Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1989. május 13., szombat Tanya Majercsik János fesünénye 30 éve történt... Az első diósgyőrvasgyári sztrájk 119 évvel ezelőtt — 1870. augusztus 2-án, a Lenin Kolhászati Műveik mai helyén megkezdte működését egy nagyolvasztó, melyet egy év múlva a hengermű követett. A munkások létszáma ekkor még alig éri el a 300 főt. Az alig két éve működő gyár átmeneti válságba jut, az acélsínek gyártásának a bevezetése azonban biztosítja a jövőt. A nyolcvanas években megkezdődik a lakótelep építése, új elemi iskolát avatnak, melyben „ ... a kormány egy rajztanárt is szándékozik oda alkalmazni, hogy a nagyszámú tanulók a rajzban is kellő oktatást nyerjenek.” 1885 tavaszától általánossá válik a villanyvilágítás, 1887-ben dr. Soltész személyében kinevezik a gyár első főorvosát, november 1-én megnyílik az első gyógyszertár. A munkások két váltásiban napi 12 órát dolgoznak, egyenletes fejlődés indul meg. 1890-iben a kétezret már meghaladja a . munkáslétszám. 1897 végén, 1898 elején aggasztó hírek kelnek szárnyra a »diósgyőri vasgyár munkásai körében. Förster Nándor miniszteri tanácsos, az egyesített államvasutak gépgyára és a diósgyőri m. kir. vas- és acélgyár igazgatója megválik tisztségétől és a resicai osztrák—magyar társulati vasgyár vezetését veszi át. Az igazgatói váltással a gyár léte is veszedelembe kerül. Förster erélyes, ám szakszerű és .rendkívül eredményes működését követően a gyárat a közlekedésügyi miniszter felügyelete alól'ismét a pénzügyminisztérium kezelésébe tervezik átadni, oda, a'hal egyszer már majdnem csődbe jutott. A Szabadság című lap április 16-1 számában A diósgyőri gyár sorsa című cikkében többek között ezeket írja: „ ... Azt is hallottuk, hogy a dicsőségesen uralkodó Bánffy- kormány a diósgyőri vasgyárat, valamint a budapesti gép- és mozdonygyárat el akarja adni. Hát hiszen megszoktuk már harmincz év alatt, hogy az egymást fölváltó kormányok a nemzet vagyonosodását úgy mozdították elő, hogy az állam birtokait, a nemzet vagyonát egymásután eladták, kótyavetyére bocsátották . . . Ez a gondolat minden valószínűség szerint a Bánffy Dezső tökfejéből pattant ki ...” A gyárat ugyan nem adják el, de 1898. május 1-től visz- szau.bailják a Pénzügyminisztérium hatáskörébe. Ettől kezdve és különösen a bekövetkezett gazdasági válság hatására rohamosan romlik a gyári munkásság helyzete. Keresetük csökken, fokozódik a szigor és a kizsákmányolás, különböző címeiken levonásokat eszközölnek. Mindez 1898. május 13-án kirobbantja a diósgyőri munkások első szervezett sztrájkját. A Szabadság című lap 1899. május 17-i számában többek között ezeket írja: „A fizetéscsökkenés az elmúlt szombaton a hengerde-, váltó- és kovácsműhclybeli munkásoknál már az 50"<>-ot érte el, vagyis a társláda, konzum és más levonások után alig kapnak egy pár forintot a munkások. A 80, 100, 120 forintos régi bér éppen a felére olvadt le . . Amikor ennek az dkairól a muinikások megkérdezték Berg Tivadar mérnököt, ő így válaszolt: „Minek a munkásnak a nagy kereset, kevesebbért is eldolgoznak . .. már nem lehet megkülönböztetni a munkásnét a tekintetes asszonytól, olyan cifrán jár. Ezt nem tűrhetem el s majd megmutatom, hogy kevesebbért is fognak dolgozni s ha nem tetszik maguknak, elmehetnek, majd kapunk más mus- kást.. .** A néhány nap múlva munkáiba áílók helyett a 'kikészítöműhely munkásai kezdték sztrájkot. Végül is munkásküldöttség utazott a miniszterhez a baj dk orvoslását kérni. Az említett napilap 1899. május 20-án így ír: „ . . . ha ugyan a miniszteri küldöttség nem fogja szanálni a bajokat, amiben bízunk, miután a munkások állítása szerint a sztrájkolok felkorbácsolt haragja már odáig haladt, hogy pl. Berg Tivadar hengerdei főmérnök házát valóságos ostrom alá fogták a munkások és bezúzták valamennyi ablakait. Lapunk zártakor vesszük a hírt, hogy Berg Tivadar főmérnök állásából el lett mozdítva . . Bufchy bajos, a miskolci járás főszol gab í rá ja 1899. május 20-án a megmozdulásról jelentést küld az alispánnak. Ebben többek között ezeket olvassuk : „ .. . A munka beszüntetése felbújtás folytán keletkezett. Felbujtók voltak s a mozgalom élén állottak: Glódi Ferenc, Majercsik Ferenc, Kuchta István, Németh Pál, Papp János, Flosz- nik Bertalan, Szalánczi Ferenc, Szemere András, Rajksz András, Koza Márk, Ladányi Gábor, kiknek sorából Szemere András vezetése alatt folyó hó 15-én este egy küldöttség utazott a fővárosba, hogy állítólagos sérelmeiket a pénzügyminisztériumban a gyár igazgatóságánál tolmácsolják. ... A régi hengerde munkásai pedig f. hó 18-án munkába állottak, kivételével Szalánczi Ferenc és Szemere Andrásnak, kik mint felbújtók a művezetőség által bocsájtattak el és a gyári munkások kötelékében továbbra .nem tűretnek. A ko- vácsmühcly munkásai mojst nevezettek elbocsátása miatt f. hó 18-án még egy kísérletet tettek, kijelentették ugyanis, hogv ha Szemere Andrást a gyár kötelékébe vissza nem veszi a művezetőség, folytatja a sztrájkot. A művezetöség azonban határozottan kinyilatkoztatta, hogy vagy Szemere András nélkül dolgoznak, vagy távoznak a gyár munkáslétszámáböl . . . ... A gyár területén naponként megjelenek, s mind addig, míg a mozgalom véglegesen meg nem szűnik, kötelességemnek tartom úgy magam, mint a csendőrség útján a lcg- éberebb felügyeletet gyakorolE 90 évvel ezelőtti jelentős m u n'ká sm egmozd ulá s csalk a kezdete a diósgyőr- viasgyári munikásmozgalom- nak. Újabb jelentős sztrájkkal találkozunk 1901 decemberében. A diósgyőri vasgyár munkásai az állami gyár szigorú ellenőrzése alatt éltek, ezért e miskolci csoportban kezdhették meg, majd végezhették a mozgalmi munlkát. Kováts György (május 1—15-ig) 1685. május 1-én Ragályi János szendrői várkapitány meglepte Miskolcon az itt időző (Thököly) kurucokat. A meglepett sereg maradéka az avasi templomba menekült, s a németek levágták őket.. Ez alkalommal égett le a templom tornya. A németek feldúlták, kirabolták a várost. 1845. május 1-én Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály Miskolcon jártak. Szemere Bertalannal folytattak hosz- szabb beszélgetést, s még aznap délután tovább utaztak Zsibóra, Wesselényi Miklóshoz. 1871. május 1-én hozták Miskolcra Szemere Bertalan holttestét. A neves hazafi Napló-jában így rendelkezett: „Bárhol éljek, nyugodni a haza földjében szeretnék. Ott van a diósgyőri völgyben egy domb, ott vágytam pihenni az élet után.” 1892. május 1-én állították fel újra (az 1886. aug. 25-én felszámolt) a vasúti üzletve- zetőséget Görgey László vezetésével. 1903. május 1-én a diósgyőri rendőrség őrizetbe vette Groszmann Zsigmondot, a miskolci szociáldemokrata pártszervezet tagját, aki vörös szegfűvel a gomblyukában jelent meg, hogy a községben ünnepi beszédet tartson. (A vizsgálati fogság 1 napig tartott.) Apropó: miskolci május elsejék! 1890. május 1-ig a miskolci (május elsején tartott) majálisokat a nemzetőrség rendezte. Az ünnep tábori misével kezdődött. Ezen a „kommunitások”, azaz a városatyák, a céhmesterek, a német, rác meg görög kereskedők családostól vettek részt. A misét ;jz előre felállított tábori sátorban celebrálták, míg kívül a polgárőrség vigyázott a rendre. A Vörös rák vendéglő kertjében ezalatt a városi hajdúk terítettek az előkelőségeknek. A közebédhez ökröket vágtak, bográcsgulyást tálaltak, és tálakban hordták körül" a süteményeket, melyeket kerek tepsikben a polgárasszonyok sütöttek. A kocsmasátorban ászokra rakott 10 akós hordókban állt a bodóhegyi híres, meg a csáti vinkó. 1890 után aztán május elseje a munkásmozgalom nemzetközi ünnepe lett. 1891- ben már üldözik e munkásmajálisokat. A munkából igazolatlanul hiányzókat a munkaadók elbocsátják, s csak 8 napos szünet után, (idegen munkaadók csak 4 hét után) vehették vissza a tüntetőket. Az első miskolci május elsejét 1892-ben ünnepelhették. A milleneumi években különös gonddal tiltották a májusi ünnepléseket. 1902-ben a tilalom ellenére tüntető munkásokat kardlappal verték szét a huszár-szakasszal megerősített városi rendőrök. 1917-ig főszolgabírók és polgármesterek a katonasággal karöltve hiúsítottak meg minden ünnepi kezdeményezést. 1917. május elsején (a kiterjedt háborúellenes mozgalom hatására) Miskolc és Diósgyőr együtt ünnepelt, a vasgyárban is szünetelt a munka. (Ez volt az első szabad május elseje Miskolcon.) 1919. május 1-én a cseh megszállás söpörte el a nagyszabású előkészületeket. 1920-tól előzetes készültséggel és tilalmakkal akadályozták a munkások ünneplését, így a Horthy-korszakban minden május elseje osztályharcos demonstráció volt. A Mexi- kó-völgyben, a Bedegvölgy- ben családi kirándulásnak álcázott összejöveteleken hallgatták ‘ a (leginkább) szoedem munkásokból szervezett tüntetők a fővárosiközponti előadók tájékoztatásait. E munkás-majálisok ellen- súlyozására május elsején indult az avasi pincézés nyári szezonja. Ekkor nyitottak a felújított, frissen festett avasi vendéglők, s ekkortól cigányzenétől zengett, és friss ebédek illatával csalogatott az Avas. 1871. május 2-tól a megyei tisztségviselők minden jelentősebb ünnepség alkalmával — amikor a megye képviseletében jelentek meg —, tartoztak mindenkor díszmagyarban, kardosán megjelenni. 1928. május 5-én leplezték le a Tízeshonvéd utcai (akkor) csendőrlaktanya falában elhelyezett emléktáblát. Ez év május 6-tól hívták az utcát Tízeshonvéd utcának. 1848. május 8-án volt az utolsó (rendi értelemben vett) megyegyűlés Miskolcon. Ekkor iktatták be fő- ispáni 'tisztébe br. Vay Lajost. 1949. május 9-én beomlott a baross-aknai alagút. 9 halott. 1849. május 9-én töltötték be a szirmabesenyői és a dédesi képviselői állásokat. Az előbbiben Klapka Györgyöt, az utóbbiakban Görgey Arthúrt választották meg. 1909. május 11-én engedélyezte a király Miskolc címerviselésé't. 1906. május 14-én kezdődött a miskolci asztalossegédek sztrájkja, mely többszöri békéltető tárgyalás után végül is a munkások győzelmével ért véget. A sztrájkot a helybeli famunkás szakszervezet támogatta; a sztrájkol ókat (53 főt) sztrájksegélyben részesítette. Az akció béremelésért és munkaidő-rövidítésért folyt. Kárpáti Béla Sárospatak, Sátoraljaújhely Két szépülő szomszéd város Nemigen van hazánkban még két olyan város, amelyik olyan közeli szomszédságban lenne egymással, mint Sárospatak és Sátoraljaújhely. Tanúsítja ezt különösen Kácsárdnak a magyar közigazgatásban talán példa nélküli- helyzete is. Kácsárd a két város között fekvő, egyutcás kicsike település. Az utca bal oldala Sárospatakhoz, jobb oldala Sátoraljaújhelyhez tartozik. Hiába próbálkoztak a tanácsok ezen a furcsa közigazgatási helyzeten változtatni, nem sikerült a dolgot dűlőre vinni. A bal oldali lakosok továbbra is ragaszkodtak Patakhoz, a jobb oldaliak pedig Újhelyhez, úgyannyira, hogy elhatározásukat magnószalagra is mondták. De nemcsak földrajzi, hanem történelmi szempontból is igen közeli szomszédja egymásnak a két nagy múltú város. Már Anonymus is együtt említi őket Gesta Hungarorum c. művében -Patak, illetve Sátorelő néven. Pataknak Imre király 1201-ben, Üjhelynek V. István 1261-ben adott városi rangot jelentő kiváltságokat. Az Anjou-házi uralkodók alatt Patak is, Újhely is királyi, majd királynői város lett. Újhely mindvégig megtartotta városi rangját. Patak azonban 