Észak-Magyarország, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 November 26-án Négy kérdésre — népszavazás Borsod-Abaúj-Zemplénben 910 szavazókörzetben várják november 26-án, vasárnap a szavazásra jogosultakat. Az előzmények ismertek. Népszavazás kiírásához elegendő aláírást gyűjtöttek a kezdeményező pártok. Hogy megyénkben hányán adták ehhez az aláirásukat-voksukat, nem lehet tudni. Illendő azonban tudni - éppen ez újdonság okán - fontos dolgokat a november 26-i napról. A B.-A.-Z. Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára, Veresné dr. Jakab Zsuzsanna és dr. Harsági István, a szervezési és jogi osztály csoportvezetője válaszol kérdéseinkre. Az első technikai tartalmú: Hogyan csináljuk? — A helyi .tanácsok kialakították a szavazókörzete- ket. Kijelölik a helyiségeket, ezek reggel ti órától este 6 óráig fogadják az állampolgárokat. Ha a helyi sajátosságok úgy 'kívánják, a megyei választási bizottság hozzájárulásával lehel egy órával 'korábban is kezdeni. A helyi szavazatszámláló bizottság döntése alapján pedig 2 órával meg lehet hosszabbítani a szavazás befejezését. A korábbiakhoz képest új: a népszavazás napján, este (i óra előtt akkor sem lehet bezárni a szavazóhelyiséget, ha a név- jegyzében szereplők többsége — esetleg mindenki — leadta a voksál. — A voksolás... Ez a dolgok lényege. Elmegy a nyolcvanéves néni a faluban szavazni, meri tudja, mi a „kötelessége”. Ha hívják — ö megy. Előfordulhat azonban, hogy meglátva a szavazólapot, teljesen elbizonytalanodik. „Hogy kell csinálni, mit ikell csinálni?” Kik fogják öt felvilágosítani? Még azt hozzáteszem: befolyásolhatju-c ez a felvilágosítás áz ö döntését? — Országosan már megindult a tájékoztatás, a választópolgárok tudomást szerezhetnek arról, hogy miért van a népszavazás. Milyen kérdésekben kérik a döntésűiket. Ennek a tájékoztatásnak a része az is, hogy mindenki kap egy értesítő cédulát: ez tartalmazza, hogy miikor, hová kell menni, és ennek a cédulának a hátoldalán olvasható a szavazólap minden mondata. Tehát lelhet előzetesen tanulmányozni. Az elkövetkező napokban a tájékoztatás még fokozottabb lesz, ám igaza van abban,'hogy ennek ellenére is előfordulhat: egy idős ember nem fogja tudni pontosan, hogyan is kell szavazni ... A szavazat- számláló bizottság tagjai őt a szavazás módjáról — és hangsúlyozottan a módjáról — tájékoztathatják. Arra sem a bizottság tagjainak, sem az esetleg ott tartózkodó más személynek nincs joga, hogy a szavazás tartalmára vonatkozóan bármilyen agitá- ciót folytasson! Az érvényes rendelkezések pzeri.nt a választási kampánynak minden mozzanatát be kell fejezni a szavazást megelőző nap nulla órájáig. — Ezek érthető és világos dolgok. A készülés idejében viszont tele van a líe- vegö kételyekkel. Például: nii történik akkor, ha elegendő számban járulunk az urnákhoz, ha elegendő Számban adunk érvényes szavazatot és például a 1negyedik kérdés esetében úgy dönt — ismétlem, érvényesen a nép! —, hogy kell nekünk a munkásőrség!? — Az Országgyűlés korábbi döntését felül kell vizsgálni. Tehát a népakarat azt jelentené ez esetben, hogy a parlamentnek újból foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. — iEnnyi az egész? — A kérdés nagyon is jogos. A törvényt megerősítő népszavazásnál ugyanis, a törvény a népszavazás eredményéig ki sem hirdethető. Itt viszont már a végrehajtás folyamatában lesz szavazás. Ezért volt nagy dilemmában az Országgyűlés, ezért a jogi bizottság is. Ha a jogállamiságot hirdetjük, akkor muszáj volt a betű szelleméhez ragaszkodni; ha egyszer van százezer érvényes aláírás, akkor ki kell tűzni az adott kérdésben a népszavazást! Fölvethető itt azonnal, hogy a nemrégiben született, és a népszavazásról szóló törvény jó-c — az azóta bekövetkezett események után. — Most nem egy kérdésben, négyben is állást