — mintha csak gyorsírónak diktálná — elhadarta le­gális és fekete pénzügyeit, vagyoni helyze­tét. Múltbeli foglalkozásáról semmit sem tudtunk meg; talán egy szeszfőzde alkal­mazottja volt, de mire odaért a megrende­lő, már nem volt miért fizetnie. Lehetsé­ges, hogy feleségétől való elválása hagyta egyedül, s fordult egy „hű társhoz”, a piá­hoz. Hamiskás, torz előítéletek megfogalma­zódtak másokban is, a busz szokásához hí­ven tele volt utazóval, de még a felszálló idős korúak sem tudták rávenni magukat arra, hogy ilyen „ázott” polgár mellé ülje­nek. Végül is a kiliáni megállóban azzal bú­csúzott emberünk, az őt meglhallgatóktól, hogy „a nyáron Párizsba megyek, s a leg­jobb nővel fogok végigsétálni a Szajna-par- ton!” A „miskolci sörösnek” kívánjuk, ta­lálja meg a legjobb nőt Párizsban, úgy gon­dolom, a vak és a süket hölgyek járnak majd szerencsével. Előnyben a szeszt sze­retők ! Csak aztán nehogy ferdének láttassék az Eiffel-torony is! Szász Anikó Történelmi séta a pataki temetőben Választástőrténolom „Megteremtettük a jó viszonyt a pappal...” Színes, tartalmas egyesületi tevékenysége mellett Pataki Fü­zetek címmel kiadványsorozatot is indított a Pataki Diákok Miskolci Baráti Társasága olyan tanulmányok megjelentetésére, amelyek az immáron, csaknem félezer esztendős Sárospataki Református Kollégium közeli- távoli történetének, az intézet­ben végzett tudományos és ok­tató-nevelő munkának egy-egy témakörét, jeles tanároknak és híressé lett diákoknak munkás­ságát, Patakhoz való kötődését dolgozzák fel. A sorozat első két füzete dr. Cjszászy Kálmán ny. teológiai professzor Történelmi séták a sárospataki református temető­ben című tanulmányát közli. Rendkívül értékes, hiányt pót­ló mű, hiszen egyre fogy azok­nak a patakiaknak a száma, akik a város, a vár és a kol­légium múltját, jelenét nemcsak a forrásmunkák, hanem száza­dunk első évtizedeitől kezdve személyes ismereteik alapján tudják feldolgozni, sőt a város közéleti, tudományos, kulturális eseményeinek több mint fél év­százada cselekvő résztvevői is. Közöttük nagy tiszteletnek ör­vend a mai iokálpatrióta nem­zedék nesztora, dr. Üjszászy Kálmán professzor, akinél job­ban senki sem ismeri Sárospa­tak történelmi, művelődéstörté­neti hagyományait, emlékeit. Bizonysága ennek — korábbi művei mellett — ez a most megjelent tanulmánya is, amely­ben végigvezeti olvasóit az 1793 óta benépesülő pataki re­formátus temetőben. Ezt a te­metőt az itt nyugvó neves ta­nárok, országos hírű tudósok, politikusok, írók. művészek és nagy múltú családok miatt mél­tán szokták „pataki Ilázson- gárdnak” nevezni. Minden útját, ösvényét, te­nyérnyi parcelláját -szeretettel és tisztelettel keresi fel dr. Üj­szászy Kálmán. Es ha a letűnt kétszáz év sok-sok síremléke szétmállott is már, hogy a ne­veket sem tudjuk kibetűzni, ö szinte valamennyiüket megisme­ri, s műiden ittnyugvóról van mondanivalója: Erdélyi János­ról, Ivánka Sámuelről. Gulyás Józsefről, Deák Geyzáról, No- vák Sándorról, Szilágyi Benő­ről, Mátyás Ernőről, Szabó Zol­tánról, Darányi Lajosról, Bálint Józsefről, Panka Károlyról, Nagy Barnáról, Kovács Dezső­ről, Cs. Szabó Lászlóról, a Harsányi, Radácsy, Marton, Kun, Both, Csontos, Kérészy, Szinyei, Zsoldos, Katona családról. Itt pihen Vass Imre, „Borsod me­gye hites földmérője, aki