Észak-Magyarország, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-14 / 244. szám

1989. október 14., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 leremjen hál-...! Ne az alján, hanem az ősi „magasságokban” Elhagyott, elvadult föl­dek, vékony parcellák, gyomokkal, cserjékkel fel­vert. hajdanvolt szántóföl­dek húsz-harminc éve utoljára húzott mezsgyéi már alig-alig emlékeztet­nék földművelésre. Ilyen egy-két holdas földeket gyakran látni a tanyavi­lágban, a szegényes falu eldugott, sovány határré­szében. hegyoldalak nap­szítta menedékein. Régi emberek szívós munkájának nyomát szé­gyenlősen takarja a magá- rahagyott vegetáció az el­múlás és a szakadatlan megújulási vágy csendes küzdelmében. Aki észreve­szi ezeket a keskeny bo- zótcsíkdkat, lehetetlen, hegy ne gondoljon azokra, akik értelmét látták az ott folyó szántás-vetés­nek, gyümölcsfaápolásnak, szőlőművelésnek. Ez utób­bin még inkább elgondol­kodik az, akinek szülei, nagyszülei valaha kétágú­val szakították a hegyoldal nyirkos, vulkanikus tala­ját, kezük nyomán ősi szőlőfajták tőkéi ajándé­kozták a fürtöket, töltöt­ték meg a puttonyt, a Ba­kator, a Juhfark, a Tokaji betyár, a Gohér szép, kö­vér bogyóival. Hát hogyne szorulna össze a szíve annak, kinek összes ősei a Tokaji-hegy oldalában élték le életü­ket, megéltek a szőlőből, és még házukat is a hegy­oldalra építették, hogy ál­landóan a szőlő közelében legyenek, ne kelljen cipel­ni legalább a szerszámo­kat, és mindennap lássák: mikor, mit kell csinálni, s a szőlőutódlásra hivatott' gyerékek más életformát, más munkát, még hírből se ismerjenek, mert a sző­lő a biztos megélhetés re­ménye. Aztán az élet úgy dön­tött, hogy messzire viszi az ősi föld fiáit, akik így nem látják, hogyan omlik össze ,a hajdanvolt világ. Nem látványosan. csak napról napra, apró jeleik­kel üzenve. Kezdetben csak a gyom veri fel a szőlősorokat, később buján leúsznak az indák, egymás­ba karolva tökéről tőkére ölelkeznek, mintha falusi temetés rokonsága ja.jve- székelne. Pár év múlva egyik-másik kifagy, elszá­rad, megunja a gazdátlan­ságot. Napjainkra már a családi fészek is düledez, leomlik a tűzfal, megrogy- gyan a tető. Az idő meg­teszi munkáját. És aki fel-felnéz a me­redik domboldalra, aki lehunyt szemmel vidám gyermekkorát idézi, bizony elszorult szívvel emlék­szik anyai jóságra, testvé­ri örömre, apai kemériy- kezűségre. És megérinti a gyermekkor szele, a miér­tek sokasága: miért lett ennek vége, miért költöz­tek el. miért irányították a pataki gimnáziumba, miért remélték, hogy a fiúnak több esze lesz. és messze elkerüli a szőlő tá­jékát is. A föld reményte­len művelői az utódnak szebb jövőt szántak, mert rájöttök: a szőlő már nem biztos jövő, már csak nyűg a család nyakán, már csak bántják érte a hivatalosak. És a sokszor keserves, kemény munkák értőimé, értéke idegenek prédája lett. Azoké. akik az ölükbe hullott ajándék­kal sem tudtak mit kezde­ni. Mert már az ,is öröm volt számukra, hogy elva­dul a hegyoldal, nem hí­zik tőle a parasztember pénztárcája. És a pusztulást évről évre, évtizedről évtizedre látja, sajogja az utód, és érlelődik benne a tudat, mikor felnéz a bozontos parlagra: innen jöttem! Gyakran emlegetik: a vér nem válik vízzé. Kimond- va-kimondatlanull fáj az eltűnő szőlő lehangoló látványa, évről évre erő­sebb a vonzás, hogy meg kéne próbálni. Hosszú évek kilincselése-tallpalása után segítőikre, támogatók­ra talál, hogy ezt az érté­kes háromhektárnyi terü­letet, ha szakszövetkezeti tulajdonként is, de végre újra művelhessék. És in­nen már megbékél a lélek, hisz’ méltó emléket állít az ősöknek, az örök enyé­szet nem viszi el évszáza­dok értékeit,’ sőt, újra ér­telmet nyer a régenvolt munka, az izzadás. Mindezt egyetlen ember igyekezetén érezhetjük To- kaj-Hegyalján, a valaha világhírű borvidék egy ke­leti löszös domboldalán, abban a hitben, hogy de szép is volna így vissza­nyerni az elvadult értékes szőlődombokat, a világhír­nevet csak emlékekben őr­ző vidéknek. Szepsi István, aki Bodrogkeresztúrban gyerekeskedett, és aki megfogadta, hogy az elva­dult területet visszahódít­ja, . szőlővel telepíti, hogy továbbvigye ősei akaratát: ' — Egész családunk töb'b évszázadig visszamenően szőlővel foglalkozott. Sepsi Laczlkó Máté, aki szintén családunk tagja volt, az első aszúbor készítője, Lo- rátffy Zsuzsanna udvari lelkésze volt. Azóta is az őseim a szőlőből éltek jól- rosszuil, Szüleim úgy élték meg ezt, hogy az ötvenes évékben majdnem ku'lákok lettek, de szerencsére nem esték bele ebbe a kategó­riába, hanem „középpa­rasztokká” minősíttettek. A Tokaji-hegyen volt a szőlőnk-, és a hatvanas évekre pusztulni! kezdett. Borzasztóan meredek a lejtő, műveléséhez állami támogatást nem kaphat­tunk. megközelítése, gépe­sítése egyre nehezebb volt, hisz ez a terület is negy­venszázalékos lejtőn terül el. s csak hagyományos művelés lehetett. De ezeket a területeket nagyüzemileg sem lehet használni. Horribilis ösz- szegbe kerülne a terepren­dezés, táblásítás, vízrende­zés. útépítés, amit az álla­mi támogatás sem bír el­lensúlyozni. pedig nem kis összeg volt a nyolcvanas évek elején a szőlőrekonst­rukcióba fektetett állami támogatós. (Van olyan te­rület, amely itt hatszáz­ezer forintot is kapott hektáronként!) De a tőkés export sem hozta a nagy eredményt, ami ellensú­lyozta volna a ráfordítást, ezért abba is maradt. En­gem vonzott a szétlő — különösen ezeken a mere­dek domboldalakon lévő. Még a diplomamunkámat is a Tokaji-hegy talajvé­delméről írtam, amit mo­dellezéssel és a tapasztala­tok gyűjtésével készítet­tem el. Azóta is, lényegé­ben 1975-től egyfolytában foglalkozom a rnádi szak­szövetkezetben melioráció­val. De bármikor a Tokaji­hegy fellé jártam, felnéz­tem a szőlőinkre, ahol gye­rekkoromat töltöttem. Az utolsó megmaradt négy- százölnyi területen még én is dolgoztam egyetemi éveim alátt is, mivel édes­apám meghalt, édesanyám­nak pedig 830 forint volt a nyugdíja, és arra hár­man voltunk, mert még a húgom is tanult. A szőlő tartott el minket. Azóta is — szó szerint — gyakran álmodtam a szőlővel, a többivél is, és kötelezett­ségem van az csőkkel szemben, hogy egyszer igazi szőlő legyen újra ott, a Kopasz-hegyen, és azon a 7—800 hektáron is ott fent. ahol jelenleg csak bozót, cserje és elvadult szőlő szomorítja a szemem. Eddig a szakszövetkezet területén sokkal olcsóbban lehetett szőlőt telepíteni az út-, a lejtőviszonyok miatt, ezért csak most van rá lehetőség, hogy itt. a Tokaji-hegyen is hozzálás­sunk. Tavaly kezdtük meg a szervezést, átvettünk ta­nácsi területeket, és egyé­niektől iis vásároltunk. Azt a parlagot, amit szüleim