Észak-Magyarország, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
1989. június 3., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Ismerem a vidéki kiskirályságok történeteit Beszélgetés Pünkösti Árpád íróval Korábban beszámoltunk arról az író-olvasó találkozóról, amelyen Pünkösti Árpád, a nagysikerű Pofa be! ,eímű riportregény szerzője, a megyei rendőr-főkapitányságon föltárta a mű keletkezése körülményeit, titkait. A zömmel a házból, tehát a rendőri állományból kikerülő hallgatóság megtudhatta, amit meggyőződéssel vallott minden olvasó, hogy a cselekmény Borsodban játszódik, legsikeresebb vegyigyárunkban, s minden szereplő élő személyről mintázott, legfeljebb csak iaz író enyhített a hitelesség kedvéért egykét fogyatékosságukon. A italálkozó után beszélgettem a szerzővel, alki már a IhaliIgatóság előtt is elmondta, 'hogy munkáját segítette az iáikkori megyei első 'titkár, Grósz Károly, akiihez még az anyaggyűjtés megkezdése előtt elment, részint, hogy tájékoztassa, mire készül (magyarul engedélyét, jóváhagyását kérte és kapta meg), részben pedig azért, hogy segítségét, védelmét kérje, hiszen bölcsen tudta, egy ilyen vállalkozás nem veszélytelen („többen óvtak attól, hogy este a kocsma előtt elsétálják, nehogy véletlenül verekedésbe keveredjek”). Mielőtt idemásolom Pün- ikösti Árpád szavait, néhány mondatban le kell írnom — ha ez egyáltalán lehetséges — a könyv tartalmát, „meséjét”, hiszen összesen harmincezer példányban jelent meg, a beszélgetés utalásai nem érthetők az alapsztori ismerete nélkül. Nos, a szocialista város szocialista nagyüzeme élén egy nagyon tehetséges, jó szakember állt, akit többnyire középszerű műszaki vezetőgárdával és adminisztratív vezetőkkel vert meg a kontraszelekció. Sajnos, rövid 'idő alatt kiderült, hogy a vezér is joibto szakember, minit jellem, többszörösen elszenvedett csalódásai (állandóan Pestre vágyik miniszterhelyettesnek, és ez sosem sikerül néki) és az emiatt lelkét .deformáló bosszúvágy legtéhetségesébb vezetőtársa, a beruházási igazgató karrierjét töri ketté. A történet — .ha akarom — mindössze ennyi, .sóikkal fontosabb azonban, hogy a felsorakoztatott szereplők mái — vagy áltassuk magunkat azzal —, az elmúlt évt i z edek k arr iertö r tén e te i - nelk pregnáns képviselői. Elég, ha a vezérigazgatón kívül megemlítem a hajdani megyei első titkár, a miniszterhelyettes, a vezér valamennyi helyettese, a városi párttitkár, az üzemi plb- titkár és a személyzeti főnök szerepét. Hiába tudom, hogy ezek nem fiktív alakok, nemcsak fehérre vagy feketére mázolt típusok, hanem élő emberék jól megrajzolt figurái, mégsem szabadulok a kónyiszerlképzet- tő.l, hogy ezéket az embereket én Ismerem. — Néhány mondatban rajzold fel pályád történetét és a könyv megszületése, sorsa körülményeit is. — A könyvhétre új kötetem jelenik meg, ennek fele önéletrajz. Vegyész- mérnöki diplomám van, de újságíró lettem, vidéken, majd a Népszabadságnál dolgoztam hét éviig, jelenleg is az Oj Tükör munkatársa vagyok. A Pofa be! a negyedük kötetem. A műfaj .nehezen meghatározható, mondják tényirodalomnak, s zoc iogiráf i ánalk, riportra - génynék is. Egy Borsod megyei újságíró kollégánktól kaptam a témát. Érdekelt, lejöttem, elkezdtem az anyaggyűjtést. Magamban az.t a címet adtam a történetnek: Hogyan szabaduljunk