Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-11 / 109. szám
1989. május 11., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Ezüstszínű vallomás Testnevelés? Akár a legelőn is! Fülöp Györgyöt ismerem v.agy másfél évtizede. Sokszor beszéltem vele. Tudom, hogy a testnevelés, a diáksport elkötelezett híve, az ügy érdekében mindenre kapható. A Magyar Diáksportszövetség küldöttközgyűlésén' a Magyar Népköztársasági Sportérdemér.em ezüst fokozatával tüntették ki. — Az MiDSZ két esztendeje alakult, és ön ott volt a bölcsőnél. Ezt honorálták? — Ha így lenne, szomorú lennék! Ügy érzem, hogy életpályámért jutalmaztak. A TF-en „csak” harminchat évvel ezelőtt szereztem meg a testnevelő tanári diplomámat. A 100-as Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben és iSzakközépisko- lában dolgozom. — Nem vágyott nívósabb helyre, jobb létesítményel- látottságú iskolába? — Egyszer-kétszer hívtak, de nem mentem. Nem vagyok vándormadár,' aztán a 100-asban igazán ,megbecsültek és megbecsülnek ma is. — Egyszer azt mondta nekem, hogy szerencsés ember ... — így van. A hobbimnak élek. Mindenem a testnevelői „katedra”. — Ma sokat szidják a fiatalságot, mondván: eltűri yült, mozgásszegény életmódot folytat, ... szóval, hogy is megy a mozgósítás? — Nehéz ügy. Régen könnyebben ment, ánint ma. A gyerekek, otthonukban, lényegesen jobb körülmények között élnek, mint egykor, a magnó, a videó, a diszkó, és nem sorolom tovább. Ez a dolog egyik része. Aztán a hétvégeken jönnek a családi programok, vagy munkák. \Ebben a helyzetben csak kompromisszumok árán lehet eredményesen tevékenykedni. — Például? — A gyerekekkel /parancsolgatva már nem lehet boldogulni. A kedvükbe kell járni. Ha focizni akarnak, ám legyen. Ha kosarazni, vagy tollaslabdázni szeretnének, ám legyen. Ha kitalálják, hogy menjünk úszni, ám... Es sok múlik a létesítményhelyzeten is. Ha a terembe bezsúfolunk harminc tanulót, akkor egy-egy diáknak pár négyzetméter marad. iEzt pedig nem viselik el. Összegezve: bő választékra van szükség, no és arra, hogy a gyerek akarata érvényesüljön. — Mindebből azt veszem ki, hogy csökken a tanár szerepe, befolyása! — Dehogy! Csak átalakul, mitit minden napjainkban. — Ön híres volt szigoráról. Tartja még-magát, vagy „ímeglágy ulf” ? — Elveimből most sem engedek, a hajcsárkodás viszont távol áll tőlem. — Tanítványai kedvelik? — A becsületesek, a szorgalmasak biztosan. A lusták pedig — igy írja le — utálnak. — Apropó, lusták! Sok van belőlük? — Hogy is mondjam? Nálunk sok a bejáró, aztán a gyakorlati munka... De konkrét választ adok: egyre több a tunya, pipogya gyerek. — Bízik abban, hogy sikerül a helyére tenni a diáksportot, az ifjúság testedzésének ügyét? — Hatvan felé haladok, és a bizalmam már igen sok mindenben tmegrendült. A pedagógiában is! De hit nélkül nem lehet dolgozni, Én harminchat éve egyfolytában hiszek az ügy elsőbbségében, fontosságában. Egyszer esdk csatát nyerek, nyerünk! — Miire emlékszik vissza az MDSZ küldöttközgyűléséről? — Arra, hogy a potentált személyek — Deák Gábor államtitkár kivételével — idő előtt eltávoztak ... — Játsszunk! Tételezzük fel, hogy szabad kezet kap. Mit tenne, mit csinálna a diáksport rendbetétele érdekében? — Bevezetném a mindennapos, órarendi testnevelést, és csökkenteném vagy ösz- szevonnám az egyéb órákat, mert ma már nem polihisztorokat kell az iskolákban nevelni. Óriási pénzt ruháznék az oktatásba, megteremteném a gazdasági alapokat, létesítményeket építtetnék. Csökkenteném a sportfelszerelések árát, de nem folytatom: ez mind csak álom. Sajnos. Persze, amikor álmodom, rögtön évtizedes mondásomat is „előkapom”: testnevelési órát akár a legelőn is lehet tartani! — Miikor lett szakfelügyelő? — 1981-ben. Három esztendeje — a pedagógiai intézet megalakulása óta — pedig szaktanácsadó vagyok. Komolyan veszem megbízatásomat: szó szerint tanácsaimmal igyekszem segíteni kollégáimat. Gáncsosko- dással, fenyegetésekkel, retorziókkal nem lehet célba érni. — Társadalmi funkciókat vállalti? — Hát persze! A diáksportbizottságban, a diáksporttanácsban és még több testületben, szervezetben. Például a Pedagógiai Társaságban. — Sportkitüntetései ? — Hogy is mondjam? A mostani az első ... — Gondolt-e már arra, hogy pihennie kellene? •— Értem a célzást. A hatodik ikszhez közelítve az ember természetesen leltárt csinál, számba veszi lehetőségeit. töpreng a hogyan- továbbon. Ha az egészségem engedi, és munkahelyi vezetőim hozzájárulnak, még egy kicsit szeretném folytatni. Ügy érzem, Jiogy hasznára tudnék lenni iskolámnak, a diáksportnak, a Borsod Megyei Diáksport Tanácsnak! Ha pedig eljön a búcsú pillanata, akkor sem válik majd meg ettől a területtől. Besegíthetek, mint óraadó, mint versenyhiró és talán az MDT-ben is találhatok magamnak munkát... Kolodzcy Tamás Május 24-én Barcelonában, a Nou Camp stadionban játsszák le a labdarúgó BlBK-dön.tőt. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy dönitött, hogy biztonsági okokból a 120 ezres nézőszámot 97 ezerre csökkentik. A két fiinalista csapat szurkol óinaik az érvényes Eladó jegyek UEFA-előírásoik értelmében állapították meg a jegykontingenst. Ez azt jelenti, hogy az olasz AC Milan drukkerei 45 ezer. a román Steaua Bukarest szurkolói pedig 25 ezer jegyet vásárolhatnak a fináléra. H írügynökségi j elentésék szerint a Steaua Bukarest klubvezetése lemondott a jegyek túlnyomó többségéről, mindössze kétszázra tart igényt. Az így szabaddá váló belépőket felajánlották az olasz klub szurkolóinak. h- I C I TOTÓSAROK, 19. HÉT Az Észak-Magyarország tippjei 1. Uerdingen (9)—Bremen (3). Veszélyben forog a brémaiak dobogós helyezése, ki kell javítaniuk múlt heti hazai vereségüket. 2. S. Kickers (17)—Bajern München (1). Vita sem lehet, melyik csapat kasszírozza be a két pontot. 3. Karlsruhe (12)—Hamburg (4). A hazaiak mindenkire veszélyesek, a Hamburg pedig kissé rapszodikus lett az utóbbi hetekben. 4. Nürnberg (15)—Mönchenglad- bach (5). Erőteljesebbek a vendégek, hajtani fognak a kupaszereplésre jogosító helyért. 5. Meppen (9)—Freiburg (6). A Meppen idegenben, a Fre'ibdVg otthon nyert, csak döntetlen következhet. 6. Schalke 04 (17)—Wattencheid (4). Ha fel akar kerülni, erősítenie kell a vendégcsapatnak. 7. Essen (12)—Fortuna Köln (2). Nem jellemző a kölni gárdára a pontosztozkodás, valamelyik fél nyerhet. 8. Ascoli (16)—Bologna (10). A hazaiaknak kellene jobban a teljes siker, de otthonukban gyakorta botladoznak. 9. Cesena (15)—Pescara (12). A Cesena felé billen a mérleg, a Pescara legfeljebb döntetlent remélhet. 10. Sampdoria (6)—Milan (3). A KEK-döntő fáradalmai alighanem érződnek majd a hazaiakon. Minden előfordulhat. 11. Parma (11)—Reggina (5). Mindkét fél előszeretettel játszik döntetlenre, a Reggina esélyes a feljutásra is. 12. Santbenedettese (19)—Genoa (1). Szinte semmi nem szól a kiesés ellen harcoló hazaiak mellett... 13. Piacenza (20)—Cremonese (4). A vendégek fel szeretnének kerülni, de nem a megbízhatóság szobrai... +1. Torino (14)—Juventus (4). A városi rangadón érdekes csata bontakozhat ki. a Torino akár ki is eshet, szerintünk a nyugodtabban futballozó Juventus megnyerheti az összecsapást. 2 2 1 2 X 2 X 2 X 1 2 X 1 X 2 X 1 X 2 2 X X 1 2 2 • X 1 sport Asztalitenisz Értékes győzelem Hazai környezetben játszotta soron következő bajnoki mérkőzését a Borsodi Építők Volán élvonalbeli férfi asztalitenisz-csapata. A közlekedésiek a Ganz MÁ- VAG-ot fogadták és izgalmakban bővelkedő, érdekes találkozón 13-12 arányú győzelmet arattak. Szűcs 4-et, Báthory és Molnár 3— 3-at, Laczkó 2-őt, Tóth Zs. pedig 1 találkozót nyert meg. A gárdának május 20-án van még találkozója' a fővárosban, amennyiben legyőznék a Bp. Spartacust, az ötödik helyen végeznek. Oulu csattanós választ adott Elfogytak a kétkedők Repka: „Biztos fogás kell!" Amikor Kolbotnban kiharcolta az Európa-bajnoki aranyérmet, akadtak, akik fanyalogtak. „Véletlen”, „kiszaladt eredménynek” könyvelték el az újonc sikerét. Vasárnap kora este gyorshírben jelentette a távirati iroda: „Repka Attila a negyedik perc elején levitellel vezetést szerzett a szovjet Muatszekin Iszkandarjan ellen, azt megőrizte a mérkőzés végéig — és azzal megvédte a tavaly Kolbotnban megszerzett Európa-bajnoki címét. Ez volt a kötöttfogású EB zárónapjának egyetlen magyar győzelme”. Mostanság nincs ember, aki tamáskodva ingatná a fejét, a kétkedők egyszerűen elfogytak. Fel sem merül a szerencse szerepe, a diósgyőriek 21 'esztendős sportolója a jeleli szerint révbe ért. Redden délelőtt kiadósat futballozott a birkózóterem szomszédságában lévő pályán, délután ebédmeghívásnak tett eleget, tegnap reggel pedig az egyesület ügyvezető elnöke látta vendégül. A baráti beszélgetés a vége felé közeledett, így nem volt akadálya, hogy szót váltsak a kontinens legjobb 68 kilós versenyzőjével. — Bő egy hónappal ezelőtt azt mondta, hogy még csak hatvan százalékos a formája. Az Ouluban mutatott teljesítmény arra enged következtetni, hogy harminc nap alatt jelentősen sikerült változtatni rajta ... — Valóban így van, s talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy utolértem saját magamat. Rengeteget javult a fogásbiztonságom, s ez a tény kellő önbizalommal töltött el. — Elárulná, hogy lehet a mai, akciódús birkózásban l:0-ra megnyerni egy találkozót? — Ami az akciókat illeti, kicsit másképpen fest a dolog, Itthon megnéztem videóról a döntőket, s azt tapasztaltam, hogy 7 mérkőzésen összesen 11 (!) pont született ... Az 57 kilóban, a Pehkonen — Ivanov találkozón ugyanezt a mennyiséget „hozták össze” a felek. A szabályokat azért változtatták meg, hogy serkentsék a birkózókat, a nagyobb aktivitásra való buzdítás azonban csak elképzelés maradt. — Bizonyára akad erre magyarázat... — Természetesen. Az egyik: olyan emberek módosítanak, akik életükben nem birkóztak a szőnyegen, ezért aztán képtelenek ráérezni, mi lehet a helyes megoldás. — És a másik? — Mindenki húzódozik a kockázattól, s nem akarja megadni ellenfelének azt az előnyt, hogy esetleg alulra kerül. — Kiknek kedvez egyáltalán az új szabály, milyen típusú birkózók érhetnek el sikereket? — Azok, akik abszolút biztos fogással rendelkeznek, s ezt bárkivel szemben képesek megcsinálni. — Szovjet vetély társával az EB-t megelőzően négyszer találkozott. Iszkandarjan mehetett nyugodtabban a küzdőtérre, hiszen összesítésben 3:1 volt a javára ... Milyen taktikával igyekezett megfogni? — A negyedik perc környékén akartam akciót csinálni. Addig űztem, hajtottam, fárasztottam. Az elképzelés végül bejött... — Felmerült egyáltalán kétely önben az EB-t megelőzően. hogy elmaradhat az ismétlés? — Az első találkozóm kezdetéig kísért kétség. Egyszerűen nem tudtam, mire leszek képes. Amikor bejöttek a fogások, azonnal elmúlt a versenyláz. — Soron következő kérdésem eltér az eddigiektől: szereti a futballt? — Attól függ, milyen színvonalon űzik. — A magyar NB I-re és NB Il-re gondoltam... — Látja, ez abszolút hidegen hagy. Olyannyira, hogy be sem kapcsolom a televíziót egy-egy találkozóra. Elpazarolt idő lenne az egész. Egyébként a lapokból megtudom az eredményeket, s fél szemmel a Vácot figyelem, mire futja erejéből. Ezt is csak azért, mert emlékeztetnék a régi diósgyőri szép napokra ... — Azért az esti KEK- döntőt megnézi!.., — Az ilyen csemegét a világ minden kincséért sem hagynám ki. — Hadd vonjak párhuzamot, amely talán nem tűnik eröltetettnek. Adott egy Európa-bajnok sportoló, legyen az birkózó, sportlövő, de említhetnék öttusázót is. Jóval kevesebb publicitásban részesül, mint egy so- kadrangú labdarúgó és esetleg még a megbecsülés anyagi vonzatúiban is hátrányt szenved. Bosszantja ez a gyakorlat? — Nagyon, ugyanis amit elmondott, ékes bizonyítéka a inálunk uralkodó, eldeformálódott értékítéletnek. Nyissa ki a mai sportlapot! Mit olvas benne? Négy oldal futball... De vajon kikről szólnak ezek az írások? Mit bizonyítottak azon kívül, hogy képtelenek egyenesét belerúgni a labdába? Ha ezt az aránytalanságot észlelem, mindig felmegy bennem a pumpa ... — Ezekre a felvetésekre rendszerint az a válasz, hogy a futballmérkőzésekre kimennek a nézők, a birkózásra meg a kutya sem kíváncsi ... — Nálunk valóban így van. Külföldön azonban zsúfolt az aréna, s nemcsak a görögöket, törököket, meg a bolgárokat említhetem, hanem a franciákat, és a nyugatnémeteket is. Ez utóbiakinál Kohl kancellár minden héten megszemlél egy csapatmérkőzést. Az NSZK-ban ugyanakkor mindent el is követnek, hogy szórakoztassák a szurkolókat. rendre újításokkal rukkolnak elő, — Mi a véleménye a doppingolókról? — Elítélem őket, mert tiltott eszközöket vesznek igénybe, hogy a legjobbak legyenek, ráadásul még örülnek is neki... Ugyanakkor azt sem hallgatom el, van bennem irántuk egy kevéske tisztelet, mert az becsülendő*, hogy saját egészségüket is hajlandók kockára tenni. Lelkűk rajta, hová vezet az útjuk ... — A birkózásban nem jellemző a különböző szerek igénybevétele. Vajon miért alakult ez így? — Sportágunkban meg kell tanulni az alapokat, a fogásokat, ezek nélkül semmire sem lehet jutni. Hiába etetnek degeszre valakit gyógyszerekkel, ha ügyetlen, felkészületlen — bukás vár rá. — Az EB után mennyire engedi el magát? — Két hétig. De azért le- lejárogatok a csarnokba. — Arra kérem, fogalmazza meg. mit kapott az asztal körül ülőktől eddigi pályafutása során? — Rusznyák Józseftől az alapokat tanultam meg. Ez meghatározta fejlődésemet, ugyanis ingatag alap esetében összedőlhet a ház... Szalontai Zoltánban keménysége, céltudatossága ragadott meg, a múltban jobbára versenyeztünk egymás ellen, vezető edzőként még ezután adhat útravallót. A Mester (Gutman József — A Szerk.) az élet egyéb területein fogta a kezemet és iránytíja most is a lépéseimet. A jövőt illetően mindenképpen megnyugtató Repka felfogása: — A kapitány, Hegedűs Csaba kétszer nyert EB-t, ebben már utolértem, viszont világbajnok és olimpiai aranyérmes is volt, ezekért a címekért nekem még nagyon sokat kell dolgoznom, de még csak huszonegy éves vagyok .. Doros László