Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
1989. augusztus 19., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Mai malmosok árnyékában A míg június 20-e, Péter-Pál napja hagyományosain a/, aratás (kezdetének az ideje, addig augusztus 20-a egyúttal a gaibonutoe takarítás végét, az új kenyér ünnepét is jelenti. Az idén Péter-'Pál- kor az aratók demonstráció (keretében tiltakoztak az eltorzult gabonaáraik ellen. Olyan transzparensek voltak olvashatóak az. út- szélés ácsorgó .kombájnokon, mint: Nem a gabona a drága, hanem a kenyér stb. A termesztők szerint, a kenyérnekvaló gabona értékét a gabon'áipar (fölözi le. A kom- bájnos tehát a tisztesmolnárra „baragsziik”. 'De lássuk, milyen ez utóbbi anyagi, társadalmi megbecsülése napjainkban. Erről beszélgettünk dr. Szurka Gáborral, a megyei gabonaegyesülés titkárával. — Ma egy jól (megfizetett molnár havonta líz-tizenkét ezer forintot keres. Megítélés kérdése, ihogy ezt soknak, vagy kevésnek lehet tekinteni. Tény viszont, hogy napjaink molnárjai lényegesen kisebb társadalmi megbecsülésnek örvendenek, mint régen. Hajdanán ugyanis e mesterséget művelni szigorú (követelmények szerint lehetett. így aztán nem lehetett molnár az, aki törvénytelen házasságból született, vagy Mikinek. — hajdani megfogalmazás szerint —, szülei halállal büntetve háltak meg. Nem lehetett molnár az sem, akinek felesége kicsapongó volt, vagy akinek feje fölött a házasságtörés gyanúja lebegett. Nem művelhette e mesterséget az, akit a hatóság il’ejveszffcésre ítélt, de kegyelmet kapott, •aki macskát vagy kutyát ölt, aki másfajta döggel bánt, vagy azt csak megnyúzta, ,sőt azt ás a (kiközösítés veszélye fenyegette, aki hóhónra1], vagy nyúzóvail beszélt, utazott, ivott, vagy csak a temetésükön részt vett. E szigorúsággal szemben az állf, hogy a malom jelentős jövedelemforrást biztosított, ezért a malom, illetve a itna'lomjog adományozása királyi, vagy földesúri privilégium volt. Jelentős jövedelemforrásról beszéltem, s nem véletlen. Például a 'Hejő-Csaba püspöki malom 1667 körüli éves 'jövedelme 405 mérő búza és 096 mérő rozs (volt. Egy pozsonyi mérő ez idő tájt egyenlő volt 'két vékával, azaz: 82*5 literrel. Szóval a malom jól fizetett, s ennek megfelelően, megbecsülés vette körül a tisztességes molnárt is. A szapári uradalom tiszttartójának 1791 - ben kelt .számadásából 'kitűnik, hogy menynyi volt 'Betskó József nevezetű molnár éves fizetése. .Eszerint e 'molnár kapott az uradalomtól természetbeni lakást, valamint szabad tüzelésre engedélyt. 'Használhatta a malomkertet, ami kitett .négy holdat. Tarthatott két tehenet, két 'szamarat, szabadon sertést. Továbbá kapott évente két pozsonyi mérő — azaz 125 liter — lisztet, egy pár új csizmát, illetve egy pár régi fejelését, kél öltözet ruhára '20 forint készpénzt, valamint további 24 forint készpénzt, s ezen kívül .jutott neki kenderföld, isőt, az első esztendőre vetőmag is. Azért, hogy megtudjuk!, .mit jelentett akkortájt a 20, illetve 124 forint készpénz, érdemes megvizsgálni az akkori áraikat. Nos, a '18. század végén egy külvárosi silányabb .ház ára .is —120 forint volt, egy öltöny ruha i2 forint, 70 dénártól 6—.8 forintig terjedt. Egy pár ló 15 forintba került, egy nagy kenyér 3 dénárba, egy mérő búza pedig 30 dénárba. — Persze, a molnár jövedelme helyenként .változott. Az egyezségen kívüli jövedelméhez tartozott ugyanakkor a malom- por, .amivel a mester a sertéseit etette, valamint az úgynevezett szitapénz. A kívánalom szerint .ugyanis a többször őrölt liszteket, 'többször kellett szitálni, és az őrlemények újrafelöntése nehéz, fáradságos munka volt. Ezért ezt a munkát az őröltetők ezzel a 'bizonyos szitapénzzpl díjazták. Az elmondottakból kitűnik, hogy a malom hajdanán jó jövedelmet biztosított a tulajdonosának, a malmos mester pedig munkájával! családjának. Ezért ahhoz, hogy valaki a mesterek