Észak-Magyarország, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1989. november 11., szombat Bár nem dúskálunk a pénzben manapság, azért mégsem számít különösebben szenzációnak, ha valahol megépítenek és átadnak, mondjuk öt kilométernyi útszakaszt. Átadják és kész. Mehet a forgaiom. Ám. az a valamivel több, mint öt kilométer hosszú út, amelyet a napokban adtak át megyénk északi csücskében, mégis megérdemli a megkülönböztetett figyelmet. Az út, ami Hollóházát és Kékedet összeköti kapcsolatot teremt hazánk két tájegysége, a Hegyköz és a Hernád völgye között is. Igencsak régi óhaj teljesült, hiszen a feljegyzések szerint a két település lakói évszázadokon át szorgalmazták az út megépítését, ám mindig hiányoztak hozzá az anyagiak. Most felépült, csaknem 60 millió forintba került és mindenki jó szívvel, szándékkal segítette az építést, bizonyság erre, a több millió forintot érő társadalmi munka Sokat is vártak ettől az úttól, Hollóháza és Kéked lakói. Például a luriz. mus, a vendégjárás fellendülését, mert természeti szépségekben igencsak gazdag hazánk eme része. Szépséges tájakon, kanyarog az új út is, Hollóházától lefelé, hogy elérje Kékedet, ahol az országjáró autós turista mind. járt szemügyre vehet egy szép épületegyüttest, a kékéül Melczer kastélyt, amelynek külső és belős felújítása több, mint tíz esztendeje tart, hatvan millió forintba került és most járnak a végére. Szép ez a kastély. Igazán dicséretre méltó munkát végeztek, akik a felújításban. tervezéstől a kivitelezésig részt vettek. Csak nehogy visszanyerje „eredeti” funkcióját, lévén eme híres kastély legújabb korunkban a megyei tanács továbbképző intézete, s falai között korántsem áldatlan körülmények között lelkes bürokratákat okítottak. Csak nehogy megmaradjon eme funkciója. Ügy hírlik, a vita még tart, megegyezés nem született. .. Mindezt csak azért érdemes megemlíteni, mert az viszont vitathatatlan, hogy az új út fellendíti a vendégjárást ezen a vidéken és a fáradt utasnak olyan fura igényei vannak, hogy enni, inni akar, esetleg szállást, szállodát keres, amit ezen a tájon pillanatnyilag nem ta_ Iái. Érdemes lenne mindezen elgondolkodniuk illetékes embereknek . . . (szarvas) A város rangjához: A Tokajba vanattal érkező vendégek az állomással szemben levő, simára munkált löszfalon a helyben élő képzőművész, Tenkács Tibor mívesen kivitelezett kompozíciója fogadja. Az alkotás körül megújul a környezet. Sári István és társai által készített terv alapján új pincesor nyílik a város kapujában. A tervek egyelőre még csak a rajzasztalon mutatják milyen is lesz majd ez a most még meglehetősen elhagyatott környék. Az elképzeléssel kapcsolatos egyeztetések a közelmúltban megtörténtek, amelyen az ösz- szes érdekelt intézmények, hatóságok részt vettek. Mint Sári Istvántól megtudtuk, ennek alapján nincs akadálya annak, hogy a kivitelezést már jövőre megkezdjék. Jelenleg a tervezők a közművesített terveit készítik. A tervezők elképzelése szerint a riolittufafalba, amely a tokaji borok érleléséhez a legjobb környezetet adja, 16 pincét alakítanak ki. A pincékkel kapcsolatban a miskolci egyetem végezte el a szükséges bányászati-geológiai vizsgálatokat. A hegybenyúló pincék előtt, amelyek egymástól 9 méter távolságra lesznek — 6 méteres előépítmény, borház épül, amelyet kőből rakott támfallal biztosítanak. A bejáratot úgy alakítják ki, hogy ott gépkocsival is meg lehel, állni. Ez lehetővé teszi, hogy szüretkor a szőlőt feldolgozásra ideszállítsák. A hangulatos pincesorhoz csatlakozik a város felőli részen egy borozót, vendéglőt és panziót is magában foglaló épület. Sor kerülne az egésznek keretet adó emlékpark kialakítására is, amelyhez korabeli fotók adnak segítséget. A tervek jóváhagyásához a Tokaj Városi Tanács döntése szükséges. Annak végrehajtó bizottsága dönt arról, hogy a pincék kialakítására kik kapnak engedélyt. Arra is gondoltak, a kivitelezés egyöntetűsége érdekében egy szervezet fogja kézbe annak végrehajtását, hogy a város kapujában a külföldön is ismert település valóban méltó környezettel fogadja az ide látogatókat. Bár a Hegyalján valamikor igen elterjedt és ismert iparosok, a pincevágók már nem találhatók, a pincék kialakítását a vidéken élő bányászok kellő szakértelemmel el tudják vé. Műhelysarok Laboda Kálmán költő Mezőkövesden születtem, hét évvel a második világháború vége előtt. (Íme egy veterán úttörő, egy veterán „szótörő’', egy veterán életrezdülést