Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-03 / 2. szám
Széles kori amnesztia Csehszlovákiában Vámvizsgálat a Tornyosnémeti határállomáson. Egységesen 17 százalékos a vám. Fotó: Balogh Imre Módosultak a vámjogszabályok " /. j .• ff* ■ * P; M Sf Ilkák I M'í <k K s Pa Ss ^ & ljf $ j|Í ^ (J jí? IV ilSnlfllli «V. It Széles körű amnesztiát hiír de tett meg az ü.j csehszlovák köztársasági elnök. VaoUw Havel. Az új államfő újévi televíziós és rádió- Ixísziklében közölte a tényt, a részletekéi hél tön este ismertette a csehszlovák hírszolgálati iroda. Eszerint még a legsúlyosabb köztörvényes bűncselekményeket elkövetők büntetéséből is elengednek egy evei. Teljes amnesztiát kapnak azok, akiket egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélitek, .illetve vétségért ítélteik el, azok. akiket szándékos bűn cselekményért két évig terjedő, vagy gondat- lansá'gböi elkövetett bűncselekmény miatt háromévi szabadságvesztésre ítélték. Más büntetési tételeket felével. harmadával csökkentének, a kevésbé súlyos bűncselekmények .miatt indított bűnvádi eljárásokat megszüntetik. Az amnesztia egyedül azokra nem (vonatkozik, akiket hivatali hatalommal való visszaélés miatt ítéltek el. illetve Indítottak ellenük bűnvádi eljárást. Nem mentesülnek ennélfogva a felelősségre vonás alól a régi potiltfifoali rendszer kompromittálódott vezetői. Emlékezetes, hogy a november 17-i prágai brutális rendőrakció egyik felelőse, Miroslav Stepan, volt prágai pártvezetö ellen a hivatali hatalommal váló visszaélés miatt már bűnvádi eljárást indítottak. Az amnesztia ugyanakkor egyfajta válasznak tekinthető arra a böritönlázadásra, ami az utóbbi hetekben harapódzott el. és gyakorlatilag kiterjedt Csehszlovákia úgyszólván összes 'büntetés- végrehn jtó i n tézmén yér e. Vaclav Havel hétfőn egyébként új főügyészt nevezett ki. Pavel Siitar személyében. Az év első napjától — a pénzügyminiszter és a kereskedelmi miniszter együttes rendelete alapján — módosultaik a vámjogszabályok. A jövőben a nagyobb értékű vámáruik, után fizetendő vámokat a 'kereskedelmi vámtarifa alapján állapítják meg. A fizetendő vám alapja továbbra is a külföldi számla szerinti ár, gépkocsi esetében pedig a Sch vvac ke-'katalógus szeri n ti ár. Január 1-jétől egységesen 17 százalékos vám terheli az utasforgalomban és az a j á n dékforga'l ómban érkező valamennyi vámárut, ha azok összértéke a 15 ezer forintot nem haladja meg. Ha az így bekerülő áru értékesebb 15 ezer forintnál, ám tartalmaz 500 forint vagy annál kisebb értékű cikkéket is, az ilyen kis értékű vámáruk után szintén 17 százalékos vámot számítanak fel. Egy korábbi parlamenti döntés alapján az új év első napjától a beérkező nem vámmentes termékek után általános forgalmi adót is kell fizetni. A jogszabályok mó dosít ás ánalk ere d ménye ■■ ként a vámteher összességében — az általános forgalmi adót is figyelembe véve — .nem nő. Egyes árucikkeket januártól a tavalyi 45 százaléknál kisebb, a vámáruk nagy része tekintetében 45 százalék körüli. néhány esetben — ilyen a gépkocsi — a jelenleginél nagyobb vám és adó terheli a kereskedelmi vámtarifának megfelelően. A mozgássérültek részére beérkező gépkocsira a vám- mentesség a jövőben csak a 2 ezer köbcentit meg nem haladó lökettérfogatú, benzinüzemű, és a 2500 köbcentis vagy annál kisebb űrtartalmú d í zel gépk öcs i'kr a alkalmazható. Megszűnik az engedéllyel külföldön munkát vállalók vámmentessége, melyet végleges hazatérésük alkalmával vehettek igénybe. Ez a rendelkezés nem vonatkozik azokra a munkavállalókra, akik a rendelet kihirdetését megelőzően utaztak ki munkavégzés céljából külföldre, és 1990. december 31-ig véglegesen hazatérnek. ( Az ágyúval bakot láttak Elegendő az árukészlet Akadozó csomagolás Az utóbbi napokban az alapvető élelmiszerekből a szokásosnál jóval több fogyott, s átmenetileg sokfelé hiányzott a boltokból az étolaj, a rizs, u cukor, egyes helyeken a liszt, a margarin, a zsír, de sok más áru is. Tüdjá'k-e pótolni a felvásárol! készleteket — érdeklődött az MTI munkatársa Herr Jánostól, a Kereskedelmi Minisztérium oszt álvveze tojótól. — Elegendő a készlet — mondta —, ám az áruk csomagolásával van némi gond, a vállalatok ugyanis nem gvózik tölteni a flakonokat, zacskókat. Ha nagy tételben lehetne kivinni az üzletekbe olajai, lisztet, zsírt, cukrot és rizst, s úgy mint régen, a kiskereskedelemben is lehetne árut kimérni, akkor nem lenne gond. A/, utóbbi időben (Folytatás a 2. oldalon) A BVK is visszalépett Ismét gazdátlan a Péti Hitrogénmüvek Továbbra is a bizonytalanság az úr a Péti Nitrogénműveknél, mivel aij év első napján — a szerződéssel ellentétben — nem vette át az üzemeltetést az új tulajdonos: a Borsodi Vegyi Kombinál és a svájci Sauer cég. Ezek — mint ismeretes — november 27-én árverésen vásárolták meg a legnagyobb magyar műtrágyagyárat, amelynek sorsát a 'korábbi, kétéves szanálási huzavona során nem tudták rendezni. Sza'konyi József, a Péti Nitrogénművek gazdasági vezérigazgató-helyettese, aki az átmeneti időben a gyárat irányította, elmondta az MTI munkatársának, hogy a (Folytatás a 2. oldalon) Megkezdődött a népszámlálás Január 2-ám, kedden megkezdődött a népszámlálás, amelyet immár 120 esztendeje tízévenként szervez meg Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal. A több mint 37 ezer számláló- biztos január 2. és február 3. között felkeresi az ország valamennyi állampolgárát. Akik esetleg valami okból kimaradnák, azoknak az adatait február 20-ig írják össze. A népszámlálás úgynevezett eszmei időpontja egyébként 1990. január 1-jén 0 óna. A felmérés az akkori állapotot rögzíti. Az ösz- szeírás módszerei különbözőek lehetnek, saját kezűleg is ki lehet tölteni a kérdőíveket, esetleg a számláló- biztos segítségével, de kérésre a KSH megbízottja tölti ki a megfelelő rubrikákat a válaszok alapján. A népszámlálási adatok nélkülözhetetlenek az állam- igazgatás, a központi és helyi igazgatás, valamint a tudományos kutatás számára. (Folytatás a 2. oldalon) Tervek és remények a veszteséges Digépben Nincs irigylésre mélló helyzetben a Diósgyőri Gépgyár — ez derült ki Kovács Zoltán vezérigazgató szavaiból a tegnap kora reggeli évnyitó munkásgyülésen. A cég - bár megőrizte likviditását - igen tetemes, mintegy 400 millió forintos veszteséggel zárta a leköszönt évet, és az idei kilátások sem valami rózsásak, hiszen a szocialista export tervezeti visszafogása érzékenyen érinti a gépipart, így természetesen a Digépet is. (Folytatás a 3. oldalon) Az idén a cél: veszteségmentes gazdálkodás Garantálják a folyamatos ellátást Leltároznak a miskolci boltokban Az év első munkanapján megkezdődött a hagyományos év eleji leltározás az üzleteikben. Január 2-án, Miskolcon elsőként a hűs- baltak maradták zárva. Juhász Árpád, a Miskolci Élei miszer-kiskereskedelmi Vállalat megbízott osztályvezetői e elmondta, hogy az ilyen típusú üzletekben ez, mindössze három-négy órát vesz igénybe. Százhatvan boltjuk közül a következő hetekben harmincban várható év eleji leltározás, ez az ABC-áruhazakban is legfeljebb két napig tarthat. A vásárlók azonban ez idő alatt sem maradnak ellátatlanul. A vállalat áruforgalmi osztálya értesíti a legközelebbi üzletek vezetőit, hogy többletrendeléssel gondoskodjanak a bőségesebb tej-, tejtermék-, felvágottéi' kenyérbeszerzésről. Ügyelnek arra is, hogy egy-egy ellátási körzetben egyszerre csak egy bolt, vagy áruház maradjon zárva leltározás miatt. Amit a vásárló nem tót: a zárt boltajtók mögött, elkészül az elmúlt év gazdálkodását összesítő leltár, kimutatihatóva válnak az elért eredmények a tervekhez képest. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a miskolci élelmiszerüzletekben vég-' zett leltárak jó eredménnyel, zárultaik, n-agyöbb hiány mindössze egyetlen üzletben mutatkozott.