Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
1990. február 24., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 I Fazekas György (1913-1984) ismert személyisége volt a i 1 magyar, ezen belül a miskolci sajtóéletnek. Apja, Faze- ' ! kas Sámuel lapalapjaiként és szerkesztőként irta be nevét J ' a helyi polgári sajtótörténetbe. A fiú, György is itt szere- i ! tett bele a szakmába Eddig két visszaemlékezésében idéz- J i te fel miskolci kötődéseit. (Miskolci toronyóra, 1976. - i ! Miskolc-Nizsnij Tagil-Miskolc, 1979.) Fazekas György az J i 1953 utáni válság éveiben a Nagy Imre köré csoporto- i 1 suló reformkommunista pártellenzékhez csatlakozott. A 1 , Magyar Hírlap Könyvek sorozatban most jelent meg Forró | i ősz Budapesten című könyve, amelyben Hegedűs B. i [ András kérdéseire válaszolva tesz vallomást a történelmi i időkről, és benne személyes sorsáról. Ezúttal egy miskol- i J ci vonatkozású, a Kopácsi családdal foglalkozó részt köz- ] i lünk a könyvből. i i ■ A AOO-as lista RÉSZLET FAZEKAS GYÖRGY: FORRO ŐSZ BUDAPESTEN CÍMŰ KÖNYVÉBŐL II. B. A.: Lassan elérkezünk Ráikosi bukásához. A sajtóvita után következett a Petőfi Köri elítélő párthatározat, és az állítólagos 400-as lista. F. Gy.: A 400-as listáról a következőt tudtam. Már mondtam, hogy Kopácsiék- kal családi kapcsolatban voltam, ami ’ utólag szövődött politikai kapcsolattá is. Itt kell elmondanom, mert ez az én ifjúságom is, hogy a Kopácsi család nagyon régi és komoly munkásmozgalmi hagyományokat átörökítő család volt. Kopácsi József esztergályosként dolgozott a miskolci villamosmű- vek műhelyében, Sándor fia pedig a Diósgyőri Vasgyárba került. Forgácsolótanuló volt, ■majd később Miskolcon középfokú, vagy felsőfokú ipa- ritanuló-iskolában műszaki rajzot tanult, és a munkája mellett elvégzett egy esti iskolaszerűséget. Tehát még a harmincas évek végén, de legkésőbb a negyvenes évek legelején átkerült a műszaki rajzolókhoz. Nagyon értelmes, kemény, határozott fiú volt. Amikor az első nyilas tüntetések megkezdődtek Miskolcon, ezt úgy 1937—38. határára teszem, akkor a tüntető nyilas-ifjak és szoc- dem fiatalok között összetűzésekre került sor, amelyekben a baloldaliak voltak túlerőben. Mielőtt azonban elszaladtak volna a nyilasok, az egyik pisztolyt vett elő, és meglőtte Kopácsi Sándor lábát. Közvetlen indíték kellett volna, hát ez az lett. De nem kellett, mert a sok évvel ezelőtt Miskolcon lezajlott első szélsőjobboldali előadás és tüntetés alkalmából Simon Ica, Kopácsi Sándor édesanyja élenjárt azok között, akik effektiv fizikai erővel léptek fel és verni kezdték a jobboldaliakat. Az előadás napja, az összetűzés kezdete, Miskolcon az Apolló filmszínház termében volt, amelyet a Korona Szálló régi első emeleti bálterméből alakítottak ki. Ma is megvan, az Avas Szállóban levő mozi. Erre a Miskolcon meghirdetett szélsőjobboldali gyűlésre pesti újságírók is lejöttek. Ez régi emlék, de hadd mondjam itt el, ha már Kopácsiékra került a sor. Tódultak lefelé, már dulakodás, verekedés volt a lépcsőkön, s az egyik kitűnő budapesti újságíró, Ftusz- nyák Istvánnak hívták, akkor mint a 8 órai újság kiküldött munkatársa, ott fönn állt. A következő jelenetet a saját szememmel láttam. Fönn állt az egyik pulton, ahová a ruhákat lerakták és fotografált, kezdetleges, régi lobbanófényes világításnál. Amikor már a lépcső aljára értek az emberek, a folyosóra két oldalról az odarendelt rendőrök is berohantak. Ekkor láttam először munkában a miskolci rendőrségnél gumibotot, amit a tömeg feloszlatásához használtak. H. B. A.: Melyik tömeR feloszlatásához? F. Gy.: Ott már össze voltak keveredve. Jöttek kifelé a jobboldaliak a moziteremből, és -a szociáldemokrata munkások, munkásasz- szonyok, fiatalok, sőt, nem is csak szociáldemokraták, hanem demokratikus érzésű és a balhéban szívesen részt vevő fiatalemberek is. Hogy ezt mennyire lehetett várni, mutatja, hogy Pestről is kiküldtek újságírókat, és én, mint miskolci újságíró, ott vártam. Tudtam, hogy a teremben nagyobb balhé nem lesz, tehát a lépcsőnél váriunk, amikor már özönlött kifelé a tömeg. Verekedve. Rusznyák csinálta a felvételeket, és egyszer csak odakiáltott a rendői’öknek: Halló, üssenek már oda is egy kicsit, mert ott az a rész nagyon békés, én itt az újságnak csinálok felvételeket. — Az „oda”, az volt a jobboldal, az igazi jobboldali tömeg. A rendőrök azért tudták, hogy mit csinálnak, és lehetőleg a baloldaliakat ütötték. Nos, ebben a verekedésben járt élen Simon Ica. — Most egyszem fiát, a kedvencét, élete beteljesülését lelőtték, illetve, mint később kiderült, nem nagyon súlyosan meglőtték. El lehet képzelni. Azért hetekig beteg volt, mert hiszen egy lövés, pláne békében! Háborúban az ilyet tízezer pengős lövésnek hívták, mert evvel haza lehetett kerülni, de csontot, nem tört. De békében azért nem ugyanaz. Kopácsi a háború után Miskolcról fölkerült a kétéves pártfőiskolára és onnan, még a második év befejezése előtt kiemelték és alezredesi rangot kapva a Belügyminisztériumban a propagandaosztály vezetője lett. Mindig kék-rendőr volt. A Belügyminisztérium '56. előtt nem volt összekeverhető az államvédelemmel. Ö mindig kék rendőregyenruhában járt, és ott propagandakiadványokkal és ilyesmivel foglalkozott, mindaddig, amíg — ez talán ’50-ben, vagy ’51-ben volt, május elsején a tömeg átszakította a Hősök terén a kordont, ami részint kötél volt, részint rendező gárdistákból állt. Ekkor azonnali hatállyal elmozdították a rendőrfőkapitányt és újat kerestek. Ezt később hallottam csak. Ki legyen az új budapesti főkapitány? Maga Rákosi Mátyás tette a javaslatot, hogy itt ez a Kopácsi fiú, aki úgyis a Belügyminisztériumban dolgozik, magas, szőke, keresztény ember. Mert ez Rákosinál rendkívül fontos volt. Munkáscsaládból származik, maga is munkás volt, régi illegális. Tehát legyen ő. így lett Kopácsi a budapesti főkapitány. Valahol azt is hallottam, hogy a pártközpontban is dolgozott, de erről semmilyen emlékem nincs, márpedig meg kell mondanom, hogy megszakítás nélküli, szerető rokoni kapcsolatban voltunk. Én jártam nála a Belügyminisztérium épületében, az ottani irodájában. Akármilyen helyzetbe is kerültem, soha nem szakították meg velem a kapcsolatot. Kopácsi tehát így lett főkapitány, bár Rákosi idején eltörölték ezt az elnevezést. Mint főkapitánynak, elég sok — ahogy én emlékszem rá — összetűzése, duzzogása volt. Nem is ő volt elégedetlen, inkább vele voltak elégedetlenek az államvédelmi helyettesei, akik többen is voltak. Különösen akkor, amikor egymás után emlékezetem szerint, elég közeli időközökkel, két rendőr követett el öngyilkosságot. De nem magas rangú rendőr tisztek. Ezekben az esetekben komoly jegyzőkönyvvezetés folyt. Emiatt, meg egyéb ügyek miatt, ha a hatáskörébe