ingyen adták le, két forint ötven fillérért vásároltuk vissza négyzetméterenként, a.: egyéniektől pedig átla­gosan 6—8 forintért. Akiknek ott volt tulajdo­nuk, elsősoriban azoknak ajánlottuk meg az újrate­lepítést. Sajnos, a helyiek már nem nagyon vállal­koztak erre, így négyen: bányász, agronómus, orvos és jómagam belevágtunk. A szövetkezet bonyolította le a területvásárlást, a szakvéleményezést, a ter­vezést, állami támogatást intézett. Mi, vállalkozók végeztük a tereprendezést, a bokorirtást, a telepítést, a növényápolást. így mi bérlői lettünk e területnek, A meredeken felfelé, 10—20 méteres löszfalak között haladunk, a mélye­désben, melyet az évezre­dek lezúduló vize vágott egyre mélyebbre. A fölöt­tünk meredező akácok né­melyikének végig látszik a gyökere. A löszfal mindkét oldalának peremén, itt is. ott is kunyhót, présházat, bádogkalyibát látunk. A hegy teteje felé egyre ke­vesebb van belőlük, s mi­re az új telepítés teraszai­hoz érünk, mind elfogy. Gyöinyörű kilátás a Bod­rogra, a Tiszára, már a látványért is érdemes fel­kapaszkodni. A három- hektáros telepítés legfelső pontja kettőszáztíz méterre van a tengerszint felett. Innen a végtelen Alföld látszik. V isszakanyarodúnk a Szentkereszt-dűlő Nyú­lás oldalához, az új szőlő teraszon zöldellő vékony oltványaihoz. Keleti fekvé­sű. és a kanyargó Bodrog közelsége miatt rendkívül jó a mikroklímája, nem szenved a szárazságtól, pe­dig a lösz jól melegedő talaj, vastagsága itt eléri a húsz métert is.' Fagyve­szély nincs. A szőlőt itt száznyolcvan centis sor- és egyméteres tőtávolságra telepítették. Akiknek itt parlagja van, és látják, hogy mi eredménye lelt a munkának, már a to­vábbi telepítésre buzdítják a :négy vállalkozót. Főleg az öregek, akik már sem az újjal, sem a régivel nem bírnak. De itt géppel művelni nem lehet sem­mit. Mégis belevágtak, mert azt remélik, hogy a minő­ség kárpótolja őket. Igye­kezetük példaértékű, hogy .ne a rafinált megnevezés („Hegyalja”, Tokaj-Hegy- alja) mutassa a bor ere­detét, hanem nyugodtan mondhassuk, mint az előa­dok: ez a bor nem az „al­ján”, hanem a Tokaji-he­gyen termett. Bekccsi Szabó László Párizsi séták A Quartier Latinben Kedvezményes előfizetési dijakkal kínálják a lapokat a diákoknak. A franciák szerint .a Pá­rizsba látogató átlagturista, kiváltképp, ha rövid időre érkezik, megelégszik azzal, hogy egyszer széttekint az Eiffel-lorony valamelyik emeletéről, elmormol egy­két fohászt, a Saoré Coeur magas kupolája alatt, gyer­tyát gyújt szerettei emléké­re a Notre-Dame hűvös fél­homályában, és hogy egé­szen könnyítsen a lelkén és persze a pénztárcáján, bele­veti magát az éjszakába: pezsgőzik egyet a Lidóban, vagy végignézi a Moulin Rouge vérpezsdítő műsorát. Hazatérve aztán évékig em­legeti forró párizsi emlékeit. Pedig hát Párizs nem az Eiffel-toron)’ és a Diadalív árnyékában kezdődik, és nem is a Marne folyó sok csatát látott partjánál vég­ződik. Hosszú és pihentető sétákat. léhet tenni a Louvre-tól indulva a Tuile- riák gyönyörű kertjében, vagy a Luxemburg-park öreg fái alatt. Órákig néze­lődhetünk a Szajna-parti árusok kopott bódéi előtt, történelmi időket idéző könyvekre, újságokra, pla­kátokra alkudozva. Hallgat­hatjuk az alkalmi zenészek nonstop műsorát a Pompi­dou Center előtti tér köve­zetén. osztrigát, kagylót íz­lelhetünk az éttermek utcá­ra kihúzódó teraszain. Kí­nai és olasz éttermek illat­aromái csalogatják az em­bert, bámulatos ügyességgel, gyorsasággal dolgoznak a Montmartre festői, grafiku­sai. Megleshető a .késő dél­utáni hideg szél a parkok zöldjét kikezdő őszelőben, amint végigsöpör a Saint Mdchölen, a „szép ámulások szent városában”. Már itt is vagyunk a nyüzsgő, forrongó Quartier Latinben, ahol a néhány háziból álló, hangulatos kis utcácskákban is négy-öt pan­zió, étterem fogadja a kis­pénzű diákokat, a Sorbonne és a Pantheon magasan, ki­emelkedő épületeinek szom­szédságában. Ennyi ember ilyen kényszerűen szoros kö­zelségben talán csak Sang­haj vagy New York legzsú­foltabb negyedeiben tolong. Év eleje az egyeteméken: orvostanhallgatók, bölcsészek kínálják a hónaljuk alá szo­rított tankönyveket, nyomta­tott jegyzeteket angolul, franciául, németül, spanyo­lul. Történelmet és anató­miát, elsőévest másodévesre, pénzért és zsebmagnóért. Egy ében szobor-szépségű martinique-i lágynak itt ép­pen két pusziért. Az egyik utcasarkon jóbarátök a jár­da aszfaltján jól körbejár­ható jegyzet- és könyvku­pacok mellett diskurálnak. Beszélgetésük legnyersebb fordításából is könnyen ki­vehető: a kön)’vek árának egy része még ma este va­lamelyik közeli dél-ázsiai kisvendéglő napi bevételét gyarapítja. Meglettük, közel a járdá­hoz, közvetlenül a Sorbonne hatalmas épülete sárikénál koromfekete protökollkocsi parkol, ott, ahol várakozni és megállni is csak legfel­jebb külön engedéllyel le­het. A hátsó ajtón kilépő, hófehér hajú, magas, ele­gáns úr zakójának reverjén a francia Becsületrend ki­tüntetése „szerénykedik”. Bent a Sorbonne bölcsészeti és könyvtári szárnyában mindenütt olvasható: ma év­nyitóra várja a világ egyik legrangosabb egyeteme ta­nárait, hallgatóit. Az előbbi­ek között lehet, hogy töb­ben is viselnek ilyen, a franciák szemében óriási te­kintélyt kölcsönző kitünte­tést. A Sorbonne falai között. és a közeli-távoli utcákban ezekben a napokban nem­csak a diákság ad. vesz és cserél, a vidékről és távoli országokból érkezőknek reg­gelit és uzsonnát kínál egy hadseregnyi árus. Tengeri ínyencfalatokat, gyümölcsöt és üdítőiket.. A hirdetőtáblák tele a Le Monde, a Figaró, a News- veek előfizetői kedvezmé­nyeivel. „A ma olvasói — a holnap vezetői” címoldal­tól 69 százalékos kedvez­ményt kínál a Newsveek, 1482 helyett 975 frankért ajánl előfizetést a Le Monde ás a többi lap. Egész ellá­tóvárosrész szolgálja a kör­nyező iskolák több tízezres diátktömegét, és olyan szín­vonalon, hogy lehetőleg egy kuncsaftot se veszítsen, mert hát attól függ a holnapi megélhetése. Ám a diák, lé­gyen az francia, angol, vagy spanyol, kínai, afrikai vagy magyar, mindig elégedetlen, mindig éhes és szomjas. Egy alacsony, szőke holland jo- gásahallgató lány mondja:a többség, ahova én is tarto­zom, csak keveset engedhet meg magának, mert ha óva­tosan is, minden évben érez­hetően felfelé kúsznak az áraik. A hallgatók között pe­dig meglehetősen szűlk a gazdagok köre, azoké, akik megfontolás nélkül szórhat­ják a pénzüket. Drága az étel, a tankönyv, az utazás, és úgy látszik, a szórako­zásra is egyre 'kevesebb jut. Egy kicsit a társainak is mondja, úgy folytatja: — A diáki azonban nem azért diák, hogy a kevés ta­nulás és a sok vizsga között búnak adja a fejét, éppen itt. Párizsiban. Igaz, három év alatt sem jutottam el mindenhová, ahová tervez­tem. Nevezetesen azért, mert a franciák kitalálták, hogy ahol egy jegyszedői szék el­fér, ott pénzt kérnek a lát­nivalóért. Mégis, Párizs egy­szerűen hasonlithatatlan. a legszebb európai város ... Ennyiben maradtunk. Nagy József Sárospaták régi városré­széiben, iHiéce elején lakott egyik kedves, .idős barátom, Bilkay Gábor. Foglalkozása szerint vámtiszt volt, amel­lett azonban kiváló szőlős­gazda hírében is állott. Olyan pompás, zamatos cse­megeszőlőt messze vidéken nem termesztettek, amilyen az ő 'kertjében illatozott Leginkább arról a „hobbi­járól” volt ismert, hogy dombon 'levő leértjét „szőlő- múzeummá” rendezte be. De nemcsak gyakorlatban foglalkozott szőlőmív.asség- gel, hanem tanulimányolkial, szakcikkeket iis írt Tokaj- Hegyaljn szőlőkulitúrá járói a történelmi borvidék szőlé­szeti-borászati érdekessége­iről, históriai emlékeiről. Amikor pedig nyugdíjba vo­nult, megvalósította dédel­getett álmát: begyűjtötte kertjébe azokat a szőlőfaj­táikat, ameilyéket évszázado­kon át termesztettek Tokaj- H egy alján. Sátoraljaújhelytől Abaúj- szántóig 'bejárta a zárt bor­vidék mind a 27 községé­nek és — bkikor még — 'két városának szőlőhegyeit, s venyigéket, hajtásokat sze­dett olyan régi tőkékről, amelyeknek ima már a ne­vét sem ismerjük. Előzőleg áttanulmányozta a hegyal­jái szől'őkúltúra irodalmát, benne Zemplén vármegye 1848. Október 3-án tartott közgyűlésének jegyzőköny­vét, s feljegyezte belőle azó- Ikait .a 'szőlőfajtákat, ame­lyeknek a Hegyialján való termesztését a megyegyűlés engedélyezte. Ezek a régi szőlők a következőik voltak: furmint, góhér, török góhér, mazsolagóhér, hegyes, fejér és ver.es bogár, veres fur­mint, veres kecskecsecsű, rózsás muskotály, gyöngyfe- jér, ikiralyédes, fekete pur- csiny, leányszőlő, aranylka- 'szőlő, fekete muskotály, pet­rezselyemszőlő. A megye- •gyűlés a 'többi szőlőt, mint­egy 30 fajtát, kiirtásra „ítélt.” Az indoklás ekként 'hangzott: „Mivel böv tér-, mést hozván, gyümölcseiket tóikéi letesen meg nem érle­lik.” Nemes szenvedéllyel ke­reste, kutatta Bilkay Gábor 30—35 évvel ezelőtt a ter­mesztésre engedélyezett és kiirtásra ítélt fajtákat. Há­tizsákjában metszőollóval, altókéssel és más szükséges kellékkel felszerelve nekivá­gott az újhelyi, pataki, lisz- kai, tolcsvai, tókaji, tarcali, rnádi, tállyaí, szántói szőlő­hegyeknek. Főiképp a pusz­tulófélben levő öreg parcel­lákon keresgélt, s rendsze­rint talált is egy-egy góhér. purcsiny, balafánt és egyéb példányt, s azokból oltványt, készítve, , ,s zol ömú ze um o t' ’ létesített belőlük a kertjé­ben. Természetesen az év­százados múltú venyigék mellett az utóbbi évtizedek­ben nemesített, ismert cse­mege- és borszőlő is mind ■megtalálható volt .a hécei kertben. Ilyenkor, szüret idején, amikorra már minden sző­lője megérett, 'boldogan .mu­togatta rokonoknak, ismerő­seiknek, barátoknak — köz­tük e sorok írójának is — azt a 119 fajtából álló „gyűjteményét”, amely a fürtök kellemes, átható il­latával, színeinek változa­tosságával oly pompázatos­sá tette elhunyt barátunk „életművét” — a maga ne­mében páratlan pataki „sző­lőmúzeumot”. Hegyi József Ali „múzeumot” rendezett be Hegyatja régi szilből

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom