Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
1989. augusztus 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Nyitott gondolkodás Kevés probléma foglalkoztatta az emberiség legkiemelkedőbb elméit erősebben, mint az igazság természete. Ez az évezredek óta nem szűnő érdeklődés teljesen természetes, hiszen mi emberek szinte valamennyien az igazság bajnokainak képzeljük magunkat. Hányszor védelmezzük makacs elszántsággal igazunkat. Kifogyhatatlanok vagyunk az önigazolásokban is. Nem gondolunk arra, amit Démokritosz immár két és fél ezer éve éleselméjűen megállapított: „A mélyben van az igazság elrejtve.” Megelégszünk a tények felszíni világának számbavételével. Hagyjuk magunkat látszatoktól megtéveszteni. Az igazság is olyan, mint maga a természet, amely Hérakleitosz szavaival szólva, „rejtőzködni szeret”. A valóság hallgatag és mélyen fekvő rétegeinek üzenete az igazság, amelyet a tények felszíni világa legtöbbször csak visszhangként közvetít. Az igazság a valóságról szerzett ismeretek jellemzője. Éppúgy nem vehetjük a maga tiszta alakjában birtokunkba, mint a szépséget és az erkölcsi jót. Ismereteink mint szellemi javak, az igazság hordozói. Nagyon sokféle választ adtak arra a kérdésre, hogy mikor tarthatunk valamely ismeretet igaznak. Arra itt nincs lehetőségünk, hogy ezeket a felfogásokat kritikailag számba vegyük. Ha azonban elfogadjuk kiindulási alapként azt a tételt, hogy a megismerés válaszkeresés az. élet felvetette problémákra, akkor az igaz ismeret, amelyet gyakran tudásnak nevezünk, nem lehet más, mint valamely problémára adható legalkalmasabb válasz. A válasz pedig akkor tölti be szerepét, ha megszünteti vagy legalábbis csökkenti azt ' a megismerési szükségletünket, amelyet a problémában megformuláz- tunk. Ha olyan problémára keresünk választ, amely a valóságnak valamely mélyebb rétegével kapcsolatos ismerethiányunkat fejezi ki, akkor rá teljes és végérvényes választ szinte sohasem adhatunk. A politika, az erkölcs, a művészet és a tudomány alapvető problémáira rendszerint számos válasz adható, de ezek egyike sem olyan, hogy a vele szemben támasztott minden igényt kielégítené. Csak részleges igazságok, amelyek további gondolati keresésre, más válaszalternatívák igazságtartalmának számbavételére sarkallnak bennünket. Az a megalapozott vélekedés alakul ki bennünk, az igazság pusztán egy eszmény, miként az erkölcsi és művészi ideál is, amelyhez közeledni lehet, de elérni nem. Szinte szállóige, hogy az igazság mindig konkrét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nincs a valóságnak olyan szférája, ahol az igazság a maga tiszta formájában, platóni ősmintaként létezne, másrészt pedig azt, hogy valamennyi részigazság viszonylagos is. Az igazságoknak is van történeti létük, mondhatnánk, életük. hiszen problémákra adott válaszok, a problémák pedig konkrét megismerési helyzetekben merülnek fel. Hegelt idézzük, akinek gondolkodását áthatotta a történeti relativitás eszméje: .. az igaznak a természete áz, hogy akkor érvényesül, amikor elérkezett az ideje, és hogy csak akkor jelenik meg, ha ez az idő elérkezett.. Ha ezt a gondolati megalapozást elfogadjuk, akkor könnyen beláthatjuk, hogy laz emberi tudás minden történeti alakzata az . igazságnak mint megismerési értéknek egyik lehetséges, de semmiképp sem kizárólagos megjelenési formája. A tartalmas igazság sohasem egy és nem is oszthatatlan. Az igazság plurális szellemi képződmény. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy minél inkább eltávolodunk a valóság felszínétől, a felmerülő problémákra annál kevésbé adhatók egyértelmű válaszok, akkor látnunk kéll. hogy a világnézeti kérdéseknek van legkevesebb esélyük arra, hogy rájuk valaha is egyetlen és teljesértékű választ adjunk. Jogtalanul róják meg a filozófiát azént, mert hosszú története során egyetlen problémát sem tudott a lezártság igényével megoldani. A valóban mély problémák, vetődjenek fel az emberi lét bármely területén, keresésre mozgósító erejüket éppen azáltal őrzik meg, hogy a rájuk adható valamennyi válaszalternatíva bizonyos hiányérzetet kelt az igényesen gondolkodó emberben. Az eszmetörténet tanulmányozása meggyőz arról, hogy a nagykorúvá vált, tehát a kritikus és önkorrekcióra kész gondolkodást mindenkor bizonyos fokú világnézeti pluralizmus jellemezte. Ha a legkülönbözőbb vallások teoretikusai folytatnak egymással eszmecserét, legtöbbször könnyebben egyetértenek hitelveikben, mint a filozófiai kérdésekre adott válaszaikban. Ugyanígy a tudományos kutatókat is gyakran világszemléletük különbözősége készteti vitára. A filozófia csak akkor .tudja világnézeti, de méginkább a gondolkodás más területeit heurisztikusán megtermékenyítő és eszmei kalandokra inspiráló szerepét betölteni, ha megőrzi pluralisztikus jellegét. Ha akár a vallásos hit, akár a politikai ideológia szolgálatára kényszerítik, dogmarendszerré vagy evilági vallássá silányul. A demokrácia mindenkor csak a politikai pluralizmus alapján működőképes. A politikai pluralizmus pedig ideológiai sokféleséget feltételez, vagyis azoknak az eszméknek a sokféleségét, amelyek az egymással versengő politikai erőket orientálják céljaik megjelölésében és eszközeik megválasztásában. Ezeknek az ideológiáknak a magvát pedig mindenkor filozófiák alkotják, noha képviselőik nem fedik fel minden esetben felfogásuk alapelveit. Ügy véljük, nincs demokrácia világnézeti pluralizmus nélkül sem. A demokrácia az eszmék mérkőzése is. Ez kizárja annak a jogosságát, hogy valamely politikai’ ideológia nevében vagy állami gyámkodással egyetlen szemléletet hegemonnak nyilvánítsanak és más világnézetek követői ellen hatalmi eszközökkel lépjenek fel, vagy jobb esetben másodrangú állampolgárokká minősítsék vissza. A jogállamiság összeegyeztethetetlen az ideológiai monopólium be nem vallott, de administrative jól érvényesített gyakorlatával. Ha elfogadjuk az ideológiai és világnézeti pluralizmust mint a demokratikus közgondolkodás (természetes velejáróját, akkor nem időzhetünk hosszan az elvi fejtegetések magaslatán, hanem el kell jutnunk gyakorlati következtetésekig is. Ezek a következtetések számos területet érintenek a lelkiismereti szabadságtól kezdve a társadalomtudományok ontológiai előfeltevéseinek és módszereinek szabad megválasztásán át a világnézeti oktatás korszerűsítéséig. E kérdések közül a továbbiakban csak az utolsóval kívánok foglalkozni. . Hazánkban az elmúlt évtizedekben a világnézeti oktatás ia dialektikus materializmus mint egyedül következetesen tudományosnak nyilvánított filozófia alapján folyt. Az illetékes minisztériumi szervek előírták azt a törzsanyagot, amelyet a közép- és felsőfokú oktatási intézményekben oktatni kellett. Csak az utóbbi pár évben kaptak az oktatók bizonyos szabadságot az oktatandó tananyag megválasztásában és volt szabad a tankönyvekben lefektetett állásponttól eltérniük. A legutóbbi évben végbement politikai változások a világnézeti tárgyak oktatását sem hagyhatják érintetlenül, és le kell vonnunk azokat a következtetéseket, amelyek az átalakítás lehetséges irányát megjelölik. Ügy vélem, hogy ez az irány csak- • is a világnézeti pluralizmus szellemében történő oktatás lehet. Ennek elvi alapjaival kapcsolatban vetek fel néhány gondolatot. Abból kell kiindulnunk, hogy világnézetileg heterogén hallgatókat, illetve (tanulókat oktatunk állami oktatási intézményben, amely . a pártállam megszűnéséből adódóan nem lehet a továbbiakban világnézetileg egyértelműen elkötelezett. A pluralista eszmei nézőpont azonban nem vezethet a világnézeti alternatívák puszta számbavételéhez és ezek gyengeségeinek felmutatásához. Ez az öncélúan kritikus szemlélet jó esetben tartózkodást, máskor nihilizmust szül. Az ilyen eszmei vákuum a legjobb talaja az irracionális vagy anarchisztikus törekvéseknek. Ügy vélem, ettől a véglettől mindenképpen el kell magunkat határolnunk, hiszen a kritikai szemléletben nem a rombolás, hanem a korrekcióra törekvő önvizsgálat eszközét kell látnunk. Nem tehetjük illuzórikussá azt a távlati célt, hogy a szellemi nagykorúság jegyében hallgatóinkban olyan világnézetet alakítunk ki, amely — legalábbis a gyakorlati életvitel kérdéseire — az önmegvalósítás legkülönbözőbb területein eligazító válaszokat ad. A konstruktív értelemben felfogott pluralista világszemlélettel ugyanígy összeegyeztethetetlen a monisztikus felfogás, amely akár vallási, akár profán alapon valamely üdvtan hirdetésére vállalkozik. E szemlélet képviselőit mélyen áthatja az a meggyőződés, hogy az egész emberiségre nézve megvalósul a bibliai jóslat, hogy egy akol lesz és egy pásztor. A monisztikus felfogásnak vannak hajlékonyabb követői, akik legalábbis a továbbfejlesztés lehetőségét nem zárják ki. Mások fundamentalista álláspontra helyezkednek, és a tan eredeti formájának fenntartásáért kardoskodnak. A marxista szellemű világnézeti oktatást a legutóbbi időkig a monisztikus szemlélet jellemezte. A tankönyvek szinte mindegyikét áthatotta az a szemlélet, hogy a régi értelemben vett (polgári) filozófia a felbomlás állapotában van, és a vele szemben elfoglalható elvszerű álláspont egyedül a kritikai elutasítás lehet minden fajta eszmei engedmény nélkül. Világnézeti kérdésekben nem lehetséges kompromisszum. A nyitott és toleráns gondolkodásnak megfelelő világnézeti pluralizmus az említett két szélsőséges álláspont között helyezkedik el. Tehát nem parttalan szemlélet, de nem is magát egyedül üdvözítőnek vélő tan, hanem a nagykorúvá vált gondolat szembesülése az ún. végSő kérdésekkel. E plurális szemlélettel számos filozófiai felfogás összeegyeztethető. Ezeknek néhány közös vonásuk van. Róluk mint nyitott gondolkodási stílus jellemzőiről általánosságban már szóltam. A vázolt megfontolások azonban kiegészítésre szorulnak. A demokrácia mint az egyetlen emberséges életforma és gondolkodás- mód feltételezi, hogy vannak olyan értékek, amelyeket mint a humánum tartalmi összetevőit semmiféle pluralizmus nem tehet kérdésessé. Ilyenek az erkölcs ún. elemi normái és az emberi jogok. Ezek az emberiség közös értékei, . amelyeket megőrizni és gyarapítani mindenkinek kötelessége. Ha ezek megvalósulnak, akkor a demokrácia egyre több nép életformájává válik, és ezek együtt tudnak működni az emberiséget fenyegető kihívások elhárításában. A felelősen pluralista világszemlélet az élet gyakorlati problémáira adott válaszaiban mutat bizonyos egyöntetűséget. Nemcsak a szélsőségeket hárítja el magától, hanem a versengő alternatívák untagonisztikus szembeállítását is. A gyakorlati filozófia problémáira adott válaszok egyöntetűsége azonban nem zárja ld, hogy e válaszok tartalmi megalapozásánál a nézetkülönbségek továbbra is fennmaradnak. A cselekvéseket megszabó kérdéseket bizonyos „miért” kérdések megválaszolásával elfogadhatóvá kell tenni. Hivatkozási alapokat kell megjelölnünk, amelyekből kiindulva olyan értéktételezésekhez jutunk el, amelyek imperatívuszokká fogalmazhatók át. Két ilyen végső hivatkozási alap kínálkozik számunkra: Isten mint transzcendens szellemi lény létének elfogadása vagy a humánum kiteljesedéséért folytatott küzdelem. A vallásfilozófiai megközelítés nem zárja ki a humanista filozófiát, csupán az emberebb embert üdvtörténeti távlatba helyezi. A vallásfilozófiai megközelítés is lehet nyitoitt, amelyet az ökumenikus szemlélet és a dialógus szelleme hat át. Korunkban a nagy történeti vallásokon belül számos ilyen irányzattal találkozunk. A szellemileg nagykorúvá vált hívők is lehetnek nyitottak és a gyakorlati problémák megválaszolásában a nem-hívőkkel egyetértőén vélekedők. A humanista filozófiák hivatkozhatnak az emberre mint egyénre és mint közösségi lényre. Az első megközelítést jól példázza a perszonalista filozófia, amely olyan filozófiák reakciójaként jött létre, amelyek az embert pusztán a természettudományok megállapításainak a fényében szemlélték és alig vettek tudomást a (technikai- ipari haladás elidegenítő hatásáról. A perszonalizmuson belül megkülönböztethető az egyént középpontba állító (individualista) és aa én—te viszonyból kiinduló (dialogikus) irányzat. A kollektivizmus az embert közösségi lényként fogja fel. A szélsőségesen értelmezett kollektivizmus az egyént pusztán állampolgárnak tekinti. A diktatórikus pártállamok az eddigiekben az állampolgárt elsődlegesen felülről igazgatni igyekeztek. A szocializmus demokratikussá csak akkor válhait, ha az egyének közpolgárrá is lesznek, és jól működő kisebb közösségek tagjaiként kötődnek nagyobb közösségekhez, fogalmazzák meg érdekeiket és küzdenek megvalósításukért. Hársing László Adón a Vasút u. 39. szám előtt gyülekezett indulás előtt a brigád. A törökszentmiklósi gazdaságban Németh Ferenc növénytermesztő adja ki a munkát, tart eligazítást. Az ózdi kedvezőtlen munkalehetőségek közismertek országszerte. Különösen a fő kenyéradó, a kohászat küszködik már évek óta, de a rossz éghajlati és természeti adottságok miatt a mezőgazdaság is válságban van. A megélhetés tehát nem könnyű az Özdon és a környékén élőknek, legyen az aktív dolgozó vagy nyugdíjas. A piac itt jóval drágább, mint az országban, bárhol, a fizetés, a nyugdíj pedig alacsonyabb. Ezrével keresnek éppen ezért munkát ha csak néhány hétre is az Alföldön. Tóth István a Borsod Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda szervezője elmondta, hogy Magyarországon csak ez az iroda vállal brigád-, toborzást mezőgazdasági munkára. Harminc alföldi termelőszövetkezettel, állami gazdasággal, és élelmiszer-feldolgozó gazdasággal állnak kapcsolatban ötödik ten a toborzás, előtte szabad préda volt a munkaerő, bárki szervezhetett csapatokat „fejpénzért”, amiből sok kellemetlenség származott. Öt éve szerződéssel szabályozzák a feltételeket, amelyeket mindkét fél betart. Évente hetven-nyolcvan csapat utazik az Alföldre Észak-Borsodból — háromezren — és különféle mező- gazdasági munkát vállalnak általában kéthetes turnusokban. A fizetség 5—6 ezer forint, ezért naponta tíz- tizenkét órát dolgoznak. Túlnyomórészt nyugdíjasok kényszerülnek ily módon nyugdíjuk kiegészítésére ... Az arlói Gulyás Kálmánná vezette brigádot fényképezőgépünkkel elkísértük a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságba, ahol hibridkukorica-ápolást és -címere- zést végeztek. Negyvenen Özdról és környékéről. Kép, szöveg: éve. Azóta folyik szervezetTemesi László Két hétig címerei a főleg nyugdíjas kohásidolgoiókból álló brigád.