be-cserkész-ö — mondhatnánk.) Ez előny és hátrány egyszerre. Előny, mert tudom, hogy mi volt a második nagy világégés, a „személyi kultusz” — kifejezéssel letakart időszak, 1956 és a tsz-ekbe kényszerítetl parasztemberek rémülete. (Mint az az űrhajós, aki látta a Hold túlsó oldalát is.) És hátrány, mert fogy az idő. — Vérségileg félig vagyok matyó, de szívemben egészen. (Anyám a helyi Elek-famíliából való, apám Miskolcon át Hevesről származott). Szerelem Kövesdet, ezt. az óriási falut, amelyik most vajúdja-szüli magát várossá. Örömeinek örülök — gondjai fájnak. — Nevem kisbetűvel írva dudvát, gyomot jelent. Úgy kell élnem, hogy nevem nagybetűvel írhassam, ne legyek az emberek között gyom. — Gondolataimat szeretném az emberek eszébe-szívébe eljuttatni, „szavaim céltáblája ’ a szívetek”. Szándékom: a magyart, az európait, az emberit átfogni, „egy helyben állva, az egész létet zárni magába, ez szívem vágya.” (Háromszor szerepelt a „szív” szó? Igen, mert vallom: nem lehet érzések nélkül élni. (Hogy születik a vers? Mint egy ötlet. Nem lehet akarni. „Kicsordul” a versíróból, mint fából a gyanta, szemből a könny, anyából a gyermek. A miskolci Kelet irodalmi kör tagja vagyok. E kör könyveinek sorában jelent meg Töredék című kötetem 1987-ben. Szeretem e kis csoportot, amelyik — ha már más, akinek feladata lett volna, nem volt hajlandó összehívni — hát kapta magát és megalakult. Gyermekkoromban az ötvenéveseket vénségesen vénnek láttam és halálra méltóaknak tartottam. Most, hogy magam is ideértem, látom milyen kevés ez az idő és reménykedve a Sors kegyelmében várom: ad még elég lehetőséget arra, hogy elmondhassam mindazt, amit még akarok, hogy kibonthassam Neked, Kedves Olvasó, a Laboda „virágát”. Hölderlin panasza Megszigonyozott a Lét testvéreim a kínok ezerszakállú lándzsájával, sötét, piros vérem megfesti a vizet, s mint egy hatalmas, tehetetlen állat, megkezdem a vergődés ezerféle próbálkozását eitéphetetlen zsinegen a Titkozatos Csónak körül. József Attila József Attila, te váltóidra vetted a világ „bűneit”, az űrben egyedül létező ember verejtékes kínjait, mint egy új Krisztus, verseiden végigvonul üvöltésed modern zenéje, sovány tested sínekből ácsolt keresztre feszül! Egy piroslombú őszi fára Nézd, ez a kis fa felgyújtotta önmagát! Most ő szórja vissza a tájra, meg a hunyorgó sárga napra, a nyár tüzét, aranyát! Tovább utamon Hozzám nem nyúl — orkánként fúj előre Isten seregnyi angyala. Nem védekezem. Csak mosolygok, s néha emelem kezem hogy a könnyet, a port arcomról letöröljem. Esti hírlap lettünk? Ha valahol rosszul megy a munka, azonnal kéznél van az „ügyeletes” indok: nincs elég munkaerő, nincs elég pénz, a munka viszont egyre több. Va- Íószínü, hogy a posta esetében ez igaz is — így mindhárom egyszerre együtt. Talán ezért is sokasodtak meg a városokból, falvakból érkező panaszok, melyeknek bejelentői az újságolvasók. A levélírók, telefonálók azt nehezményezik, hogy a lapok a késő délutáni órákban érkeznek meg a postaládába, így az úgynevezett reggeli lapokból sem a tízórai, sem ebéd közben nincs idő bogarászni, arról nem is beszélve, hogy egy napilapban délután olvasni a délelőtti programokai (hangverseny, politikai vagy kulturális rendezvény) bizony csak kényszerű mosollyal, gúnnyal, öngúnnyal lehet. Mert mit érek én azzal, ha a délelőtti kertbarát összejövetelről, elsőnapi bélyegzésről, vagy a nyilvános megyei tanácsülésről délután fél háromkor értesülök? — Az önök lapjából a mi községünkben ‘ „Esti hírlapot” csinálnak - fakad ki egy olvasónk Alsózsolcáról. És panaszolja, hogy a Deák Ferenc utca lakói csak akkor jutnak a lapokhoz, ha a kézbesítő már megfőzött és így van rá példa, hogy délután három és négy óra között kapják az újságot, ami ugye ebben a rohanó világban, ez időtájt már nem is „újság”. Az említett utca lakói akkor örülnek, mikor a kézbesítőt helyettesíteni kell, mert akkor időben érkezik a posta. Tudunk más községekről' is, ahol ugyan főzni nem kell a kézbesítőnek, de annyira elmegy az ideje, ha egy kis kávéra, kólára invitálják, mert emellett végig kell hallgatni az ügyfél legújabb híreit, dicsérni a frissen vásárolt cuccokat, dönteni kell a szomszéddal vívott perpatvar tárgyában is. Szóval nem könnyű azoknak a kézbesítőknek sem (meg azoknak sem, akik pontosan, gyorsan, egyetlen mosoly kíséretében adják át a várvavárt postát, és észrevétlen sietnek tovább egy házzal. (bekecsi) Fotó: Fojtón László
