Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-06 / 31. szám
1989. február 6., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Beszélgetés Endrész Gyöngyivel, a megyei MSZ-bizottság titkárával — Ügy gondolom, abban mindketten egyetértünk, hogy a tizennégy—tizennyolc éves fiatal formálható, nevelhető, és befolyásolható a legjobban. Tehát a szakmunkásképzőbe és -középiskolába járó diák. Van-e a KISZ- nek középiskolás-programja? — Van, és nem ,is rossz. A három évvel ezelőtt megtartott KlSZ-kongresszus elfogadta a tizenéves-programot, amely a középiskolákban folyó KISZ-életre vonatkozik. — Azt mondja, hogy 1986- ban született meg ez a program. Korábban nem érezte a KISZ, hogy szüksége van rétegpolitikára? — Korábban is fölmerült ez .a kérdés, s a hetvenes években születtek különböző réteghatározatok. Azok a programok jók voltak, ám a környezet nem volt alkalmas a megvalósításukra. Az igazsághoz tartozik, hogy a szervezet sem tudott megbirkózni a feladatokkal. — Tehát elsikkadt a rétegpolitika ... — Igen. Mint említettem, a legutóbbi kongresszuson vetődött fel ismételten ez a téma. Akkor minden rétegnek, így a középiskolásoknak, az egyetemistáknak, a főiskolásoknak, az ifjúmunkásoknak, az értelmiségi fiataloknak, az élelmiszergazdaságban dolgozóknak és a lakóhelyen tevékenykedő KISZ-tagoknak külön programot határozott még a plénum. — ön agitációs és propagandatitkár. Ezen belül viszont, tudomásom szerint, a középiskolai KISZ-élettel foglalkozik. Véleménye szerint milyen befolyása lehet az ifjúsági szervezetnek a középiskolások gondolkodás- módjára, magatartására ... Egyáltalán mire van befolyása a szervezetnek? — Egyetlen kérdésre felfűzhető a KISZ középiskolád tevékenysége: hogyan érzi magát a fiatal az iskolában? Abban az intézményben, amely értékeket közvetít, szakmát, műveltséget ad és emellett közéletiségre is nevel. A KISZ-nek az lehet a célja, és arra törekszik, hogy ezeket a feladatokat valamennyi iskola el tudja látni. Természetesen azon még ma is lehet vitatkozni, hogy mi az iskola alapvető feladata. Ezt a kérdést is tisztázni kellene ahhoz, hogy az ifjúsági szövetség még markánsabban jelen lehessen a középiskolákban. Amikor a KISZ szándékait firtatjuk, ne feledjük el, hogy az oktatás szerkezete elavult, rossz a finanszírozási rendszer, keveset keresnek a pedagógusok, akiknek rossz a közérzetük, Radikális oktatási reformmal, más finanszírozási rendszerrel lehetne alapvetően változtatni a mai helyzeten. Tzt ugyanis mindenki belátja, hogy a feudális helyzetű iskolarendszer gyors fejlesztésre szorul. — Mi n tapasztalata? A diákok közérzetére is kihat az intézmények áldatlan helyzete? — Mindenféleképpen. Feszült légkörben tanulnak, s többségük otthon sem tapasztal mást. — Ezt tudva, mire törekszik a szövetség? — Arra, hogy a fiatal érezze jól magát az iskolában. Ehhez meg kell változtatni az oktatás körülményeit is. — Amíg ez nem lehetséges, addig mi a tennivaló? — Nagyobb önállóságra és közéletiségre kell nevelni a gyerekeket. Támaszt nyújtunk nekik ahhoz, hogy kinőjenek a kiskorúságból. Olyan feltételeket kell teremteni, amelyekben a diákok a saját maguk által kialakított programokat hajtják végre. Ehhez a KISZ eszközöket, módszereket és információkat ad nekik. Arra viszont figyelnünk teli, hogy ne mosódjon össze az iskola és a KISZ funkciója. Azt mi is tudjuk, hogy a tisztán politizálás nem valósítható meg a szervezetben, s nem is várható el egy tizenéves fiataltól. Így tehát önmagában már azt is politikai megnyilatkozásnak tekintjük, ha egy fiatal belép a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. A politizálás mellett kellenek a jó bulik, a népszerű közösségi akciók is. — Tehát lesz a KISZ-nek a diákok által is elfogadott és támogatott középiskolás- programja. — Nagyon fontos, hogy legyen, mert abban nem bízhatunk, hogy a jövőben csak a KISZ lesz jelen, mint ifjúsági szövetség a középiskolákban. Éppen ezért szükséges egy végrehajtható program. A programunk azonban csak akkor lehet versenyképes, ha valóban a középiskolások gondolatait és érdekeit tükrözi, s a fiatalok maguk alakítják azt ki. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy mindehhez szükségeltetik, sőt, nélkülözhetetlen a pedagógusok, s főleg a párttag pedagógusok ösztönzése és segítsége is. Fónagy István Kell a pártban a platform szabadság? A címben feltett kérdésre a párttagság válaszol majd. A Központi Bizottság mellett működő pártpolitikai munkabizottság első ülésén mindenesetre elfogadott egy tézisterveze- tet, amit tavasszal ,bocsát pártvitára. Addig is érdemes (végiggondolnunk, hogy miért került előtérbe piaga a fogalom, hogyan függ össze a párton belüli platformszabadság a párt megújulásával. Tény, hogy a nyugat-európai pártok többségében — a kommunista és munkáspártokban is, a polgáriakban is — elismerik a platformalakítás jogát. Lenin a frakció- zást elvetve, a platformszabadságot nemcsak megengedhetőnek, hanem nélkülözhetetlennek tartotta. A történelmi és a jelen idejű tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a demokratikus döntéselőkészítés a szabad véleménynyilvánítás „terméke” a platform. Megnehezíti ezek értelmezését, hogy — idegen szó lévén mind a platform, mind a frakció — előbb magyarítani kellene őket. Miként a pluralizmust is. Maholnap ugyanis agyonkoptatjuk a politikai zsargon újabb és újabb kifejezéseit, anélkül, hogy pontosan tudnánk, ki mit mond velük. Hol húzódik a határ a platform és a frakció között? Akár a magyar kommunista mozgalom történetében mit tekinthetünk egyiknek és mit a másiknak? Egyfajta közelítési mód, ha a platformok lehetséges kialakulását vizsgáljuk. Nevezetesen: ha a pártban valóban szabadon nyilvánítanak véleményt, s ha a döntések a többségi véleményen alapulnak, akkor mi történjék a kisebbséggel? A demokratikus centralizmus elve, a párt cselekvőképességének szavatolása azt követeli meg, hogy a kisebbség is végrehajtsa a többségi elhatározást. Ugyanakkor joga, hogy véleményét fenntartsa, s hogy pártfórumon újra megméresse. Nyilván attól függően, hogy a történések igazolják-e vagy sem nézeteiket. Azaz: a kisebbség a többséget akarja megnyerni. A többség megnyeréséhez viszont elengedhetetlen feltétel a párton belüli szövetségesek megkeresésének lehetősége, a kisebbségi vélemény, pontosabban nézetrendszer nyilvánossá tétele. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ahol gyakorolható a platformszabadság, ott a szerveződés csak párton belül megengedett. Elképzelhetetlen, hogy más pártok tagjaival keresnék a kapcsolatot. Milyen haszon remélhető a platformszabadságtól? Részben a döntések válhatnak megalapozottabbá. Könnyű belátni ugyanis, hogy a kisebbségi vélemény fenntartása egyúttal ellenőrzés is. Kontroll, hogy vajon azt eredményezi-e a döntés, amit föltételeztek róla. Másrészt: a platformszerveződés aktivizál. Természetessé válik, hogy a támogatni vagy elutasítani kérdés állandósul. Mert a dilemma nem kiiktatható. (Megszületett a döntés, tehát nincs miről gondolkodnunk tovább — jellemezhetjük a korábbi felfogást. Döntöttünk, de a döntés helyességét megvalósításával kell igazolnunk egy vagy több alternatív elképzeléssel szemben — ez lehet a jövő gondolkodásmódja.) Természetesen a platformszabadság sem varázsszer. A párt megújulásának nem egyetlen ismérve. És bizonyos veszélyeket is hordoz magában. Mindenekelőtt számolni kell azzal, hogy egyfajta tartós megosztottsághoz vezet — a véleményeket illetően. De nem vezethet megosztottsághoz a cselekvésekben. Valóban konfliktushelyzet, hogy véleményemmel a kisebbséghez, tetteimmel a többséghez tartozom. Márpedig e kettősség vállalása, elfogadása nélkül a párt működésében keletkeznek zavarok. Képviselhetem, hirdethetem meggyőződésemet, harcolhatok elfogadtatásáért, de nem gátolhatom a többségi döntés megvalósítását. Az is tisztázandó, hogy a platformok küzdelmében milyen eszközök megengedettek. Nehogy a különvélemény netán pártellenes tevékenység megbélyegzést kapjon, illetve, hogy a platformszabadság nevében frakciózás kezdődjön, ami — ugyancsak találunk rá példát — pártszakadáshoz vezethet. A cél ugyanis ezzel ellentétes. A párton belüli nézetkülönbségek nyilvános ütközéseiből jöjjön létre megegyezések sora. Még a pártvita előtt, a fölkészülés, az esélyek latolgatásának időszakában vagyunk. A közös gondolkodás stádiumában. M. D. A mostani, százas létszám hamarosan megháromszorozódhat. Boterdőben, dugóhegyek között Silstar Lenin városból? mékeinktől, hiszen hozzájuthat a máshol készült, márkás cikkekhez is, s természetesen összehasonlít. Pillanatnyilag a horgászorsón kívül minden horgászcikket gyártunk. Botot, úszót, vil- lantót, bottartót... Árbevételünk, félmilliárd forint, csaknem fele-fele arányban oszlik meg a .termelés és a kereskedelem között. Az igazgató nemrég jött haza Dél-Koreából, és most Japánba tart. Nem véletlenül kalauzolja roppant udvariassággal Holló Imre műszaki vezető a híres-neves Silstar cég egyik tulajdonosát, Park Charlst az üzemben. Üzletet akarnak kötni. A dél-koreai cég adná a nevét, hozza a gépet. Az épületről és a munkáskezekről a HOKÉV gondoskodna. Egy Szívet melengető, szemnek tetszetős a látvány. Jól temperált csarnokokban járunk. Fiatal, elegáns egyenruhába öltöztetett lányok és asszonyok teszik a dolgukat. Szótlanul kezelik a kapcsológombokat, ecseteket. Csák apró villanymotorok nesze- zése hallik ... A boterdőben, a dugóhegyek között felfedező körútra indultunk. Leninváros sok mindenről híres. Szinte a semmiből lett várossá. Vegyiparát jegyzik a világpiacon, híres sportolói vannak, pompás szabadidőpark, nyáron is használható jégpálya, múzeum készült itt. Azt azonban már kevesen tudják, hogy Leninváros ad otthont a legnagyobb hazai horgászcikkkészítő üzemnek. Egy színnel több a palettán. A Horgászcikk-készítő és Értékesítő Vállalat fővárosi gyára vidékre települt. Csak a gépeket, a vállalkozási kedvet, a kedvező külföldi ajánlatokat és természetesen a beruházáshoz szükséges pénzt hozták Leninvárosba. A munkásgárda, kilencven százalékban nők, helyből szerveződött. Most százan végzik ezt a tiszta, szép, kézi munkát. A létszám háromszázra növelhető. Jobbára olyanok dolgoznak itt, betanított munkásokról van szó, akik korábban háztartásbeliek voltak. Munkahelyteremtő beruházásnak is felfogható a HOKÉV vállalkozása. Két tárgyalás között az igazgató Ágh Károly eleveníti fel a múltat: — A borsodi foglalkoztatási gondok .hozzánk is eljutottak. A legalkalmasabb lehetőségeket Leninváros kínálta. Három éven át béreltük az épületeket, aztán majd’ egy évvel ezelőtt megvettük a TIFO-tól. Jobb így, mert nemcsak. a gépet, a technológiát hoztuk ide, hanem a japán munkamódszert és gyártási fegyelmet is. A világpiacon csak így lehet labdába rúgni. De ezt várja el a hazai fogyasztó is terLehet, hogy lesz közös vállalat? A magyar igazgató és a koreai társtulajdonos. Gucsányi Imrénének az a dolga, hogy a zsinórvezető gyűrűket kezelje. új, közös vállalat körvonalai rajzolódnak ki. Elképzelhető, hogy a nyugaton és keleten forgalmazott Silstar-or- sók és -botok egy része Le- ninvárosban készülne majd. Ebben a műfajban olyasféle vállalkozás ez, mintha mondjuk Diósgyőrben Mazda gépkocsit szerelnének össze... A vendégnek láthatóan kedvére voltaik a látnivalók. Bejárta a 8500 négyzetméteres üzemépület minden szegletét, s bekukkantott abba az új csarnokiba is, ahol februárban kezdődhet meg a termelés. Még a festék, ragasztó hígítójának, az ace- tonnak a csípős illata sem zavarta. Megszokhatta már. A boterdőben, dugóhegyek között dolgozó asszonyok nem bámulták meg az idegent. Nemcsak azért, mert teljesítmény szerint kapják a fizetést, s minden perc számít (a kereset egyébként havi 4500—5000 forint), hanem azért, mert gyakori itt a vendég. Jönnek, mennek, szétnéznek, méricskélnek, üzletet kötnek. így van ezzel Mokri Istvánná is ... Azért kérdeztük éppen őt, mert nemcsak a munkáját szereti, hanem a halat és a horgászatot is. A családban a vízvezeték-szerelő férjnek, a 17 és 14 éves fiúnak is van engedélye. Kedvenc helyük a Tisza, de nyáron fölruccannak a Bodrogközbe is. Az asszony legnagyobb zsákmánya — Le- ninvárosban készült bottal fogta — egy hat kilogrammos ponty volt. Kell-e ennél jobb reklám az itteni készségeknek?! Brackó István
