Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-16 / 298. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1989. december 16., szombat Mit csinálnak a Máltai Lovagrend mai követői ? A szeretetszolgálat néhány tagja a budapesti Szent István-napi megemlékezésen A nyári NPK-beli menekültáradat megsegítése kapcsán gyakran szerepelt a híradásokban a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat neve, s ezen túl is hallhattunk arról: e szervezet égisze alatt érkeztek-érkeznek különféle adományok hazánk­ba. Ennek ellenére nem sokat tudunk a híres Máltai Lovag­rend mai követőiről, és a magyarországi szervezet műkö­déséről. Lapozzuk fel hát röviden a történelemkönyveket... A legrégibb és legjelentő­sebb ispotálvos (kórházas) betegápoló lovagrend szüle­tését a XI. század elejére te­szik a történetírók, amikor is a rend szerzetes tagjai egy jeruzsálemi vendégházat tartottak fenn. A szerzete­sek a Szentföldre érkező za­rándokok ellátásával és gon­dozásával foglalatoskodtak. A rend hamarosan megerő­södött, földterületeket ka­pott, tágas ispotályt építte­tett, s tevékenységét a Föld­közi-tenger néhány városára is kiterjesztette. A XII. szá­zad közepétől a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett is- potályos testvérek szerveze­tét lovagi renddé alakította át elöljárójuk, aminek kö­vetkeztében a hadi szolgálat fokozatosan a háttérbe szo­rította a betegápolást. A fél­hold elleni küzdelemben a lovagok idővel a keresztény hit elszánt védői lettek. Sikerek és kudarcok vál­togatták egymást a johanni- ták életében a keresztes had­járatok időszakában. 1291- ben például Ciprus szigeté­re kellett menekülniük, azonban veszteségeik pótlása után elfoglalták Rhodosz szigetét, ahol a rend gyors virágzásnak indult, és a Földközi-tenger egyik meg­határozó erejévé vált. Az is­métlődő török támadások következtében a szigetet 1523-ban elvesztik, ám hét évvel később, V. Károly né­met-római császártól kap­nak ajándékba egy másikat.: Máltát. A török hatalom hanyat­lása után jelentősen csök­kent a máltai lovagok te­kintélye is, amit még tetéz­tek a belső torzsalkodások, valamint a pápák és világi fejedelmek beavatkozásai is. Mindez végül is székhelyük, Málta elvesztéséhez vezetett, az egyes államok kisajátítot­ták a lovagok birtokait, a rend a XIX. századtól csak árnyéka volt önmagának. A lovagrend központja 1834 óta Róma lett. Napjainkra a Máltai Lo­vagrend visszatért a rend alapító, eredeti elképzelésé­hez: fő feladatuknak a be­tegápolást és -gondozást, a hit szolgálatát tekintik. A régi lovagoktól — mind a protestáns johannitáktól, mind a katolikus máltaiaktól megkívánták a nemesi szár­mazást. Ez a feltétel a lo­vagi tagsághoz ma is szük­séges, ám az úgynevezett Máltai Szeretetszolgálathoz mindenki csatlakozhat, aki szívesen és önként vállalko­zik mások ingyenes istápolá- sára. Legismertebb a nyu­gatnémet szeretetszolgálat, amely kórházakat tart fenn, és mentőszervezetet működ­tet. E történeti visszatekintő után Kozma Imre plébános­tól, a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat vezetőjétől elő­ször azt kérdeztük, hogyan is jött létre ez a nemes cé­lokat szolgáló szervezet? — Közösségünk, a Zugli­geti Plébánia és Egyházköz­ség . már évekkel ezelőtt megkezdte a szegényekkel, az elesettekkel való törődést, s ehhez a munkához három éve segítséget jelentenek a különböző orvosi, élelmiszer- és ruhaadományok az NSZK- ból, Ausztriából, Franciaor­szágból, Luxemburgból. Az NSZK-beli gyűjtők, szerve­zők kezdeményezésére akik a szó szoros értelmé­ben összekoldulják az ado­mányokat — 1988-ban meg­alakult a Nyugatnémet—Ma­gyar Máltai Szeretetszolgá­lat. Válaszképpen 1989 tava­szán született meg hivatalo­san is a magyarországi szer­vezet. Feladata, hogy fogad­ja a küldeményeket és meg­szervezze, hogy a leginkább rászorulók — betegek, sze­gények, nagycsaládosok — kapják azokat. Az egyház- község 500—600 aktivistájá­hoz egyre több önkéntes csatlakozik, hogy szabad ide­jében segítsen a nem kevés tennivaló elvégzésében. — E nem túl hosszú idő­szakról tudna-e valamiféle számvetést készíteni? — összegszerűen nagyon nehéz megállapítani az ed­digi adományok értékét, de az a legszerényebb becslé­sek szerint is meghaladja már az 1 milliárd forintot. Különösen nagy tételt jelen­tett a 30 vagonnyi új, vagy újszerű ruhanemű, amiből jelentős részt kaptak az er­délyi menekültek. Vagy em­líthetném az orvosi műsze­reket — az egyszerű vérnyo­másmérőtől a méregdrága computertomográfig — a csaknem 1200 kórházi ágyat, a többszáz új és minden igényt kielégítő éjjeli szek­rényt, a gyógyszereket, az élelmiszert. — Az adományok elosz­tásán kívül mivel foglalkozik még, és mit tervez a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgá­lat? — Folyamatosan szerve­zünk elsősegélynyújtó tanfo­lyamokat önkénteseink szá­mára, akik különböző ren­dezvényeken, így például a legutóbbi Szent István napi megemlékezéseken szolgála­tot adtak — adnak, önkén­teseink kórházakba járnak, és egyedülálló betegeknek, fizikai és lelki segítséget nyújtanak. S hogy a tervek­ről is szóljak: mindenkép­pen országos szervezetté sze­retnék alakítani a szeretet­szolgálatot, s ennek érdeké­ben a megyékben megkezd­tük bemutatkozó előadásain­kat. Elmondhatom, hoev máris sok az érdeklődő je­lentkező. Tervezzük egy sa­ját erdélyi menekülttábor felállítását is, mivél úgy lát­juk, az eddigi eredmények e téren korántsem kielégítőek. Sajnos egyelőre még nem tudtunk megállapodni a kor­mányzati szervekkel egy megfelelő épület biztosítá­sáról ... S végül egészen a közeli jövőben beindítjuk részvételünket a mentőszol­gálatban. Önkénteseink — a már megérkezett 15 gépko­csival várják, hogy mihama­rabb segíthessenek a beteg- szállításban. Lehet, hogy mire ezek a sorok megjelen­nek, már fel is tűnnek men­tőink az utakon ... Daróczi László Ezt a Volkswagen mentőautót a máltaiak ajándékozták az Or­szágos Mentőszolgálatnak Gergely Mihály: Századvégi kemény rock Hát a félmillió alkoholistáért ki felel? es ci piás had félmillió asszonyának szétmarcangolt vágyait ki adja vissza? Hát a háromszázezer veszélyeztetett helyzetű gyerekre váró sivár jövőt ki varázsolja emberivé? Hát ci negyvenezer narkomániást ki gyógyítja meg? Hát az évenkénti ötezer öngyilkost ki támasztja föl? Hát a megerőszakolt, egész életükre tönkregyötört nőkkel ki hiteti el újból, hogy azért ők mégiscsak egy emberi közösségben élnek? Hát az ifjúság éveiben kivirult szépséges tervek semmivé foszlósát ki pótolja, s mivel? És akik világmegváltó eszmékkel léptek ki az ÉLET nevű RINGbe, hogy ne csak önmagukat, de társaikat is SZABADDÁ, EMBERRÉ tegyék, de hiteikben megcsalattak, elveikben rászedettek ­ki hegeszti be a gyógyithatatlanul mély, el nem állítHatóan vért szivárogtató lélek-sebeket? Hát a mindezeket tudomásul venni nem akaró, gondolkodó elméket sújtó megaláztatásokért, megtorlásokért ki felel? Hát az egymást váltó, együtt élő nemzedékek be nem teljesülő álmainak elvetéléséért ki felel? És az ártatlanul meghajszoltak, börtönbe, lágerbe zártak, a kivégzettek százezreivel és millióival valaki elszámol-e? Ki és mi vezényli ezt az elátkozott, szégyentől és fájdalomtól üvöltöző VILÁG-ROCK EGYÜTTEST? És ki fogja megkomponálni a XX. századvég SZIMFÓNIÁJÁT? Beethoven égbe röptető Orömódájának párját? És lesz-e még IDŐ, hogy az Orömódát együtt elzengedezhesse ezt a megmérgezett, pusztulással fenyegetett földet benépesítő, ötmilliárdnyi sátánfajzat együttes? Eljön-e végre az ÖRÖMÓDA fényességes napja? Lesznek-e elegen e sárgolyón, kik rádöbbennek, micsoda mérhetetlen felelősség terheli őket elődeik és önmaguk mulasztásaiért, ön- és közveszélyes esztelenségeiért, gaztetteiért? és hogy felelősök, felelnek, igenis, felelniük kell az EMBERVÉDÖK VILÁGINTERNACIONÁLÉJÁNAK TÖRVÉNYSZÉKE előtt mindenért, amire beiktatásukkor fölesküdtek, amiket sorban megszegtek, semmibe vettek, és arra manipulálták az ötmilliárdnyi Világkórust, hogy a Nagy KÖZÖS ATOM-ÖNGYILKOSSÁG rekviemjének szólamait gyakorolják egyenként és tíz- meg százmillió számra? Hát mikor lépnek elő a felelősök a cezaromániás kontárok, sarlatánok, az igazán semmihez se értők hadából? hogy elvigyék a BALHÉT országonként és a Nagy Együttesnek okozott őrültségekért, szenvedésekért? Vagy azt hitték, hogy ebben a századvégi VILÁGDISZKÓban nem kell kiegyenlítenie senkinek a számlákat? nem kell letörölni a tengernyi könnyet? nem kell kiengesztelni a megszégyenitetteket? nem kell megkövetni földig hajolva, térdre ereszkedve □ megsanyargatott népeket? Bizony, a BALHÉT ők viszik el, a BALHÉT ők vigyék el, mind, aki felelős, aki felel, mind, aki felelős aki felel, ahogy a Századvég örömódája egyetlen sorában majd utaljon erre, a végre lezárandó Ember-előtti Korra, mielőtt fölszárnyal az örömóda, hozsánnázva üdvözölve az iszonyatos késlekedéssel ránk köszöntő EMBERI - KOR napsugaras óráját. Amikor bujdosnia kellett a pataki kollégiurtmak E gykori diákoskodásának városára em­lékezve, többek között ezt irta róla Móricz Zsigmond: „A Patak felett fu­tó felhők a magyarság felhői voltak mindig az én számomra”. Arra utalt ezzel, hogy Sárospatak a letűnt századokban királyok, fejedelmek, szabadsághősök tartózkodási he­lye volt, s így sorsa bekapcsolódott a nem­zet történetébe. Akkor is, amikor gazdasá­gi és kulturális virágzását élte, s akkor is, amikor az üldöztetések, kegyetlenkedések gyászos évtizedei szákadtak a városra és a református kollégiumra. A felvirágzás és a szenvedés régen kü­lönösen a 17. században jellemezte Sáros­patak életét. A felemelkedés: anyagi és szellemi gazdagodás a század első felében következett be Lorántffy Zsuzsanna, I. Rá­kóczi György, II. Rákóczi György és III. Rákóczi Zsigmond idejében. A sötét felhők pedig az ő haláluk után, a század második felében tornyosultak a város és a kollégi­um felett, s a gyászévtizedek az 1710-es évekig tartottak. Lorántffy Zsuzsanna uno­kája, I. Rákóczi Ferenc ugyanis apósának, Zrínyi Péternek az ösztönzésére részt vett a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes össze­esküvésben, amelynek a pataki vár „sub rosa” terme is színhelyéül szolgált. Az ösz- szeesküvő főurakat — csak az egykori pa­taki diák, a tolcsvai Bónis Ferenc volt köz­tük egyszerű birtokos nemes — kivégezték. Egyedül I. Rákóczi Ferencet sikerült meg­mentenie a kivégzéstől anyjának, Báthori Zsófiának temérdek váltságdíj árán és az­zal, hogy a Rákóczi-várat átengedte az osztrák zsoldosoknak, s az akkor 140 éves kollégiumot elvette a reformátusoktól. A tanárok, diákok csak akkor hagyták el az iskolát, amikor a várbeli katonák ágyú­kat vontattak az épület elé. Az értékesebb könyveket, nyomdai felszereléseket szeke­rekre rakták, és 1671. október 20-án két tanáruk: Pósaházi János és Buzinikai Mi­hály vezetésével Kenézlőn, Debrecenen át Erdélybe menekültek. Apaffy Mihály feje­delem fogadta be őket, és a gyulafehérvá­ri kollégium régi épületét engedte át ne­kik. Amikor Thököly Imre 1682-ben a Habsburg-zsoldosóktól felszabadította Hegy- alját és bevonult Patakra, Erdélyből a diá­kok egy része Sallay Pál szénior vezetésé­vel visszatért Sárospatakra. Igen nehéz körülmények között tanulhattak ősi isko­lájukban, hiszen csak egy tanáruk volt, a kollégium második megalapítójának tékint- hető id. Csécsi János. A Thököly vezette felvidéki szabadságharc azonban néhány év múlva elbukott, s a pataki diákoknak is­mét menekülniük kellett. Egyesek vissza­mentek Gyulafehérvárra, a többségük azon­ban Csécsi János vezetésével 1687. július 12-én Göncre távozott, ahol a pataki kollé­giumnak már régóta működött egy parti­kuláris iskolája. így most a fília, azaz a „leányiskola” fogadta be az anyaiskolát. Göncön örvendetesen alakult, fejlődött a kollégium élete, úgyannyira, hogy a gönci­pataki iskolának már 350 diákja volt. De itt sem hagyták nyugton a kollégiu­mot, s újra bújdosásnak kellett indulniuk. Most Kassa fogadta be őket, s előbb a bel­városban kőépületekben tanulhattak, de nem sokáig; mert a háborgatások miatt kénytelenek voltaik a külvárosba menekül­ni. Protestáns pártfogók támogatásával fa- házakat építettek maguknak, s Csécsi Já­nos professzor azokban tartotta előadásait diákjainak. A Rákóczi-szabadságharc megkezdése után néhány hét múlva Orosz Pál kuruc generális visszafoglalta az osztrákoktól Hegyalját és Sárospatakot. Egyik első in­tézkedése volt a kollégium „restituálása”, azaz évszázados törvényes jogaiba való visszahelyezése. „Hadd szivárogjanak haza az szegény deákok régi fészkekre” — mon­dotta a generális. Így jöttek vissza Patak­ra Kassáról mindnyájan és kevesen Er­délyből is. Ök — a múlton okulva — óva­tosak voltaik, s egy ideig Gyulafehérváron maradtak, sőt több pataki diák még a ma­rosvásárhelyi kollégiumba is átköltözött. A Rákóczi-szabadságharc bukása után is­mét veszély fenyegette a kollégium fenn­maradását, s csak az angol és a porosz ki­rály, a svájci köztársaság és a holland ren­dek közbenjárása mentette meg az újabb bujdosástól. Egy alkalommal, 1714. június 23-án pedig a pataki asszonyok keltek az iskola védelmére. Amikor ugyanis a vár­beli vasasok felvonultaik a kollégium elé, és döngetni kezdték a bezárt kapukat, ér­tesülve erről az asszonyok, szénvonóval, piszkaiéval, kőzáporral kergették el a la­bancokat. A bátor nők emlékét márvány­tábla örökíti meg a kollégium falán, ezzel a disztichonnal: „Ősi Patak szemefényét védik a zsoldosak ellen, Őket a zárt kapu­tól csúfra a nők verik el”. Az asszonyok, lányök vezette „obsidio Patakiana”, azaz a pataki ostrom óta 275 esztendő telt el. S ha kisebb háborgatások történtek is, főképp a vörössipkás diákok­nak az 1848/49-es forradalom és szabad­ságharc idején „viselt dolgai” miatt, de többé nem kellett bujdosnia az immáron 458 éves kollégiumnak. És bár az utóbbi 38 esztendőben állami gimnáziumként mű­ködött, a megváltozott történelmi helyzet­ben eltelt osaknem négy évtized miatt sem kell szégyenkeznie: Oktatási és nevelési színvonalával méltóképpen illeszkedett be az alma mater idestova félezer esztendős történetébe. S most, hogy az új tanévtől kezdve a pataki iskola újra a Tiszáninneni Reformá­tus Egyházkerület kezelésébe kerül, ko­runkban is maga elé tűzheti azt a feleme­lő nevelési eszményt, amely a pataki kol­légiumot oktató-nevelő munkájában min­dig is vezérelte, s amelyet híres tanára, Erdélyi János ekként foglalt versbe: „Há­rom fáklyám ég:/Hit, haza, emberiség”. Hegyi József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom