Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-10 / 59. szám

ievagf.rx nnrjf KwLÄR Ili. ÍÜIÜUÍÍJ HM JiUcD/ZÜJ NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporterek: M. Szabó Zsuzsa, Balogh Imre Telefonszámunk: 13 órától 19 óráig 89-872, 17-807 Március idusa ÉMihajtott gallérú, lobogó hajú forradalmak évada! Nem áprilisi szél fúj, nem is lőporfüstös októberi ellenszél, s még csak nem is novemberi. Ez a márciusi szél va­lóban márciusi szél, egy kölyök-évszak előhírnöke, boldog sóhaja. Megfigyeltem már, hogy minden márciusban március van, mégse egyféleképp! Egyszer így van március, máskor úgy. Én már csak tudom: márciusi születésű vagyok, ráadásul negyvenityolcas. Igaz, nem a múlt századból való: én az al­kotmányt, az új forintot hoztam magammal. Ma már azt mondják nekem: fölösleges teher volt, nem sokat érnek. De kérem: egy csecsemőtől ne vegyék ezt zokon, honnan tud­hattam volna, mit cipelek dórén reménykedve, rogyadozva. Örüljünk annak, hogy tavasz van, március: nyújtsunk egy­másnak kezet. Mert úgy vélem: míg egymás kezét fogjuk, puska nem sülhet el, tőr nem szúrhat elevenbe. És ez már valami! Én, negyvennyolc márciusának gyermeke a jövőnek druk­kolok Petőfi, Kossuth — és mások — hitével fölfegyverkez­ve. S a hiten kívül már csak a tettek kellenek: rakni a fa­lat, olvasztani a vasat, vetni a búzát, írni a verset. Mind­ezt persze jól, és úgy, hogy közben nem egy botfülű, netán süket karmester pálcáját kell figyelnünk! Fecske Csaba Egy hét múlva agrárbál Nemzeti ünnepünkre megújul a miskolci Szabadság tér, Kossuth Lajos szobrának kör­nyéke. Bár, ha a határidőt nézzük, akkor a kivitelező Észak-magyarországi Állami Építő­ipari Vállalat 12-es építésvezetőségének még lenne ideje e munkára, de nagy hajrát vág­nak ki. Március 15-én Miskolc lakói munka­gödrök kerülgetése nélkül koszorúzhatják meg Kossuth szobrát. Igaz, akkorára még nem burkolják le díszkövekkel a teret, de ez se várat sokáig magára. Balogh Imre felvételei A megyei agrárklub ez évben is rendez mezőgazda- sági szakembereik számára bált. Az immár hagyomá­nyos agrárbál az idén már­cius 18-án. szombaton, este 7 órakor kezdődik, a mis­kolci Júnó Szállodában, s tart a szokásoknak megfe­lelően kivilágos-kivirradtig. A KISKERTEK TALAJVÉDELME A kiskertek talajának életéről, ápolásáról és vé­delméről tar.t előadást dr. Fás János agrokémiai fő­A B.-A.-Z. Megyei Tanács V. B. ipari és kereskedelmi osztá­lya és a Miskolc Megyei Város Tanácsa V. B. ellátásfelügyeleti osztálya a KPVDSZ megyei bizottságával egyetértésben az 5/1985. (V. 11.) BkM. számú ren­deleté alapján az üzletek ünne­pi nyitva tartását az alábbiak szerint szabályozza: 1989. .március 15., szerda . — dohány-, édesség- és virág­boltok, valamint a vendéglátó­egységek vasárnapi nyitvatartási rendjük szerint üzemelnek; — minden más üzlet, áruház piac és vásárcsarnok zárva tart; — a kijelölt vendéglátóhelyek tejet, kenyeret, péksüteményt árusítanak. A BM Határőrség miskolci ke­rületparancsnokságon, Szeles ut­ca 73. sz. alatt dr. prókai Bé­la határőr alezredes kandidátus, kerületparancsnok 1989. március 20-án 13 órától 17 óráig foga­dónapot tart. Előzetesen jelent­kezni lehet a 38-511-es telefon- számon. Az EmASZ Miskolci Üzemigaz­gatósága értesíti a Miskolctapol­ca, Dimitrov-hegy, Szentkereszt­A bálra belépőjegyek kor­látozott számban még kap­hatók a megyei tanács me­zőgazdasági osztályán. Osa- tári Lászlónónál. A rende­zők gondoltak a vidékiekre is. és számukra — most el­ső ízben — kedvezményes szálláslehetőséget biztosíta- , nak a szállodában. mérnök Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központ kertészeti szakkörében, már­cius 13-án, hétfőn, 18 óra­kor. Minden kerttulajdonost szívesen látnak. hegy, Gátya-dűlö területén levő fogyasztóit, hogy 1989. március 13-án, 14-én, 16-án, 20-án, 21-én és 22-én, naponta 7—16 óráig az áramszolgáltatást a vezeték át­építése miatt, szüneteltetjük. Március 13-tól 18-ig a bulgár- földi gyermekrendelő festése miatt a rendelés változatlan időben a kiliáni gyermekrende­lőben lesz. A tanácsadás szüne­tel. értesítjük a Tisztelt Lakossá­got, hogy Miskolc város ivóvíz- hálózatának bővítésén belül a Ruzsinszőlő út—Mendikás út kö­zötti terület — közismert nevén Dübörgő — 1989. március 13—1989. április 20. között lezárásra ke­rül. Kérjük a lakosság megérté­sét. ÉAÉV ÜGYELETES ÁLLATORVOS Miskolc város területén 1989. március 10-én (pénteken) 15.30- tó.l, 1,989. március 13-án (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Mis­kolc, Vörösmarty u. 52. sz. Te­lefon; 86-026. Rendelés és beje­lentés: 8—9 és 13—14 óra kö­Naptár ___ 1 989. MÁRCIUS 10., PÉNTEK A nap kelte 6.08 — nyugta 17.41 órakor A hold kelte 6.59 — nyugta 21.47 órakor Névnap: Ildikó Kilencven éve született a felvidéki Halmi községben Tamás Aladár költő, író, műfordító és szerkesztő. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Többször erősen megnövekvő felhőzetből elszórtan várha­tó kisebb eső, zápor. A több­felé erős, néhol viharos észa­ki szél estére mérséklődik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 7, 12 fok között alakul. Vállalkozók figyelmébe! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adófelügyelőséghez február 28-ig, 11 600 kis-' iparosnak, magánkereskedő­nek és szerződéses kereske­dőnek kellett vállalkozói adóbevallást adni. Ezzel szemben tegnapig mindösz- sze 9600 bevallás érkezett az Adófelügyelőséghez. Tapasz­talataink szerint, a nyugdíj, vagy munkaviszony mellett ■tevékenységet végzők, to­vábbá a kisjövedelműek — mintegy kétezren — nem adtak vállalkozói adóbeval­lást amiatt, hogy jövedel­mük nem éri el a 48 ezer forintos határt. A jogszabály szerint vala­mennyi vállalkozónak — függetlenül a jövedelmétől — vállalkozói adóbevallást kell benyújtania. Így e kö­telezettség alól nem mente­sülnek az alacsony jövedel­mű vállalkozók sem. A ké­sedelmes beküldés pótlék­fizetést vagy szabálysértést von maga után. Ezért az adóhatóság kéri az érintet­teket kötelezettségeik mi­előbbi teljesítésére. Megyei Adófelügyelőség 9 Nemere István lesz a vendége 1989. március 10-én a sajószentpéteri Lévay Jó­zsef Könyvtárnak. Tudomá­nyos-fantasztikus írásait, if­júsági regényeit szívesen olvassák a gyerekek is. Két órától ők találkozhatnak kedvencükkel. A felnőtt ol­vasókat öt órára várja az író a könyvtárba. Elsőként a decemberben megalakult Koch Sándor- alapítványról ad hírt az a füzetecske, mely program­jaival a VII. tavaszi ásvány­gyűjtő találkozóra invitál. Az alapítvány közgyűlését Ugyanis március 11-én, a börze első napján 16.30-kor ■tartják meg a Nehézipari Műszaki Egyetem A/4-es épületében. Mindezt meg­előzik azonban azok az elő­adások, melyek 10 órakor kezdődnek, s a hazai zeolit- előfordulásokról és gyakor­lati hasznosításukról tájé­koztatnak bennünket. 12 órá­tól tart a szakmai. 15 órától 18.30- ig a nyilvános börze. 15.30- kor dr. Somosvári Zsolt, a bányamérnöki kar dékánja nyitja meg hivata­losan is a találkozót. Vasárnap, 12-én reggel 9- től délután 4-ig várják nyi­Programok az Adyban A miskolci Ady Endre Művelődési Házban márci­us 10-én, 16 órától folytató­dik az Életreformklub soro­zata. melynek következő ré­szében Kovács Zoltán elő­adását hallhatják az érdek­lődők. Az egy hónappal ezelőtti sikerre való tekintettel szintén az Adyban megis­métlik az olcsó importruha- vásárt. Március 11—12. és 13-án. reggel 9-től este 7- ig várják a vásárlókat. Március, 11-én, 16 órától a teaházi beszélgetések ven­dége lesz Serfőző Simon, Mándoki Tóth György, Sza­kállas Iván és Tatár Iván. to-tt kapukkal az érdeklődő­ket, s az előző évekhez ha­sonlóan kerül sor a gyűjte­ménykezelők, muzeológusok, gyűjtők nemzetközi találko­zójára, tapasztalatcseréjére, melynek keretében előadá­sok hangzanak el. 13.30-kor a meghirdetett versenyek eredményeiről tájékoztatják a résztvevőket. A börze ideje alatt a lá­togatók megtekinthetnek két kiállítást, s igénybe vehe­tik azokat a szolgáltatáso­kat. melyek ásvány, drága­kő és ősmaradványok meg­határozásában nyújtanak se­gítséget. A programfüzet száraz tényei ezek, ám aki már részt vett egyszer az egyetemi ásványbörzén, tud­ja, nem kell hosszabb invi­tálás. n. zs. Akik szeretnének magyar néptáncokat, népdalokat ta­nulni, azokat várják márci­us 12-én, vasárnap, 18 órá­tól az egyetemi táncházba. A zenét szolgáltató zenekar tagjai — Asztalos Árpád, Együtt ünnepel március 15-én Tokaj város társadal- mánák valamennyi politi­kai, gazdasági és kulturá­lis szervezete és intézmé­nye, a családok és a közös­ségek; mindazok, akik az összefogást, nemzeti egysé­günk megőrzését akarják demonstrálni. Az MSZMP Tokaj Városi Bizottsága feb­ruár 14-i ülésén határozott úgy. hogy a város társadal­mi erőinek és valamennyi polgárának emlékezetes ün­neplést nyújtó program szer­vezésére kéri a KISZ-t és a Hazafias Népfrontot. A meghirdetett program méltó március 15-e szelleméhez. A Az idei tavaszelő sok munkát adott a tűzoltóknak megyénkben. Eddig két je­lentős erdőtűzkárról érkezett jelentés, gz egyik 270 ezer, a másik nyolcvanezer fo­rintos kár volt. Mindezek alapján a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban fontolóra veszik, hogy a le­hető legrövidebb időn belül elrendeljék a tűzrakási ti­lalmat a gazdaság mintegy 121 ezer hektáros területén, ami 11 erdészetet érint. Mészáros Tibor, Birinyi La­jos és Tóth Sándor — a miskolci Nehézipari Műsza­ki Egyetem E/6-os kollégiu­mába várják az érdeklődő­ket. szomszédos Tárcái nagyköz­séggel való összefogást, együttünneplést is demonst­rálja, hogy március 14-én, délután tudományos emlék­ülésre kerül sor a pártház­ban, a tárcái—bodrogke- resztúri csata 140. évfordu­lója alkalmából. A március 15-ei ünnepi megemlékezést Tokajban tartják, délelőtt 10 órakor, a Tokaji Galériában. A gazdag kulturális prog­ramból kiemeljük még a Tokaj 1610-es törvénykönyve másolatának ünnepélyes be­mutatását, melyre az ünnep délutánján kerül sor a mű­velődési házban. A borsodi erdőkben esett tűzkároknak visszhangja van a MÉM-ben is. Várha­tó. hogy a minisztérium az elkövetkező napokban fel­hívást ad ki annak érdeké­ben. hogy az erdőjárók fo­kozottabban óvják a környe­zetet. hogy minél kevesebb esetben kelljen a jövőben kihívni a tűzoltókat erdő- és avartüzekhez. ZÖtt. ÉSZAK* - Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zcmp­íén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527-Postacím: Miskolc, PL: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadő Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsítőkncl, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér I. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 10. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki: 20 A3 AT 5T 8T Közlemények A pénztárcát se hagyjuk otthon! fayize az esräean Erdőtüzek Egyetemi táncház Közösen - közös jövönkért Tokaiban is

Next

/
Oldalképek
Tartalom