Észak-Magyarország, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-28 / 256. szám

1989. október 28., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Szeptember 23-ra gondolok. Megint, ki tudja hányadszor akarom megvonni a megyei küldöttértekezlet mérlegét. So­vány a mérlegelés eredménye. Vagy magam állítottam ma­gasabbra a mércét? Ennyire képes egy illusztrális megyei gyülekezet? — kérdeztem. Pedig nagy várakozás előzte meg a megyei választmány tanácskozását. így torzó voltában pe­dig kifejezetten eredménytelennek tűnik a munkája. Egy haszna mégis volt annak, hogy hosszú órákat töltöt­tünk együtt, egy gondolatkört járva körbc-körbe. Ez pedig az, hogy meggyőződtem ismét arról, hogy a magyar vidék elhanyagolt. Nagyon elhanyagolt. Ebben az elhanyagoltság­ban is vannak azonban különbségek. Panaszkodnak a ki- sebb-nagyobb települések. Visszhangzik a megye, s vissz­hangzik a magyar vidék. A vidékiek Magyarországa pana­szainktól hangos. Elhanyagoltságunkat vetjük szemére a ré­gi vezetőknek, a régi vezetőtestületeknek. Nem is egyen­ként, hanem úgy általában: évtizedeken át folyt a falvak „irtása”. Az azonban természetes, hogy a szóhozjutók Budapest­nek címzett kifogásokat fogalmaznak meg. Mára átokká lett Budapest fejlettsége, (magyar) mértéket meghaladó fejlesz­tése. Vagy, fordítva, nemzeti szegénységünkben is mértéken felül sok jutott Budapestnek. E nagy panaszkórusban van­nak jogos és kevésbé jogos szereplők. Mert azt hiszem, senki nem vitathatja el, hogy más jogon panaszkodnak az abaúji apró falvak, vagy a Bodrogközben levő települések, és ismét más jogon fogalmaznak olyan városaink, mint Me­zőkövesd, »Özd, Kazincbarcika, vagy éppen Miskolc. Mégis a sors jóvoltából emezek kifogásai sokkal hangosabbak, sokkal jobban megfogalmazottak! De hát ki fogalmazza meg a zempléni Hegyköz (Kovácsvágás, Nagybózsva, Füzérrad- vány stb.), vagy Tokaj-Hegyalja jobb időket ért települé­seinek (csak említem, Erdőbénye, Városújfalu, Tolcsva ne­vét) tapasztalatait, az elmúlt évek településpolitikájának sok-sok negatív hatását, annak az érdekeltek részéről, jöhe­tő kritikáját? így juthatunk el Zemplén megye (!) vissza­állításának kérdésköréhez is. Időszerű ez, nem időszerű? Mi döntheti el ennek jogosságát? Egy azonban biztos, hogy a megye egykori székhelye, Sátoraljaújhely, éppen tradíciói révén az eddigieknél több figyelmet érdemelne. Különösen megérlelődött a helyzet arra, hogy léphessen a művelődés területén. Nem istenkísértés, ha felvetjük, hogy főiskolát, főiskolai kart kellene telepíteni Sátoraljaújhelyre. A Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola valamelyik tanszékét, karát! De nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a miskolciak ál­tal újabban számos fórumon hangoztatott bölcsésztudomá­Az ú jhelyi városi .tanács — minit azit régebben megtud­tuk — városi emlékhely ki- alakitásál határozta el a Szárhegyen, ahol az egyes (eddigi) „stációk'’ Sátoralja­újhely jeles eseményeit hir­detnék. Nyolc éve árkon-.bokron át, a kápolna irányába tör­ve, út. nyomát, nemigen lei- lük. Ám a kőoszlopukon még itt-oti cl tudtuk olvasni egy-egy város nevét, Kolozs­várét, Kassáét... Ta valy már találtunk 'kitisztított utat, de nem találtunk egyet­len városnevet sem ... Azért 'ismerkedjünk meg a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária történetével. Az avató ünnepséget 1938. október 4-án tartották. A .be­szédet U.rmánczy Nándor mondta, „aki egyébként .ve- z’ér cikke üben is többször méltatta a Kálvária, vala­mint előzőleg a századik Országzászló ügyét, is.” Az eredeti terv tehát csak az Országzászló felállítása volt. Hogy a kálvária ötlete honnan származik? „VrlkoVszky Kálmán úr­nak a Szepesi Szövetség Sá­toraljaújhelyi Osztálya vá­lasztmányi tagjának levele az elrablót t városok emlé­kének megőrzésére: ... valami maradandót kellene teremteni. Igen szép helyen van az Országzászló, szebbet már elgondolni sem lehet. N'agvon helyes és szép tenne, iha az ország zászló előtit az úton 2 oldalt fara­gott 'kövekbe Kassa, Mecen- zéf. Stósz, Szomotnok, Göl- rticz, Lőcse, Igló, Késmárk, Podoltn, Lubló