Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 I 1989, december 16., szombat Szobrász Feledy Gyula rajza Örmény gyerekek otthont keresnek A Magyar Vöröskereszt es a Lions Iklub mozgalom aktivistái 300 olyan gyermeket találtak 'az örményországi földrengés sújtotta zónában, ■akikéit — megítélésük szerint — a faigyhalál fenyeget. A Művelődési Minisztérium és az örmény társminisztérium megállapodása alapján a veszélyeztetettek egy része a magyar fővárosban jár majd iskolába, örmény tanárok tanítják őket. A Vöröskereszt szeretné, ha a kicsik családoknál töltenék ajz, itteni időt. Ezért kérik azdknák a család-oknak a jelentkezését, amelyek szívesen fogadnának otthonukba — a jelzett időtartamra — 12 éves körű gyermeket vagy gyermekeiket a i'öldrengéses zónából. A Vöröskereszt te- lefonügyelete minden este 5 és 7 óra között várja a jelentkezőket az 1313-950-es számon. Levélcím: 1367 Budapest, Pf.: 121. „Segíts, hogy segíthessünk!” (MTI) A festő hazatért Az a táj — Nagyszőllős és Nagytécső — két nagy festőt adott a magyar pik- turának. Révész Imrét és Hollósi Simont, akiknek nevéhez iskolaalapítás is kötődik. Előbbi a kecskeméti művésztelepet, utóbbi a nagybányait alapította, s művészetében mindkettő, az európai festészeti tendenciák hazai szálláscsinálója is volt. A szabad levegő — a plein air — jószerével ezeken a kolóniákon .szivárgott be a magyar piktúrába, s ingatta meg végérvényesen a müncheni iskolából származó barna tónusok egyeduralmát. Etájban Bécs és Párizs stílusirányzatai győztek Európában, s bár mindkét említett festő piktúrája összetéveszthetetlenül magyar — munkáikon érvénye re jutottak az új festészeti vívmányok — azok a hatások, amelyek aztán hosszú időre az egész európai festészetet meghatározták. Révész Imre is Párizsban és Bécsben tanulva lesz egy jó darabig hűtlen a zsáner- hez — ahhoz a fajta piktú- rához, amelyet tárgyában a népszínművekhez szokás hasonlítani, s amelynek modernebb — mondjuk így kevésbé romantikus, váro- siasodottalbto, vagy pdlgári- asultabb változatát, esetleg Jókai Mór századvégen írt materialistább hangvételű regényeiből ismerhetett meg az akkori olvasó. Városba költözött falusi lányok, konstáblernek öltöztetett bajuszpödrő parasztlegények, üveges és drótostótok világa ez, amelyben a búsuló juhászt, s a mulatozó, vagy üldözött betyárt, lassan felváltják a polgáriasuk) viliág másféle üldözöttjei, másféle áldozatai. Révész vásznain ebben az időben fogalmazódnak képpé olyan témák, mint az Egy kérdés, A törvény nevében, a Baleset után, a Gyanús alak, a Menekülő, vagy A beszámoló, amelyeken eredeti • élmény-anyagánál is erőteljesebben érződnek a csodált, nagy mesterek — elsősorban Munkácsy — hatása. Csakhogy Révész Imre elsősorban a „magyar élet” iránt mutat igazából nagyobb érdeklődést. Gyermekkorának meghatározó emlékei között, a magyar parasztság életformája él a legélénkebben, s a városlakók közül legfeljebb a debreceni cívist érzi magához igazán közelállónak. Nem csoda hát, ha vásznaira is fokozatosan visszalopakodnak ezek az alakok, s művészetét végérvényesen meghatározzák. A századforduló után, jórészt már csak ilyen zsanerképcOnarckép két fest, no meg néhány vallásos, vagy historizáló témát, s egy sor Petőfi-il- lusztrációt, amelyek igen elterjedtek lettek a maguk idején. A változást, illetve az eredeti élményanyaghoz való visszatérést a címek is jelzik. A múlt század utolsó éveiben és az új század első évtizedében keletkeznek azok a