1886-ban elvesztette és csak 1968-ban nyerte vissza. A váruk is .jközös” volt mintegy kétszáz éven át. Ugyanis a mai pataki vár kővár-elődje — a korábban vallott felfogással ellentétben — nem a Bodrog-parti sziklán, hanem a mintegy 10 kilométerre levő sátoraljaújhelyi Vár-hegy tetején épült 1261-ben. Eleinte Patak vára, később hol Patak, hol Űjhely vára néven említik az oklevelek. Ezt a várat 1558-ban a császár egyik vezére, Telekessy Imre elfoglalta és földig leromboltatta. A mai pataki várat a 15. század végén, a 16. század elején építették, s kőcsipkés bástyáival, „vigyázó házaival”, pompás reneszánsz loggiájával napjainkban hazánk egyik legszebb, legépebb várépítészeti remeke. Csaknem azonos volt a két város története végig a középkori századokban. Ugyanazok voltaik a földesurai: a Pálócziak, Perényi- ek. Dobók, Lorántffyak, Rá- kócziak. Lorán'tffy Zsuzsanna pataki fejedelemasszonynak az újhelyi Oremus nevű dűlő (terméséből készítette az első aszúbort 1650- ben Szepsi Laczkó Máté. A pataki vár „sub rosa” elnevezésű erkélyszobájában tartották olykor titkos «tanácskozásaikat a Wesselé- nyi-féle összeesküvés résztvevői egy Habsburg-ellenes mozgalom szervezésére. Ennek leleplezése és a fegyveres harc leverése után 1670- ben I. Rákóczi Ferenc anyja, Báthori Zsófia Újhelyiben költött egyezségeit Spork császári tábornokkal. Fia megmentéséért temérdek váltságdíjat fizetett, a Tokaj és Patak várába császári zsoldosokat szállásoltak be. Az újhelyi Hecskén robbant ki az 1697-es Péter-Pál napi vásáron a hegyaljai parasztfelkelés, szörnyű következményeit pedig Patakon és Tokajban szenvedték el a két város lakosai és a karóba húzott jobbágy katonák. A kuruc-labanc háborúban, az 1848/49-es szabadságharcban egyazon alakulatokban, zászlóaljakban harcoltak Űjhely és Patak fiataljai. Az elkonfiskált Rákóczi-birtokok első osztrák urai, az osztrák Traut- sohnok Pataknak és Üjhelynek is a földesurai lettek. A későbbi tulajdonos, ifjabb Bretzenheim Ferdinánd özvegye, Schwarzenberg Karolina Új helyben zárdát építtetett, amelyet róla Ca- rolineumnak neveztek el. Sokrétű, sokszínű a kapcsolat a két szomszéd város között az irodalmi életben is. Kazinczy, Kossuth, Ba- lásházy János, Szemere Miklós a pataki kollégium diákjai voltak, Kossuth 1810— 18Í6 között az újhelyi piarista gimnáziumban tanult, -s újhelyi munkásságuk révén Sátoraljaújhely is méltán és büszkén vallja őket magáénak. A jó szomszédság jellemző napjainkban is a két zempléni városra. Sok tekintetben, bizonyos feladatok ellátásában kiegészítik egymást. Pataknak van főiskolája, Újhelyben több a középfokú iskolák száma. Patak történelmi, művelődéstörténeti emlékei, vendéglátó lehetőségei folytán növekvő idegenforgalomnak, konferencia-turizmusnak örvend, Újhely fejlett iparával országos, sőt nemzetközi elismerést vívott ki magának; magas színvonalú kulturális rendezvényeivel, korszerű egészségügyi létesítményeivel és bővülő kereskedelmi hálózatával szolgálja a város és a zempléni táj lakosságát. Űjhely nagyszerű sípályáival, Patak termálfürdőjével, Bodrog-parti strandjával, csónakházával kínál lehetőségeket a téli, illetve a nyári sportolásra. De gazdag történelmi és művelődéstörténeti hagyományai ellenére sem kíván Sátoraljaújhely és Sárospatak csupán a múltjából élni, hanem látható eredményességgel, bizakodva építi, szépíti jelenét, s tervezi jövőjét. Beszédes bizonyságai ennek a régi felújított és az utóbbi évtizedekben emelt új házak, művelődési, kereskedelmi, gazdasági épületek, közművesített utcák, lakások, virágos parkok, terek. Az évről évre mind nagyobb számban ide érkező hazai és külföldi vendégek jóleső érzéssel állapíthatják meg: érdemes ellátogatni ebbe a két szépülő, gyarapodó zempléni városba. Hegyi József