nevek lenné­nek bevésbe, .mintha íejlfák volnának.” Megépült hát a Magyar Kálvária. Az Országzászló­hoz vezető, .mintegy két ki­lométeres utalt 14 oszlop, 14 stáció övezte. „ ... Voltam hirdetője elmúlt rágj'ogásnak ... vagyok siratója bús fekete gyásznak leszek harangszava a feltámadásnak!” — állt az ellső kőbe vésve, a Sátoraljaújhely felirat alatt. Majd jöttek sorban Kassa, Késmárk, ősi koronázó vá­rosunk. Pozsony. Kismarton, „Tengerre magyar!” (Kos­suth) — Fiume, Zenta, Te­mesvár, a „Magyar Golgo­ta”, Arad. Segesvár, Ko­lozsvár, Nagyvárad, Mun­kács és ikéső’bb — Rákóczi­ra emlékezve — Borsi... Ügy tűniik tehát, csak he­lyi emlékpark lesz az első Magyar Kálváriából... Pe­dig azt hiszem, kultúram- berekkénit tudnánk fogadni a rlégü helyreállítását is. Mert miért ne lehetnénk büszkék az általunk kialakított ezer­éves kultúrára? ... D. K. nyi kart végül is Sátoraljaújhely kapja meg! Mindössze gondos, és messzi érdekeket is szemmel tartó döntés szük­séges! Ha merészek vagyunk, még otthoni is kereshetnénk e vá­rosban az új felsőoktatási intézménynek. Ez igazán méltó lenne Sátoraljaújhelyhez, a nemzet történetében betöltött szerepéhez. Egy kicsit misszió, egy kicsit jóvátétel fenne, a jogtalanul háttérbe szorított megyeszékhellyel szemben. Dr. Benesik János © Kormányzati szinten, ki- emelten kell a nemzetiségi is­kolákkal foglalkozni — mc adot­tá Glatz Ferenc, a .budapesti Szerbhorvát Nemzetiségi Általá­nos Iskola, és Gimnáziumban tett látogatása alkalmából. A nemzetiségi oktatás kor­mányzati kérdésnek számít. A magyar politikai vezetés nem veszi tudomásul —< mint a His­tória felelős szerkesztője, több­ször is bíráltam a kormányt —, hogy a nemzetiségi politika nem kegy, nem elvi kérdés. Tu­domásul kell venni, hegy Ma­gyarországon az ember otthon­ról magával .hozott nyelvűségé­nek képzése nem megfelelő szin­tű, eredményességű. A nemze­tiségi nyelvek oktatását komp­letté kell tenni, vagyis az óvo­dai neveléstől a felső szintű ok­tatásig anyanyelven kell taní­tani. némi iróniával azt fejtegeti egy öreg diák, hogy tulajdonképpen kétféle em­ber van; az egyiken meglátszik, hogy járt iskolába, a másikon nem. „Ki volt tanítód? hol jártál iskolá­ba” — vetem közbe Petőfi ismert vers­sorát, talán nem is helytelenül. Mert Petőfi voltaképpen nem arra kíváncsi, hogy a Toldi írója minő stúdiumokat végzett és hol, hanem arra, hogy hon­nan táplálkozik Arany János tehetsé­ge; erkölcse és hite. Nos, minden valamirevaló emberen tényleg meglátszik az iskola, pontosab­ban az, hogy milyen szellemben isko­láztatott. Persze a többiek is felmutat­hatnak mindenféle bizonyítványokat, de nem ez a mérvadó. Még csak nem is a tárgyi tudás. (Amit azonban sem­miképpen sem szabad lebecsülnünk!) De ugyebár nem nehéz arra példát ta­lálni, hogy kitűnő képességű és maga­san kvalifikált emberek mennyi sors- és országrontó dolgot műveltek (talán elég, ha közelebbi múltunkból Rákosit és Révait említem), mert erkölcsük nem volt, csak valamely prekoncep­ciójuk. Ezek után talán nem is olyan nehéz már válaszolni arra, hogy miért jön­nek össze — évtizedek múltán is, akár országhatárokat is átrepülve — a pata­ki iskola egykori diákjai. Összejöttek a nehéz időkben és összejönnek most is, hogy lelki, szellemi vérkeringésük felfrissüljön, hogy emberségükben és hitükben megerősödjenek. Hogy életük végéig látsszon rajtuk: jártak iskolába. Jártak — s az a nyolc vagy tizenkét év meghatározta egész életüket. Igen, egy évtizednyi, vagy annál hosszabb idő tényleg meghatározó a maga ismereteivel, élményeivel. Külö­nösen a legfogékonyabb életszakaszban. De kilenc nap? „Mi volt a titka, mi a varázsa an­nak a kilenc napnak, ha utána évtize­dekig, végig az életen hatni tudott a résztvevők sorsára?” — kérdezi Feke­te Gyula és — más szavakkal — de ugyanezt kérdezi Czine Mihály, Pozs- gay Imre, Vitányi Iván és mások, mi­kor a Sárospataki Népfőiskola titkait kutatják. Hogy miért vettem elő — egy futó beszélgetés kapcsán — a Jakab Sándor és Varga Csaba által szerkesztett em­lékkönyvet, mely a Népfőiskola (1936— 1986) alapításának ötvenedik évfordu­lóján látott napvilágot? Nem kegye­letből! Még akkor sem, ha a kegyele- tes emlékezések korszakát éljük. A Népfőiskola szellemisége tudniil­lik nem távoli fáklyaláng, mely bele­világít múltunk homályába, hanem kö­zeli tűz, melynél fölmelegedhetnek elgémberedett tagjaink, s kiengedhet jeges szívünk. És főleg olyan tűz ez, melynek fényénél akár a jövőt is meg­láthatjuk. Üljünk közelebb a tűzhöz. Nem az­ért, hogy ki-ki megsüthesse a pecse­nyéjét, hanem azért, hogy tanulhas­sunk és taníthassunk. Hogy adni tud­junk egymásnak. Hogy közösen táplál­juk a tüzet. Erre van most szükség. Erre volt 1936-ban, ama első kilenc sárospataki napon, s erre lett volna szükség .az el­múlt fél században is. Csakhát Szabó Zoltán szeretetláncát szétszaggatták, a Szeretetfalvának lakói szétszórhatták. (Magyarázatul: a Népfőiskola pa­raszt-fiataljai a maguk közösségét Sze­retetfalvának nevezték el, s a hallga­tók — egymás kezét megfogva — sze- retetláncban kapcsolódtak össze.) Nem mindig volt kívánatos beszélni a népfőiskolákról. Némi elégtétel ne­kem, hogy többször is megtettem; igaz mindig Móricz Zsigmond nagy szel­lemalakjának védelmében. Persze nemcsak Móriczot hajtotta a minőségi nemzet kimunkálásának vágya, a falu­szolgálat, hanem a két világháború Magyarországának még számos prog­resszív személyiségét. Közülük sokan tanítottak is Patakon. De most nem a Népfőiskola — min­dig is inspiráló — történetéről van szó. Hanem arról, hogy nekünk is rá kell találnunk — Pozsgay Imre szavaival — azokra a képességekre, melyek eb­ben az országban szunnyadnak. (Még szunnyadnak.) Hogy — a polgárerények kifejlődése érdekében — meg kell te­remtenünk a magunk polgárképzőit, azaz a lélek- és jellemképző iskolákat. Hogy — miként Vitányi Iván mondja — felnőtten és közösen vitathassuk meg az ország dolgait és a magunk, szerepét. (Felejtsük el azt a falut, meljdoől körzetesítés és közigazgatási átszerve­zés örve alatt száműzték az értelmisé­get és az értelmes, tartalmas élet le­hetőségeit.) Czine Mihály szerint az egykori nép. főiskolások magatartásban, emberség­ben, szellemi tájékozódásban kaphattak életre szóló ösztönzést. A népfőiskola öntudatot adott, magatartásbeli normá­kat, és közösségben való gondolkodást sugallt. Az emlékkönyvben egy lapszéli jegy­zet — magamnak írtam fel annak ide­jén. Most közreadom: Megtanulni látni, gondolkodni, és kiállni! Erre kellene iskolázni magunkat, ha nem csalódom. Természeti értékeinkből Borsodiban, Abaúj'ban, va­lamint a zempléni részeken több. mint negyven olyan természeti értéket tartanak nyilván, amely megyei vé­delem alatt áll. Ezek több­sége hajdani kastélypark, de van közöttük famatuzsálem, különleges növényt társulás Í:S. Ezeknek fenntartására, karbantartására a meg>rei tanács minden évben bizo­nyos összeget bocsát rendel­kezésére a kezelőnek. Az idén is több, mint 700 ezer forintot juttattak erre a cél­ra. Ezt a lehetőségekhez mérten a természeti érték kezelője is megtoldja. A meg.vei védelmet élvező természeti értékeik között szerepel a ragályi, valamint a ziillizii őstölgy, a széphalmi K azinczy-mauzdleumoi- kör­nyező ipánk, a sárospataki iskolákért. Védik a megye déli részén levő szilpusztai szikest, a Kisgyőr határá­ban levő növényi társulást, a Gallj'ákat, és több más értéket, is. A rendelkezésre álló pénz­összegből az .idén több he- lj’en felújították, Illetve pó­tolták a .parkok növényze­tét, rendbe hozták a sétáló- utakat, pihenőpadokat he­lyeztek ki, ezeken kívül tölbfo kiisebb-inegyobb. szük­ségessé vált javítást végez­tek el. Ilyen munkálatokra került sor például a pácini múzeumot körülvevő, és a korábbi években meglehető­sen lepusztult, de .még szá­mos természeti értékkel'ren­delkező pácini parkban, vágj' a boldogkőváraljai kastély­parkban, ahol most éppen az ott levő tavat tisztítják. Korábban ír megyei -tanács segítette a füzérradványi kastélypark gondozását is, ez azonban most már a Zempléni Tájvédelmi Kör­zet feladata lett. A Mihály névre kereslteit öreg, védett fa a Herdán-parton, Gi- bárt köreiében. Egy kálvária kálváriája Parkok, pihenők, szikesek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom