Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-02 / 78. szám

1989. április 2., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 i Az emberi értékekei nem megtagadni, hanem gyarapítani kell Beszélgetés Somogyi Imrével, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának titkárával Meghatározó erő marad-e a Magyar Szocialista Munkáspárt a most születő pluralista társadalmi rendszerben? Jelen­tős mértékben függ ez attól, hogy meg tud-e szabadulni azoktól a morális bal­E kérdések megválaszolására kértük Somogyi Imrét, az MSZMP Központi El­lenőrző Bizottságának titkárát. — Noha a párt belső, morális helyze­tének jellemzése a mi felfogásunkban nemcsak etikai, hanem szélesebb érte­lemben vett politikai vizsgálódást is kí­ván, vállalhatjuk a szembesítést — kezd­te a beszélgetést Somogyi Imre, miközben egy jelentést vett a kezébe, amely „A párttagok aránya az 1988. évben ismertté vált bűncselekményt elkövetők között” címet viseli. A kimutatás legjellemzőbb tényei: 1988-ban 78 855 állampolgár szegte meg a törvényeket, a szabályokat. Ezek között a párttagok száma 3022, vagyis a párttagság 3,8 százaléka, azaz minden 100 bűnelkövető közül nem egészen 4 a párt­tag. A párttagok jogi felelősségre vonásá­nak oka az esetek 46,1 százalékában köz­lekedési cselekmény, elsősorban .ittas gép­kocsivezetés volt. Gazdasági bűncselekmé­nyek miatt 289 párttagot vontak felelős­ségre, közülük 241-et vám- és devizasza­bályok be nem tartásáért. A hivatali és gazdasági vesztegetést, a befolyással üzér­kedést elkövetők között 1988-ban 62 párt­tag volt. — Az adatokból végül is kiderül, hogy a párttag törvénysértők aránya lényege­sen alacsonyabb, mint a nem párttagoké. — A törvényt megsértő párttarok szá­ma 1981 óta évről évre csökken, csakhogy a közvélemény ezeket az adatokat egy­felől nem ismeri, másfelől joggal várja el, hogy minden párttag morálisan fedd­hetetlen legyen. De a párttag is ember, esendő. S minthogy a kommunisták ará­nya a vezetők között meglehetősen magas, és a vezetők körében nagyobb a lehetősé­ge, náluk gyakoribb a hatalommal való visszaélés kísértésének a lehetősége. Ez a dolog egyik oldata. A másik: éppen azért, mert vezető posztokon nagy számban dol­goznak kommunisták, az összehasonlítás azt is mutatja, hogy a tények alapján megítélve, egyáltalán nem jellemző rájuk a visszaélés a beosztásukkal. — A nyilvánosság egyre erősödő reflek­torfényében azonban nehezen maradhat rejtve akár egyetlen ügy is, sőt, napvilág­ra kerülnek olyanok is, amelyek akkor nem vétettek észre, vagy eltussolták őket. — A nyilvánosság valóban garanciát, szélesebb körű ellenőrzést jelent, és ma úi megvilágításba helyez olyan cselekede­teket, magatartásformákat is, amelyeket korábban kevésbé szigorúan, vagy elnéző­en ítéltek meg. Igazságtalan dolog lenne azt állítani, hogy a már régóta vezető poszton dolgozók csak saját érdekeiket tartották szem előtt döntéseikben. Igye­keztek a társadalom javaiból, a lehetősé­gekből minél többet megkaparintani, az általuk vezetett közösségek javára. Olykor nemcsak elnézték, hanem mondták is: nem baj, ha áthágják ezt vagy azt a sza­bályt, hiszen fékező, bürokratikus meg­kötöttségekről volt szó. De ma már kibontakozik a lehetősége annak, hogy intézményesen távolítsuk el az útból a bürokratikus intézményi rend­szer