Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-15 / 39. szám

1989. február 15.x szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Felszámolás után — felszámolás Ricsén

.„Fognak mé nekem napszámba' dolgozni!"

(Egy volt vezető teoyegetései)

A szakszövetkezeti v.agyon működtetésében közre kell működnünk, azért a Pénzintézeti Központ a nekem címzett felmondást nem írta alá — mondja a főagranó- mus Vislóczki László. Föladata, hogy gondoskodjon a dolgozók (akik még dolgozhatnak) ésszerű foglalkoztatásáról, a jószágok ellátásáról, a napi munkák zavartalan végzéséről. Így engedi például a melioráció drága munkáit is végezni, hiszen egy vállalkozó cég már korábban kifizetett, de csak most megvalósuló munkáját köteles elvégezni.

Ö az, aki koordinál a Pénzintézeti Központ és a tagsági?) között. Közösen alakítják ki a PK-val álláspontjukat, ő pedig igyekszik azt végrehajtani.

— A vizsgálatok során bizony jócskán lehet találni bűnösöket — mondja a főagronómus — még a feljelentők között is. Mert jelezték itt már régebben is, hogy sok visszaélés volt a termelésben egyes személyek részéről. Többször becsapta már a vezetés az embereket, de a tagok tájékoztatása saját sorsukról — elmaradt. Ezért nem is nagyon hisznek az emberek. És kíváncsi vagyok, hogy melyik vezető teszi majd le a három- százezret, hogy a sajátját tulajdonképpen még egyszer megvegye. Hiszen a napi munkát ketten végzik. Téglás Csabával, az irodái személyzet is igen csökkentett létszámmal dolgozik, a munkatársak feleségei (akiknek szintén felmondtak), otthon segítenek az adminisztratív munkában. Hetvenöt tagnak nem mondtak fel, így ők végeznek minden munkát. A Pénzintézeti Központ sem bízott bennünk, és legjobban akkor fájt a szívem, amikor a Munkaügyi Szolgáltató Iroda szántatta fel a határ nagy részét bérmunkában. Mert most nálunk összesen négy traktoros van, meg egy(!) szerelő.

A leendő szakszövetkezet és a helyi tanács vezetői sem nézik tétlenül az itt élők szánalmas sorsát. Falugyűlést szerveztek január 30-án és harmincegyedikén, hogy ismertessék az újrakezdés lehetőségeit. De ismerik a mondást, akit egyszer a kígyó megcsíp, az a gyíktól is fél. A parasztembereket itt már többször megcsípte a kígyó, és hiába a kamatmentes újrakezdési kölcsön, hiába az ígéret, nehéz dolog lesz még egyszer a közösbe tömöríteni az itt élőket. Pedig dolgozni, azt szeretnek. Álljon itt egyetlen példa ■— mementóként —,

hogy a föld szaga, a modern szárítóberendezés felől érkező kukoricaillat nem hagyja hidegen az emberek szívét. Ottjártunkkor egy délelőtti napon bejött egy dolgozó a főagronómus irodájába. Olyan dolgozó, akinek szintén hivatalból felmondtak. Ö ennyit kért: — „Nem érdekel, ha nem fizet is, csak adjon valami munkát. Nem tudok otthon ülni, értsék meg!”

Mindezt Bányász János, gépkocsivezető mondta, azóta nemcsak a főagronómus, de az én torkomban is itt a gombóc. Sóbálvánnyá meredve nézzük egymást. Nálam könnyen dltörik a mécses — túl sokat dolgoztam ilyen emberek között, hogy ezeket szociográfia-szerüen csak leírjam. A csendben ennyit kérdek az elnöktől: hogy jutottak idáig?

— Az előző vezetés megalapozatlan beruházásokba kezdett: légfnissítőgyártás,

hulladékhasznosító kazánok készítése volt a merész cél, ami azonnál hatmilliós anyagköltséget eredményezett, mivel a melléküzem- ágak felvirágoztatását kezdték szorgalmazni. Az alaptevékenység — a növénytermesztés, az állattenyésztés — szükséges rossz volt. Amikor láttam, hogy nincs remény a változásra, elmentem. 1977-től nyolcvanhatig Somogy megyében dolgoztam. Ekkor kerestek meg, hogy jöjjek haza főállattenyésztc'- nek. Most legfőbb feladat, hogy a szakszövetkezet vagyonát a PK meghirdesse, hisz beadtuk vásárlási szándékunkat a Május 1. Szak- szövetkezet egyes vagyonféle- ségére. Az Elzett üzemrészt reméljük — megvásárolja a sátoraljaújhelyi Elzett Gyár, a bőrdíszműüzemet pedig átveszi a PEVD1. És reméljük, hogy segíti munkánkat a községi pártbizottság is.

