Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
1989. április 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Több is veszett Mohácsnál7 Aprócska, bár nagyon is helyénvaló felhívás kapcsán lapunkban nemrég szó esett az útpadkák kaszálásáról, vagy Inem kaszálásáról. Maként így tavasszal mindig is szó esik. Nevezetesen arról, hogy most egy ideig ne kaszálja senki a padkán termő ta- karmánynalkvalót, mivel éppen gyomirtózták. Később elleniben jó lenne lekaszálni, mivel érték, de hát.. . Nemigen megy ma már ez az útpadkakaszálás. Hozzáértő emberek rá- bóiliintottak. Bizony nemigen megy. Valaha ment persze, nagyon is ment, örült, akinék joga volt a padka kaszálásához, hiszen termett azon bőséggel fű. Persze le kellett kaszálni, forgatni, szárítani, hazaíu- varoznd, télen elleniben nagyon is jól jött az illatos, jó széna. Csakhogy! Hol volt akkor imég laz a töméntelen gépkocsi, a rengeteg ólomszennyezéssel, kátránnyal, korommal, bűzzel! A Trabantot, Wartburgot még ki sem találták, a motorolajat 'sem engedték ki az útpadkára, az olajosflakonokat, kiszolgált szűrőket sem dobálták az tárokba, .nem találták ki még iazt a rengeteg mérgező anyagot sem, mely á gyomot kiirtja, de persze a kiirtás céljából rá kell szórni a padkára. Tényleg csak a gyomot 'irtja? Az egyéb, hasznos füvet nem károsítja? Abba nem rakódik le? Vagy megállapítják, hogy a „lerakódás” az „értékhatár ailaltt” van? És Iki tudja ti szta lelki ismerettel megállapítani azt a bizonyos, gyákorta 'emlegetett értékhatárt? Ezt tartják-e majd „megengedett határnak” két év múlva? öt év múlva? Vagy iákkor valaki azt mondja, pardon ... No, ez az egyik. De azért van imás is. Egyéb is. E sorok írójának volt alkalma tavaly nyáron vé- gighaülligjaitm tiszaladányi, idős földművelőket, akik éppen egy tarlóégetést néztek. Pontosabban nem csupán a 'tarló égetéséről van szó, hanem otthagyott szalmáról is. 'Feri bátyámék azért nézték, csupán nézték altkor ezek á hetven éven felüli emberek, mert a nehéz, alkalmi munkát éppen a tablóégefcés, szal- maégetés hatalmas füstje miatt ábba kellett hagyniuk. Eöldégetésről beszéltek. Ilyen szemléletes, megrázó kifejezést használva. Föld- égetés. Hogy elpusztítják a földet, a (megtermett értéket, ahelyett, ht\gy hasznosítanák. És károsítják a drága földet. Ami megadta mindezt. Elégetik a sok hasznos lényt is, „kik” igenis ott vannak, és kell hogy ott legyenék a talajban, hogy az teremjen jövőre is. Fűszerezték persze mindezt a magük módján, ásóra, lapátra támaszkodva, félrehúzódva a 'hömpölygő füsttől. Mely 'füstbe a 'gázolaj bűze is belekeveredett, hiszen a jó éghe- tőség miatt itrt-.ott talán ilyesmivel locsolták is. Igen, amint szó esett róla: a fentebbi emberek hetven éven felüliek. Dolgoznak, munkát vállalnak ha tehetséges, egyrészt mert kicsinyke a jövedék, másrészt mert rosszul érzik magukat, ha nem dolgoznák. Ök úgy mondják: henyélnék. Rájuk férne már ugyan ez a „henyélés”, mármint a pihenés, de valahogy restellik. Közülük valók azok — természetesen nemcsak itt, Tokaj környékén, hanem a Kárpát-medencében mindenütt —, akik nekiálltnak a rézsűs útpadkának, és le- kaszá'ljók. Ha tehetik, :ha engedik nékik. Közülük valók, akik hajdanában, az ántivilágban például a kúkorteaszárat is 'mind az utolsó szálig levágták, leginkább élesre fent kapával, és bizony ebben a munkában a gyerekek is segítettek, gyakran hallva a tanácsot: ügyelj, nehogy a lábadba szaladjon a kapa. Levágták