Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1990. január 13., szombat Észak-Magyarország interjúlánc Tulipános szekerei merre járnak? 1947-ben a választási agitáció során, a fokozódó feszültségek közepette körzetünkben több attrocitásra is sor került. Ealujáró orvoscsoport tagjai például azt jelentették az MKP szervezési osztályának, hogy a Borsod megyei Ernődön a község falain találtuk a következő felírásokat, nagy, fekete betűkkel felírva az ablak alatt: „Halál Rákosira”, „Veszélyben a magyar föld”, — „Ébredj magyar!”. Ugyanez az orvoscsoport jelentette, hogy Hejőkeresztú- ron senlki nem ment az orvosi rendelésre. Amikor kutatták ennek okát, azt a választ kapták: „Kommunista orvosokkal nem engedik magukat megvizsgáltatni, mert ők tudják, hogy ezek mind kommunisták és megvizsgálás után pártkönyvet nyomnak a kezükbe”. Abaújban közvetlen a választások előtt került sor súlyos incidensre. „Augusztus 29-én, reggel, Abaújszán- tón a kamarás helyettese a kamarás biztatására tömegpánikot teremtett azzal a rémhírrel, hogy a rendőrség el akarja vinni a kamarást — olvasható az MKP A'baúj Megyei Bizottsága jelentésében. — Hatalmas tömeget vonultattak fel a plébánia köré papjuk őrzésére, közben azt a hírt terjesztették, hogy Miskolcon és Enosen is hasonló körülmények között őrzik a papot. Péntek este még a harangot is félreverték, és a járás többi községeiből is mozgósították híveiket, amihez csatlakoztak a református pap és hívei is. Ezt a hírt vasárnapra mindenütt leközölték. Amíg az istentiszteletig úgyszólván a négy pártra szavaztak a választók, a mise után elsősorban Pleifferékre szavaztak.” A provokációk még a választásokat követő napokban sem szűntek meg. Szerte Abaújban, az ellenzék azt a „rémhírt terjesztette, hogy 10 napon belül új választások lesznek és a Kommunista Pártot elsöprik. Több helyen megtámadták a Kommunista Párt titkárait (Telkibánya, Baskó, Vizsoly. Pelsőcécén 6 puskalövést adtak le titkárunkra, Vámos István elvtársra, akire ráadásul a kunyhóját is rágyújtották). Az Államvédelmi Osztály vaskézzel nyúlt bele a dolgokba és órákon belül rendet teremtett, és a provokátorokat előállította”. — jelentette szeptember 9- én Szabó József, az MKP abaúji titkára. A hatósági, rendőri fellépésnek a nyomai! máshol is felleljük a korabeli dokumentumokban, természetesen a pártállásnak megfelelően megítélve. A kommunisták például a választásokon a Zemplén megyei Tállya községben elért sikereket a következőkkel indokolták: Olvasóinktól - Isten tartsa meg szokásukat - sok-sok levelet kapunk naponta kisebb-nagyobb panaszaik elintézése végett is. Postabontáskor bizony el-el kesergünk mi is, hiszen egyre több a panasz, egyre több a családi tragédia, egyre több az olyan ember, aki anyagi jobblétet vár levelétől. A címek egy részére eljutunk, megírjuk a kínt-keservet, de az esetek többségében minden marad a régiben. Vannak persze ünnepnapjaink is, amikor valami sikerül. „A legjelentősebb oka a jó eredménynek azonban az volt, hogy négy héttel a választás előtt kihelyeztük a községbe Juhász elvtársat, aki törzsőrmesteri egyenruhában vitte augusztusban a választási harcot. Igen jól összefogta a népművelő csoportot, kitűnő taggyűlések tömegét tartotta meg és sikerült magát megszerettetnie, különösen a legszegényebb proletárrétegekkel. A községbe sikerült visszahozatni az onnan elhelyezett igen jó kommunista rendőr őrsparancsnokot, Domokos elvtársat, aki 'Juhásszal együtt