beavatkoztak, Kopácsi fölszólalt, hogy ő a főkapitány, ő a felelős. Neki Rákosi Mátyás személyesen adott instrukciókat, ő közölte vele a kinevezését, akkor mit keres ott. egy fiatal százados. akitől mindenki retteg. Ö nem hajlandó parírozni. — Ilyenekre emlékszem. II. B. A.: És *53— *56 közöli őbenne is végbement valamilyen átalakulás? F. Gy.: Feltétlenül. Lehet, hogy ezért én is felelős vagyok. Nem is azért, mintha agitáltam volna. Egyszerűen a sorsom alakulása folytán. Sokat beszélgettem vele, meséltem neki. Ez csak természetes. Az egyetlen megmaradt húgom után a legközelebbi rokonom az ő felesége volt. És Sándor szüleivel is barátságban voltam. Ez a barátság nem haver- ság volt, hanem politikai egyetértés. Hiszen a harmincas évek végén legtöbbször Kopácsiék lakásán találkoztam a nagybátyámmal, Ko- pácsiné édesapjával. A két gyerek barátsága, szerelme is itt kezdődött, egy házban laktak. Én legtöbbször Kopácsiék lakásán hallgattam a moszkvai rádiót. H. B. A.: Egyszerűsítsük: te egyértelműen kommunista újságíróból „höbörgö” értelmiségi lettél. Kopácsi munkáskáderböl magas rangú rendőrtiszt. Az utóbbi típusra mégis inkább az volt a jellemző, hogy a hűbür- gő értelmiségiek kritikáját 1953. után is elutasították. Mi az oka szerinted, hogy Kopácsiban elkezdődött ez az átalakulási folyamat, azon túl, hogy veled sokat diskurált? Más tisztek is értesültek a rehabilitációkról, a párt válságáról és még sok mindenről, de nem mentek át ilyen átalakuláson. Különösen ilyen magas pozícióban. F. Gy.: Ez eléggé komplikált dolog. Lehet, hogy most tabukat érintek, vagy szentségeket próbálok lerombolni. Én nagy eltérést látok az értelmiségieknek azon csoportjai között, akik ’45 után kapcsolódtak be, teljesen gyökértelenül a munkásmozgalomba és azok között, akik úgy nőttek fel, hogy az anyatejjel szívták magukba a tüntetéseket, a sztrájkokat, az ellenállást, a rendszer szidását, satöbbi, satöbbi, kezdve a három nyolcastól, hogy nagyon messzire menjek, az 1930-as, úgynevezett éhségtüntetéstől, a hadimunka elleni lázongástól. 1943- ban például Kopácsi Sándor volt egyike azoknak, akik a Diósgyőri Vasgyár nagy kéményére vörös lobogót tűztek. Sőt, , nagybátyám, Ko- pácsiné édesapja, ’44-ben átvezette a munkásszázadot, amiben szolgált, a szovjet oldalra, ott együtt voltunk egy napig, amíg hátra nem szállították, és ott elmondta, hogy Sándor milyen stramm gyerek. Elmondta, hogyan készültek föl, és Sándor milyen szerepet vállalt ebben a béketüntetésben, a Diósgyőri Vasgyárban. A har- madízigleni munkásmozgalmi emlőkön felnőtt Simon család, tehát Kopácsiné családjának tagjai, mind vasgyári munkások voltak, mind munkásmozgalmiak, szak- szervezettől a szoedem pártig és annak a baloldaláig. Ök valahogy, ahogy elfajult a Rákosi-rendszer, úgy kezdtek fölfigyelni. Ahogy egy vizsla, amelyben már születik a vadászösztön, messziről felveszi a szagot. Tehát Kopácsi hamar felvette a szagot, hogy a vadászhasonlathoz kapcsolódjak. Sok minden nem tetszett neki. H. B. A.: Gondolod, hogy ebben szerepe volt annak is, hopy a"- szüleivel is politizált? F. Gy.: A Kopácsi-szülők és Kopácsi Sándor között elszakíthatatlan és rendkívül mély kapcsolat volt, emberileg is. Kopácsi Józsefet rendkívül tisztességes, bátor és nagyon kemény embernek ismertem, aki — kivéve a családi tűzhelyet, valóban nagyon-nagyon kemény volt. Miskolcon közismert volt, hogy már amikor a gettósí- tás folyt, és fiatal nőket — főleg nőket, mert hiszen a fiatal férfiakat elvitték munkaszolgálatra — hajtottak hajnalban dohánygyári munkára, Kopácsi ült a villamoson és ment a munkahelyére, a Tiszai pályaudvarnál levő villamosművekbe. Egy férfi elkezdett gúnyolódva röhögni: Végre, csakhogy munkára hajtják ezeket a zsidó cafkákat. Erre Kopácsi odament, fölrántotta a pasast a helyéről, lekevert neki két hatalmas pofont, a nyakánál fogva kivitte az ajtóhoz és egy seggberúgás- sal egyszerűen eltávolította a villamosról. Zsúfolt villamos volt, nem tudhatta, hogy kikkel van együtt. Ezt csak azért mondom el, hogy fizikailag bútor, elveiben tisztességes volt. Nem utolsó sorban az általuk megmentett, elég szép számú zsidó férfi és nő életének biztosítása érdekében vonultak el a Bükkbe. Politikai meggyőződése mellett embersége tette a MÓKÁN egyik vezetőjévé. Sanyi ebben a légkörben nőtt fel. Amikor Sándor fölkerült Pestre, először pártfőiskolára, akkor már nem is kötötte tulajdonképpen semmi a családot Miskolchoz. A papa Pesten, a Munkaerő-tartalékok Hivatalának egyik intézetében, talán igazgató lett. Mindig azt mondta: Látod, sohasem képzeltem volna, hogy ezredes leszek, és mégis körülbelül olyasmi lettem. Ugyanis akkor a Munkaerőtartalékok Hivatalának nemcsak a tanulói hordtak egyenruhát, hanem az oktatói is. Fekete egyenruha volt. Egyébként nem szerette az egyenruhát, nem is nagyon hordta, csak ilyen önironikus büszkeséggel mondta: Látod, az inasoknak lettem, ajaj, nem szabad így mondani, lettem az ezredesük. — Majd a XV. kerületi tanács elnöke lett. Rákospalotán lakott egy kis családi házban, én magam is sokszor voltam ott, névnapján, József-napkor, születésnapján. Tehát a kapcsolat nemhogy megszűnt volna, de kölcsönösen nagyon szerető, nagyon, ma már sajnos ritkán tapasztalható, meleg kapcsolat volt. H. B. A.; És tudomásod szerint méK kik lehettek hatással Kopácsira? F. Gy.: Kopácsi ezekben az években Szilágyi Józseffel volt jóban, akit akkoriban ismert meg. Szilágyi a rendőrségen, illetve a Belügy- ben csak rövid ideig volt, egyébként a párt adminisztratív osztályán dolgozott. Kopácsi pedig egy vidéki rendőrtiszt fiatalember volt. De tőszomszédok voltak, egymás mellett, kis családi házakban laktak a Hűvös- völgyben valahol. Közös kerítéssel. Körülbelül azonos korú két lányka volt a Szilágyiéknál, meg a Kopá- csiéknál. Természetes, hogy elég sokszor összejöttek. Előfordult, hogy Ibi valami miatt később tudott csak hazamenni, és akkor Szilágyi Ella utánanézett, hogy a kislány időben menjen aludni. Az én kirúgatásom idején Kopácsiék azt gondolhatták, hogy nekem anyagi gondjaim vannak; különösen a nevelt fiammal. Nekik ugyanolyan korú lányuk volt. a Jutka, és a két gyerek nagyon jó barátságban volt egymással. Elég gyakran telefonáltak, különösen az unokahúgom, vagy legtöbbször vasárnap a főkapitánysági autó megállt a Váci utcában; akkor még oda behajthatott autó. Kiszállított minket, a gyerekek játszottak a kertben, együtt ebédeltünk és beszélgettünk. Egyszer azt mondja nekem Ibi, az unokahúgom, hogy kijöhetnél valamelyik nap vacsorázni. Aztán Sanyi is fölhívott és fixáltuk a napot. Mondta, hogy lesz ott néhány barátunk. A megadott időben elmentem a gyerekkel. Jött két. vagy három házaspár. Kiderült, hogy két férfi az ÁVH-n főosztályvezető, az egyik ezredes