emelte gátakat, s a teljesítmény, az eredmény alapján ítéljünk. Ezek az új normák egyértelművé, igazságosabbá te­szik a vezetők megítélését is: senki sem hivatkozhat arra, hogy ő a saját kis kö­zössége érdekében és annak egyetértésé­vel vétkezett. A bűn akkor is bűn, ha a közösség érdekére hivatkozva követték el. A párttagokra kötelező emberi, etikai normák ezekben az esetekben is szigorúb­bak voltak és maradnak: ami nem ütkö­zik törvénybe, beleütközhet a párttagok­ra kötelező .erkölcsi normákba, s így el­marasztalást kaphat valaki olyan csele­kedetekért, amelyért — büntetőjogi mér­cével mérve — a hajszála sem görbül meg. Erre számos" példát említhetnék. A pártfegyelmi munka azonban, s így a KEB tevékenysége sem kapott megfelelő nyilvánosságot az elmúlt időkben. Ezért sem alakulhatott ki reális '.kép a közvéle­ményben arról, hogy mit tett a pórt a maga sorai morális tisztaságának megőr­zéséért. — A hatalommal mindig együtt jár a kísértés, bizonyos előnyök, lehetőségek, kiváltságok kihasználására. Az effajta manipulációk többnyire rejtve maradnak lasztoktól, amelyek jó ideje gyengítettek a presztízsét. Milyen ma a párt belső, mo­rális állapota, hogyan éli át a párttagság a múlttal való önkritikus szembenézés, az újrakezdés nehéz időszakát? a közvélemény előtt, de most a nyilvá­nosság erősödésével ezek is közbeszéd tárgyai. A vezetőnek csak azért, mert magas a beosztása, nem jár több, ezért nem illeti meg semiféle privilégium. De mindig több a lehetősége, kivált, ha szándékosan elő­nyös helyzetet teremt magának, kihasz­nálva azt, hogy „közel van a tűzhöz”. Mit lehet ez ellen tenni? Kétségkívül sókat segít az ellenőrzés. De ez önmagában nem elégséges. Sőt, állítom, hogy ennél fontosabbak az emberi jellem garanciái, az erkölcsi kvalitások. Megvizsgáltuk az elmúlt tíz év pártfe- gyelem-sórtéseit, és úgy találtuk, hogv a vétségeket légióként jellembeli hibák, emberi gyengeségek miatt követték el. És itt nemcsák az elkövetők emberi hibáiról van szó, hanem azokról .is, akik elnézték a hibákat, a vétségeket, akik tudtak ezek­ről. de nem szóltak, akik ahelyett, hogy megelőzték volna a súlyosabb bajokat, hagyták társukat mind lejjebb csúszni a lejtőn. S itt mondjuk meg őszintén: a fő­nök környezete olykor nemcsak az egzisz­tenciális függés miatt elnéző, hanem azért is, mert esetenként részese a vezetők ál­tal nem mindig tiszta eszközökkel kihar­colt előnyöknek. Jó lett volna, ha koráb­ban napvilágra kerülnek ezek az ügyek. A nyilvánosságot ebben. a vonatkozásban is természetesnek, hasznosnak kell tekin­teni, hisz annak nemcsak leleplező, fel­táró szenepe van, hanem segít a megelő­zésben. — Ha a párt morális helyzetét jelle­mezzük, feltétlenül szólni kell arról is, hogy miként éli meg a párttagság a mai gyökeres változásokat, hiszen a múlttal, a jelennel váló nyílt szembenézés, az oly sokat emlegetett megújulás nem egysze­rűen politikai, hanem etikai problémát is jelent. — A .párttagság zöme ma már érti, el­fogadja, hogy szükség van a változások­ra, a fordulatra. Ám ahhoz, hogy felis­merje, kialakítsa az új tennivalókat, meg­győződéssel képviselje és hajtsa végre azokat, ezzel nem úgy vagyunk, mint a divattal: levetjük a régi ruhát, és fel­vesszük helyette az újakat. Miközben az úton nem ácsoroghatunk, mert tovább kell lépni, válaszolni kell egy sor kérdés­re, miben és miért hibáztunk, miért for­dult visszájára oly sok jó szándék és akarat, mi az, amit meg kell tagadni, és mi az, amit meg kell őriznünk a múltból, vajon most mindenben a helyes utat vá­lasztjuk-e? Milyen legyen az .MSZMP, mit kérhet a párt a tagjaitól, és mit vár­nak tagjai a párttól? Milyen társadalmat, milyen szocializmust akarunk? Íme, egy sor, és még számos fontos kérdés, amelyek megválaszolása közben a kommunistának szembe kell néznie teg­napi és mai önmagával. Lehetséges-e ez a feszültségek, konfliktusok felelősség nél­kül? Csak a tagadással nem oldhatók meg a súlyosabb gondok. Ha valamit elvetünk, kell helyette más. Jobb annál, ami volt, amit meghaladtunk, de mindenképpen kell eligazítás, kapaszkodó, olyan valami, ami értéket és biztonságot jelenthet. Szolidari­tásra, türelemre, segítségre van szükség, mert a párt nem mondhat 'le könnyen egyetlen olyan tagjáról sem, akire szük­sége van. Ügy vélem, jobban bízhatunk azokban, jobban számíthatunk azokra, akik katarzisként élik át a változásokat, mint azokra, akik egyik napról a másik­ra képesek „megújulni”. — Az imént említett követelmények már önmagukban is szükségessé teszik a párton belüli demokrácia erősítését, amely ily módon nem egyszerűen politikai, ha­nem morális tartalmat is kap. A múltban komoly hibát követtünk el azzal, ahogy centrális elemek hangsúlyo­zásával próbáltuk erősíteni a párt egysé­gét. Beszélni ugyan beszéltünk a demok­ráciáról, igényeltük is, de valójában nem teremtettük meg a szabad véleménynyil­vánítás feltételeit. Most hozzá kell szok­nunk ahhoz, hogy természetes a vélemé­nyek különbözősége, s hogy ezek harcá­ban, vitájában formálódik a közös akarat, a politika, a cselekvési egység. F. J. Eldugultak a szakszervezeti csatornák? Egy tiltakozó lóvéi háttere :í, • ' Tisztelt Vezérigazgató Elvtárs! Mi, a VCM-üiem alulírott, folyamatos műszakban dolgozó munkásai, tiltakozunk a Borsodi Vegyi Kombinát ,1980. évi „Gazdálkodási célkitüzései"-ben megfogalmazott bérgazdálkodási tervezet ellen. A tervezetben megfogalmazott elvek ránk nézve hátrányo­sok, velünk szemben megmagyarázhatatlan megkülönböztetést tartalmaznak. Az elmúlt évek hasonló intézkedéseit türelemmel fogadtuk, de már úgy látjuk, hogy ez rendszeressé vált, ez ellen emeljük fel szavunkat. — ' Kazincbarcika, 1989. február 2. A VCM-üzem dolgozói (78 aláírás) íí h'il \ A Borsodi Vegyi Kombi­nát IV. számú kapujánál megkapom a belépési enge­délyt. Az 1977-ben épült, vi­szonylag új VCM-üzemben a tiltakozó levél .két aláíró­jával beszélgetek. Takács István, a 38 esztendős, pon­tosan fogalmazó műsza’kve- zető, aki egyben szakszerve­zeti főbizalmi is, az elején kezdi. — Ez a PVC—illl. gyár hozza a BVK termelési vo­lumenének mintegy 65 szá­zalékát. Ezen belül „.mi, a VCM-üzem alulírott”-jai ép­pen e komoly teljesítmé­nyű munkánkra alapozva ragadtunk tollat. Nem érez­zük ugyanis, hogy kiemelt bérezésben részesítene ben­nünket a vállalatunk. Egy­szer már jó volna, ha a ki­emelkedően jól dolgozó ve­gyész szakmunkásokat ki­emelt bérezésiben is részesí­tenék. A folyamatos műszak­ban dolgozók pótlékait .pedig külön kellene kezelni. Ugyanis az idei gazdálkodá­si elképzeléseikben foglaltak éppen a mi rovásunkra, az egyműszalkosak javára akar­ta szétosztani a pénzt. Fur­csa, hogy a négy helyre el­küldött levelünkre sehonnan sem jött válasz. Sem a ve­zérigazgatótól, sem a szak- szervezeti bizottságtól, sem pedig a gyárvezetőnktől. Az üzemi lapunknak ment a ne­gyedik levél. Csak azt tud­juk, hallottuk, hogy az iro­daháziak 27 százalékos bér­emeléseket kaptak. Ez már fix, hiszen március végét ír­juk. A fizikai állománynak meg csupán 10 százalék ma­radt. A február elején (január végén? szerk.) szétküldött idei gazdasági célkitűzések tervezete után számos levél érkezett a vállalat szakszer­vezeti bizottságára is. A sok közül az egyik tehát a fen­tebb idézett. Fülep Gábor, a szintén hasonló évjáratú fiatalember, helyettesítő a VCM-ben. Ö egy ártalmat­lan esetről is beszél, ám amikor még észlelték, azt is hihették, hogy szabotázs ké­szül. — Amikor a pesti metró­ban történt a robbanás, ha jól emlékszem, pénteki nap volt, a rákövetkező szom­bat éjszakáján, amikor ellen­őrzésre bejöttünk, az egyik cseppfolyós sósavat tartal­mazó „refux”-tartály alatt dobozt találtunk „robbanó gyutacs” felirattal. A fegy­veres őrök megvizsgálták, s kiderült, valóban az volt benne, de a doboz üres. Az amúgyis felforrósodott han­gulat miatt ezt mindenkép­pen rossz viccnek tartottuk. Végül kiderült, véletlen (?) félreértés volt a dologban, egy műszerész hozta ,be, ta­lán csavaroknak. Minden­esetre erről mendemondák is lábra kelték, de az igazság ez. Nem jó játszani mosta­nában ilyennel úgyis elég sok az „idegeskednivalónk”. Az idei bérfejlesztés, az egyre sötétebb felhők formá­jában fölénk tornyosuló ár­emelések, az infláció okozta . megélhetési anomáliák a BVK-ban is éreztették ke­délyromboló hatásukat. És ez a levél is példa rá. Fü­lep Gábor szerint, ha a csa­ládi pótlékot nem számítja, s csak azt nézi, mennyi jut havonta a család asztalára, méltánytalanul keveset ke­res a folyamatos műszakban dolgozó. — Végsősoron, tisztán 6— 7 ezret tudok csak megke­resni — sorolja bosszankod­va —, pedig nagyon veszé­lyes munkahelyem ' van. És a dolgok, az ügyek intézése, a nappalos műszakban, az állandó délelőttösöknél inté­ződnek. Ott az irodaházban. Tamók Gyula, a vállalati szakszervezeti bizottság tit­kára abban a bizonyos „iro­daházban” készségesen fo­gad és behatóan tájékoztat. Félreértésekről’ beszél, nem elégséges tájékozottságról, pedig mint mondja, a szak- szervezeti csatornák fenn­akadás nélkül működnek. — Ez a levél, s a többi is, melyeket a vállalat más-más üzemrészeiből nekünk küld­tek, az egyre nyitottabbá vá­ló belpolitikai helyzetünket példázza. Igaz, ez egyoldalú levelezés. Kritika, némi ész­revétel, mindenképpen van bennük. Többnyire a tájé­kozatlanság szülte őket. Jobb volna, ha dolgozóink nem felejtenék el, milyen utat tettünk meg 1984 óta a bér­politikánkban. Akkor ugyan­is a folyamatos műszakban dolgozók alapbérét több mint 18%-kal növeltük, részben az egy műszakban dolgozók rovására. Kértük is megértésüket, hiszen a fo­lyamatos munkarend okozta számos kellemetlenség pénz- beni ellensúlyozása akkor szinte létérdeke volt a vál­lalatnak. Most, illetve már részben tavaly is, eljött az ideje, hogy a műszakos, kantra nem műszakos, fizi­kai, kontra nem fizikai állo­mányban dolgozók bérará­nyai a helyükre kerüljenek. Jelenleg egy ledolgozott munkaórára számítva a fo­lyamatos rendben dolgozóik 63 forint, az egyműszako- sak 52 forint bruttó bért ke­resnek. Lehet vitatni, me­lyik több vagy kevesebb, s miért. De azt nem, hogy melyik munka ér többet. Egyik sincs meg a másik nél­kül. A szóban forgó levél aláíróinak tehát csak rész­ben van igazuk. Noha ké­réseiket a bérpolitikai intéz­kedési tervbe, írásos formá­jába is beleépítettük, a bér­arányok egy eddig eléggé nem súlyozott réteg elismert­sége felé eltolódtak, összes­ségében 15 százalékos volt az idei bérfejlesztés a BVK- ban, de ezen belül a folya­matos műszakban dolgozóik az alapbérük 10 százaléká­ra még 3 százalékot kaptak, az állandó délelőttre járók pedig 5—6 százalékot. A fő­iskolát, egyetemet végzettek — hangsúlyozom, hogy ezt a helyzet kívánta így —; a 10 százalék alapbéremelésen túl 15 százalékos kiemelt bérfej­lesztésben részesültök. A szakszervezeti vezető szerint tehát korábban a fi­zikai munka megkedvelte- tése volt a cél, s az idén a nem fizikai, főként mérnö­kök, technikusok stb. fize­tésének felzárkóztatása. Ha tehát korábban eltűrték az utóbbiak, hogy majd később kerülhetnek szóba, furcsá­nak tűnik most a fizikaiak reagálása. Már csak azért is, mert a későbbiekben ép­pen az ő javukra szándé­kozik a szakszervezet két dologban is kedvező döntést hozni. Az egyik a munka- időalap csökkentése, a má­sik a vegyiiparban rég óhaj­tott korkedvezményes nyug­díjaztatás lehetőségének meg­teremtése. Nem hagyhattam ki a PVC—III. gyárvezetőjét, Ja­kab Istvánt sem a megkér­dezettek sorából. Ö elsősor­ban mint munkáltató, a kö­vetkezőképpen • ítéli meg a hozzá küldött levél tartal­mát: — Ügy érzem, mint gaz­daságvezető is, hogy ezt a szakszervezetnek kellett vol­na időben lerendeznie. Sze­rintem ez a levél kicsit túl­lőtt a célon, bár az ország­ban jelenleg kialakult és el­fogadott helyzethez képest tűrhető a hangvétele. Bár­mennyire is demokráciát hirdetünk az embereknek, ez á lépés nem volt kor­rekt a dolgozók részéről. Ami ellen a VCM kollektí­vája tiltakozott, az éppen- hogy jogos bérfejlesztési koncepció, tervezet volt. Itt a műszakos dolgozók elfe­lejtették, hogy ’89-et meg­előzően több éven át az ő javukra differenciált a vál­lalat. Most pedig ott tartott a BVK, hogy kezdte elve­szíteni a kvalifikált munka­körökben dolgozókat. Ter­mészetes, hogy az idei bér­gazdálkodási tervét ennek rendelte alá. Annyit még ehhez, hogy többszörösen nincs igazuk a fizikaiaknak, hiszen a BVK a lényegesen kisebb országos átlag fölött tudott az idén is bért fej­leszteni. Ennek alapján te­hát nem tartom jogosnak a reklamációt. Bár ez a spe­ciális differenciálás egy ked­vezőtlen időszakiban történt, és az anyagi gond ók min­denkit érzékenyen érinte­nek, a demokráciát nem kell összetéveszteni az anar­chiával. Mert itt szerintem erről van szó. Jakab István, amikor meg­kapta a tiltakozó levelet, először dühös lett. Aztán megpróbált toleráns lenni. Mint mondta, nem bosszú­álló, tehát a rendelkezésére álló információk alapján is­mételten elmagyarázta a kollektívának, hogy az idén mindenki bére a jogos he­lyére került. Mielőtt a BVK IV. kapuján kiléptem volna, Jakab István még ezeket mondta: — Az üzemben a bérfej­lesztést követően a múlt évi nyereség kiosztásával együtt helyreállt a dolgozók han­gulata. Ez megnyugtató, ha való­ban így is van. Parázs István

Next

/
Oldalképek
Tartalom