az aggteleki Baradla-barlangban 1826—29. között több mint 15 km hosszúságú járatokat fedezett fel, és róluk részletes térképet készített”. De felkeresi a Szkircsák, Tóth, Tóthegyi, Varga, Csikó, Móré, Kállay. Jánosi, Kézi, Cse­hi, Kapéri és sok más régi pa­taki földműves, iparos család sírját is. „ök azok — írja dr. Üjszászy Kálmán —, akiknek munkája, verejtéke nélkül, mint társadalmi infrastruktúra nélkül, nem formálódhatott volna meg az a szellemi felépítmény, amelynek hordozóiról sétánk során szólottunk.” A pataki temető lakói előtt fejet hajtva, lélekemelő törté­nelmi sétáját ezzel a mának szóló Sütő András-idézcttel fe­jezi be a szerző: „önmagát be­csüli az a nemzedék, amely tudomásul veszi, hogy az élet Zemplénben az MKP — valljuk 'be. váratlan — első helyezése az ellenzéket a meglepetés erejével érte. Ahogy az MKP 1947. no­vemberi hangulatjelentése fogalmazta: ,,a reakció fej- becsapottan áll.” A kommunisták választá­si győzelmére legérzéke­nyebben a köztisztviselői ré­teg reagált oly módon, hogy nagy számban beléptek a kommunista pártba. A választási siker „má­morában” a kommunisták körében — mint azt az MKP Zemplén Megyei Bi­zottságának jelentése meg­állapította — „egy csoda- várási hangulat alakult ki...” Ez azonban hamar átcsapott elégedetlenségbe, mert a „párttagok... nem értették meg, a legnagyobb párt és a többségi párt kö­zötti különbséget”, követke­zésképp (persze később az országos események utóla­gos ismeretében ma már tudjuk, hogy nem sokáig) „dühvei, elkeseredéssel néz­ték, hogy továbbra is tűrni kell a papok burkolt reakciós támadását. Ezt a hangulatot legjobban Bakó elvtárs, a szerencsi járási titkárunk fejezte ki, aki a választás utáni reggelen azt mondta, hogy remélem, vége van az Aczél-féle papi politiká­nak .. .” (Aczél György ak­kor az MKP Zemplén Me­gyei Bizottságának titkára volt — á szónk, rnegj.) jA Zemplén megyei vá­lasztási eredmények értéke­lésekor, elemzésekor érde­mes elolvasni azokat a köz­vetlenül a választások után készült értékeléseket, ame­lyek községi, járási bontás­ban vizsgálják a választási sikerek, illetve kudarcok okát. Jómagam a Zemplén­ben választási győzelmet el­ért MKP dokumentumaiba tudtam betekintést nyerni, s most ezekből ragadom ki azokat 'a 'maguk konkrétsá­gában első pillanatra talán döntőnek nem látszó ténye­ket, amelyek azonban véle­ményem szerint akikor és ott, azon, azokon a telepü­léseken súllyal estek latba az 'eredmények alakulásánál. „Tállya... Községpolitikai célokat is kitűztünk. . . azok közül többet sikeresen meg is valósítottunk. Megszer­veztük a községnek a hóna­pok óta hiányzó jegyes ola­jat, s azt a párt autóján ki­vittük és a pártház előtt a községi elöljáróság ellenőr­zése mellett a párt osztotta ki. Szerveztünk csaknem 1000' hold erdőt a föld nél­kül maradt igénylőknek. Szereztünk pénzt az evan­gélikus templom helyreállí­tásához. (Kossuth keresztelő temploma). . . Így sikerült elérni, hogy a Barankovics párt 57 százalékos győzel­me mögött 23,4 százalékkal a második párt. lettünk, ugyanakkor, amikor a szo­ciáldemokraták 45-ös szava­zatuk egyharmadát. a pa­rasztság pedig kétharmadát elvesztette. Nagy segítséget jelentett a reánk szavazó sok cigány....” „Mád: ... Segített az. hogy még a választás előtt ■több deportáltat sikerült hazahozatnunk és egyet, aki nagybetegen jött haza, a párt kórházba vitt és rend- behozott, bár már az utol­só kenetet is feladták reá. A bakancsalkció rontott. 