keményen fellépett a helyi reakcióval szemben és megakadályozta, hogy nyílt kommunistaellenes akciók jöhessenek létre.” Nos, ugyanerről a Domokos őrmesterről és visszaéléseiről a Zempléni Kis Üjság 1947. október 5-i száma nagy cikkben, és a következő címmel számol be: „Feljelentették a tállyai kiskirálykodó rendőr őrmestert, aki hét embert ütött le és vert véresre a szüret első éjszakáján”. A megfélemlítéssel kapcsolatosan az SZDSZ is vádolta a kommunistákat. A szociáldemokraták vidéki titkárságának választási megbízottja például a Borsod megyei Mezőcsát körzetéből azt jelentették augusztus 27- én: „A népgyűlések mindenütt jól sikerültek, annak ellenére, hogy az MKP több Sok télekölö eset között, ha van egy kellemes, akkor teieszájjal nevet a levél olvasója, és talált gyöngyszemét megosztja természetesen velünk, a többiekkel is. A következő kis „panaszt” most azért osztjuk meg Olvasóinkkal, mert egyrészt gyönyörű, másrészt pedig már a második ilyen esetünk, Nos. Idős hölgy telefonál: - Felújították a lakásomat, aminek örülök. De amikor visszaköltöztem meglepődve tapasztaltam, hogy a fürdőkádamat, a másik fal mellé ’ helyen szeretett volna zavart csinálni. A mezöcsáti járásban az alsóbb funkcionáriusok nem veszik figyelembe a megnemtámadási megállapodásokat. Nem is gondolnak arra, hogy erőszakosságuk a lakosság körében visszatetsző és szavazatveszteségeket jelent. Nem utolsó fegyver a megfélemlítés. Űj földhöz jutta- tottakhoz beállít egy rendőr adatfelvétel céljából és a mi megnyugtató felvilágosításainkra van szükség ilyenkor.” Egyébként érdekes megfigyelés — ezt szinte valamennyi párt észrevételezte — az agitáció eredményességét nem kis mértékben befolyásolta, hogy „ki beszélt utoljára a választó polgárral”. Ogy vélem, ez a nagyszámú, politikailag tájékozatlan tömeg esetében érthető is, hisz nagyon nehéz volt döntenünk, hogy a tíz párt közül — amelyeknek egyes programpontjai szinte fedték egymást — melyik, re is adják voksukat. S azt sem szabad feledni, hogy ez a választás csata, „a káderek mérkőzése volt, ezen dőlt el sok minden”. Az ellenzéki pártok közül Barankovicsékat, Pfeifferé- ket az egyházi funkcionáriusok mellett a jegyzők is támogatták. „Sok helyen a községházán gyártották Pfeifferék röpcéduláit.” tették. Nekem ez így nem jó kéremI Írják meg, hogy én csak o bal lábammal tudok kikelni a fürdőkádból! Állítsák vissza o helyére. Követelem I Mit tesz ilyenkor a szegény újságíró? Gondolkodik, mérhetetlen empátiával próbálja emészteni a panaszt. Aztán egyszer csak a homlokára csap. Néni! - mondaná, de már csak az üres telefonkagylóba beszél. - Mi lenne, ha megfordulna abban a nyavalyás kádbán? Lépjen ki a jobb lábával! i. sv. Küldtek a hetvenegy éves 'kerékgyártóhoz, Szabó Sámuelhez, de nem bántam meg, hogy találkozhattam interjúláncunk következő alanyával. Kesznyétenben, a téesz-irodán, az idősek házában és a falu főutcáján kérdeztem felőle — mindenki ismeri, tudja merre lakik. És nemcsak azért, mert kicsi a falu, hanem azért is, mert ősei is itt éltek, egyik ükapja is kerékgyártó volt, nagyapja is barkácsolt, faragott. Gondolom. így született meg a fejében a fa megmunkálásának szeretete is. — iMiár hatéves koromban kisszekerekről álmodtam, de reggelenként hiába kerestem őket. A műhelyben szedegettem a kunkorodott forgácsot, és azon csodálkoztam, hogy milyen szép,'milyen érdekes. — A műhely minden falát itelealkasztgatta szerszámokká! Samu bácsi. Ezekkel a nagyapák dolgoztak? — Nem. Ezek nagy részét már ón szereztem, mert egyszer a nagynéném visz- szalkórte az örökül hagyott eszközöket, így kénytelen voltam vásárolni. Ugyanis még 1932-ben elmentem én tanulni Tiszapalkonyára, hogy kerékgyártó legyek. Ott, Bántfai István volt a mesterem, neki nagyon sokat köszönhetek, hogy megszerettem ezt.a mesterséget. — Kelendő volt akkor a szekér? — Csák győztem volna csinálni. Kisiparos lettem, és nem féltem, hogy nem tudom eltartani a családot. Itt már negyvenkilencben 'kezdték szervezni a szövetkezetei', én ákkor is maradtam a magam ura. Hívtak, hogy dolgozzak nekik, csináltam is ezt-azt, de valahogy .nem jött össze, hogy belépjek. A második szervezésnél, 1960-ban meg egészen kis dologban — a szerszámvásárlásban —, na, meg a fizetésben sem tudtam megegyezni az akkori elnökkel, így továbbra is kisiparos voltam, ’67-ig. — Mit 'készített szívesen? — Természetesen székeret. Méghozzá borsodit! — Miért, az miben különbözik a többitől? — Az tulipános. Középen a szekér oldalán a két tulipán nemzeti színűre volt festve. Csák egy vánkos van alatta, vésett oldaíldeszfcával készítettem, mintha vesszőből lett volna fonva. Míg a másik, a ceglédi más vasalással készül, két közfa van benne, és dupla vánkos van alatta. — Hány borsodi székeret készített életében? — Több, mint háromszázat és még harmincöt hin- tót is. — És amikor már a szekér nem kellett? — Tanúltam én a kádár szakmát is, és bár nem szerettem, kénytelen voltam hordákat csinálni, mert itt volt már a két kisfiam is. Elkezdtem én díszhordókat, 'két-, háromlitereseket csinálni, aztán kulacsökat, cso- bolyökat. Mikor híre ment, hogy miket csinálok, megkértek, hogy széket, asztalt;, kerítést 'faragjak, és én csináltam. — Itt a faluban mit szóltak hozzá az emberek? — Igen értékelték, és ma is sok faragásra kérnek. Szívesen csinálom, sökszor el is vagyak maradva a saját munkámmal, itt a ház körül. — Mit szólt hozzá a kedves felesége? — Ö Tárcáiról került ide, segített engem a munkában. Olyan háttért biztosított, hogy nyugodt légkörben dolgozhattam. Még szebben fényezte a fát, mint én. Még akkor is segített, amikor az ónodi téesz bedolgozó üzemében tizenkét varróasszony csoportvezetője Szabó Sámuel műhelyében. volt. Sajnos, tizenhárom hónapja, hogy meghalt, azóta a munka sem megy úgy, mint ezélőtt. — Mikor készült el a legutolsó szekér? — Még 1'964-ben. Azóta más dolgokat csinálok. — Most például? — Az egyik fiamnak készítek szekrényt, a másiknak egy gondolkodószéket, de készül itt bonbonos doboz, tálas, és a gyerekeknek a játszótérre különböző játékok: Klisvonat, amikbe be is tudnalk ülni, taposó, meg hinta. — Láttam itt a lakásban a faragott dobozok, a tálas mellett egy fekete színű széket, amire azt a szakszerű elnevezést hallottam Samu bácsitól, hogy ez egy gondolkodószék. — Igen, az a szakszerű neve. Kényelmes, karja is van, és válóban bölcs gondolátok juthatnak az ember eszébe, ha benne ül. Ennek azonban egy érdekes története van. Mert ez a szék egy olyan fából készült, ami már több ezen- éve a föld alatt konzerválódott. Ugyanis Ónodon, a kavicsbányában találták, hat méter vastag kavicsréteg alatt. Tizenhat méter hosszú, tölgyfa. az egészséges része het- cen centiméter átmérőjű volt. Megszámoltuk az évgyűrűit, több mint kétszáz évet élt! Néztem a vastagabb gyűrűket és tudtam, azokban az években igen sök csapadék hullott. Ez a fa szinte épségben megmaradt. Ebből csináltam ezt a