kell foglalnunk. Nem irigylem a szavazatszámláló bizottságok tagjait... — Kezdjük ott, hogy a népszavazás valójában új; a mostani és a későbbi választásokon pozitív szavazásra kerül sor. Ez nagyon leegyszerűsítve 'azt jelenti, hogy itt nem aláhúzni, nem áthúzni kell! — hanem az adott kérdésre kell egyértelmű jellel válaszolni. Az igenre vagy a nemre. Most négy kérdés van és valóban nem lesz könnyű dolguk a s z a váz at s zá m Iái óknak. Minden esettben külön kell vizsgálni a szavazat érvényességét vagy érvénytelenségét. Ami talán még érdekes: a szavazatszámláló szerveket — értve itt a megyei választási bizottságot is — a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szociáldemokrata Párt — mint népszavazást kezdeményező pártnak elismert — megbízottjával kiegészítheti. A Borsod- Abaúj-Zcmplén megyei választási bizottság tagjai november 14-én tették le az esküt a megyei tanács elnöke előtt. Ide az SZDSZ és az SZDP delegálta képviselőjét. A három, említett párt képviselői tehát egyenjogú- an vesznek részt a népszavazás napján a szavazat- számláló szervekben. — Mi a helyzet azokkal, akik éppen úton vannak, nem az állandó lakhelyükön tartózkodnak november 'Zitán? Ök hogyan, hol szavazhatnak? — Bárki szavazhat ideiglenes tartózkodási, helyén Természetesen, csak igazolással. Ez arról szól, hogv állandó lakóhelyén törölték a szavazók listájáról. Ha ezzel az igazolással leadja a voksál, akkor ezt a papírt elveszik tőle. Tehát nem fordulhat elő — feltételezve —, hogy valaki két helyen is szavaz ... Erre nincs esély. — Mi van akkor, ha a szavazásra jogosultaknak csak a harminc százaléka jelenik meg és nyilvánít |véleményt? — A népszavazásnak nincs második fordulója. November 26-án megyénkben 910 szavazókörzetben várják a/, állampolgárokat. Megköszönve a tájékoztatást, megjegyeztem, hogy c fontos esemény előtt már csak az marad, hogy számoljunk, hányat kell meg addig aludni. Akiknek ezzel sok fog- lalkoznivalójuk lesz, úgy módosították az ismert szólást, hogy ;,és hányat nem fogunk még addig aludni ... ” <t. n. j.) I / Meglepő módon kerülnek egymás mellé, vagy egymás után az emberek, amikor azt a bizonyos, képzeletbeli stafétabotot továbbadják. Művésztől orvoshoz, sportolótól művészettörténészhez. jut el a baráti felkérés a megszólalásra, s amint az esetek többsége bizonyítja, azzal a bevallott szándékkal, hogy kiderüljön, azok az emberek, akik itt élnek, hasznos munkát végeznek, a legnagyobb szeretettel, odaadással teszik amit kell, s a közhiedelemmel ellentétben jól érzik magukat a városban. Abban, amelyről azt tartják, nem becsüli meg a tanult embert, nincs megtartó ereje, s amelyben legfeljebb a rafináltabb műszaki értelmiséginek teremhet babér. — Ha van valami a műszaki élettől távol eső, akkor a művészettörténet az. Végvári Lajos művészettörténész hogy érzi magát ebben a városban? — Kitűnően. Ebbe sok minden belejátszhat, többek között az is, hogy ugyanilyen jellegű vidéken, Sopron mellett, Zsirán születtem, s tulajdonképpen a Ba- laton-Felvidék nevelt. Számomra a tájban benne van a hegy, a vár, a műemlékek, s ha ezeket látom — márpedig Miskolcon mindezt láthatom —, akkor a közérzetem már nem lehet rossz. Ha csak el nem rontják. — És rontják? — így, azt se mondhatom. Némely dolgok bosszantanak ugyan, de hát én nem száműzetésben vagyok itt, magam választottam lakhelyemül a várost, tehát elfogadom olyannak, amilyen. Hibái különben is mindenütt fellelhetők lennének, s csak azért érezzük ezeket jobban, mert itt élünk velük együtt. Persze sorolhatnék városokat, ahol nem tudnék együtt élni ugyanilyen hibákkal. — ön sokáig Pesten élt, volt a fővárosi képtár igazgatója, tanszékvezető a képzőművészeti főiskolán, tehát mindenképpen oda kötötte a karrierje, nem érzi úgy, hogy vidéken eltemetkezett? — Egyáltalán. Éltem ugyan Pesten, de mint mondtam, engem Sopron, Sümeg vidéke nevelt, disszertációmat is a sümegi műemlékekről, a várról írtam, s barátaim is árról a vidékről valók. Onnan, ahol_Himfy szerelmei születtek, ahol Berzsenyi, Batsányi, Kisfaludy éltek, miért ne érezném hát jól ott magam, ahol Kazinczy, Kölcsey, Csokonai jártak és alkottak. A magyar irodalomnak és művészetnek különben is mindig volt és van egy igen erős vidéki tradíciója, amely nagyvárosokban ki sem alakulhatott volna. Persze, nem szabad a töltött káposztába belefulladni. Mert amennyire igaz, hogy nem árt, ha egy művészet- történész ifjúkorában a'fővárosban él — én is azt ajánlom, hogy éljen —, ugyanannyira igaz, hogy egy erős koncentrációjú nagyváros az alkotás nyugalmához nem ludja azt nyújtani, amit a vidék. Ha az ember nem elégszik meg felszínes, apró sikerekkel, hanem valóban dolgozni akar, s úgy érzi, van is hozzá elegendő kitartása. akkor nyugodtabban és eredményesebben élhet vidéken. Én például legtöbb könyvemet itt, Miskolcon írtam. Azt is mondhatnám, hogv az ilyesfajta decentralizáció kedvez az értékek születésének. Meg aztán vidéken sok mindent meg lehet csinálni, mert nincs, illetve addig nem volt. Miskolcon meg kellett csinálni a képtárat, mert nem volt. Létre kellett hozni a bienná- lét, mert az sem volt. Sőt ezzel bizonyos mértékig a Budapest-centrikusságot is sikerült fellazítani, talán itt, egyedül igazán az országban. Szóval a vidéki létnek ezek mind előnyei, g hátrányok pedig rendszerint általánosak, csak hajlamosak vagyunk azokat a vidék számlájára írni. Közben észre se vesszük, hogy a kényszerű fiaskókat rendszerint a pestiek okozzák. A maffiák többnyire ott működnek, s ha vidéken is vannak, vagy kialakulnak ilyenek, akkor azok a fővárosban működők árnyékában tevékenykednek. Vidéken sokkal veszélyesebb a kizárólagosságra való törekvés, az egyszemélyes képviselet, az autenti- kusság — az autentikus művész, az autentikus politikus, vagy vezető helyzetének kialakulása. Ahogy Csabai Kálmán barátom mondaná — „a harc, a kizárólagos kukorékolási jogért". — Ami pedig a karriert illeti, hát ez a kérdés is megér egy mondatot. Ha valaki káder-karrierre vágyik, tartania kell magát a megszabott irányhoz. Ha valamelyik váltónál letér erről az útról, akkor már nem teljesíti a tervet, nem jó káder, nem is fog karriert csinálni. Az útváltoztatás joga, lehetősége, szabadsága nélkül pedig nem ér az egész semmit. — ön politikus alkat? — Magamtól nem lennék az, mégis annak kell lennem, amennyire szükséges. Vannak korszakok, amikor a haza sorsa mindnyájunktól függ. Ez is ilyen. Az embernek ilyenkor politizálnia kell, hogy fel tudja szabadítani önmagát. Ilyenkor jó látni, hogy az emberek kezdenek felébredni, kezdik érezni, hogy az országhoz nekik is van közük, fokozatosan feloldódnak félelmeik, s talán sikerül elérniük, hogy a társadalomban a gondolkodó embereknek legyen vezető szerepük és ne a pártoknak. Ezért butaság az az álláspont, amit gyakran lehet hallani, miszerint „most mindenki politizál, és semmivel sem jobb nekünk”. Holott ez egyáltalán nincs így. Igaz, a szemléletváltás nagyon nehéz. A hivatal, a bürokrácia makacsul védi az állásait,. mondhatnánk, hogy a várost is ezek tartják a kezükben. Maradjunk együtt mi vezetők — mondják —. s ha eljön az ideje, majd lépünk. Ismét csak a saját javunkra. — Hogyan alakulhatott ez így ki? — A régi hadseregben volt egy mondás. „Bamba, buta, falánk, tehát jó közelhar- cos.” Volt itt egy bolti eladóból lett tanácselnök, mondjuk ki a nevét: Rózsa Kálmán — legalább ennyivel bűnhődjön —, aki ilyen szempontok szerint válogatta maga köré az embereket. Semmihez sem értett, éppen ezért semmifajta tudást nem tűrt meg maga körül. Pedig hát egy várost is építeni kell, nemcsak egy országot. Egy kisebb közösséget is, nemcsak egy társadalmat. Fülep Lajos mondása jut néha eszembe, aki némi élet- tapasztalat birtokában mondta, hogy „amilyen az előző rendszer, olyan lesz a következő”. Egyszerűen azért, mert nem tudunk másképpen Eszak-Magyarország interjúlánc megtanulni, ezért kell ma politizálni. Most a városnak olyan vezetője van — dr. Kovács László —, akivel szót lehet érteni, aki nem rombol, hanem épít, aki támogat minden értelmes szándékot — nem szabad megengednünk tehát, hogy a hivatal közénk álljon. Meg kell próbálnunk talpraállni a saját erőnkből. Most van rá esély. Ügy gondolom, ezért elsősorban a lokálpatriotizmust kell erősíteni, nem a hatalmat átmenteni. Be kell építenünk minden értéket a kultúránkba, a gondolkodásunkba. Ez elég nehéz és hosszadalmas munka. — Mi lenne ön szerint a teendő a művészeti életben? — Hogy röviden válaszoljak, elsősorban le kell bontani a monolitikus szervezeteket. Hivatalok helyett élő csoportokat kell létrehozni. Teret kell nyitni itt is a sok- színűsödés előtt. A közös törekvésű művészek kerüljenek egy csoportba, építkezzenek alulról, válasszák meg közösen saját zsűrijeiket, ne legyen három megyének egy vezetősége és így tovább. Különben a kérdéskörről, s éppen a magyar művészeti élet felvirágoztatásáról cikket írtam a Délszigetben, amelyet Hatvanban adnak ki. Az írás címe. „Védjük meg a nemzeti művészetet”, s éppen arról szól, amit ez a cím sejtet. Végtére is a művészet társadalmi produktum, ami közmegegyezés alapján jön létre, s megértése, befogadása is csak ezen az alapon történhet. Létre kell hozni e téren is azt a magyar közmegegyezést, azt a kompromisszumot, amely elvezet a fellendüléshez. — ön most min dolgozik? — Most került a könyvesboltokba Az európai művészet története című könyvem. Roppant büszke vagyok iá, mert Lyka Károly óta — van már vagy hetven éve — nem adtak ki ilyen jellegű munkát. Ezenkívül most készül a Szalai Lajos-mo- nográfiám, arról a művészről, aki külföldön lett világhírű, mégis hazatért. Mellesleg hazatérése is a mostavács Lászlónak köszönhető. Szalai már 1971-ben is haza akart jönni, de hát nem volt kívánatos személy abban a közegben. Bizony, sokszor ezen múlik, hogy tudjuk-e tartani értékeinket, vagy hagyjuk elveszni őket. Persze csak a magunk számára vesznek el. mások kapva- kapnának utánuk. De nyomdában van egy-egy monográfiám Csók Istvánról, a kiváló debreceni festőről, Holló Lászlóról, s írom monográfiámat a Miskolci Képtárról is. Remélem, akad kiadásukra pénz. — önt Kovács Bertalan — mondjuk így: sportszakember — ajánlotta az interjúláncba. ön szíve szerint kinek a kezébe adná ezt a képzeletbeli stafétabotot? — Kovács Bertalan figyelmét, bár meglepett, mégis megtisztelőnek tartom. Azért is, mert mindezt elmondhattam, de azért is, mert mint művészettörténészt is érdekel a sport, a mozgás. Annak ábrázolása, a görög—római életeszmény, az „ép testben ép lélek” felfogása és minden, ami hozzá tartozik. Ami keménységet, kitartást igényel az szép, az maga az élet. — Ami az én ajánlásomat illeti, ettől eltérő indítékú. Figyelve az interjúláncban szereplőket, azt vettem észre, ez idáig még nem jutott szóhoz benne a gyengébb nem. — Gyengébb, vagy erősebb — ki tudja. Tény, néha emberfeletti munkát végeznek. Sokszor makacsul, sokszor kitartóan — mégis, ahogyan anyánk mondta valamikor, alig van látszatja. Lásd: mosogatás, takarítás ... — Ezért gondoltam, hogy én Marjas Lászlónét, a tanács városgondnokságának vezetőjét fogom ajánlani, aki az utcák, parkok, járdák tisztaságáért, környezetünk kulturáltságáért felelős. Nemcsak gondolom, tudom is, hogy iszonyúan nehéz munka ez, olyan városban, ahol a rend, a tisztaság szeretete nem éppen a legszembetűnőbb emberi, lakossági tulajdonság. Kíváncsi vagyok, Marjas Lászlóné hogy csinálja, hogy némi eredmény már e téren is észrevehető... Gyöngyösi Gábor Dr. Vénvárí Lajos
