Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1989. április 15., szombat Disszonáns hangok nemzeti húrokon Amíg a jelenségeket a létre hozó okok nélkül vizsgáljuk, kívül maradunk a tudomány területén. * Ne akarj nagyobbnak látszani, mint amekkora vagy! * Amíg sütött a nap, amíg hasznot reméltél belőle, a Mi táborunkban melegedtél; most hogy felhők gyülekeznek, egyre többet rágódsz „elvi” prodlémákon: valójában gyávaságból, karrierféltésből dezertálsz. * Ha süket dícsér egy zeneművet, nem biztos, hogy igaza van. El kell ismernünk minden emberi munkával szerzett jövedelem jogosságát, amely nem másik ember jogainak kisebbítéséből származik! * Ha remény van a jó cél elérésére, a visszavonulás vétek; ha nincs remény, bölcsesség. * Gazdálkodásunkban a helyes célokat és eszközöket olykor nem a tudásunkból, hanem a tudatlanságunk miatt bekövetkezett bajokból merítjük. * Egy alkotó gondolat töbÉvítizedeken keresztül szomorúan nyugtáztam, hogy a hatalom fél a március 15-ikét ünnepelni akaróktól. Ezért értettem meg, hogy újra szabad ünneplés sokban hasonlított ahhoz, amikor 1945-ben végre ünnepelni lehetett május elsején. Most azok is ünnepeltek, akik egyébként kirándulni mentek volna". Ez az ünneplés valóba impozáns demonstráció volit a korábban tiltó hatalommal szemben. Jogosnak érzem, ha estére egyformán töltötte el megkönnyebbülés a hatalmat, büszkeség az ünneplőket. Nekem azonban kicsit már sok volt a külsőség, a jelvény, mint ahogyan nekem már az elmúlt évben is zavaró volt, hogy a szimbólumokat az érdemi reformoknál sokkal hangsúlyozottabban kezelték. Jobb lett volna a kevesebb és ritkábban használt zászló, címer és jelvény, és sokkal több reformtett. Ha a nemzeti ünnep arra volna alkalom, hogy önkritikát tartsunk, megvizsgáljuk, megtettünk-e, ha n -m is minden tőlünk telhetőt, de eleget, nemzetünk haladása érdekében. Persze az önkéntesen viselt túlságosan sok nemzeti jelvény kisebb hiba volt számomra, mint korábban a kötelezően hor- datótt túlságosan sok vörös. Én akkor szívesen láttam volna sokkal több trikolort és most néhány vörös lobobet ér száz szállóige ismereténél. * Jól látta Comenius, hogy könyvek nélkül senki sem lehet tudós; de az is igaz, hogy pusztán temérdek könyv birtoklása még nem tesz tudóssá. * A félelem hazuggá aljasít- hat, s hazugságaid magad is elhiszed. * Ne haragudj azért, mert X Y úton-útfélen rágalmaz. Olyannak ismerik, mint aki az igazság ellentétével árasztja el a várost. * A gyenge forma kicsúfolja a legszebb tartalmat is. gót is, de tudomásul veszem, hogy a túlzásokért túlzással fizetnek. Röviden: megértőén fogadtam azt is, amit szívem és eszem szerint túlzásnak tartottam. Mi késztet mégis az írásra? Budapesten két kokárda- és jelvényárusnál is láttam olyan térképet, amin a két világháború között történelminek tanított Magyarország térképe szerepelt a 63 vármegyével, a birodalmi és a megyék címerével. Az árusok és talán a kinyomtatok sem sokat tudhattak arról, hogy mit csinálnak, hogy ezzel a térképpel joggal sértik a szomszéd népeket, hogy a nacionalizmus füzét szítják, de ezt tették. Ha engem felháborított a magyar birodalmi nacionalizmusnak ez az ízléstelen megnyilvánulása, mit érezhet a szlovák, a román, a h orvát e térképekkel ünneplőkkel szemben ? Meggyőződésem szerint felháborodást. Ők tudják, hogy az ábrázolt megyék között vannak olyanok is, amelyeket ők laktak és laknak 99 százalékban. Joggal félnek attól, hogy újraéled a magyar nacionalizmus, amelytől ők is sokat szenvedtek. Tudom, mondom is másoknak, hogy a demokrácia akkor is a legjobb rendszer, ha azzal jár, hogy ostobák vagy rossz szándékúak visz- szaélnek vele. A cenzúrát nem szabad működtetni azzal az érvvel, hogy csak azt akadályozza meg, amit ellenségesnek tart Azit hatalmi adminisztratív eszközökkel nem szabad megakadályozni, hogy a társadalom életére veszélyes kisebbség ostobaságot kövessen el, de az ilyen ostobaságokat a többségnek, a józanoknak le kell leplezniük. A tudatlanokat fel kell világosítani arról, hogy mi nem lehet helyes, mi a káros. A legfőbb rossznak itehált nem azt tartom, hogy az ilyen irredenta térkép megjelenhet, hanem azt, hogy szó nélkül hagyjuk. Már negyven éve elég alkalma lett volna a hatalomnak, hogy nyíltan oktassa a Trianon előtti Magyarország nemzetiségi ösz- szetételét, hogy mely területeken élt elenyésző kisebbségben a magyarság, hol volt anakronisztikus a magyar uralom. Arról is szólni kellett volna a március 15-ék megünneplése során, hogy ezt a gyönyörű napot is a magyar nacionalizmus, a haladás eszméinek visszaszorítása követte. Hogy e nap lelkes fiatal forradalmárai után jött a nemesi országiás, amely hallani sem akart a nemzetiségiek jogairól, hogy ennek következtében a kisebbségek óriási többsége féllt a magyar forradalom következményeitől, hiszen az nem válit lehetővé, hogy a tisztán kisebbségi megyék megyegyűlésein használhassák a lakosság nyelvét. Mi csak arra oktattuk a fiatalságot, a népet, hogy később, amikor már nemcsak a márciusi gondolatok, szándékok, hanem a magyar függetlenség ügye is elbukottnak ígérkezett, hajlandóknak mutatkoztunk bizonyos kisebbségi jogok megadására. De csak akkor, amikor már mindenről lekéstünk. Nem tanítottuk azt, hogy az ország akkori lakosságának mintegy fele félt a magyar győzelemtől, mert tudták, hogy nem Petőfi szelleme, hanem a nemesi Magyarország kerül hatalomra. Ha legalább ennyit tudna a magyar közvélemény 1848-ról, tisztában lenne vele, hogy ezt a szép napot úgy kell ünnepelnünk, hogy ne sértsük más népek — nem des- poták — érzelmeit. De ez a térikép nemcsak a március 15. megünneplésének a megfelelő formájára figyelmeztet, hanem arra is, hogy milyen veszélyek rejlenék abban, 'ha nem akad elég bátor ember a hatalmon belül és kívül, aki szót emel a nacionalizmus felélesztése ellen. Az is érthető, hogy e téren is ellen- rea'kció érvényesül. Negyven éven keresztül nem volt szabad egészséges értelemben nemzetinek lenni, hallgatni kellett arról is, amiről egyetlen nemzetnek sem szabad hallgatnia, ha ilyen helyzetbe kerül. Most a negyven év mulasztását akarják sokan bepótolni. Ebhez járul az a politikai harc, amely a közvélemény megnyeréséért folyik. Sem a hatalom, sem az éppen vonatkozó ellenzék nem akar semmi olyan kérdést felvetni, ami ártana a népszerűségének, és* szívesen hagyja szólni azokat a húrokat, amelyékre minden nép, de különösen a magyar, érzékenyen rezonál. Tehát meg kéll értenem, hogy zengjenék a nemzeti, sőt néha soviniszta húrok is. Az öröm közepette azonban nem csökkenhet a nacionalista veszéllyel szembeni éberség, még akkor sem, ha ez népszerűtlen. Ha az elkövetkező években nem akad mind a hatalom, mind az ellenzék táborában olyan kisebbség, amely magára vállalja a realitások feletti éberség feladatát, veszélybe kerülhet minden, ami ma már olyan ígéretesnek mutatkozik. Ebben a szerepben Ady Endrét hívom segítségül, aki 88 évvel ezelőtt, amikor a magyar nacionalizmus mind a hivatalos politika, mind a közvélemény hivatalos és .általános vonala volt, így írt A magyar kétfejű sas című cikkében: „Az egyik fejét nevezzük nacionalizmusnak, a másik fej határozottan klerikaliz- mus. Akármelyik fejét bíznánk a kezünkre, levágnánk minden tétova, minden tu- saikodó lelkiismereti harc nélkül. De szívesebben a na- oionalizmusfejjel bánnánk el. Ez a fej a legveszedelmesebb. A nacionalizmusnál nagyobb hazugság nem állott még ki a harci porondra. A nacionalizmus maga ezer arc. Megzavarja a legbiztosabb szemű embert. Lefoglal magánák minden emberi gyengeséget. Utazik tradícióra, kegyeletre, faj- büszkeségre, kenyéririgységre, minden erényre és bűnre.” Kopátsy Sándor m Szovjet közvélemény-kutatás Az értelmiség a társadalomról Eredetileg általános k özvélemény-ku tat ásnak szánta a Lityeraturnaja gazeta szerkesztősége a hetilap 1989. február 1-jei számában közzétett kérdőívet. Az, hogy a válaszok túlnyomó többségét felsőfokú végzettséggel rendelkezők küldték be, tulajdonképpen a lap olvasótáborának összetételéből következik. A beérkezett több, mint kétszázezer válaszlevél ugyanakkor a szovjet közvélemény-kutatás történetének legnagyobb „merítése”. A lap március 29-ei számában közölt előzetes értékelés így feltehetően hiteles képet nyújt arra nézve, hogyan gondolkodik ma, 1989 elején a szovjet értelmiség. A terjedelem csökkentése érdekében az anyagot (amely összességében két Észak- Magyarország-nyi újságoldalt tenne ki) kivonatolva, a kérdések és válaszok tömör megfogalmazására törekedve adjuk itt közre. Az egy kérdésre adott válaszok után zárójelben közölt százalékok összege 100-nál általában nagyobb, vagy kisebb szám. Ez úgy lehetséges^ hogy egy és ugyanaz az egyén bizonyos esetekben több választ is fontosnak tartott megjelölni, más esetekben pedig „tartózkodott” a véleménynyilvánítástól. Mennyire aktív ön politikailag? — érdekel a politika (99%) — nincs lehetőségem a politika befolyásolására (60%) — írtam már alá belpolitikai, alulról kezdeményezett felhívást (28%) — írtam már levelet belpolitikai ügyben valamely lap szerkesztőségébe (22%) — vettem már részt tüntetésen, illetve nem központilag szervezett felvonuláson (4%). Itt érdemes megjegyezni, hogy — bár a szerkesztőség ezt nem kérte — a válaszadók 40%-a érezte szükségesnek, hogy aláírásával és lakáscímével is ellássa válaszát. Mennyire stabil Ön szerint a jelenlegi belpolitikai irányvonal? — azt, hogy a felsőbb politikai vezetésben rövid időn belül jelentős változások következzenek be 8% kizártnak, 39% pedig „kevéssé valószínűnek” tartja — az, hogy újra tömeges letartóztatások, száműzetések, kivégzések legyenek, 34,5% szerint kizárt, 36% szerint nem valószínű, 10% szerint viszont elképzelhető. Milyen anyagi körülmények között él ön? — jó körülmények között (11%) — biztos, de szerény a megélhetésem (33%) — csak a legszükségesebbeket engedhetem meg magamnak (27%) — állandóan kölcsön kell kérnem, hogy kihúzzam a hónap végéig (29%). Mi a véleménye az ellátásról? — túl sok háztartási gép és eszköz hiánycikk (88%) — az élelmiszerellátás gondokkal küzd (66%) — az orvosi ellátás változatlanul gyenge (43%) — az orvosi ellátás tovább romlott (31%) — a bíróságok munkája változatlanul gyenge (64%) — a bíróságok munkája tovább romlott (16%). ön szerint milyen konkrét veszélyek fenyegetik a szovjet társadalmat? — ipari katasztrófák (85%) — mindössze 2,5% biztos abban, hogy Csernobil nem ismétlődhet meg — természeti katasztrófák (72,6%) — nemzetiségi konfliktusok (70%) — környezetszennyezés (50%) — a leginkább veszélyeztetett területek a Volga-vi- dék, Baltikum, Szibéria, Urál — a gazdaság szervezetlensége (40%) — tömeges járványok (4j0%) — háború (4,6%) — háború kitörését 36% teljesen kizártnak, 41% pedig valószínűtlennek tartja. Melyek ön szerint a mai problémák kiváltó okai? — bürokratizmus (62,5%) — a mellékelt levelekben sokan vetik fel a bürokratikus apparátus előjogainak és jogtalan „törvé- nyenkívüliséigéneik” kérdését — korrupció, alkoholizmus, üzérkedés, munkahelyi lopások (59,6%) — a szovjet ipar „szégyenletes” műszaki elmaradottsága (58%) — az ország gazdasági fejlesztése közben elkövetett stratégiai hibák (47,4%) — a sztálinizmus következményei (33%) — az általános emberi, erkölcsi értékek háttérbe szorulása (30,3%). Milyen módszerekkel lehetne ön szerint gazdasági bajainkon segíteni? — a hadikiadások csökkentésével (71,2%) — azzal, ha a föld, és a megműveléséhez szükséges eszközök tulajdonosi jogát teljes egészében a parasztságnak adjuk — ha kell még neki egyáltalán (67%) — azzal, ha a teljes hatalmat a helyi tanácsok kezébe adjuk (47%) — a magánszektor erősítésével (megfelelő állami ellenőrzés mellett) (37%) — külföldi tőke bevonásával (32%) — a „kemény kéz” politikájának alkalmazásával (30%) — a központi tervezés erősítésével (30%). Melyik ország példáját tartja ön a szovjet gazdaság fejlesztése szempontjából különösen értékesnek? — Japán (39%) — Amerikai Egyesült Államok (33%) — Kína (20%). Mit gondol Ön a glásznosztyról? — Javult a sajtó, a televízió és a rádió színvonala (84%) — végre megválaszthatjuk, hogy mit akarunk olvasni, nézni, hallgatni (72%) — legérdekesebb lapok: az Ogonyok és a Lityeraturnaja gazeta — legértékesebb írók: Grosszman V., Ribakov A. ön szerint mivel maradt még adósunk a sajtó? — a társadalmi fejlődés alternatív útjainak elemzésével (63,6%) — a hatalommal való visszaélésről és a legfontosabb állami döntések meghozatalának mechanizmusáról szóló írásokkal (63%) — a hadsereg belső problémáinak nyilvánosságra hozatalával (50%) — a sztálinizmus elemzésével (17%) — 49,3% szerint ez a téma megfelelő terjedelemben szerepel, 26,3% pedig még ezt is soknak, károsnak tartja. Mi volt ön szerint az 1988-as év eseménye? — a leszerelési tárgyalások és eredmények — az Afganisztánból való csapatkivonás (60%) — az örményországi földrengés, és a nemzetközi összefogás — a XIX. Pártkomferencia — a keresztény Oroszország 1000 éves évfordulója — Gorbacsov ENSZ-beszéde — Szaharov politikai rehabilitációja és a közéletbe való visszatérése — a sajtótermékek előfizetésére vonatkozó központi korlátozás feloldása. Ki volt ön szerint az év embere 1988- ban? Az abszolút győzelmet Mihail Gorbacsov szerezte meg. A nők „mezőnyében”: 1. Margaret Thatcher, 2. Benazir Bhutto, 3. Theresa nővér, 4. Alla Pugacsova, 5. Tatjana Zaszlavszkaja, 6. Corazón Aquino, és 7. Nyina Andrejeva, a sztálinisták véleményét tükröző, tavaly márciusban publikált „olvasói levél” szerzője. A férfiak mezőnyében: 1. Mihail Gorbacsov, 2. Ronald Reagan, 3. Nyikolaj Rizskov, 4. Andrej Szaharov, 5. Borisz jelcin, aki váratlan fölénnyel nyert a moszkvai képviselőválasztáson. Kaptay Léna Dr. Kaptay György „Nyugalom” Májercsik János rajza E. Kovács Kálmán: Tűnődések rövid pórázon