a Szárat az utolsóig, összekötözték, ha- zavitték, és sok mindenre hasznosították. Például szecskának is megtette, de jól szolgált a disznóólnál, nyúlólnál is, odatámasztva a téli kemény hideg ellen. Innen pedig jobb időik ér- keztével fűteni lehetett vele, akár a kemencét is. Szalmát hagyni a tarlón? Elégetni? Isten ellen való vétek. Hogy tették volna?! Hazavinni mindent, mi megtermett, kemény munka után termett meg, a tarlót pedig beszántani, mert az is hasznos a földnek. Közülük valók azok is, akik a kert .alatt magától termett fűzvesszőkből kosarat tudtak fonni — nagyon is jól jött a krump- liszedéshez, a pajtából a felaprított tűzifa behordá- sához — és ők tudtak a kukoricacsuhéból is lábtörlőt készíteni. A tarló beszántása előtt most kiszámolják, hogy a gép — men most gép van —, üzemanyag sokba kerülne. Viajon mihez képest kerülne sokba? Nem érdekes. Egyszerűbb egy rossz gumiabroncsot leönteni gázolajjal, meggyűjtani, és egy Zetorral végighúzni a tarlón. Igaz, emiatt időnként — felszáll a pernye, a Szél viszi — a közelben vagy távolban lévő élet is meggyullad, teég lei tudja hány hald búzatábla. Rettenetes látvány! Aki látta már egy beérett búzatáblának á lo'bogását, hihetetlen magasra csapó láng- özönét, hallotta ,a ropogását, pattogását — ha nem rés telijük, mondjuk: jajveszékelését! —, aki .érezte a pernye, a korom, a füst kesernyés ízét, aki látta már a táblából menekülő tücskök, bogarák, kábócák, egeitek vagy nagyobb jószágok kétségbeesett menekülését, az tudja miről van szó. Különösen ba hozzágondolja azt ia munkát, aggódást is, amíg á tábla beérett. Néha elég, tönkremegy néhányimlilliós értékű erőgép is. A kúkoni oaszár látványa pedig ma már ugyanúgy hozzátartozik a téli magyar földhöz, miként nyár végén az említett égetés. A kukoricaszáré, minek otthagyását szégyellt« volna is egytkor a gazda, hiszen megszólták volna gondatlanság miatt. De most ott sorjázik, bármerre is megyünk télén, ott sorjázik, búvóhelyéül a sok káirtékonyságnák, és mutatván, hogy nem kell ez se. Minek az? Többe kerül a gép élindítása, mint maga az érték. Megint csak kérdeni tehetne: mihez 'képest? .Hogy valahol érték a szár, a szalma? Többiis veszett Mohácsnál! Jó ez a mondás, használjuk is gyakorta. Filozófiát tudunk mi találni bármire, nem kell érte a szomszédba mennünk. Mohácsnál több is veszett ugye, mégis itt vagyunk. (Más kérdés: hogyan vagyunk.) Érvényes persze a mondás nemcsak a földekre, hanem életünk minden területére. Érdekes lista lenne például, ha egyszer valakik összeállítanák, közzétennék, hogy kik, miért kapnak fizetést. És: mennyit! Érdekes lenne bevezetni a Nyugaton divatos munkanap-fényképezést. Mert ezek ott, Nyugaton ilyeneket is csinálnak, nemcsak fizetéseket osztogatnak. És ennék alapján elemezni, megmérni, hogy egy nap alatt ki mit művel. Húsz—harminc ezerért. Mire használja állami pénzért a gépkocsit? Hová megy, mely rokonát látogatja meg, mely ismerősét itt-ott? És mi célból? Érdekes lenne megnézni a kitüntetettek névsorát. Ki, mióta dolgozik az adott munkahelyen, mit végez? Ha már ezt vagy azt a kitüntetést kapja. Érdekes lenne megnézni, hogy bizonyos munkaterületeken hánytam kaptak kitüntetéseket, és ezt a számot az eredményese mellé tenni. Vagy megszámolni, hogy a mi megyénkben hány kiváló vállalat, sokszorosan kitüntetett üzem, gyár létezik, és ezeket ösz- szevetmi mai helyzetünkkel. De: nem kevésbé lenne érdekes megnézni azt sem, hogy a most dly nagy hanggal lévő emberek mit tettek, mit tesznek a maguk munkahelyén? Azok mit .tesznek munkahelyükön, akik annyira jól tudják, mit kellene tenni egyebütt!? Akik most valami magaslatról szónökol- nak: ez sem jó így, az sem jó, azók mit végeznek ott, ahal dolgoznak? Van-e ott — a munkahelyükön — rangjuk, tekintélyük, fordulnak-e hozzájuk tanácsért, jó szóért a munkatársak, ismerősök ? Akik most sárral íröeSkölnek be másokat — ennek van a divatja —, azoknak vajh’ mennyire makulátlan a saját köpönyegük? Egyáltalán milyen az a köpönyeg? Kifordítható? Hányszor? De maradjunk már meg az útpadkánál, hiszen mindvégig erről van szó. Feri bátyámék ott Tisza- ladányban! Meg Mezőcsát környékén, meg a 'Bodrogközben, meg a Bódva völgyében, és egyebütt! Ha lehetséges, tessenék teka- szálini a padkát. Menteni, ami megtermett. Meg később majd leszedni a kukoricaszárat. Mert munka volt vele. És egyáltalán: tessenek ügyelni arra, amibe munkát fektettünk, gondoztuk, ápoltuk, megtermeltük. Bárminő kicsi is az érték. Ne tessenek hallgatni azökra, akik azt mondják, hogy több is veszett Móháosnál. Ami itt van nálunk, ami a miénk, az ne vesszen el, vigyázzunk rá. Mondani sok mindent lehet, most meg ugye a nagy beszédek, nagy mondások idejét éljük. Hol erről az oldalról, hol arról, hol meg amarról. Hlyen időben meg leginkább azokra van szükség, akik dolgoznak. Ki-ki ahol. Priska Tibor Szomszédolás A Szelidi-tónál Kalocsától csak egy ugrás o Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében lévő természetvédelmi terület, a Szelidi-tó. Védelmét elsősorban a tó mikroszkopikus élővilága indokolja, amely főként érdekes - többféle sót tartalmazó - vizösszetételének köszönhető. A tó egyaránt szolgálja az üdülést, horgászást és a természetvédelmet. Utóbbi célja a különleges algavilág, illetve a parti zóna és a környező területek vegetációjának lenntartá- sa. Ezt persze nemigen segíti elő az üdülést szolgáló mind több építmény... A környék jellegzetes növényei közül néhányat már csak szép nevük miatt is érdemes megemlíteni: sziki mézpázsit, magyar polka, homoki bollagáfü. Fotó: Dobos Klara 140 élre Debrecenben Függetlenségi Nyilatkozat Tavaszi fényben ragyogott a nap 140 évvel ezelőtt azon a húsvét utáni szombaton, 1849. április 14-én. És bizakodás melengette a debreceniek s a magyar haza polgárjának szívét. Hiszen amikor a bécsi udvar a március 4-i olmützi kiáltványban bejelentette, hogy a „birodalmi egység alapjára helyezkedve megszünteti Magyarország politikai és territoriális különállását” — tudta, várta az ország, hogy a dicsőséges tavaszi hadjárat sarán forradalmi választ kell adni a gyarmati elnyomásban tartott magyarságnak a Habsburg- ház mesterkedéseire. Kossuth már március végén a Honvédelmi Bizottmány egyik ülésén felvetette a trónfosztás kérdését, válaszul a nemzet jogait lábbal tipró császári manifesztum- ra. Aztán a képviselőház április 13-i zárt ülésén úgy döntöttek: nincs helye a további halogatásnak. Április 14-én délelőtt 11 órakor a szokott helyen, a Debreceni Református Kollégium oratóriumában kezdte meg ülését a képviselőház Almásy Pál elnökletével, de Drágos János és Besze János képviselők javaslatára az ülést a nagytemplomban folytatták, ezzel az indoklással: „Amik ma mondatni fognak, ájtatos érzelemmel sóvárogja hallani a nép; ami ma itt történik, kívánatos, hogy minél több szájról szájra hangozzék szerte az országban.” A képviselők — Kossuthtal az élen — bevonultak a nagytemplomba, amelynek padsorai, karzatai ekkorára zsúfolásig megteltek a debreceni és környékbeli polgárokkal úgy, hogy nem kis időbe telt, mire a képviselők helyhez tudtak jutni. Az elnök újból megnyitva az ülést, átadta a szót Kossuthnak, ö az úrvacsorái asztalhoz lépett, s onnan mondta el történelmi jelentőségű beszédét. Ebben először részletesen beszámolt a harctéri helyzetről, majd rátért a Habsburg- ház zsarnoki uralmának ismertetésére, a magyar nép ellen évszázadokon át elkövetett bűneinek előszámlálá- sára. Robbanó indulattal emlékezett meg a hitszegő királynak és a bécsi udvarnak arról az aknamunkájáról, amellyel a horvátokat és a szerbeket fellázította ellenünk, hogy visszacsikarja, megsemmisítse az 1848-as márciusi vívmányokat. „A király a magyar nemzetet a nemzetek sorából kitörlöttnek nyilátkoztatta ki a március 4-i manifesztumában — mondotta Kossuth —, de célját nem érhette el, a nemzet önvédelmi harcát nem tudta eltaposni... Már most kérdem én — fordult a nagytemplomban egybegyűltek felé —, lehet-e az, hogy valaha a legkisebb pietással is viseltessék a nép egy olyan uralkodóház iránt, mely a múltaknak sok bűnei után legközelébb ellenünk mindezeket elkövette. Én ezt, Uraim, lehetetlennek tartom”. A megrázó erejű beszédben felsorakoztatott indokok alapján Kossuth öt pontból álló határozati javaslatot terjesztett a képviselőház elé. „Mondassák ki a nemzet nevében — javasolta —, hogy 1. Magyarország szabad, önálló és független európai statusnak nyilváníttatik. 2. A hitszegő Habsburg-Lotharingiai ház a Magyarország feletti uralkodásból örökre kizáratik. 3. A magyar nemzet az európai országok családjában békésen, mindenkivel barátságban kíván élni. 4. Az ország kormányzati rendszerét minden részletében a nemzetgyűlés fogja megállapítani 5. Küldjön ki a képviselöház egy bizottságot, amely a fenti elveket nyilatkozat formájában dolgozza ki.” Beszédét így fejezte be Kossuth: „Ha úgy látandják, hogy ezen indítványok jók, tegyék le Önök, Uraim, Magyarország jövendő szabadságának, jólétének, boldogságának alapját!” Ezután a baloldal legradikálisabb tagja, Madarász László emelkedett szólásra, s javaslatára Kossuth Lajost nagy lelkesedéssel kormányzóvá választották a következő határozattal: „Addig is, míg a nemzet- gyűlés a kormányzási forma felett intézkedne, Kossuth Lajos képviselő a nemzet képviselőinek összes akaratával a magyar álladalam kormányzó elnökévé válasz- tatik, s a kormány alapítására utasíttatik”. A felsőház Perényi Zsig- mond elnökletével ugyancsak április 14-én, szombaton este ölésit tartott, s a délelőtti képviselőházi ülésen hozott határozatokat egyhangúlag szentesítette. A kiküldött bizottság által megszerkesztett Függetlenségi Nyilatkozatot április 17-én a képviselőház, 18-án a felsőház zárt ülésen megtárgyalta, majd 19-én együttes ülést tartottak, s ezen vita nélkül, egyhangúlag elfogadták „a magyar történelemnek ezt az egyik legnagyobb súlyú államiratát, és éppen az 1000. jegyzőkönyvi sorszámmal látták el”. Bár az államformáról nem történt említés a Függetlenségi Nyilatkozatban, a szabadságharc idején mégis úgy tekintették ért a történelmi jelentőségű államiratot, mint első lépést a körtársasági államforma felé. „A Függetlenségi Nyilatkozatnál ünnepélyesebb nemzeti akarat- nyilvánítás nincs történelmünkben, mióta a hét vezér Árpádot főnöknek választá” — emlékezett meg róla Kossuth egy Londonból 1859-ben küldött levelében. Hegyi József
