Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
■MMPHtOl. HHPBW NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA HMPROL lUPRa NAPRÓL NAPRA ÜGYELET Ügyeletes riporter: Ténagy József Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872, 17-807 Ledőlt egy tv-torony Berlinben Misi Tragédiáiba torkollott Berlinben az óév búcsúztatása. Kevéssel éjfél után, a Brandenburgi kapu keleti oldalán leszakadt és a tömegre zuhant egy hatalmas tévé- torony. amely egyenesben sugározta az újévi ünneplést. A balesetnek egy halálos áldozata van, a sebesültek számát háromszázra becsülik, közülük sokak állapota súlyos. A sérültek egy részét nyugat-berlini ''kórházakban helyezték el. A tragédiát feltehetőleg az okozta, hogy többen a képernyő állványzatán próbáltak felkapaszkodni a kapu tetejére. Amikor a konstrukción egyszerre nyolcvanon voltak, az. nem bírta ki a terhelést, és leszakadt. A mámoros ünneplésben egyébként legalább 4(H) ezren vettek részt, táncoltak, énekeltek, a 'két német állam zászlói! lobogtatták. A nyugati oldalon levők kalapácsokkal és vésőkkel estek a falnak. Éjfélikor az üdvrivalgásba robbanó petárdák és pezsgősüvegek dugóinak pukkanása vegyült. Többeknek sikerült felmászni a kapura, ahonnan olyan zászlókat lengettek, amelyekből kivágták az NDK állami címerét. Naptár __ 1 990. JANUAR 2., KEDD A nap kelte 7.32, nyugta Ili.01 órakor A hold kelte 10.15, nyugta 22.19 órakor Névnap: Ahel Hetvenöt éve hull meg Becsben a Keszthelyen született Goldmark Karoly (1830—1013) zeneszerző. IDÖJARAS-JELENTÉS Folytatódik a csendes, párás idő. A köd egy része napközben is megmarad. A változó irányú szél mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és plusz 2 fok között alakul. közlemény Eri esniük Kedves Vásárlóin- kíil. hogy ív/. Unitechnika IKSZ állal gy.ártoit .-.kkissru: latorok értékesítését és garanciális szol- •gáitatását 1990. január 10-tö'l Miskolc. Vörösmarty u. 89. sz. alatt megnyitjuk. Személy-, te- hergépjármü-aikikumulálorok üzembe helyezve megvásárolhatók. Garanciális szolgáltatás a helyszínen. Nyitva- tartás: minden munkanapon 8—16 óra között. iszombaton 8—12 óráig. Várjuk Kedves Vásárlóinkat! AKKUSZER GMK Bongó-sorsolás A hatos lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság 'közlése szerint a december havi Bongó-sorsolás kihúzott nyerőszáma: 4 345 IS4G. A nettó nyeremén.vössze 2 számjegy 3 számjegy 4 számjegy 5 számjegy 6 számjegy a sorsjegy 45 345 száma 4 345 a következők: 70 Ft 700 Ft 7 000 Ft 70 000 Ft 700 000 Ft 7 000 000 Ft nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott decemberi hatos lottó- sorsoláson a követ'kező nyerőszámokat húzták ki: 7. 11. 12, 16, 18, 39. A pótszám: 36. (MTI) Lottó nyeremények KÖZLEMÉNY Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra előkészítő levelező tanfolyamokat indítunk magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból! (Angolból. németből nyelvvizsga-előkészítőt is!) Kérjen tájékoztatót! Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség, 1364 Budapest 4. Pf.: 126. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. játékbeti lottónyeremények a nyereményilletéik levonása utón a 'következők: 5 találatos nem volt, a következő hétre átvitt jutalom nettó összege 1 millió forint, a 4 találatotokra egyenként 788 500 forintot, a 3 találatosokna egyenként 2304 forintot, a 2 találato- sokra egyenként 57 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) „Viszlát, Miklós bácsi..." Itt. e sorok alatt, a bal alsó saröklban találja meg az olvasó lapunk impresszumát. Itt, az Észa'k-Magyar- ország utolsó oldalának bal alsó sarkában mától: 1990. január 2-ától az olvasó nem találja már Ónodvári Miklós nevét. Nyugdíjba ment egy főszerkesztő-helyettes. Nem kérte rá senki. Nem küldte Őt senki. (Ez a maii világban akár még hírnek is beillik .. .) A mögöttünk maradt év utolsó munkanapjának délutánján — mii néha szilveszteri előzetesként, .mintegy új évet köszöntőn — házi ünnepségen vettünk búcsút lapunk 37 éves és 128 napos .,történelmétől’': Önodvári Miklós újságírótól, főszer* kesZ'tő-hélyettestől .. . ... szinte beleszédül az ember, harminchét év, meg csaknem egy fél, ugyanannál a 'lapnál (miközben cím, lapgazda, impresszum változik) ... Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesztőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti Magyar Posta. Előfizethető bármely hídapkézbcsftő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapetlátúsi Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Mi, munkatársai most mégis mormogunk magunkban: „kibírhatta ivoina még azt >a kis időt, a hatvanadik születésnapig”. S ő, aki főszerkesztő-helyettesként is képes volt naponta végig kopogtatni a munkatársak ajtaját „két hírt, meg egy kisanyógot” várva —, most kérlelőn szól vissza motyogásunkra: „gyerekek, nem bírom már a mai tempót.” Hát ezért kérte, hogy mehessen. Önodvári Miikllós mától nyugdíjas. Azt mondják a papírok, ám Isten igazából — „hiszi a pi'szi I” Hiszen maga mondta búcsúzáskor, hogy .csak az impresszumból „vonult ki” . . . Higgyük el. Elhisszük, ennyit elülhetünk. S meg is sértődnénk — olvasóink nevében is! —. ha Önodvári Miklós nem kopogtatna be az Észak-(Magyarország szerkesztőségébe „két hírrel, meg egy kiis- anyagga'I”; főleg pedig 37 év és 128 nap újságírói tapasztalatával . . . minél gyakrabban! így legyen ! ' (Akkor hát, viszlát „Miklós bácsi” ...) Az ilyenkor szokásos jókívánság eltakarja ugyan a lényeget, de azért BÜÉK. A bor drágul, a búza sem lesz olcsóbb, s a békességnek is híján vagyunk. Mi marad nekünk, szilveszter múltán, s lehull a BÚÉK-felirat? ! Az Észak-Magyarország fotórovata Leleplezett zsivkovi terv Todor Zsivkov 1963-ban kezdeményezte, hogy Bulgária 16. köztársaságként csatlakozzon a Szovjetunióhoz, Hruscsov azonban elutasította a bolgár vezető elgondolását. Erről a Narodna Kultúra című bolgár hetilap jelentetett meg cikket legfrissebb számában. Az ‘írás szerint 'Todor Zsívkov, a BKP Központi Bizottságának 1963. július 31-i ülésén vetette fel a Szovjetunióhoz való csatlakozás gondolatát, amelyet a testület támogatott. A bolgár vezető azzal érvelt, hogy Bulgária fejlődése elképzelhetetlen a Szovjetunió nélkül. és szükség van a két ország közötti szorosabb ga zdas ági kap cső látó k r a. Zsivkov 1964 februári moszkvai útján terjesztette elő Hr uses óvnak a csatlakozásról kialakított bolgár elképzelést, de Hruscsov elHenri Matisse nyolc alkotását, köztük öt ismert festményét, két ceruzarajzát és egy linómetszetét lopták el ismeretlen tettesek az 1954- ben elhunyt nagy festő nizzai lakásából. A lopási a mull hét végén fedezte fel Matisse egyik unokája a lakatlan és őrizetlenül hagyott házban. Az Ismeretlen tettesek, a rendőrség feltételezése szerint, nem hivatásos kép tolvajok, hanem „egyszerű betörök”, akik hasonló módszerekkel utasította az ajánlatot, mondván, hogy ez nem a bolgár nép ügye, hanem nemzetközi politikai kérdés. már a környék több más .házába is behatoltak. Ha esetleg nem voltak tisztában azzal, milyen zsákmányhoz jutottak, most már tudhatják: a közlések szerint az általuk okozott kár 75 millió frank. A betörők az esőcsatornán ót jutottak fel'az egyik emeleti ablakhoz. Kifeszítet- ték a zsalugátert, betörték az ablakot. A felbecsülhetetlen kincset jeLentő képeket kivágták a keretből. Hetvenötmillió frankos képlopás Nizzában Halálos balesetek, sorozatos betörések (Folytatás az I. oldalról) •éves, kazincbarcikai lakos (kórházba szállítás után) meghalt. Ugyancsak december 30- án. Novajidrány belterületén, a 3-as főút és a ivasúl kereszteződésében Pajkos Gyula, 65 éves nyugdíjas, hernádszurdofci lakos, személygépkocsijával a tilos jelzés ellenére a sínekre hajított és a Hidasnémeti felól érkező mozdonnyal ütközött. A gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt. Ultasa súlyos, életveszélyes sérüléséket szenvedett. Szilveszter napján, december 31-én, esite nyolc óra utón tüzet fogott Sajószenl- páteren Bodán Sándor lakásának szobája. A 26 éves, segédmunkás fiatalember az ágyban dohányzott, a heverő és az ágynemű tüzet fogott és a szerencsétlen férfi füstmérgezés következtében meghalt. * A halálesetek mindig megszomorítják az emberi. A híradások is ezeknek rendelik alá a többi jelenteni valót. Ezúttal azonban nagyon vastagon kell bajokat tudtul adnunk! Bevezetésül csak annyit: a miskolci városi rendőrkapitányság munkatársainak csak tegnap — 1090. január elsején, reggel nyolc órától — 9 helyszíni szemlére kellett kivonulniuk, mindenütt betörés nyomai várták iket. Ha csak a miskolci jelentéseket akarnánk hírül adni olvasóinknak, az élbúcsúzta- toitt ó-év utolsó huszonnégy órájában annyi felfeszílés- röl. betörésről, lakatleverés- ről. ablakaúzásról, lopásról keltene számot adnunk, amennyire ennek az újság- oldalnak a fele lenne csak elegendő! Betörtek csárdáiba, étterembe, pincéba. lakásba, tyúkólba: .feltörteik gépkocsikat. bevertek vitrineket, ki- ra'kia táblaik okai... Hihetetlen, mi minden érték kerüli, illetéktelenek — nyugodt szívvel leírható, hogy vandálok, rongálok, sunyi betörők — kezébe. Betörtek Miskolcon a lü- dőszűrőá'llomás épületébe, innen elvittek egy ITT-té- vét. negyvenötezer forint. .. Betörtek pincébe: az egyikből hetven a másikból 120 liter vörösbort vitték el... betörtek a miskolci Szinva ABC-'be. a csemege vállalat 108-as üzletébe (ezeket a tetteseket sikerült elkapni). A feltört hétvégi házak számát alig tudjuk összeszám- lállni... A diósgyőri Árpád u. 2. ,sz. alatti 805-ös ve- gyesiiparcikk-boltból 56 ezer forint értékű híradástechnikái c'ikket vittek el ... És leégett Miskolcon, a Széchenyi u. 85. sz. alatti butik mindenestől, a kárt másfél millióra becsülik .. . Loptak tyúkokat (1800 forint érték): és vertek szét telefonkészülékeket nyilvános fülkékben, betörtek egy miskolci, Vörösmarty utcái lakásba (50. sz. V 4.) és elvittek 200 ezer forint készpénzt, 60 ezer forint értékű valutát és kb. 140 ezer forint értékben ékszert ... Szinte „felfrissülés” az újságírónak, hogy azt is lejegyezheti: betörtek egy újság ospavilont is. lés könyveket. lapokat vittek onnan el(!?) Mi vár ránk — 1990!? T. Nagy József