Dr. Körmendi László, a termelőszövetkezet jogtanácsosa újabb adalékkal szolgál az összeomlás okainak magyarázatához.

— Óriási értékű felhalmozás. több millió forintos perek elvesztése döntően hozzájárult a tragédiához. A melléküzemágak rendre nem teljesítették a szerződésben foglalt kötelezettségeiket. Például a kazánok béleléséhez nem megfelelő bélésanyagokat használtak, csupán ez kétmillió forintba került. Felsőzsolcán (itt is volt egy ágazat) olyan melléküzemág dolgozott, amely tetőszigetelést végzett. Rossz munkájuk miatt 1,8 millió forint volt a büntetés. A felelem személy közben elment korkedvezményes nyugdíjba.

De van itt egy harmadik példa, jóval nagyobb kárral: Az akkori főágazatveziető fejébe vette (1983-ban!), hogy nagyon jó üzlet lesz a légfrissítőik gyártása különböző cégek részére. Óriási meny- nyiségű alapanyagot halmoztak fel, pedig a gyártási jog még meg sem volt. iMire ez meglett, a kivitelezési engedélyt nem kaptuk meg pénzügyi fedezet hiányában. A kazánokat, a lámpagyártás (mert ilyen is lett volna) anyagait, h.a felszámoljuk, talán a tízmillió forintot is eléri akkori értékük.

A személyi feltételekről elég, ha annyit mondok: itt öt szövetkezeti vezetőt sem szednek össze, akik alkalmasak lennének bármilyen szövetkezeti forma irányítására. A falu szülötteként szinte nincs is agrárszakember. In- nen-onnan járunk ide dolgozni, még Miskolcról is. Pedig meggyőződésem, volna itt lehetőség, csak az erkölcsi romlottságot kellene visszaszorítani. Mert még az egyszerű emberek kilencven százaléka is saját zsebre dolgozik: a kocsis a terményt llopja, a traktoros munkaidőben, engedély nélkül maszekol — így fejezte be mondandóját dr. Körmendi László.

A fenti százalékkal kapcsolatban azért személyes tapasztalatom és megjegyzésem az, hogy a 90 százalék bizony erős, és nem hiszem, hogy igaz lenne. Mert mindenki annyit dézsmál a köz vagyonából, amennyit engednek neki. Ez a magas arány pár év alatt tönkretette volna a szövetkezetét, nemigen léteztek volna évtizedekig. Ezért még fokozottabb a vezetők felelőssége. Amilyen a pásztor, olyan a nyáj. De, aho.1 a helyi építőipari tevékenység egyetlen év alatt ötmillió forint veszteséget „produkál”, ott az ellenőrzés, hogy úgy mondjuk — kívánnivalót hagy maga után. Mégis indult több' fejlesztés névvel, név nélkül, de ezek eltusso- lását nemcsak az akkori helyi vezetők szorgalmazták, hanem mások is. így fordulhatott elő, hogy a feljelentő munka nélkül maradt, hogy az ipari főágazat kertitraktorai (!), motoros permetező- je(!) maszek hobbikertekben dolgoztak, hogy — szintén az ipari főágazat szép fehér agrofóliája(!) magánkért fóliasátraként díszelgett, miközben a közös tulajdon tovább apadt, mely apadás megszüntetésére .a megye felelős szervezetei sem bizonyultak elegendőinek.

De hát ennek felsorolására egy következő — talán soha véget nem érő fejezet is kevés volna.

Bekecs! Szabó László

Atomreaktorrekonstrukció

A Központi Fizikai Kutató Intézet 1986. májusában rekonstrukció miatt leállított atomreaktoránál befejezték az építészeti munkák nagyobb részét és azoknak a berendezéseknek a szerelését, amelyek közvetlenül nem érintkeznek radioaktív anyagokkal. A felújítás eredményeként a reaktor teljesítménye a korábbi 5 megawattról 20 megawattra növekszik. A rekonstrukciót követően eddig nem gyártott izotópokat is előállítanak majd, így például a Kobalt—60-at, amelyet a gyógyászatban alkalmaznak a rosszindulatú daganatok besugárzására. (MTI FOTÓ)

A reaktor vezérlöterme

Alig hangzott el Nagy Sándornak, a SZOT főtitkárának többezres tömeg előtt elmondott beszéde a budapesti Északi Járműjavító műhelycsarnokában, amikor megérkezett a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének állásfoglalása, amelynek lényege, hogy a SZOT által javasolt megoldások, a beszédben elhangzott és megfogalmazott elvek számukra elfogadhatatlanok, nem alkalmasak a közös fellépésre.

Ezután tételesen is felsorolja a TDDSZ, hogy mikkel nem ért egyet. így egyebek között azzal, hogy a politikai véleménykülönbségek felszínre kerülése akadályozza a szükséges változásokat, hogy a SZOT egységbontónak minősíti a független szakszervezetek megnyilvánulásait, hogy vezessék be az utalványos tejet és kenyeret az arra legrászorultabbak részére.

Lehetne még folytatni a sort, hogy mivel nem ért egyet a TDDSZ, és van jó néhány pont, amivel valóban lehet és kell is vitatkozni, más megközelítésmódokat ajánlani. Végül is az alternatív szakszervezet állásfoglalása úgy összegez, hogy a SZOT elképzeléseinek megvalósítása nem a problémák megoldásához, hanem a gazdaság további szétzilálásához vezetne.

Lehetne vitatkozni a TDDSZ-szel olyan kitételeken, hogy rosszul, vagy egyáltalán nem értelmezte az elhangzott beszédnek ^zt a passzusát, amely a kibontakozó politikai vitákkal, és az éledő, szélesedő magyar demokrácia kérdéseivel foglalkozott. Lehetne továbbá idézni, hogy a TDDSZ alapvetően félreértette, sőt, tudatosan eltorzította Nagy Sándornak azt a mondatát, amely arról szól, hogy nem támogatják a szakszervezetek az olyan rendpártiságot, amelynek nem is rejtett célja a visszarendeződés elősegítése. A TDDSZ, ha nem tudatosan csúsztat és értelmez félre, amikor azt mondja, hogy „a nagygyűlésen követelt rend és egység nemcsak a közelmúlt szükségszerűen válsághoz vezető ilátszatrendjét és egységét idézi fel, hanem egybecseng egyes, senki által nem irigyelt szomszédos országok jelszavaival is ...”, akkor csupán figyelmetlenséget követett el, ami ugyan nem éppen bocsánatos hiba, ha nyilvános állásfoglalásban teszi ezt, de még mindig jobb, mintha ellentmondásba keveredik saját tisztességének hirdetett céljaival. Egyebek között azzal, hogy elítéli á hosszú éveken át folytatott politikai manipulációt.

De hát nem is a mondatok és szavak félreértelmezése és félreér,telmezhetősége a fő gond, hanem az, hogy az egyre szaporodó nyilatkozatok és állásfoglalások özönével csak a legritkább esetben lehet hatni a reálfolyamatokra. Sajnos, vagy hála istennek. a ínyilatkozatok és állásfoglalások terén abszolút megbízhatóan működik a kereslet és kínálat törvénye. Minél nagyobb túlkínálat mutatkozik a fent említett termékekből, annál inkább csökken az áruk és értékük is. E tényt hatványozza az az „apróság”, hogy a nyilatkozatok és állás- foglalások többsége ragyogó logikai rendszerrel építi fel saját struktúráját; azt, hogy mivel miért nem ért egyet. Az igényesebb állásfoglalások rendszerint színvonalas kritikákat és jó diagnózisokat is adnak bajaik okairól. A bajok orvoslására már sokkal kevesebb szellemi muníció jut.

A nyilatkozatháború sajátos belső logikája szerint és a kényszerítő körülmények hatására egyre magasabb szintre emelkedik a demagógia, amelynek számára még hosz- szú-hosszú ideig lesz jó talaj. Annál is inkább. mivel a tényleges cselekvést legköny- nyebben ezzel lehet tetszetősen elfedni.

A „megszégyenítő alamizsnaosztás” és az ehhez hasonló kifejezések azonban nemigen feledtetik, hogy valamit végre csinálni is kellene azoknak az érdekében, akikért és akik miatt a nyilatkozatok és állásfoglalások tömkelegé jelenik meg, most már csaknem naponta. E cselekvések kétségtelenül egyik fontos eleme a politikai állás- foglalás, a nyílt vitára ösztönzés, a döntések megváltoztatására, módosítására ösztökélő eszmei irányultság. Félő azonban, hogy e területen egyre inkább az önmenedzselő taktikázás, az indulat, az elfojtott düh, az érzelmek irracionális túlsúlya kerül előtérbe.

Való igaz. nem túl szerencsés politikai értetlenséget számon kérni olyan évtizedek után, amelyeknek néha még hivatalos deklarációi is azt az elvet képviselték, hogy éretlen a demokrácia, a hazai közélet, s éppen ezért meg sem próbálkozott a hivatalos hatalom e demokrácia alulról építkező megteremtésével. Most valósággal Niagaraként zuhan rá a közéletre a demokrácia, és az áradat magával hoz mindenfélét, ami a forrástól kezdve a zuhatagig összevegyült a hosszú úton. A nyilatkozat- és állásfoglalás-háborúkban azonban esetleg éppen azt a nemkívánatos folyamatot erősítheti fel, amely újra központi gátak emelését teheti szükségessé.