13. mert Visóczkiék rosszul osz­tották ki.” „Golop: a járás leggyen­gébb eredménye. Nincsen vezetőség. Domoszlai és fe­lesége, akik a községben, úgyszólván egyedül képvise­lik a pártot, rendkívül nép­szerűtlenek. Csak néhány éve laknak a községben, te­hát „jöttmenitek”-mek szá­mítanak, azonkívül Domosz­lai szabómester és így nem ismeri ennek a 100 száza­lékban földműves községnek problémáit. Mindkét pap ellenséges pártunkkal szem­ben. . . Azt, hogy 45-ös sza­vazatainkat megháromszo­roztuk, annak köszönhetjük, hogy néhány jó gyűlés után utoljára Jánossy elv- társ tartott — nagyon jól előkészített — gyűlést, ame­lyen igen sok asszony is részt vett, s az egész falu tudta, hogy Jánossy elv,társ egy egész napot eltöltött ez alkalommal a pap lakásán és ott is aludt.” „Rátka: Tiszta sváb köz­ség, ahol 45-ben mindössze 5 szavazatot kaptunk. Most választás előtt rámentünk erre a községre, s jó gyűlést tartottunk. Megteremtettük a jó viszonyt a pappal és jól kihasználtuk a lcitelepí- tés kérdését, amennyiben belevittük mindenkinek a tudatába, hogy csak akkor nem lesz kitelepítés Ráktán, ha az MKP-ra szavaz­nak. . .” A bodrogközi járásban az 1945-ös 19 százalékos ered­ménnyel szemben 1947-ben 28 százalékos választási eredményit ért el az MKP. A sikert mindenekelőtt az­zal magyarázták a párt me­gyei, járási vezetői, hogy igyekeztek megvalósítani maradéktalanul a III. kong­resszus határozatait, minde­nekelőtt az aprómunka kér­dését. A választásokat meg­előző hónapokban több he­lyen átszervezték a párt he­lyi vezetőségét, s ahol nép­szerűtlen vezetők álltak a párt helyi szervei élén, ott azokat le is váltották. Ered­ményes volt a törekvésük, hogy az értelmiséggel és a papsággal a viszonyt — sze­mélyes kapcsolatok útján — javítani kell. Ezzel ugyanis sikerült elérni, hogy ezek oldaláról kevesebb vagy legalábbis nem annyira nyílt támadás érte az MK(P-t, mint korábban. Ugyanakkor az MKP ön­kritikusain elismerte, hogy a bordogközi járásban a mun- kásegység kérdését felülete­sen kezelték. Részben lebe­csülték az SZDP-t az ala­csony számaránya miatt, részben pedig nem fordítot­tak kellő figyelmet arra az „aknamunkára”, amit állí­tólag az SZDP emberei folytattak éllenük. „És így be­következett az a hiba, hogy a szoc.-dem.-elvtársak kivétel nélkül minden választási bi­zottságban ellenünk voltak. Meg kell jegyeznünk, hogy a hibát nemcsak mi követ­tük el. a. szoc.-dem. párt a választás előtt egy hónap­pal járásunkban járási ve­zetőségi ülést tartott, ame­lyen egy budapesti ki­küldött kiadta a jelszót: mindenkivel összefogni a kommunisták ellen. Ugyan­csak Budapestről a válasz­tások idejére a szoc.