sorába léphessen, hosszú utat kellett bejárnia. A céhes időben először inasnak kellett mennie az e mesterséget tanulónak, az inasévek letelte után így lett belőle legény. A legénynek három évig kellett vándorolnia, s ezen idő alatt legalább hat munkahelyen dolgoznia. Ezután következhetett csak a mestervizsgia, amihez felügyelet alatt a mesterjelöltnek remeket kellett készítenie. Szarka Gábor miközben az elmúlt századok (molnárjait emlegeti, azt bizonygatja, milyen szép, nehéz de népszerű mesterség volt: akkortájt a molnárság. Nem véletlen — mint említi —, hogy például 'megyénkben olyan (kisközségekben, mint Súly vagy Tiiboilddaróc még 1948-ban is hét, illetve hat vízimalom üzemelt. Mostanára természetesen megszűntek ezek a pici malmok, és megcsappant a molnárok társadalmi megbecsülése. Péter-Pálkor az aratók e malmosokra nehezteltek. Véleményük szerint ugyanis öli fölözik le a gabonatermesztés hasznát. ‘Bárhogy is van, a molnár azt haza nem viszi. 'Miiként, arra 'beszélgetőpartnerem rámutatott, e szakma művelői mostanság évente ili20—140 ezer forintot keresnék. S hol tudna ebből a pénzből venni — mondjuk csak egy külvárosi házat is? V éleménye szerint, tehát egy cipőben jáír itt pék és gabonatermelő, így aztán a megoldás nem ás lehel más. miint az iintegráció.Azaz: összefogás a különböző tevékenységet végzők: paraszt, ■molnár, pék között az „olcsóbb” 'kenyérért. Visszaszerezvén ekképpen e mesterségek elismerését, megbecsülését, tiszteletét. Balogh Andrea Á kenyér történetéről Mióta eszünk kenyeret? És vajon milyen lehetett őseink mindennapi kenyere? — A múlt század huszas éveiben Nagyváthy János Magyar házigazdaasszony című könyvében így ír: ,,Jó kenyérnek azt tartjuk, amely domború, héja sem igen lágy, sem kemény, sárga vagy barna, de nem fekete égett; a béli szívás és nem elmorzsolható. Ha a bélit bé- nyomják, ismét magától felduzzad, inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú, több napok múlva is a tejet felissza, mint a spon- gya, ha a fenekét megütik ököllel, az egész kenyér megrezdül." A mai kenyér eredete után kutatva egészen távoli időkhöz érkezünk. Kis-Ázsiában és Észak- Iránban időszámításunk előtt 10—8 ezerben, Közép-Európában 5 ezer körül már foglalkoznak búzatermesztéssel. Igaz, ezek az ősi búzafajok — az alakor és a tönkebúza — csak kása készítésére voltak alkalmasak. Vaseszközeikkel a kelták már magasabb szintű földművelést folytattak, javul a búza minősége, akkor (i. e. 4—1. században) kezdődött a maihoz hasonló kenyér fogyasztása. A kelták forgó kézimalmokat és sütőkemencéket is használtak. A/, első magyar kenyérsü- lűk nevét 1139-ből ismerjük. A dömösi apátság szolgái voltak: Meiri faluban Vra- bog. Kimis, Haladi, Muncas- ti, Scege, Gukus, Tenkudi, Edelényben Kimis és Gonoi- Hidegkút faluban Cosar, di, Esztergomban Mi lost, Enyingen Casmer és Dömö- sön Cigu. A malmokról az első írásbeli említést: a Nagyobb Gellert legenda 12. fejezete tesz: „Éjféltájban malom- zörgést hallott, olyan malomét, aminőt egyebütt nem látott volt. Elcsodálkozott, hogy mi is lehet az. S nyomban utána a nő, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett." A középkorban használt kézimalom alig változott, és még századunkban is használták. Az első magyar vízimalmokról az első említés 1061-ből való. Irodalmi emlékeink szólnak a dunai hajómalmokról. A szélmalmok viszont csak a 18. században jelennek meg hazánkban. Valamennyi malom kövei őrölte a gabonát. De a kő maghéját is összetörte, a korpa bennmaradt a lisztben. — ettől szitálással kellett megtisztítani. Mechwart András találmányával, a máig használatos hengerszékkel sikerült a malomkövet helyettesíteni. A gőzenergia elterjedésével felépülnek az első gőzmalmok is. A mai, modern malomban már valamennyi folyamat — még az anyagmozgatás is — gépekkel, automatikus úton történik. És természetesen tudományos liszt- és tésztavizsgálattal ellenőrzik már 100 éve — a kenyérhez felhasznált anyagokat. A kenyér történetének nevezetes korszaka, a 19. század második fele, amikor Magyarországon Mokry Sámuel elkezdi a búza nemesítést. Később Baross László, Fleischmann Rudolf és Székács Elemér minőségi búzái nevezetesek. 1950-től termelnek intenzív búzákat. ínséges években a legkülönbözőbb növényekkel pótolták, helyettesítették a búzát fűrészporból, kukorica- csutkából, sás és nád gyökeréből, tölgy és bükk makkjából sütötték a nyomorúságos ken.yeret. A kenyérsütés csak lassan vált iparrá, még lassabban nagyiparrá. A városokban ugyan pék sütötte a kenyeret — kisipari módszerekkel. De falun még nem is olyan régen házilag dagasztották a foszlós, fehér óriás kenyeret. A sütőipar korszerűsítése Magyarországon csak 1953. után indult meg. Meiey István Vállat Változnia kell a VIT-nek is „ .. . Szép volt, jó volt, de ennek ellenére meg vagyok győződve róla, hogy ilyen Világitjúsági Találkozót nem szabad rendezni többet . .Egy nem mindennapi phenjant út után, ahol 170 ország csaknem 20 ezer fiataljával találkozhat valaki, különös ilyen szkeptikus .véleményt hallani. Szabó Dezső, a DEMISZ sajószentpé- teri tagszervezetének elnöke mégis így vélekedik, hiszen már az elején rendhagyóan indult minden .. . — Az indulás előtt néhány nappal mondott le vezetőtök, Gyurcsány Ferenc alelnöki tisztéről, s egyben a VIT-es utazásról. Ezt követően úgy hallani, a 80 fős politikai delegáció már semmiben nem tudott megegyezni. Te hogyan élted át ezt a helyzetet? — Az országgyűlés döntését követően véleményem szerint már eleve irreális volt az az elképzelés, hogy egy ugyanolyan egységes magyar delegációnak kell mennie a VIT-re, mint eddig. Már eleve heterogén a csapat, ha három—hét fő juthat ki szervezetenként, ez mar önmagában garantálta a megosztottságot. Ennek ellenére Gyurcsány vezetésében mindenki bízott, lemondására nem számítottunk. Öriási űrt hagyott maga után, s szerintem ezt követően már nem is volt esély még az egység látszatára sem. Egyszerűen nem akadt, aki vállalja a vezetést. Végül egy főiskolás srácra osztottuk ezt a „szerepet”, de ez csupán formalitás volt. — A magyar küldöttség egyetlen kérdésben mégis egységesen nyilatkozott... — Valóban, Antoniewicz Roland (magatartása annyira felháborított mindenkit, hogy azonnal elhatároltuk magunkat a kijelentéseitől. Ö ugyanis több ízben lépett nyilvánosság elé a magyar ■kommunisták nevében, miszerint hazánkban a revizionisták vették át a hatalmat, akik kiárusítják ,az országot. Likvidátornak minősítette Nyers Rezsőt, Pozs- gay Imrét, Horn Gyulát, dicsérte a KNiDK és Románia politikáját, vezetését, stb. Egyébként viselkedése a saját szervezetének — Lengyel—Magyar Országjáró Diákszövetség — vezetőit is megdöbbentette. — Mindenesetre a KNDK veztöinek tetszett a beszéde, hiszen ha Kim ír Szén nem is fogadta, Phenjan pártbizottságának vezetője vendégül látta. Ezzel szemben hogyan fogadták a magyar delegáció egy részét? Köztudott ugyanis, hogy akkoriban romlott meg a két ország közötti diplomáciai kapcsolat. — Korea egyértelműen a szocializmus elárulójának tartja Magyarországot, így utunk során végig érezhető volt a hátrányos (megkülönböztetés. Igaz, arra diplomatikusan vigyáztak, hogy ez ne legyen szembetűnő kivételezés. A városközponttól „véletlenül” a magyar klub volt a legtávolabb, ami az érdeklődést igencsak befolyásolta. A szervezés jóvoltából többször lekéstünk a programokról, s míg a baráti országokat meghívták egy kis társadalmi munkára, addig minket nem. — Hogyan fogadta Phenjan a 20 ezres külföldi sereget? — Óriási lelkesedéssel és felkészültséggel. A legkorszerűbb technika, világszínvonal várt .minket, nehéz elképzelni, hogy miből voltak képeseik ezt biztosítani. Hatalmas tömegeket utaztattak nemcsak a nyitó- és a záróünnepségre, hanem a közte lévő Ikisebb-nagyobb demonstrációkra is. Több kilométeres tapsoló, .művirággal integető sorfalak között mentünk ilyenkor, a karne- válszerű nagygyűlések le- nyűgözőek voltak. Kim ír Szén arcképe, szobra, neve szinte minden középületen megtalálható volt, a Kim ír Szén téren pedig minden áldott este több tízezres tömeg táncolt. A személyi kultusz virágzásába csöppentünk bele ... — Milyen alkalmatok nyílt megismerni a phenjani embereket, életet? — Ha sikerült kikerülnünk az állandó figyelem alól — csaknem ugyanannyi egyenruhás keringett köztünk, mint ahányan vendégek voltunk! —, igyekeztünk megismerni a színfalak mögötti, hétköznapi Korea életét is. Egy ilyen „akció” során bejutottunk néhány házba. Tizenketten éltek maximum 60 négyzet- méteren, hálóhelyként a gyékény szolgált a padlón, szekrényt pedig egyáltalán nem láttunk. Szembetűnő volt rendkívüli tisztaságuk, meglepő olvasottságuk. A színház, a mozi, az étel, a ruházkodás — mindenki egyforma. uniformis-szerű ruhát viselt, csak a színük volt változó —, minden jegyre ment. — Milyen rendezvényeken vettetek részt? — Non-stop, éjjel-nappal folytak a programok. A politikai jellegű összejövetelek több szekcióban, más-más témában zajlottak. így például a leszerelésről, a világbékéről, az atommentes világról, a gyer.mekmozgal- makról mondhatta el bárki a véleményét a négy világnyelv valamelyikén. Közvetlen viták, beszélgetések voltak ezek, de igen gyenge színvonalon, semmiféle konkrétumról nem eshetett szó, illetve az ilyen próbálkozásokat visszaszorították. Megdöbbentő általánosítások tömkelegé hangzott el: az USA, mint a kapitalizmus rákfenéje, még mindig a legfőbb ellenségként szerepelt, s az „imperializmus támadása” is állandó kifejezése volt ezeknek az összejöveteleknek. Ezek alapján azt tudom mondani, hogy a VIT nem a világ ifjúsági és diákszervezeteinek találkozója jelenleg, hanem csupán egy bizonyos beállítottságú szervezeteké. — A magyar küldöttség milyen szekciókban szólalt fel? — Egy jelentősebb megnyilvánulásunk volt, amikor Forrai István (ÁISH) az emberi jogok szekciójában a határainkon túl élők sorsáról beszélt. Világosan és higgadtan mondta el — végül is a magyar kormány — álláspontját, miszerint a határainkon túl élő magyarokat is a nemsiet részének kell, hogy tekintsük. Bár konkrétan nem említette Románia nevét, delegációjuk mégis azonnal visszautasított mindenféle célozgatást. — Milyennek tűnt számodra a találkozó politikai hangulata? — Forrongónak! Köztudott, hogy akkoriban fojtották el Pekingben a diák- tüntetéseket. Finn kezdeményezésre a magyar delegáció is aláírt egy tiltakozó felhívást, s még egy kisebb nagygyűlést is kénytelenek voltak engedélyezni a szervezőik ez ügyben. Ám amikor a dán küldöttség az egyik monstrum ünnepségre becsempészett egy transzparenst — akkor bizony kemény pofonok csattantak el a rendezők részéről. — Végül hogyan összegeznéd a VIT-es tapasztaltakat? — Bár egyedüli jelentkezőiként Algéria vállalta a következő VIT rendezését, mégis lehetségesnek tartom, hogy ez volt az utolsó. Nekem, másokkal együtt az a véleményem, hogy olyan ország vállalja és vállalta eddig is ezt a feladatot — iszonytos pénzek és energia árán is —, amelyik önmagát akarja ünnepeltetni. (Tudomásom szerint, például a phenjani találkozó 4 milliárd dolláros ráfizetéssel zárult!) Mivel a nyugati országokat, vagy éppen az Egyesült Államokat nem fogadják el rendezőként a szervezőik, ezért csak fejlődő, vagy szocialista országok jöhetnek szóba, melyek jórészt hasonló, demonstratív célra használnák fel a találkozót, mint Korea. Igaz, kár lenne a hagyományt megszakítani, de előnyösebb lenne kisebb méretű összejöveteleket szervezni, ahol ideológiai és vallási hovatartozás szempontjai nélkül ismerkedhetnének az ifjúsági szervezetek egymással. S akkor valóban a világ fiataljainak találkozója lenne a VIT. Nagy Zsuzsanna