képei — a Tengerihántás, a Mindennapi kenyerünk, Az Alföld, a Sátor alatt, vagy a Kocsmai jelenet, amelyek már végérvényesen a paraszti élet ábrázolásával kötelezik el a festőt. Munkáinak megmaradását is jószerével ezeknek a képeinek köszönhetjük, tekintettel arra, hogy ezek miatt tekintette a szovjet művészettörténet a realista művészet kárpátaljai képviselőjének, a nép forradalmi tradíciója ábrázolójának. Révész Imre képeinek nagy része ugyanis gyermekkorának és élete utolsó szakaszának színhelyén, Nagyszőlősön maradt, s csak mint „népi festő” és „realista mester” alkotásai kerülhették az Ungvári Szépművészeti Múzeum tulajdonába. Most, ezek a művek végre a szülőváros — Sátoraljaújhely — művészetkedvelő közönségének is szeme elé kerülhettek. A Magyar Nemzeti Galéria, a Kecskeméti Galéria, s a Katona József Múzeum tulajdonában levő képeket ugyanis a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési és Oktatási Központ kiállítótermében emlékkiállítás formájában gyűjtötték ösz- sze, amelynek megnyitóján részt vettek az Ungvári Szépművészeti Múzeum és a Kárpátaljai Kulturális Egyesület képviselői is. A kiállítást Simon Magdolna, a Kecskeméti Galéria művészettörténésze rendezte, és Sümegi György, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője nyitotta még, aki Révész Imre monográfiájának megírásával, és egy állandó nagyszőlős» Révész Imre-'ki- állítás szorgalmazásával is foglalkozik. Gyöngyösi Gábor Még egyszer a Napjainkról A közelmúltban az Észak-Magyarország hasábjain jelent meg az a (nyílt) levélváltás, amelyből az olvasók értesülhettek a Napjaink című folyóirat szerkesztője és főszerkesztője közötti ellentétekről. , Az idézett levelektől függetlenül, de azokat figyelmen kívül nem hagyva a iBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága (mint a Napjaink lap gazdája) novemberi ülésén úgy határozott, hogy a megyei tanács által támogatott, illetve kiadott, a helyi szellemi élet értékeit is hordozó folyóiratok helyzetét, működését át kell tekinteni. Célszerű megvizsgálni, hogy a gyorsan változó körülmények között ezek a lapok mennyiben felelnek meg a korábbi alapítói szándékoknak. .Tükrözik-e a társadalmi életben gyorsan változó folyamatokat, alkalmasak-e az egyre erősödő ipiaci versenyben a helytállásra, megfelelő fórumot biz- tosítanak-e az értelmiség véleményének kifejezéséhez a jelen körülmények között. (A megyei tanács által kiadott, illetve támogatott folyóiratok az alábbiak: Napjaink, Borsodi Művelődés, Szülőföldünk Borsod-Abaúj-Zcmplén, Borsodi Szemle.) Ezért ia végrehajtó bizottság megbízta ia megyei tanács társadalompolitikai főosztályát, hogy az érintett szerkesztőségek vezetőinek, tagjainak, az irodalomhoz értők bevonásával tekintse át iá folyóiratok helyzetét és tegyen javaslatot a szakmai színvonal emelését íis biztosító szervezeti és személyi változtatásokra. A tapasztalatokról a lap olvasóit tájékoztatni fogjuk. Porkoláb Albert társadalmi elnökhelyettes Izraeli Interjúk szíveli megmarad „Gettó . . . A legsötétebb középkor hihetetlen, minden emberi értelmet tagadó, és a józanokat ámulatba ejtő gonoszsága kél életre ebben a szóban. Naponta százával halnak meg, fordulnak fel az emberek az éhségtől, a hiányos orvosi kezeléstől. A gettó koszos és tetves. Élelmet csak a Vöröskereszt tud juttatni, de a nyilasok a gettó kapujában foglalják le az élelmet vivő kocsikat. A falon túl pedig százezer éhes száj marad megint karaj kenyér nélkül. Gettó... Üj