Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
1989. április 2., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 „A koordinátarendszerek olyan elrendezések, amelyek lehetővé teszik, hogy egy pont helyzetét, egy alapul vett elrendezéshez viszonyítva jellemezni lehessen, két vagy több, sorrendjük szerint meghatározott szám, a koordináták megadásával” — olvasom az egykori zsebkönyvet, amely diákkoromban jó segédeszköz volt a természettudományokban való eligazodáshoz. Már legalábbis iskolaszinten. Ma Jó ideig, nem kevés naivsággal magam is azt hittem, elég, ha az ember egyszer rááll egy pályára, elkötelezi magát egy eszme, egy hit mellett, aztán zajlik az élet a maga rendje szerint. Az „alapul vett elrendezéshez viszonyítva” remélem, igen. Bízom benne, hogy a kivételekkel együtt is ez a jellemző emberi alapállás. Azaz: vannak olyan alapvető értékek — emberség, igazságosság, felelősségérzet a családért, a hazáért, embertársainkért, hadd ne soroljam tovább —, amelyek nem változnak. Csakhát ez nem elég. Életútunk során újra és újra meg kell határozni ama metszéspontokat: viszonyunkat a világhoz, az országhoz, a társadalomhoz. Benne múlthoz, jelenhez, jövőhöz. Negyvennégy évvel vagyunk a felszabadulás után és ma már tudjuk — legalábbis a mai felnőtt társadalom —, hogy ifjúkorunk önfeledt ünneplése a múlté. Ünnepiünk, emlékezünk, de remélhetőleg jobban tanulva a történelmet, mint eddig. Ünnepeljük a felszabadulást, amely meghozta a békét, a fasizmus bukását, a szó legszorosabb értelmében vett felszabadulást azoknak, akik illegalitásban voltak, akik politikai meggyőződésük, avagy csupán származásuk miatt börtönökben. koncentrációs táborokban sínylődtek, meghozta egy új élet lehetőségét az egész nemzetnek. Emlékezünk, büszkék vagyunk azokra a magyarokra, akik itthon, vagy külföldön — éltek bár keleten, vagy nyugaton —, szembeszátltak a fasiszta őrülettel. Tisztelettel adózunk a hazánk felszabadulásáért vívott harcokban elesett szovjet, jugoszláv, román, bolgár, amerikai, angol, minden nációbeli embernek. Tudatában vagyunk annak, hogy a fasizmus elleni harcban a legtöbb áldozatot a szovjet népek hozták és szenvedték el. Ma is elszorul a szívünk, ha a Don- kanyarban és másutt értelmetlenül elhunyt rokonainkra, honfitársainkra gondolunk. Emlékezünk mindezekre. A magyar újjáépítés világ által csodált lendületére, a fényes szelek éveire. De emlékezünk arra is, hogy az ígéretes fejlődés egy sztálinista, rákosista diktatúrába torkollott, embertelenné torzítva a legnemesebb szocialista szándékokat, meggyötörve, megalázva az egész nemzetet. Örök mementó számunkra, hogy a huszadik században a szocializmus jelszava mögé bújva politikai gyilkosságok történhettek. E fejlemények, a törvénytelenség, az embertelenség törvényszerűen váltak meghatározó okaivá az 1956-os tragédiának. öreg barátom — megrögzött pesszimista — szerint a magyar történelem azt példázza, hogy itt mindig szélsőségekbe fordultak a bajok, a problémák. Itt csak a radikális kezelés gyógyított. Ezekre valóban van bizonyság az elmúlt két évszázadban, de ugyanakkor nem alakult-e ki a csoport- és osztályérdekek fölé emelkedő demokratikus nemzeti közmegegyezés 1848-ban, 1918—19-ben, majd 1945-öt és 1956-ot követően? És 1989-ben van-e más alternatíva? Van, de az nemzeti tragédia. Vallom, hogy a világban és az országban zajló folyamatok ma jobban kedveznek, mint bármikor eddig egy, a reformok útján megvalósuló demokratikus kibontakozásnak Magyarországon, amely elvezethet egy igazibb szocialista útra. Vallom, hogy a jóllehet gyakran csendes többség ezt kívánja, ezért vállal áldozatokat is, vállalja a küzdelmet is. Vitathatatlan, hogy a magyar társadalomban, itt a megyében is ma jelen vannak mind a bal-, mind jobboldali szélsőségek. Bizony a sztálinista, rákosista éra nem múlt el nyomtalanul. Ügy sem, hogy mély sebeket hagytak, úgy sem, hogy beidegződései, megoldási reflexei, a társadalmi folyamatok, a keletkező feszültségek feloldásának leegyszerűsített látása máig jelen vannak, vissza-visszaköszön- nek. Nem végiggondolt és mindjárt erőszakot is komolyan kívánó koncepciók ezek, legalább is többségében nem. Jócskán mutatkozik azonban amolyan jópo- fáskodó, nagyvonalú baloldaliság, amely már játékosan könnyednek tűnik, ami akkor nehéz iskolai lecke volt. Például az eligazodás a koordinátarendszerekben, ama bizonyos metszéspontok meghatározása. Természetesen addig, amíg meg nem tanultuk. Ezek körül a metszéspontok körül — tapasztalatom szerint — újabban megint sok nehézség mutatkozik. Nem a geometriában, a társadalomban. — akárhogy nézem — nem számol a világban, az országban bekövetkezett változásokkal, csak fújja a magáét. Ösztönösen jön ez, meg sokszor tájékozatlanságból adódóan, mégis demagógia a javából, ami végül is ugyanúgy zsákutca, mint a másik, a jobboldali véglet. Mert hogy a magyar társadalomban jelen van a szocializmust egyértelműen tagadó, a kiutat, a polgári demokráciában feltételező destrukció is, amelyik, bár művelten, raf- fináltabb tálalásban jelentkezik, mint az előbbi véglet, azzal egyezően nem számol a világ, az ország realitásaival, és hiszem, hogy a nép többségének gondolkodásával sem. Ünnepiünk, emlékezünk. Közben igyekszünk meghatározni életünk új metszéspontjait, helyünket a gyorsuló időben, viszonyunkat múlthoz, jelenhez, jövőhöz. Keressük a támpontokat: mitől határolom el magam, és mivel azonosulok. Nyilvánvalóan könnyebb az elhatárolódás a letisztult képletek esetében, például a diktatórikus modellektől, avagy mind a bal-, mind a jobboldali esetleges restaurációs hajlamoktól. Nehezebb az eligazodásunk a legközelebbi múltban, és a jelenben. Any- nyi bizonyos, hogy mint a történelmi folyamatokat általában, a frissen mögöttünk maradt évtizedeket sem lehet egyszavas fordulatokkal minősíteni. Csupán két vonulat kiemelése is bizonyíthatja ezt. A Kádár János nevével fémjelzett korszakban voltak évek, amikor egy jó nemzeti közérzet alapjául szolgáló közmegegyezés erősödött fel, mint ahogy ellenpontjaként negatívan hatott az „egyszemélyes párt” gyakorlata. Manapság sok ember nyilatkozik úgy, nogy ebben a kavargó világban nehéz eligazodni, sok a bizonytalanság. Sajnos, ez igaz, azonban vannak, akik ennek érzetét mesterségesen is fokozzák. El is engedjük magunkat, sodorjanak az események, miért én ússzak az árral szemben? Igaz, a közéleti aktivitás polarizálódása, velejárója a nehezebb, az élesedő helyzeteknek. Van, aki szereti ilyenkor kivált taccsvo- nalról nézni az eseményeket, esetleg bekiabál a pályára és vérmérséklete szerinti jelzőkkel illeti a „játékosokat”. Van, aki sodródik a fejleményekkel, teszi a dolgát, de nem exponálja magát. A gondolkodó, cselekvő emberi magatartás azonban mégis csak a kiállás, tudatos vállalása annak, amit akarunk, amiben hiszünk, és tagadása annak, amivel nem tudunk egyetérteni. Nehézség ide, bizonytalanság oda, szerencsére sok-sok ember van ebben az országban, MSZMP-tag, új szerveződések híve, avagy pártokon és szerveződéseken kívüli, aki mind szuveré- nebb módon nyilvánítja véleményét, nemzetéért, eszméiért elkötelezetten vállalva például egy általa rossznak tartott gyakorlat ostorozását, vállalva egy új, demokratikus, emberléptékű szocialista út keresését, buktatóival együtt. Nem vitatom, nehéz eligazodni ennyi hányattatás után, nehéz követni a felgyorsult változásokat. Dehát azért rendelkezünk a természet legcsodálatosabb anyagával, gondolkodó agyunkkal, hogy ne csak kiszolgáltatottjai legyünk a sorsnak, hanem vállaljuk küldetésünket és akarjunk hatni a dolgok alakulására. Azért rendelkezünk a világ legcsodálatosabb értelmi és érzelmi jelfogó rendszerével, hogy vegyük embertársaink jelzéseit és reagáljunk, hogy jobban értsük egymást, hogy összefogjunk. Emberi kötelességünk, hogy újra és újra meghatározzuk helyünket, életünk emlegetett metszéspontjait a társadalmi folyamatokban azért is. hogy méltón ünnepelhessünk, azért is, hogy értelmesebbek legyenek hétköznapjaink. Nagy Zoltán A napokat nem előre, hanem visszafelé számolják. Mennyi van még hátra, meddig élnek még? A köszöntés a régi, s az is marad mindörökké. Ormoson és Királdon is úgy köszönnek: Jó szerencsét! Pedig hol van már a bánya! Farkaslyukra is kimondatott a halálos ítélet: ebben az évben lakat kerül a bányára. Volt, még van, de már nem lesz. Jó szerencsét! A farkaslyuki bánya agonizál. Van itt szén — Tudja, ha én tőkés lennék, s nem tudnám mibe fektetni a pénzemet, akkor se invesztálnék be ide semmit — M.ikó Attila, a farkaslyuki bánya főmérnöke mondja ezt, s néki igazán lehet hinni. Negyed- századot húzott le a három- négy edszáaad-éves bányában. Biztos igaza van. De mit mond a bányász? Csak egy valamit hajit: — Van i tt szén... — s bár könnycseppet nem morzsol szét szeme sapkában, merthogy a bányász kemény ember, de érzi, a mondat kicsit sántít. Van, hogyne lenne szén. Olyan bezárásra ítélt bánya nem volt, ahol ne maradt volna szén. Csak éppen azt felszínre hozni, már nem éri meg. Az ítélet három evvel ezelőtt mondatott ki: Far- kaslyuik 1989 végén bezár. Volt >úő megbarátkozni a megbarátkozhatiatlan gondolattal. — Sokszor elmondtuk az emlbereknék, hogy mi késztette a vállallatot erre az elhatározásra. Azt hiszem, megértették, de érzelmileg .nehéz ezt tudomásul venni — Kiss Dezső vállalati vezérigazgató szavai ezek. Cseppet sem lehet ezen csodálkozni. Aki itt élte életét, aki itt szállít le nap mint nap a négyszázvala- hány méteres mélységbe, aki innen tartotta el családját, az nem mondhat mást: — Van még itt szén ... ■ .....Jltárán u n »/« a ■ pÄ SÄ \ Hetvenöt év, tizenhatmillió tonna szén. Tisztességes kor, tisztességes mennyiség. Miképp is mondta az aknavezető főmérnök? — Eléggé megöregedett ez a bánya. Megszolgálta magát... Emlegetik volt, a szénbányák egykori vezérigazgatója kiraboltatta bányáit. Soha annyit nem fejtettek ki az aknákból, mint a hetvenes évek végén. Kiraboltatta? Erős talán a kifejezés, az azonban tény, hogy a farkaslyuki akna azokban az években erején felül termelt. Feláldozták az akkori jelen oltárán a jövőt, nem volt egyensúlyban az előkészítés a termeléssel. Csak egy szám: tíz évvel ezelőtt ciiika félmillió tonna, igen jó minőségű szenet bányásztaik az itteniek, s arui igaz az igaz: fürödtek a dicsőségben. — Pedig hát — emlegeti fel a főmérnök azt az időszakot — 21 millió forint volt akkor a veszteségünk. Igaz, egy évre rá, amikor már csökkent a termelés, 64 millió forint eredményt produkáltunk .. Hol vannak már azok az évek? Hamar elfogytak a jobb szénmezők, megbomlott az összhang, az élővá- jók nem győztek annyi új területet feltárni, mint amennyi a zavartalan termeléshez szükségeltetett. Aztán 1984-től már csak egy fejtés termelt, az alaposan leredukált tervet azonban már ez sem tudta produkálni. És 1985-ben bekövetkezett a mélypont: 145 ezer tonna szén, és 170 millió forint ráfizetés ... — A végítélet 1986-ban született. Minden azt diktálta: nincs visszaút, a bezárás felé araszolgatunk. A bányára a lakatot ez év végén Milkó Attila pattintja rá... Az agonizálás időszakát három évben szabták meg. A frontokról ennyi idő alatt lehet viszonylag gazdaságos termelés mellett kivonulni. Itt úgy mondják: visszafejtés. Mórit a — Visszafordíthatatlan már a folyamat — magyarázza a főmérnök. — Ha valaki most azt találná ki: folytatni kell a bányászkodást Fárkaslyukon, már akikor sem lehetne a bezáráson kívül más választásunk. Már a pilléreket fejtjük ... Nincs más út, csak hátra... E három évre 170 ezer tonnás éves termelést szabtak ki az aknára, ezt az utóbbi két évben, ha szerény mértékben is, de túlteljesítették. A tervek szerint október végén jön fel az utolsó csille szén, s attól az időponttól e bányász- környékre már hozzák a szenet. Putnokról, vagy máshonnan. És az itteniek már máshol keresik kenyerüket. Hogy lesz-e munkája mindenkinek? Valaha 1700- an mondták magukat farkaslyuki bányásznak. Ma, alig több, mint hatszázan, s negyedük vájár. A többiek villanyszerelők, lakatosok, kiszolgálók. Az nem biztos, hogy a közeli Putnöknak takarítókra, kapusakra szüksége lesz, de a szakmunkások elhelyezkedhetnek. Emlegetik Ormos, Királd példáját: meghalt a bánya, haldoklik a település... Farkaslyuk közel van Ózd- hoz, s bár a kohászváros fölött is Damoklész kardja lebeg, de igen valós: Farkaslyuk nem marad ipar nélkül. Az El-co itteni egységében nem szokás Jó szerencsét! mondani, de a bányászlköszöntés beleivódott a tájba. A bánya megszűnik, de a bányász jelző Fankasllyuk elől soha nem mosódik el... lllésy Sándor Archiv kép az ormosi bányaüzem utolsó napjáról... Ezúttal a farkaslyuki bányánál ismétlődik meg a pillanat, ez év végén. Fotó: Balogh Imre