gondolkodószéket. — Mit olvasott ki még ebből a fama tuzs á'lem b ő 1, amikor szemlére vette? — Az életét. Hogy voltak bőséges és ínséges évei, amikor hosszában elvágtam, találtam benne egy kevés szónak a nyomait. Volt ben- be villámcsapás nyoma, fagyléc, és a fája meg volt rogyva. Ez nagyon sok eső miatt van, miikor meggyalulja az ember, úgy néz ki, hogy apró fénytörések vaníliák rajta, mint a búzaszem. Vékonyabb ágait talán. s,záz méterrel odébb találták meg, de ezek már elnemesedtek. Ez a törzsrésze viszont jó volt. — Mit szólták hivatalos helyen, hivatalos emberek a faragásaihoz? — Hol egyik, hol másik irányzat volt divatban. Egy időben azt szerették, ha durva megmunkálású volt az anyag, még szóltak is, hogy az a jó, Samu bácsi, ha látszik a balta, a véső, meg a kés vágása. Máskor meg az igen finom megmunkálásra hívták fel a figyelmemet. Ügy érzem, ezt nem jól tanították. Én meg úgy tanultam, hogy a fának ezt a csodás szerkezetét lehet szépen kidolgozni, megmunkálni, de ezt egyes pályázatokon nem jó szemmel nézték. Most már szerencsére a gondosan, művesen kimunkált fartagwányók kellenek. — Milyen pályázatokon vett részt ezekkel ? — Szinte meg 6em tudom mondani. Háromszor voltam országos harmadik helyezett. Egyezer országos versenyen győztesen harmadik, Kecskeméten egyszer harmadik, és .második helyezett voltam. Zánkán vagy hat éve megkaptam a „Gyermekékért” .megtisztelő díjat. Ez különösen jólesett, mert a gyerékétonék igen szeretek játékot készíteni. Borsod megyéiben is van több városban olyan játszótér, ahol az én játékaimmal szórakoznak a gyerekeik: Miskolctapolcán, Kazincbarcikán. De van. például Csillebércen, Zánkán, Budapesten. Ezeket társadalmi munkában készítettem. Mert igen szeretem a gyerékeket. Nekem is van két unokám. Egy lány, egy fiú — és amikor eljönnek hozzám, ők is hívnák, hogy nagyapa, faragjunk már valamit. — Azt hallottam, hogy a faluban is maga köré gyűjtötte a faragni vágyó gye- rékéket. — Igen. Itt a faluban az általános iskolásokkal szakkörben dolgozunk. T.izenket- ten vagyunk, és igyekszem megtanítani őket a fafaragás fortélyaira. De van két olyan is, akik Miskolcon negyedikes gimnazisták, de a szombati foglalkozásra a mai napig is eljönnek. Segítséget kapok az iskolától és a tanároktól is. — Melyik a legszebb, a legjobb fa faragás szempontjából? — Kinék melyik. Nékem a vadikörtefa tetszik a legjobban. Mert nagyon szép a színe, és jól hagyja magát kenni i.s és dolgozni is. Mert például a kőrisfát csak simán lehet kidolgozni. Figurát nem enged, az hamar kitörik belőle. Szép a dió is, a,zt általában a faluból szerzem be, a többit Ládi telepről. Sokszor évekre előre veszem meg őket, mert száradni, pihenni kell nékik. Mert ahány centi vastag egy deszka, annyi évet kell száradnia. — Mire gondol, ha leül a kész faragványai közé? — Arra, hogy ha a kisfiam nem is lesz a fa mestere (az idősebb mérnök a közgazdasági egyetemen, a fiatalább katonatiszt), de a két unoka szereti a faragást. Meg gondolok itt a magányra, a kevés nyugdíjamra, meg a patikára is. Tetszik e,z a két gyerek, a Horn meg a Németh. A miniszterelnökről nemrég tudtam meg, hogy ő is borsodi. Kíváncsi vagyak, kik lehetnek a szülei, hogyan élnék, mint nevelték gyermekeiket, egyszóval szeretném őket is megismerni. Bekecsi Szabó László Hajdú Imre Szegény asszonyt még a kád is húzza „Nem Élsó (eper a megfélemlítés” A Demokrata Néppárt miskolci nagygyűlésére invitáló plakát 1947-ből