csillagos ház bátyus lakói érkeznek a kapuhoz.” Az idézet Goren Tamás naplójából való. S hogy mi lehetett a batyukban, ki tudja. Mi mindennek kellett betérnie egy-egy csomagba? Mit vihetett magával a régi életéből az ember a munkaszolgálatba, a koncentrációs táborba? C-sengeri Imre, az ismert gazdasági szakember máig Is őriz egy Könyvelt. A szívek kötelessége, mert ez volt az erkölcstankönyv címe, egy halott baj- társ utolsó emléke. Ez volt az egyetlen kapocs, mely a civilizációhoz kötötte haláláig ezt az embert. Dobos Marianne interjúkötete — A szívek kötelessége megmarad — ettől az erkölcstankönyvtől kölcsönözte a címét. A szerzőnek Izraelbe kivándorolt emberek mondják el életük történetét. Azon kevesek közül szólalnak meg néhányat!, akik elmondhatják. Megismerjük a Szarvasról elhurcolt zsidó orvosházaspár fiát, Készt Péter Ervint, a ma Ilamár Jáoz-Keszt, néven ismert izraeli írót, költőt, műfordítót. Ő fordította le héber nyelvre Balassi Bálinttól kezdve napjainkig a magyar líra gyöngyszemeit. Megszólal Csengeri Imre, aki pedig vállalkozott a mecénásságra. és segítette ezeknek a köteteknek a megjelenését. A költő, Bárdos B. Arthúr jelenleg Dortmu-ndban él. Ö is megjárta a munkaszolgálatot, Románia börtöneit. S most, hatvanöt évesen így összegezte nemzedéke tapasztalatait: „Elveszett nemzedék a miénk! A legszebb éveink elmúltak, soha nem lehet visszahozni őket. Kárbavesz- tek. Szenvedtünk, csalódtunk. Csalódtunk, szenvedtünk.” De éppen a kötetben megszólaltatott emberek sorsa bizonyítja, hogy a legsötétebb, kilátástalannak tűnő helyzetből is van kiút. A szenvedések, megaláztatások pokla ellenére is képes újra felállni az ember, mert az „Élet szent okokból élni akar”. Dobos Marianne kötetének beszélgetései között verseket, elbeszéléseket, grafikákat találunk. Az élettörténeteken túl ízelítőt kapunk az izraeli irodalomból, képzőművészetből is. A Kelenföld Kiadónál nemrégiben megjelent könyv borítóján Szilárd Klára üvegablaka látható, a művész egyike a Magyarországról kimenekült zsidóknak. Dobos Marianne A szívek kötelessége megmarad című kötetének megjelenését Szándu Dávid, az Izraeli írószövetség elnöke is külön üdvözölte. Véleménye szerint az intim beszélgetések közreadásának fontosságát az adja, hogy megismerhetjük az „őshazába" érkező, tehát nem emigránsnak számító zsidók világát. Filip Gabriella A fiatal cég egészen gye- rekképű gyerek — vagyis tapasztalatlan — gazdasági főnöke bedobja a témát, rágódjanak rajta iaz öregebbek. Nem kis meglepetésére, azok egy pillanatig sem rágódnak; számúkra ez rutin- feladat. Még mosolyognak is; jóakarattal, amibe talán egy csöpp lenézés is vegyül. A fiúnak pedig nem 'kis dilemmát okozott, hogy itt lebzsel a cégnél már napok óta a vendég, — akit etetnek. itatnak, altatnak —, s arról mostanáig szó sem esett, hogy ki fizeti majd a számláit. Pedig hát a .szám- lákat ki kell egyenlíteni. Először csak szőrmentén próbálkozik az igazgatójánál: mondd, 'kérlek, meddig miarad a professzor úr? — Ameddig 'kedve tartja, vagy ameddig iaz ideje engedi ! Számunkra minden nap újabb nyeremény! — imigyen szól a válasz, amitől a gyerelkképű gyerek nem lesz okosabb. Mert fogalma sincs, hogy a prof. mit ügyködik náluk. Igaz, hogy naphosszat együtt van a cég két-hérom bennfentes szakemberével, hogy gyakran együtt ebédelnek (lásd: munkaebéd), tesznek közös sétákat az üzemben, s néhány 'közös kirándulást a környéken, de a látogatás, az itteni tartózkodás valódi célja rejtve marad a fiú előtt. Mikor aztán a professzor bejel-en-ti, hogy a hét végén távozik, — minden nagyon szép, minden nagyon jó volt és majd mindenre visz- szaférünk — akkor az igazgató utasítja gazdasági emberét: fizess! N'a, ekkor dobta be a fiatalember a témát: milyen alapon fizessen ő valakinek — mégha professzor is —, aki eltöltött náluk tizenkét napot, de nincs semmi kézzelfogható nyoma olyan irányú tevékenységének, amiért fizetni szoktak. Ekkor mosolyogtak az öregebbek olyanféle jóakarattal, amibe egy csöppnyi lenézés is vegyült. S szólták: „szakértői díjat” fizetünk ilyenkor természetesen: A fiatal gazdasági főnöknek — bár jó eredménnyel elvégezte a közgazdasági egyetemet — ez nem volt annyira természetes. — Mert más az iskola, és más 'az élet öcsém! — magyarázta nz igazgató. Tudod, nekünk a profra szükségünk van! Mert néki vannak kapcsolatai ott kinn... S az igazgató ékkor szertartásosan nyugat felé mutatott. S különben is — folytatta most már oktató hangnemben — ha nem kapjuk pieg azt a megrendelést, elm-eh-e- tünlk Ku-kutyinba zabot hegyezni ! — Vagy szakértőnek — vetette közbe a közgazdász. — Látom, humorod az van — nyugtázta az igazgató. Na, az kell is egy magyar vállalkozónak. De komolyra fordítva a szót: ne legyenek neked erkölcsi gátlásaid. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen ... Tényleg, miért is lennének az embernek skrupulusai? Hát nem látjuk minden film stáblistáján, hogy ugyebár van rendőrségi, katonai, sport-, meg mit tudom én, még milyen szakértő. Kell is, hogy legyen, mert az a szegény rendező nem érthet a hadászathoz, a kriminalisztikáihoz, a néprajzhoz, s még egy csomó dologhoz. Elég, ha ő a film- esztétikához ért, meg a rendezéshez ; a szí tuáoióterem- téshez, a színészvezetéshez és így tovább. Nem árt, ha a jó forgatókönyvíró és operatőr (meg kamera-marin) mellett, s a szakértőkön kívül vannak konzultánsai is. Konzultáns? Kérem szépen, most ne tessenek elővenni az értelmező szótárt. Mert. a konzultáns, az tulajdonképpen szakértőt jelent. Hát akkor miként van az — kérdezhetik —, hogy van ilyen meg olyan speciális szakértő (rendőrségi, katonai s-tb.) és még van konzultáns Is. Igen, mert a konzultáns az olyan általános izé ... na. általános szakember. Ez lehet egy író, újságíró, forga- tókönyv-csiinálló, vagy egy másik rendező. Mondjuk, ha én rendezek, te vagy a konzultáns, ha te rendezel, ón vagyok a konzultáns. Aztán az sem árt, ha például egy veszett kritikust meghív konzultánsnak a rendező. Vagy mondjuk egy színház- igazgatót hív meg az a filmrendező kon zu l'tán snaik. Kell ez, mert ugye, több szem többet lát. Meg aztán söha a büdös életbe nem rendezhetne az a filmes ember színházban, ha nem teremtene a színháziák-kal valamiféle konzultatív kapcsolatot. Hogy mindezt ki fizeti? Hát az a gyerek-képű gyerek, aki most végezte a közgázt, s akiinek -megmagyarázzák, hogy mi a dörgés nálunk. Vagy az az öreg pénzügyi -mókus fizeti, akinek már semmit nem kell megmagyarázni, -mert tudjia, amit tud. Dehát tulajdoniképpen — ezt ugyebár mondn-ani -sem kell — minden konzultánst mi fizetünk. Én, te, ő — mi valamennyien. Ne sajnáljuk a pénzt, hisz olyan nehezen élnek szakemberéink. Meg aztán mi is lehetünk még konzultánsok. Ügy hírlik, amit az ember aktív -szakemberként nem tudott megoldani, ahhoz konzultánsiként szerencsésebb kézzel nyúl. Különben miért is mennének vissza az egykori igazgatók, és főmérnökök volt, vállalatukhoz tanácsadónak? n '
