Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-09 / 7. szám
1990. január 9., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Falusi fiatalok és a megélhetés Kevesebb hér - több gyenge téesz A vidék halandósága Néha azt hiszem, csők faluban lehűl látni kizsigerelt, csapzott hajú fiatalokat, akik zsiros-olajos ruhában hajnali üzemi autóbuszokra várnak, törvényszerűen nikotinsár- gak az ujjaik, rosszkedvűen krákognak-köpködnek a buszmegállóban, és szidjak a gyomorbajos főnököt. Mert reggelente csak velük találkoztam vagy húsz éven át, ezekkel a koravén traktoros, állattenyésztő fiúkkal, akik legtöbbször csalk azért szorultak a mezőgazdaságba, mert már valóban ki rekedtek az iparos szakmákból, már autószerelőnek, műszerésznek, fodrásznak sem tanulhattak. Nem feleltek meg a szakközépiskolák felvételi vizsgáján sem, így — a kontraszelekció megtette a magáét. Mehetsz a téeszbe!—mondták, és bizony ezek a fiatalok — jobb nem lévén — valóban a faluban maradták. így történt a hatvanas években a szövetkezetek fiatalítása, mert oda akkor jók voltak ők is. A nyolcvanas évekre változott a helyzet, ha nem is sokat. Mostanra' már az ipari szákmák gyöngébbjei is téeszcsék lehettek, hála a melléküzemágak elterjedésének. Dolgozik már a mezőgazdaság üzemeiben kazánkovács, műszerész, mélyépítő, alpinista, vegyész, talán még harangömtő is. A szakmák elterjedésével a mezőgazdasági üzemek fiataljainak száma még mindig magas, pedig jósolták már a téeszek „elöregedését’" is. Igen sok kimutatás, statisztika foglalkozik a mezőgazdasággal is. az ott dolgozókkal (főleg a fiatalokkal), s ezeknek a számhal- m azok maik, gr a f ikon Oknak, táblázatoknak igen nagy hibájuk, hogy ömlesztve, jórészt más népgazdasági szék- tor adatai között találjuk meg az elgondolkodtató adatokat és nem is mindig ok nélkül. Némelyik adatot talán jobb lenne soha meg nem tudni, persze a jelenség. amit takar, attól még létezik. Az adatok pedig sokat mondanak. Mezőgazdaságunk fiataljairól készült összesítések egyben mutatják a falusiak helyzetét. A falusi fiatalokat még most is azzal „vigasztalják” városi szülőik, városi gyermekei, hogy „bezzeg nektek olt vidéken mindenetek megvan, enni-innivaló, mi pedig mindent pénzért veszünk, még a levegőt is!” A városi fiatal mégsem cserél a vidékivel. Ezek után lássuk a számokat: 1988. január elsején 4,8 millió aktív kereső dolgozott a népgazdaság összes szektoraiban. A 80 év alatti keresőréteg 1,2 millió fő volt. Ezen bélül a mező- és erdőgazdálkodásban 202,8 ezer fő dolgozott, ami az összes fiatal aktív dolgozó 16,2 százalékát jelentette. 1988-ban az összes pályakezdő 8,6 százaléka helyezkedett él a mezőgazdaságban illetve az erdőgazdálkodásban. Ezen belül a 8 általánosnál kevesebbet végzették 18 százaléka, az általános iskolát végzettek 11,8 százaléka, a gimnáziumot végzették 8,6 százaléka, a szakmunkás képzési célú 'középiskolát végzettek 1.2,9 százaléka, a szakmunkásképzőt befejezőik 8,9 százaléka, a szakiskolát elvégzők 2,5 százaléka, és a felsőfokú végzettségei szerzők 6,3 százaléka hélyezkedett el az ágazatban. Megfigyelhető, hogy az alacsonyabb képzettségű munkaerő-utánpótlásból részesedik nagyobb arányban a mezőgazdaság. A mezőgazdaságban elhelyezkedni kívánó pályakezdők lehetőségeit szűkíti, hogy az elhelyezkedési lehetőségek, munkahelyek vidéken különösen szűkösek, így nagy a munkaerő túlkínálat: a növekvő számú. rossz gazdasági helyzetű mezőgazdasági egységek sorozatos munkaerő leépítésre kényszerülnek, A közép- és felsőfokon végzettek elhelyezkedésénél is egyre több problémát okoz, hogy a különböző oktatási intézményekbe elsősorban a környékükön lakó fiatalok jelentkeznék, ami telítettséget okoz egy idő után az adott képzettségű munkaerőből, 1988-ban már az agrár felsőoktatásban is meghaladta a végzett fiatalok száma a részükre felajánlott munkahelyek (pályázatok) számát. De lássuk, miből élünk? Vagyis miből élnek fiataljaink. 1988-ban az iparban foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 9416 forint volt, a mezőgazdaságban dolgozóké 8105 forint. (Ez nettóban mindössze 6474 forint). Megyénk az utolsó előtti a sorban (5496 forint havi nettó keresetet biztosít a szövetkezeti szektor). Érdekes elgondolkodni azon is, hogy ha már vállalják a rosszabb munkakörülményeket. akkor hol is lakjanak a fiatalok. A házasságot kötő fiataloknak csak egyhar- mada rendelkezik önálló lakással és a házasságkötésük ötödik éve után minden ötödik még mindig nem rendelkezik önálló otthonnal. Intézményes formában (tanácsi úton, szolgálati úton) különösen a tanácsi bérlakáshoz jutás lehetősége a falvakban reménytelen. A falusi fiatalok jelentős része önerőből nem képes a lakásához szükséges fedezetet. előteremteni, így lakáshoz jutásuk nagyrészt a szü- • lök jövedelem- és lakáshelyzetétől függ. A falusiak magánlakásépítő akciókkal juthatnak leginkább önálló otthonhoz. mélyet, a telekhez- .iutás lényegesen befolyásol. (Falun is megemelkedtek a telekárak). Ha már szó esett tanulásról, lakásról, beszéljünk arról, hogyan osztja be napi idejét a falusi fiatal. A főmunkaidőben töltött idő csőikként az utóbbi években. (Például a szabadszombatok bevezetése miatt). De a munkában eltöltött idő nőtt (vállalkozásokban másod- és mellékállásokban vállal t munkák miatt). Ezt pedig a fokozódó megélhetési gondok kényszeri tették ki a fiatalokból. A községekben legtöbb a jövedelem-kiegészítő tevékenységre fordított idő aránya, az összes kereső- munkára fordított időn belül 28 százalék (férfiak esetében). Különösen hátrányos helyzetbe kerültek a tanyasi, szétszórt területek fiataljai, az aprófalvak és a nagyvárosok leromlott övezeteiben élők. A külterületi népesség körében az aprófalvak hátrányos helyzete halmozottan érvényesül. E helyeken az infrastrukturális ellátottság igen alacsony színvonalú, sokszor még az alapfokú ellátást biztosító intézmények is hiányoznak (megyénkben például ilyen a Cserehát, a Bodrogköz). A közigazgatás, a mezőgazdasági irányítás, az oktatási és egészségügyi ellátás összevonása „korszerűsítése” az évtizedes tradíciókban gyökerező alapfunkciókat is megszüntette. Ezeken a településeken nincs szakbolt, csatornahálózat, gyógyszer- tár, óvoda, általános iskola és munkahely. E hátrányok fokozottan jelentkeznek az ország és Borsod megye „gazdaságilag elmaradott térségeiben”. Végezetül néhány szomorú adat: egy 1987-es statisztikai felmérés szerint a halálozások életkor szerinti megoszlását vizsgálva megállapították, hogy a falun élő fiatalok minden életkorban „halandóbbak”, veszélyeztetettebbek, mint a városiak. Négyéves korig például ezer megfelelő életkorúra eső halálozás városi gyerekek vonatkozásában 3,3, falusi viszonylatban 4,2. Ezer ti zenöt-tizenkilenc éves városi fiatal közül 0,5, falusi fiatalok közül 0,9 a halálozás száma. Városban minden ezredik 20—24 éves fiatal hal meg, falun 1,2. 25— 29 évesek vonatkozásában városban ezer fiatalra 1,1, faluban 1.5 (!) halálozás esik. Van mit javítani a falusi fiatalok életén, sorsán. Anb nvi szervezet, párt. szövetség alakult az utóbbi időkben. Mindegyik figyelmébe ajánlom a fent leírt sorokat, ha valóban a jövőnek és a jövőért: tevékenykednek. (B. Sz. L.) $ Miskolc belvárosa többek közt abban is különbözik a többi hazai nagyvárosoktól, hogy kevés a parkja, kevés pihenésre alkalmas térrel rendelkezik. Sajnos, ez a csekély szám most eggyel csökken, ugyanis a belvárosban levő hajdani Gyöngy cukrászda előtti teret bontják. Ez a tér is beépül - ugyanis itt kap helyet a Hungária Biztosító irodaháza.- fojtán — A politikusok ne szóljanak bele a gazdaságba! Kiárusított vagy kiépített jövő A kapitalizmus szocializmussal való felváltását — a többi között — az a szándék szülte, hogy a távlatokat figyelembe venni nem érdekelt magántőkés helyett a gazdaságot válogatott tisztviselőkkel kell irányítani. A gazdasági irányítókat elsősorban az ideológiai hűség, másodsorban az engedelmesség mértéke alapján választották ki. Ma már nyilvánvaló, hogy ez a tökéletesnek elképzelt modell versenyképtelen a legkülönbözőbb tulajdonformák versenyére épülő modellel szemben. Az azonban mindmáig nem vált tudatossá, hogy a mesterségesen kigondolt nem piaci, szocialista modell elsősorban éppen azon bukott meg, mert túlságosan rövid távra tervezett. Kiderült, hogy az ideológiai szempontból elkötelezett politikusok rátértek a jövő kiárusítására, a rövid távú túlélés vált döntéseik alapjává. Nem sokkal jobban vizsgáztak a politikusok alá rendelt tisztviselők sem, elsősorban a pozíciójukat és nem a társadalom érdekeit tartották szem előtt. Mivel a vállalati vezetők is elsősorban politikusok vagy tisztviselők voltak, akiknek anyagi és erkölcsi elismerése, biztonsága a politikához és az apparátushoz való alkalmazkodástól függött, ők is egyre rövidebb távra gondolkodtak. A jelenkor tapasztalatai azt igazolták, hogy a tulajdonos, minél nagyobb vagyon felett rendelkezik, annál hosszabb távra kalkulál, és kétségtelenül sokkal jobban érvényesülnek nála a jövő szempontjai, mint a politikusoknál és tisztségviselőknél. Azt ugyan lehet mondani, hogy sokszor a tulajdonos sem veszi olyan mértékben figyelembe a hosszú távú érdekeket, ahogy az a társadalom szempontjából kívánatos volna, de még mindig messze megelőzi azokat, akikkel a szocializmus felváltotta őket, a politikusokat és a tisztviselőket. A szegények rövid távja Természetesen a tulajdonosok előrelátása nem valamiféle rábeszélésre vált a társadalmi érdeknek megfelelőbbé, hanem számos tényező hatására: — Nagymértékben megnőtt a tulajdonosok képzett sége, vállalataiknál megjelentek a felkészült menedzserek, így képessé váltak a távlati érdekek felismerésére. — A gazdaság nagy részében, főleg a nagyvállalatoknál az egyéni tulajdonost felváltották a részvényesek, a kollektív tulajdonosok, akik érthető okokból hosszabb távra terveznek. — A világgazdaság integrálódása, az országok közötti és az országokon belüli versenykényszer korlátozta a monopolhelyzetei. De nemcsak a vállalkozók és a vagyontulajdonosok lettek a fejlettebb technikai feltételek és az integráltabb piac következtében előrelátóbbak, jövőre orientál- tabbak. hanem maguk a fogyasztóik is. Kiderült, hogy rövid távra csak a szegények gondolkodnak. A múlt század proletárja valóban csak egyik fizetéstől a másikig élt, és nem voltaik a fogyasztásában választási lehetőségeik. Ezzel szemben a modern nyugati fogyasztói társadalmakban a lakosság nagy többsége lényeges vagyon tulajdonosává, kezelőjévé vált, jövedelmének jelentős hányadát vagy felhalmozza, vagy olyan fogyasztási célokra költi, amelyeket joggal nevezhetnénk felhalmozásnak. Tudvalevő, hogy ha tanul, vagy gyermekeit taníttatja, ha egészségük megőrzése érdekében vesz igénybe szolgáltatásokat, akkor az emberi vagyonba ruház be. Márpedig ezek a beruházások igen hosszú távra szólnak. A tartós fogyasztási cikkek vásárlásánál is többéves előrelátás érvényesül. Mindezek következtében minél magasabb az életszínvonal, minél nagyobb a lakossági beruházások hányada, annál inkább érvényesülnek az egyén és a család életében a távlati szempontok. A sorrend a vélt fordítottja Ma azt mondhatjuk, hogy a távlati gondolkodás sorrendje éppen fordított ahhoz képest, amiből az úgynevezett szocialista modellt formáló koncepció kiindult: a leghosszabb távlatra az egyén és a család kalkulál. Sok döntésük generációkra szól. Ilyen maga a család- alapítás, a lakásépítés, a lakhelyválasztás, a pálya- választás. Második helyre a tulajdonos, a vállalkozó kerül. Náluk a beruházási döntések, üzleti stratégiáik, a felszerelések karbantartása, állaguk megőrzése hosszú távú. A harmadik helyre a tisztviselőket sorolnám. Őket a munkahelyük stabilitása motiválja. Ennek érdekében döntenek. Ezért az ö időhorizontjuk túlmegy a politikai ciklusokon, a választásokon. Ezt jól jellemzi az a tény, hogy a polgári demokráciákban a politikus miniszterek mellett a tisztviselő államtitkár képviseli a folytonosságot. Mindenképpen az utolsó helyre kerülnék ebből a szempontból a politikusok. Ök a polgári demokráciákban maximálisan egy-egy választási ciklusban gondolkodnak, de a legtöbb kérdést a napi politikai helyzetnek megfelelően válaszolják meg. Velük kapcsolatban éppen fordított a helyzet, mint a vállalkozók esetében. Az elmúlt évszázad politikai és gazdasági fejlődése megnövelte a vállalkozók előrelátását, viszont csökkentette a politikusokét. A demokrácia fejlődése a politikusok hatalmának stabilitását csökkentette. Amíg a tekintélyuralmi rendszerekben a politikai hatalom viszonylag tartós volt, a demokráciákban szinte napról napra meg kell harcolni érte. A diktatúrákban a politikusok döntéseiben szerepet játszó időhorizont azért rövidült le, mert a diktatúrák napjaink gazdasági kihívásai között sokkal rosszabb gazdasági hatékonysággal működnek, mint korábban. Gondoljunk arra, hogy történelmileg nem is olyan régen a diktatúrák gazdasági sikerekkel dicsekedtek. A diktatórikus államok relatív elmaradása, a hatalom gazdasági elszegényedése a politikai döntésekben a pillanatnyi túlélésnek megfelelő magatartást vált ki. A társadalom érdekeinek hosszabb távon való érvényesítése is azt követeli meg, hogy adjunk nagyobb politikai és gazdasági szerepet az egyéneknek, a családoknak, a vállalkozóknak, ugyanakkor a hatóságok és a politikusok gazdasági szerepét korlátozzuk minimálisra. (MTI—Press) Kopátsy Sándor