volt, a másik meg talán tábornok, nem tudom. Ibi főnökei voltak, az egyik a közvetlen főnöke, a másik magasabb parancsnok. A harmadik is ÁVH-s volt. Hogy a feleségek is ávéhások voltak-e, azt nem tudom. Az unokahúgom mondta, hogy az elvtársak pontosan tudják, hogy te ki vagy, mi vagy, mi történt veled. Nekem a főnökeim, barátaim, természetes, hogy elmondtam a mi családi kapcsolatunkat, és tudják azt is, hogy mi a családi és a baráti kapcsolatot továbbra is fönntartjuk. — Erre az egyik azt mondta, hogy ennél azért többről van szó, ugyanis mi nem káderezni jöttünk a Fazekas elvtársat. — Közben hoztak innivalót, pertut ittunk mindnyájan, jó magyar emberek vagyunk mindany- nyian, mindenki a mi kutyánk kölke tulajdonképpen. Szó volt arról, hogy a háború alatt mi történt, a háború előtt mi volt. Szóval, nemcsak smúzolni jöttünk össze, ez kiderült a legrangosabb szavaiból. Ök egyáltalán nem értenek egyet Rákosi módszereivel, sosem értettek egyet, utólag jöttek rá, hogy milyen disznóságokra használták fel őket. Elég régen tudnak arról, hogy engem kirúgtak, bezártak. Abban, hogy lehallgatják a telefonom, ők nem egészen ártatlanok, és ezt ők megüzenték nekem. Ök is szocialisták, én is szocialista vagyok, most beszélgessünk egy kicsit. Mit akarunk? — Én valami olyasmit mondtam, hogy olyan államot nem tudok elképzelni, amelyikben nincs rendőrség. Olyan államot sem tudok elképzelni, amelyik nem igyekszik a maga társadalmi-politikai rendjét megőrizni. De miért keli ehhez titkosrendőrség? Egy músod- pencig sem ingott meg kapcsolatom a rendőr ezredes Kopácsival. Nekem semmi bajom a rendőrökkel. Irányítani kell a forgalmat, el kell fogni a bűnözőket, és meg kell őrizni az adott társadalmi rendet. Nekem sem fáj, ha az angolok megőrzik a magukét. Ebben nagyjából egyetértettünk. Mondták, hogy ők semmiféle kita- lációban nem vettek részt. Ök a legapróbb részletekig menő utasítást kaptak, és, hogy ők a továbbiakban még utasításra sem vesznek részt semmi olyasmiben, amihez a gyanú legkisebb árnyéka fér. — Mondom, honnan tudhatjátok ti azt? Én bevallom, hogy hittem a Rajk-perben. Az más dolog, hogy én az egész Tito-ügyről rendkívül keveset tudtam, és amit tudtam, azt nagyon félreinformált. tendenciózus, ma úgy fogalmaznám, hogy manipulált módon tudtam, de nekem nem volt kétséges, hogy ez úgy igaz, ahogy elmondták. Lévén titkosrendőrök, bármikor ki vagytok téve annak, hogy felhasználnak benneteket, és már csak a kivégzés után tudjátok meg, hogy tisztességes, ártatlan, becsületes embereket segítettetek a bitófára. Azért erre most már jobban vigyáznak — mondták — és ennek egyik biztosítékát látják abban, hogy, ha én fönntartom velük a kapcsolatot. Ök nem várhatják el, hiszen ma ismerkedtünk meg, hogy én megbízzam bennük, de a Kopácsi házaspárban megbízom, ugye? — Mondtam, igen. Olyan kevesen maradtunk meg abból a nagy családból, apá- mék kilencen voltak testvérek, persze, hogy igyekszünk egymásra vigyázni, mi, kevesen. Ök semmi olyasmiről nem tudnak, hogy mostanában valami erőszakos dolog történt volna, pedig nekik tudniuk kellene róla. De értesíteni fognak engem, és remélik, hogy én meg értesítem a többieket. H. B. A.: Krk voltak ezek? F. Gy.: Nem emlékszem a nevükre. H. B. A.: Akkori és mostani véleményed szerint ezek megbízásból. vagy saját kezdeményezésükre csinálták ezt? F. Gy.: Saját kezdeménye- zésükre, önvédelemből. Körülbelül