legtehetségesebb helyettesünktől ? — Elmentem Grósz Károlyihoz, az akkori megyei első titkárihoz, mondtam neki, mit tervezek, s hogy nála fognák ezért feljelenteni. Csiinállhatom-e? Azt mondta, persze. Három hónapot töltöttem a gyárban, ezután KBG (a vezérigazgató neve) kitiltott az üzemekből, de addigra nagyjából kész volt az anyag. Karvaly (a hajdani első titkár „költői” neve) nem ákiart látni, a többi szereplőivel minddel beszéltem. Próbálták megakadályozni a könyv megjelenését (ez majdnem öt éven át sikerült is), jártak miniszterhelyettesnél, sőt Korom Mihálynál is, aki akkoriban még KB-titkár volt, csák annyit érhettek el, hogy elodázták a kiadást. — A mostani találkozón olvasóid megkérdeztük, mi lett Fábián (a beruházási igazgató) sorsa, s azt is, hogy újságírói pályafutásod során sok (Karvallyal találkoztál-e? — Fábián nagyon tehetséges ember, de én értelmetlen mártíromságnak tartom az ő viselkedését. Azóta egy másik üzemnél műszáki tanácsadó, emellett gmk-vezető is, azt hiszem, nagyon sok pénzzel. Oktat az egyetemen is, még sincs kihasználva a tehetsége, neki nem ilyesmivel kellene foglal kozni. — A Népszabadságnál én vidéki, megyei tudósító voltam. Akkor, és most, mint az Új Tükör munkatársa, bejártam az egész országot. Ismerem a vidéki kiskirályságok történeteit. Minden megyében volt egy-két Karvaly. Vagy az első titkár, vagy a tanácséinak, vagy mindkettő. Csak az volt a különbség köztük, hogy bort itták, vagy pálinkát. Hogy nagy vadra, vagy apróvadra vadásznak-e. Most, a botrányok kipattanása után úgy tűnhet, hogy Szeged, hogy Csongrád egy sötét megye. Békés, állítom, sötétébb. (Ezéket a .megyéket ismerem legjobban.) A megyékben egyformák a gondok, egyformák az elkövetett hibák és bűnök is. — Ha már a megyéknél tartunk, írsz a könyvben egy ilyen mondatot: Karvaly „ ... nem látszott alkalmatlannak, hogy a hatalom talán legellenőrizheteílenebb pontjára, egy megye élére állítsák.” Hogy kell ezt érteni? — A legfontosabb, országos pozíciók bizonyos főikig közellenőrizettek. Ezzel szemben a megyei vezetés teljes önállóságot kapott, élet-halál ura volt. A hatalom a demokratikus centralizmus jegyében dolgozott, de ebből csák a centralizmus volt valóság. Nekik nem volt érdékük, hogy a megyék élén a saját embereiket ellenőrizzék. Lentről pedig senkinek sem volt lehetősége arra, hogy bármit is szóvá tegyen. Annak idején a Karvalyuk élet-halál urai voltak. Büntetlenül üldözhették el tehetséges embereket is, nem tartózták számadássál senkinek sem. A beszámoltatásuk formálisak volták. A saját kádereid a vezetés nem akarta raj- tákapni. — Az egyik legjellemzőbb, legsötétebb figura Kuni, a személyzeti vezető. Az ő fajtájáról hni a véleményed? — Mindenféle társadalomtudomány beszél ma már arról a kontraszelékcióról, amelynék alapján „ luftba!- Ionokat” emelték az égig, erről azt hiszem, mindenkinek van saját élménye. — Könyvedben Virágos Zoltán miniszterhelyettes megvett egy gyárat a szovjetektől, amelyet több milliárdért felépítettek, majd miután használhatatlannak bizonyult, ócskavasáron tudták felhasználni. „A csődöt pedig letakarták vörös vándorzászlóval.” Eszünkbe jut erről több nagyberuházás, a KGST is. — Politikai okok és „méretkülönbségek” miatt többször olyan köteTezettségvál- lalásUfcba is belementünk a Szovjetunióval szemben, amire ők