-dem. parttol a kiküldöttek a köz­ségekben állandóan pártun­kat rágalmazták’'. Ami egyébként az önkiri- tíkusságot illeti, rendkívül figyelemreméltó és elgon­dolkodtató az az állítás, amelyet a bordogközi járás választási eredményeinek értékelésekor önmagáról, illetve elvtársaii egy részé­ről állít az MKP: Az az ál­talános tapasztalat, hogy még a saját elvtársaink sem állják meg a helyüket, gerinctelenek, nem. akarnak véteni a falubelieknek, hi­ányzik nekik a politikai ön­tudat.” A többi pártról annyit. . . A kisgazdák a bodrogközi járásban ás teljesen szét vol­tak zúzva. Csupán azt nem lehetett tudni egészen a választás eredményeinek összeszámlálásáig, hogy az egykori kisgazdapárti töme­gek végül kire is voksol­nak : Barankoviesra-e, vagy Pfeifferre. A Zemplén tokaji járásáról készült MKP-elemzés tárgyi­lagosan szedte csokorba a választás pozitív és negatív tapasztalatait. Az utóbbiak közül elsőként azt említet­ték, hogy a fiatal pártvezető­ség még nem tudta teljesen jóvátenni „a régiek szektá- rius politikáját. Nem válto­zott meg a hangulat teljes mértékben a vallás kérdésé­ben pártunk iránt. így azon tömegek, melyek az egyház befolyása alatt állnak, a 6- os listát támogatják (Baran- kovicsékat — a szerk. megj.) Hibáztunk akkor, mikor el- * hanyagoltuk a papokkal va­ló foglalkozást, és elvettük az összes papok szavazati jo­gát. így ők nagyobb erővel dolgoztak ellenünk ... a 6-os lista reverendás papokat kül­dött szónoknak, akikre a tömeg áhítatosan hallga­tott . ..” Negatívumként értékelte a párt, hogy ,nem volt „komoly 'községpolitikái tervünk”, és hogy „nem végeztük el elég jól az aprómunkát”. Egyben bírálták az SZDP-t, mert a kizárások ügyében nem támogatták egységesen a kommunistákat. S még két nagyon lényeges megállapí­tás (azért hangsúlyozom ki, mert nem egyedi, tokaji eset­ről van szó): „Nem volt if­júsági szervezetünk, akik az egész község ifjúságát pár­tunk irányába befolyásolni tudták volna”, illetve „ . . nem kerestük a kapcso­latot a baloldali pártokkal, összefogni a tömegeket a reakció ellen”. Mindezen negatívumok el­lenére — mivel voltak el­lensúlyozó pozitívumok is — az MKP az 1945-ös ,280 sza­vazattal szemben 1947-ben 550 szavazatot kapott Tokaj­ban, és a koalíciós pártok között az első helyre ugrott elő. „ ... az eredmények el­érésében döntően közremű­ködött az, hogy egyedül a pártunkban folyt oktató elő­adás ... A pártunk közpon­ti szónokai, élükön Nógrádi elvtárssal, nagy sikert értek el a lakosság körében. A gyűlések megszervezésében a mi pártunk végezte el a leg­jobb munkát, mivel felelős aktív gárdája csak pártunk­nak volt.” S végül, de nem utoljára, egy döntő érv: „pártunk segélyben részesí­tette a hazatérő hadifoglyo­kat és a legszegényebb lako­sokat". Hajdú Imre nem vele kezdődött”. Hegyi József Kis ügyem - nagy ügyeink Nem tudom, hogy sírjak-e, «agy nevessek! r Fél éve próbálkozom azzal - mindeddig hiábavalóan -, hogy az OTP és az ÉMASZ között égy megegyezést hoz­zak létre, ami a kéthavonta esedékes villanyszámlám rendezésére vonatkozik. Mint egyszerű állampolgár, sze­retném önös érdekből, hogy ez az egyezség létrejöjjön - ugyanis átutalási betétszámlát nyitottam hat hónappal ez­előtt. Sokat gondolkodtam - fél év nagy idő s rájöt­tem, nem bosszankodnom, örülnöm kellene. Engem sze­ret az EMASZ! Látni szeretne! Vagy mégsem? Csak az OTP felejtette el teljesíteni az Ígéretét, arra vonatkozóan, hogy az általam havonta fel­adott pénzből fedezi az esedékes számláimat? Mindezek után, nem irigylem a szakszervezetet, a pár­tokat, a kormányt. Nekik még nehezebb megegyezést lét­rehozni. Vagy talán ha nekem, neked, neki, nekünk, nektek, ne­kik sikerülne, könnyebb lenne utána az országos kérdé­sekben is ... ? Virányi Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom