Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-15 / 39. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1989. február 15., szerda Miskolciul tárgyalt a TÓI elnöke Nyereségessé vált a kohászat Kevesebbet, de jobbat gyártanak (Folytatás az 1. oldalról) A megyei tanács elnöke tájékoztatta Szabó Istvánt arról, hogy a MÉM, a TOT és a Pénzügyminisztérium javaslatára a megye párt- és állami vezetői készítettek egy olyan agrárkoncepciót, melynek hatására a szerkezetváltás már hozott némi kedvező eredményt is. (Szakcsoportok. átalánydíjas, önelszámoló egységek létrehozása a megyében eddig 2900 fővel, 68 téesz tizenegyezer hektár földet adott haszonbérbe, istállókat, tanyákat, épületeket 39 üzem adott bérbe, s több ezer anyajuhot, 1 szarvasmarhát szerződéses alapon nevelnek. A veszteségcsökkentés- re a termékszerkezet-váltást menedzseli a megye vezetése, mint például a vetőmag- termesztés, bogyósgyümölcs-, szőlőtelepítés. Mindez kevés. Megyénk mezőgazdasága a rekord gabonatermés ellenére sem képes a megújulásra a jelenlegi hitelfeltételek mellett. Ezért megfogalmazódott az a jogos kérés, hogy új elveket kell bevezetni, új rendszert kell kialakítani a hitelek felvételére, hiszen a jelenlegi feltételek mellett egyszerűen nem is pályázik a legtöbb mezőgazdasági (Folytatás az 1. oldalról) Voltak és vannak azonban a dolognak ellenzői, méghozzá távol Miskolctól. Az Ablak című műsor vezetője az egyik adásban azt mondta, hogy „gettót” építenek a megyeszékhelyen. Ezzel aztán pro és kontra, elszabadult a lavina. Égy önmagát Gettóellenes Ideiglenes Bizottságnak nevezett, tizenöt főből álló csoport felhívást intézett a sajtóban, tiltakozása gyanánt. Egyébként véleményükkel nem keresték meg sem a helyi tanácsot, sem a cigánytanácsot, hogy pontosabb információkat szerezzenek, s ne hallomásból ítéljenek. Tegnap délelőtt dr. Kovács László tanácselnök meghívta a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének (MCDSZ) vezetőit, s az írott és elektronikus sajtó képviselőit, hogy tanácskozzanak a lakótelep építéséről, tisztázzák a félreértéseket. Az eszmecserén az MCDSZ vezetői nem foglaltak egyértelműen állást, A sorkatonák februári leszerelésével, az újoncok bevonulásáról, valamint az alternatív szolgálat bevezetéséről tartottak tegnap sajtó- tájékoztatót a Honvédelmi Minisztérium, s az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal vezetői. Elhangzott, hogy ma, szerdán a sorkatonák többsége, több, mint 27 ezer fiatal szerel le, a harckészültség fenntartása érdekében azonban mintegy ezren csak az újoncok kiképzése után térhetnek vissza a civil életbe. Közülük viszont senki sem nős, családos. A fiatalok leszerelési segélyként 1500—3000 forintot kapnak. Egyébként több leszerelő azon véleményének adott hangot, hogy munkahelyükre való visszatérésük esetén problémára számítanak. Ezzel kapcsolatban Mórocz Lajos, a minisztérium államtitkára a sajtó segítségét is kérte: a munkáltatók lehetőségeik szerint maximálisan segítsék a leszerelők munkábaállását, a polgári életbe való visszailleszkedésüket. V, hónap utolsó napjaiban bevonulás lesz: mintegy hu-A megye gondja országos gond is — mondja a TOT elnöke. szövetkezet az állami hitelek felvételére. A jelenlegi általános tehermentesítési forma pedig nem oldja meg a mégye mezőgazdasági nagyüzemeinek bajait. A stagnáló 32 szövetkezét 91 százaléka kedvezőtlen termőhelyi adottságú és gazdaságilag elmaradott térségben gazdálkodik, tartós leterheltségük egymilliárd forint. (Bankhitelek, lízingdíjak, KTA-hitel, stb.) A tanácskozáson egyöntetű vélemény volt, hogy a szövetkezetek pénzügyi rens abban állapodtak meg, hogy bizottságot hoznak létre, amely majd megtekinti a terveket, a lakótelep helyét, és közvélemény-kutatást végez a Miskolcon élő cigányok között, s csak azután döntenek a lakótelep építéséről. Horváth Béla, a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottsága cigánytanácsának titkára. nagyon reálisan, előrelépésnek nevezte a lakótelepet a mostani helyzethez képest. Mint mondta, aki itt él, az tudja csak igazán, hány család lakik emberhez méltatlan körülmények között, s hogy milyen sokan üdvözölték ezt a kezdeményezést a cigányok körében. Azt persze nem tudni, kik költöznek majd a miskolci repülőtér melletti, alacsony komfortfokozatú lakásokba — nem cigánytelepnek tervezték, hiszen a jogszabály szerint ezeket a lakásgazdálkodás rendszerébe illesztve, kiutalás alapján kaphatják meg lakóik. szonnyolcezren öltik magukra a mundért. A sorköteles fiatalok — amennyiben az Országgyűlés módosítja a honvédelmi törvényt — az év második felétől alternatív szolgálatot kérelmezhetnek. A sajtótájékoztatón bejelentették : amennyiben az új honvédelmi törvényt az Országgyűlés elfogadja, akkor az egyetemet és főiskolát végzettek katonaideje 12 hónap lesz. Ez esetben a tavaly augusztusban bevonult fiatalokat egy év után leszerelik, s ugyanez vonatkozik a most bevonulókra is. Visszatérve az alternatív szolgálatra: a határőrségnél ilyen nem lesz. Azok, akik dezése csak az üzemi sajátosságok és teherbíróképesség figyelembevételével egyedi megállapodások formájában valósulhat meg, szerkezeti, illetve szervezeti átalakulással egy időben. A teljes tehermentesülés elmaradása a vizsgált 32 üzem egyharmadánál egy éven belül a teljes pénzügyi lehetetlenülést idézné elő, másik (kétharmad) részüknél a kedvezőtlen tendenciák rohamos felerősödése várható. Szabó István elmondta, hogy a helyi problémák országosan is jelentkeznek, hisz csökkent a gabonatermés, mely 1988-ban nem érte el a 15 millió tonnát, országosan is csökkent a jószágállomány. Pedig termelni kdll a gyengébb területeken is, és az is igaz, hogy a hitelátrendezéssel nem oldjuk meg a problémát. A Politikai Bizottság tagja a helyi kezdeményezések kidolgozását, továbbfej le’szté- sét szorgalmazta, és úgy tájékoztatta a megye vezetőit, hogy a problémák megoldásának egy részét a TOT és a PB felvállalja, de részletes kidolgozás után a megye közös gazdaságainak gondjára rövid időn belül visz- szatérnek. Tegnap öt óra harminckor Vatta és Ernőd között a ködben négy személygépkocsi ütközött egymásnak. A Közúti Igazgatóság jelentése szerint az út egy részét lezárták, a járművek félpályán „ folytathatták útjukat. Ugyanezen a szakaszon előző nap három teherkocsi ütközött össze, ugyancsak a kedvezőtlen ütés látási viszonyok közepette, majd egy a helyszínre érkező személyautó belehajtott a kisodródott teherkocsiba. Néhány órával később a tegnapi négyes személykocsi-karambol után a Bagolyvár csárdánál személykocsi és teherautó útba jlandók katonai szolgálatot teljesíteni, de lelkiismeretük tiltja a fegyveres szolgálatot, fegyver nélküli katonák lesznek. Akik lelki(Folytatás az 1. oldalról) Az Ipari Minisztériumban megtartott tegnapi kohászati . sajtótájékoztatón — amelyen ott volt az LKM és az ÓKÜ között össze és a balesetnek két súlyos sérültje volt. Ugyancsak tegnap, a sa- jóbábonyi úton az elágazás és Miskolc közötti szakaszon öt személyautó csapódott egymásnak. Később egy álló kocsisorba (négy személyautó várakozott) hátulról egy Volvo csapódott bele. összegzésképpen: öt közúti balesetnél 18 kocsi sérült meg a váltakozóan jelentkező útlefagyások és a ködös idő következtében. Mind elkerülhető lett volna, ha a. járművezetők nagyobb önmérsékletet tanúsítanak a sebesség megválasztásában. N. J. ismereti okból ezt sem vállalják, azok a polgári életben tehetnek eleget katonai kötelezettségeiknek. Az alternatív szolgálat időtartama 18 hónap sorkatonai, valamint 18 hónapos tartalékos kaltonai szolgálatot jelent. Ez azonos a hadkötelezettség alapján teljesített katonai szolgálatttal. A katonaságot korábban megtagadók büntetett előélete miatti joghátrányt az új honvédelmi törvény elfogadása után várhatóan megszüntetik. vezérigazgatója is — a miniszterhelyettes, dr. Vörös Árpád azt is elmondotta, hogy az idén tovább folytatódik a szerkezetátalakítás, amelynek eredményeképp kevesebb kohászati dolgozóval hatékonyabban prosperáló vállalatokat képzelnek el. A tavalyi évről szólva egyébként elhangzott, hogy a veszteséges exportot visz- szafogták, s redukálták a veszteséges termékek gyártását. A kohászat gazdasági eredményeit javította, hogy a készletek értékét egymilliárd forinttal, a likviditási hitelszükségletet pedig 1,4 milliárd forinttal csökkentették. Egyébként a magyar Rosszak a televízió műsor vételi lehetőségek Mogyoróskán, (Boldogkőváralján, Regécen és Árkán. Ráadásul nemcsak az egyik műsor, hanem az említett településeken mind a kettő rosszul látható. Ennek okairól kérdeztük a Posta Rádió Televízió Műszaki Igazgatósága emődi körzeti felügyelőségének vezetőjét, Székely Istvánt: — Az említett körzet mű-' sorellátottságát a tokaji adónak kellene biztosítani, ám az .ismert domborzati terepviszonyok miatt ezekre a településekre eddig nem sikerült eljuttatni jó minőségben a televízió műsorait. Az elmúlt évek fejlesztési progkohászat mérleg szerinti eredménye: 163 millió forint. A sajtótájékoztatón elhangzott: a kohászat fejlesztésében számos külföldi cég is részt kíván venni. Az LKM a közelmúltban lépett vegyesvállalati szerződésre egy amerikai cég NSZK-beli leányvállalatával, s még az idén két hasonló szerződés megkötése várható. Az idei termeléshez szükséges vasérc- és pelletim- port biztosított. Ebben az évben a vaskohászat konvertibilis exportárbevétele 330—370 millió dollár lesz (várhatóan), s a borsodi vállalatoknál több száz fővel csökken a létszám. ramjánaik végrehajtása során sok helyütt megszüntettük már ezeket a vételi fehér foltokat, és erre számíthatnak az említett körzet lakói is. A léhetőségék figyelembevételével azt ígérhetjük, Ihogy 1990-ig elkészül az abaújszántói átjátszó állomás, és amint azt az előzetes méréseinkre alapozhatjuk: Árkán és Boldogkőváralján, Valamint Boldogkőújfaluban is lehet majd látni a magyar tévé műsorait — ám akkor már jó minőségben. Regéc és Mogyorósika gondjain azonban ez sem segít, azt csak a Fonyban a •Vili. ötéves tervben megépülő átjátszóállomás átadása oldja meg. Értesítjük a gazdálkodó szervezeteket, ügyfeleinket, hogy a TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEKET JAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KISSZÖVETKEZET TÜZOLTÓKÉSZULÉKEKET JAVÍTÓ RÉSZLEGE 1989. március 1 -töl a Miklós utca 18. sz. alól A SZINVA UTCA 7. SZÁM ALÁ KÖLTÖZIK (a Tiszai Pályaudvarral szemben) Ezen időponttól a tüzoltókészülékek és más berendezések ellenőrzése, javítása, cseréje az új telephelyen történik SZINVA UTCA 7. SZÁM A DEBRECENI ÁLLAMI GAZDASÁG MALYI KIRENDELTSÉGE 3434 Mályi, Vasút u. 9. Telefon: 46-41-227 Üzemi, iskolai konyhák, bölcsődék, óvodák vezetőinek figyelmét felhívjuk az alábbi termékeinkre RÓNA rostos, 5 1-es kiszerelésben (egy kartonban 3 db) almanektár, körtenektár, öszibarackkoktél, sárgabarackkoktél, meggykoktél, paradicsomital FENTI TERMÉKEINKET AJÁNLJUK IVÓLEVEK CÉLJÁRA, VALAMINT GYÜMÖLCSLEVESEK KÉSZÍTÉSÉHEZ Megrendelést elfogadunk levélben, telefonon Kiszállítás 48 órán belül Bekecsi Szabó László Lakótelep vagy gettó...? Balesetek a 3-as főúton Sorozatütközések, súlyos sérültek (obe) A diplomások kevesebb időt töltenek mundérban? I. s. Jó televíziós vételre várnak Trösztbe egyesültek az idén a megye kohászati vállalatai. Hasonlóan az elmúlt évhez, most is nyereségre vágynak.