ötvenhat júniusában vagyunk, Rákosi még működik. Tudod, a csalán is a hervadás időszakában csíp a legjobban. Vártam, hogy Rákosi csinál valamit. Nem olyannak ismertem — elég hosszú ideig ismertem —, mint aki azt. mondja, vesztettem: tiszteleg a teniszütővel, mint egy angol úr a parti végén, és elvonul. Nem ilyennek ismertem Rákosii. Két-három hét múlva szól a telefon és azt mondja egy hang — rögtön megismertem Kopácsi hangját —: az utcáról telefonálok, ma éjjel nálunk alszol, a gyerekért majd elmegy Ibi. Menj el, sétálj — mondta —, és lerakta a kagylót. Tudtam, hogy ez nem gyerekjáték. Később kiderült, hogy nem Ibi jött a gyerekért, hanem valaki más. ' Este ugyanis összetartást rendeltek el, ez tíz perccel lehetett a telefon után, de Kopácsi már nem hívott, hiszen mondta, hogy azonnal induljak el. Sétáljak, menjek el valaki közömbös ismerőshöz, mindegy, és sötétedéskor menjek hozzájuk, ott fogok aludni. Semmit ne vigyek magammal. Valóban, azt hiszem, valamelyik friss nőismerősömnél éltöltöttem hét-három órát, majd villamos-autóbusszal eljutottam hozzájuk. A gyerek már meg is vacsorázott, a két gyerek játszott. Kopácsiék pedig közölték velem, ők úgy tudják: listát állítottak össze azokról, akiket aznap éjjel le kell tartóztatni, és ebben én is benne vagyok. Náluk biztosan nem fognak keresni. Mert aki tudja, hogy én velük milyen kapcsolatban vagyok, az nyilvánvalóan nem fogja elárulni. Majd másnap gondolkozunk arról, hogy mi legyen. Mondtam, hogy ez mind nagyon szép, az én bőröm már biztosítva van, de menjünk egy telefonfülkéhez. Sándorral leballagtunk, és két-három barátomnak telefonáltam, hogy ők is két- három helyre telefonáljanak az utcáról, de ne mutatkozzanak be. Ibi megérkezett éjjel kettő körül, nem aludtunk. Elmondta, hogy most oldották fel az összetartást, mégsem lesz ma éjjel semmi. Akkor már nem tudtam mit csinálni, de már reggel hat óra körül elindultam. Elballagtam az Orsó utcába, és elmondtam Nagy Imrének. Mondta, hogy az ő számára ez nem váratlan, ő mindennap fel van erre készülve. Kicseréltük nézeteinket, amik teljesen azonosak voltak. Megérkezett Gimes is, és még jött valaki. Nagy Imrének az volt a véleménye, hogy mindenki maradjon nyugodtan a helyén, mert ha összetartást rendeltek el, és az terjedt el az emberek között, hogy bevitelek lesznek, de ezt föloldották, akkor valami olyan erő léphetett közbe, hogy másnap sem tudják megcsinálni. Különben sem lettem volna hajlandó bújkálni, és hagyni, hogy letartóztassanak. Akkor volt az á mondásom, hogy engem le lehet tartóztatni, de elég sokan jöjjenek. Másnap elmondtam a dolgot a Beszkártnál Schu- recz Jóskának, mondta, ő is hallotta, de nem előző este, hanem aznap. Ttogy valami készült, és hogy van egy 400-as lista. Egyébként Imre bácsi is hallott már erről a 400-as listáról. Hogy ez ilyen szép kerek szám. vagy tényleg pont négyszázan voltak-e rajta; hogy ki állította össze, és hogy tényleg volt-e ilyen lista, én nem tudom. Hogy az úgynevezett jobboldali ellenzék — ez voltunk mi — összefogására készültek, az teljesen biztos. Mindmáig nem tudom, mert csak olyan kósza híreket hallottam akkoriban, hogy nem utolsósorban az ÁVH-n belüli ellenkezések és megosztottság tántorította el Rákosit, mert hiszen nyilvánvalóan ö intézkedett. H. R. A.: Hány nappal volt 07. Rákosi leváltása előtt? F. Gy.: Nagyon röviddel.