nem is tartották igényt. Például a gázvezeték-építéseknél olyan luxuslakások építésével ajándékoztuk meg a szovjetéket, amire megmondták, nincs szükségük, és nem is fizették ki ,a luxust. Ez az egyik oldala a dolognak, a másik, hogy a KGST műkö- déslképtélenségéből adódóan, a megkötött, de nem teljesített szerződések, .az, hogy nem lehetett panaszkodni a kapott termékeik (vagy beruházások) minőségére, hátrányára váltak kapcsolatainknak. Ezért ezeket nem ebiben a szférában rendezték le, hanem politikai síkra terelték a dolgokat.. — Ismét idézem a könyv egyik mondatát: „Mit ér az a társadalom, amelyik csak ilyen áron tud a vezetőitől megszabadulni, miért nem lehet tisztességesen elmenni?” — Ahol az igazi erkölcsi normákat nem dolgozzák ki, ahol a politikai követelmény mindent megelőz, az emberi és szakmai szempontokat is, ott ez a következménynélküliség hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak a kontraszelektált, de a „túlhordott” káderek országa is lettünk. Tovább tartottuk, mert jó elvtárs, pedig már a kinevezésekor sem volt alkalmas a feladatára. A másik oldalon viszont az igazi egyéniségnek nincs módja saját elképzeléseit érvényesíteni. Olyanok kerültek hát pozícióba, akik valakinek az embere voltak. Mindenki háta mögött állt valaki, tehát gyakorlatilag kikezdhetetlenek, leváltha- tallainok voltak. A kapitánytól csak úgy lehetett megszabadulni, ha a hajót is elsüllyesztették. (Ezért szervezték át nálunk állandóan a vállalatokat, trösztöket.) Ezért kellettek ilyen módszerek, ezért kellett ágyúval verébre leni. — Befejezésül még egy mondat a könyvedből, ami, azt hiszem, nagyon elgondolkodtató: „Baj van a pártnál, amikor hazudik önmagának.” — A párt — emlékezzünk csak a rózsaszínben pompázó kongresszusokra — egy időben intézményesítette a hazugságot. Hazudott magának és a népnek, amikor a nagy ünnepekre kiemelt ellátást biztosított (narancsot, 12-féle felvágottat). Törvényesítette az infót, amibe igazéin rosszat nem lehetett meginni, amiben csak az aktuális tételek visszaigazolását várta. Aztán időinként előkaptak egy-egy témát, s „kemény fordulatokat” hajtottak végre. A ’68-as reform megbuktatásának ürügye például a munkásosztály életszínvonalának emelése volt. A politika hol ezzel, hol azzal próbálta eladni magát, egy-egy határozattal akarta a szánkat betömni. A lakásépítés helyett határozat született, az ifjúság gondjait egy másik határozattal oldották fel, és még sorolhatnám, hogy mi minden helyett született határozat. A következményeket ma látjuk, és ez igazolja az idézett mondatom jogosságát. Szatmári Lajos OLVASÓINK KÉRÉSÉRE LAPUNK FOLYTATJA AZOKNAK AZ IZGALMAS TÉMÁKNAK A KÖRÜLJÁRÁSÁT, AMELYEK NAPJAINKBAN SOKAKAT FOGLALKOZTATNAK. EZÚTTAL SPORTBERKEKBE LÁTOGATTUNK EL. Kérdezzen - az észak-»ikm/íí válaszol Februárban szenzáció- számba menő esetről adtak hírt a lapok. Arról tudósítottak, hogy Diósgyőrött doppingolják a súlyemelőket. Rendőrségi vizsgálat indult, s a házkutatás során jelentős mennyiségű gyógyszert találtak Juhász István vezető edző szekrényében, illetve lakásán. A felhajtást csend követte, szép lassan „elaludt” az ügy. Vajon mi történt, miért a jótékony homály? Az sem kevésbé érdekes: mit csinál a vezető edző, hogyan néz versenyzői szemébe? JUH ASZ ISTVÁN: — A házkutatást követően voltam a rendőrségen, kihallgattak, azóta viszont sehova nem hívtak, semmiről nem értesítettek. A vizsgálat nem zárult le, hiszen kihallgatták a sportolókat, most állítólag szakértői véleményre várnak. Az eredmény ismeretében előfordulhat, hogy az anyag vádemelési javaslattal kerül át az ügyészséghez, az sem kizárt, hogy erre nem kerül sor. Kuruzslással, illetve az ifjúság elleni gondatlan veszélyeztetéssel indult ellenem vizsgálat, ez a jelek szerint alaposan elhúzódhat. A klub illetékesei megvárják a lezárást, aztán tárgyalják az ügyet. Végzem a dolgomat. Miért ne tenném? Egy. még be nem bizonyított vád korántsem lehet oka, hogy Itthagyjak csapot-papot. Meggyőződésem egyébként, hogy családi áskálódás jelentette a mozgatórugót. Az utóbbi hetekben többen megszólaltak a „szöuliak” közül. Kiderült, hogy a diósgyőri „jelenség” korántsem egyedi, valamennyien egy rendszer részei voltunk és vagyunk. Közismert, hogy átszervezik a megyei tanács osztályait,. lesznek összevonások, és főosztályokat is kialakítanak. Hogyan képzeli el jövőjét az államigazgatásban dr. Szádeczki Zoltán, az ifjúsági és sportosztály jelenlegi vezetője? — Pedagógusi és jogi végzettségem van, azaz rendelkezem polgári foglalkozással. A katedra után csaknem húsz esztendőt töltöttem el az államigazgatásban. Ez is szakma! A sportirányításban hetedik esztendeje működöm közre. Szeretném leszögezni, hogy sohasem éreztem magam Borsod első számú sportvezetőjének, tudniillik ilyen „beosztás” nincs. Az átszervezés nem rendít meg, azt természetesnek tartom. Bizonyára találok magamnak megfelelő helyett az állam- igazgatásban, de ha ez nem sikerül, remélem, hogy marad számomra máshol munkalehetőség. Maradok-e a sportosztály élén? Ez elsősorban nem rajtam, hanem a jövendő munkáltatómon múlik. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a DVTK labdarúgó- csapata alaposan elmaradt a várakozástól. Az eredeti cél az 5—10. helyek valamelyikének a megszerzése volt. ezt a tavaszi idényt megelőzően módosították a 4—8.-ra. A táblázat tanúsága szerint az alábbi is nehezen jön majd össze. A hírek szerint a Postabatüc 3 millió forintos támogatással segítette a szakosztályt. A szerzödésnék azonban volt egy olyan pontja, hogy az első nyolc közé kell kerülnie a gárdának. Amennyiben hátrább végez a társaság. az összeg visszakerül a Postabankhoz. Valóban így áll a pillanatnyi helyzet? GUTMAN JÓZSEF, a DVTK ügyvezető elnöke: — Egy félreértést /el kell oszlatnom azonnal az elején. A Postabankkal valóban aláirtunk egy megállapodást, amelynek értelmében 2,7 millió forintos támogatásban részesülünk. Tehát nem arról rvan szó, hogy elköltöttük a pénzt, iaz teredmény oldalon meg semmi sem jelentkezik ... A támogatást a szakosztály 1989—90. évi küzdelmekre kapja. A szerződés szerint a mostani bajnokságban kell(ene) az első nyolc között végezni, hogy biztosítsák az összeget a következő idényre. A csapat teljesítménye esetleg gondolkodóba ejtheti a Postabank vezetőit, hogy segítsenek-e bennünket, mégis úgy érzem. nem lesz akadálya a szponzorálásnak. Az a „vád” érte dr. Juhász Györgyöt, a Borsodi Építők Volán SC társadalmi elnökét, hogy csak a salakmotorral foglalkozik és az egyesület többi szakosztályára kevés figyelmet fordít. — Én ás hallottam már ezt, nem lep meg — felelte. — Tudni kell, hogy a BÉV SC gazdálkodása Borsodban egyedülálló, hiszen nincs „egy kalap”, esztendőkkel ezelőtt bevezettük a zárt elszámolást. Ez azt jelenti. hogy a szakosztályok •közvetlenül bázisszerveikhez tartoznak, tőlük kapják a pénzt és az elszámolást is velük csinálják. Az ÉÁÉV csak a kézilabdára áldoz, az ÉPFU csak a röplabdára, a BÁÉV az asztali/teniszt karolta föl és így tovább. A Borsod Volánnak a salak- motor és a labdarúgás felügyelete az elsődleges feladata. így ebbe senkinek nem enged beleszólni, miiként a többi cég sem a saját dolgaiba. Én ezt nagyon helyesnek tartom. Nekem, mint a klub társadalmi elnökének — túl a motoron és a focin — magától értetődően figyelnem kell mindenre. Meghallgatom a beszámolóikat, részt veszek az elnöikségi üléseiken, ha valahol szorít a cipő, igyekszünk orvoslatot találni, s ebben a munkában természetesen részt vesz az ügyvezető apparátus is. Talán kevesen tudják, hogy Szűcs Erika, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titkára az elnöke a DVTK atlétikai szakosztályának. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi indokolja ezt, mit nyer a „bolton" az egyik és a másik fél? — Napjainkban — az élet más területeihez hasonlóan — a sportélet is gondokkal küzd. A feltételek előteremtéséhez szimpatizánsokat, támogatókat keres. Nekem, mint a szakosztály elnökének tehát az a feladatom, hogy segítsek. Érveléssel, meggyőzéssel, kapcsolatteremtéssel. A testkultúra mellesleg a szívügyem, fiatalabb koromban magam is sportoltam és örülök, hogy ezt teszik a gyerekeim is, akik tájfutók. Felkérésem a következőképpen történt; amikor Mohácsi Éva lett a vezető edző, partnereket keresett. Rám gondolt, s úgy éreztem, hogy segítenem kell. Töprengtem, végül elvállaltam. Rögtön leszögeztem, hogy semmiféle szakmai kérdésbe nem szólok bele! Ez roppant furcsa is lenne, hiszen nincs hozzá jogosítványom. Mit tettem eddig? Ott voltam a diósgyőri nemzetközi versenyeken, díjakat adtam át, részt vettem az éves értékelésen, hirdető partnereket kerestem számukra, azaz szerepet vállaltam a szponzorok felkutatásából. Azt kértem a szakosztálytól; ha szükség van rám, jelentkezzenek! Nos, eddig kellő önmérsékletet tanúsítottak, igazán nem mondhatom, hogy állandóan „bombáztak”. Ha ragaszkodnak hozzám, akkor a jövőben is vállalom az elnöki feladatokat. Sziyi tanácstalan Még mindig nem ült el a „vihar” Szanyi Andor, az Olefin SC súlyemelője körül. Az ÁISH visszaköveteli tőle azt a dollárösszeget, amelyet ezüstérmének megszerzése után felvett, mondván: doppingoláson érték, diszkvalifikálták. Arra voltunk kíváncsiak. hogy £i- zeteitt-e már. s egyáltalán miből él? Mennyit veszített azzal, hogy két esztendőre kizárták a nemzetközi versenyzésből ? — Kezdem az utóbbival. Pontos összeget természetesen nagyon nehéz lenne mondani, hiszen minden a helyezésektől, az eredményektől függ! Egy biztos: több százezer forinttól estem el. Miből élek? Fizetésemet a TVK-tól kapom, ügyemhez nagyon tisztességesen álltak hozzá, s ezért köszönetét kell mondanom. Örömmel tölt el, hogy még a vezér- igazgató is patronált. Itt szeretnék eloszlatni egy szóbeszédet: csirkével már nem foglalkozom. korábban ugyan csináltam, egy farmon segítő voltam. Ami pedig az ÁISH-t illeti: „bombáznak”. küldik a csekkeket. Még nem fizettem, és magam sem tudom, hogy mit csináljak. (Doros—Kolodzey)