Az igazi felelőssége pontosan itt van az alternatív szervezeteknek. Az évtizedek óta elfojtott indulatoknak, a feltörő jogos és jogtalan követelések elegyének belülről kellene terelő — nem sorompókat —, hanem okosan építkező kompromisszumos korlátokat építeni.

Nyilatkozatok helyett ez többet érne. Több hasznot is hajtana azzal, hogy végre az őt megillető helyére emelné a nemzetért érzett felelősséget.

Sz. A.

mm

Vállalkozás az egészségűi

111

A vállalkozásoknak lehetőséget kell adni az egészségügyben ; elképzelhető, hogy még az idén vállalkozási ) formában működhetnék, bérelhetők lesznek különböző szakrendelőik, szakambulanciák, gyógyszertárak — mondotta dr. Forgács András, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium osztályvezetője. az egészségügyi reform- titkárság munkatársa az MTI-nek nyilatkozva.

Kijelentette: az egészségügy sokrétű reformprogramjába beleillik a vállalkozás, mint a szolgáltatás egyik formája, amely emeli a gyógyító-ellátás színvonalát. Ilyen vállalkozási forma lehet egészségügyi intézmények bérbeadása, illetve létesítése. Fontosnak ítélte

azonban leszögezni: a gyógyító-ellátás állampolgári jogon mindenkit megillet, s e szempontot figyelembe kell vennie a bérbeadónak. Vagyis a bérelt intézmény maradéktalanul lássa el gyógyító feladatát, a helyiség valóban a betegápolást szolgálja, feleljen meg a közegészségügy i-higiénés követelményeknek, valamint a szakmai szabályoknak. Ez utóbbi annyit jelent, hogy a bérelt létesítményekben ugyanazt a szakmai ellenőrzést kell elvégezni, mint az állami egészségügyi gyógyító, betegellátó intézményekben.

Forgács András speciális területként szólt a gyógyszertárak bérbevételéről, hiszen ezeken a helyeken az orvosságok eladásával kereskedelmi, a medicinák készítésével, „gyógyszergyártó” tevékenységet folytatnak. Mindkét munkának szigorú szabályai vannak, amelyeknek a bérbevevőknek vagy a patikát létesítőknek eleget kell tenniük.

A szociális otthonok zsúfoltak, a bejutásra várni kell, s remény is alig van a helyzet jobbítására. Az idős emberekről, az elesettekről az államnak azonban kötelessége gondoskodni. Szociális otthonok bérlésével, a költségek megfelelő felosztásával, esetleg adókedvezménnyel a mostani helyzet javítható. Azonban mindezek részletei kidolgozásra várnak.

Arra a kérdésre, hogy kik és hogyan adhatnak, illetve vehetnek bérbe gyógyító helyiségeket, az osztályvezető elmondta: megfelelő áron, kielégítő feltételek mellett bármely intézmény bérbe adhatja helyiségét a kellő szakértelemmel, orvosi diplomával s a szükséges adottsággal rendelkező személynek. Rámutatott azonban arra, hogy a minisztériumnak e témakörben teljesen új szabályozást kell kialakítani.

A tanácstörvényre (amely egyebek között biztosítja a lakosság kötelező, -s ingyenes egészségügyi ellátását) utalva hangoztatta: a tanács választhat, hogy kit bíz meg a lakosság gyógyításával, az állami egészségügyet vagy pedig valmilyen vállalkozási formát. Hiszen, ha a vállalkozó a szakmai feltételeket teljesíti, a megoldása már elsősorban anyagi kérdés. Elképzelhető külföldi tőke igénybevétele is nagyobb rendelőintézeték, kórházak bérlésére. A közeljövő realitásának azonban a különböző szakrendelők, labora- tóriu mok, gyógyszertárak

bérbevételét, üzemeltetését véli, ugyanis erre van ma Magyarországon fizetőképes kereslet.

Az egészségügy reformjának sikerre viteléhez a jobb ellátást segítő kezdeményezéseken kívül nélkülözhetetlen, hogy az egészségügy a nemzeti jövedelemből nagyobb részesedést kapjon. É kettő együttes hatása hozhat érdemi változást. Igazi fordulat persze akkor következik be, ha a finanszírozás (betegbiztosítás) is változik, vagyis a beteg az állampolgári jogon vagy a munkaviszonyban, esetleg önerőből kötött betegbiztosítását felhasználva választhat a különböző tulajdonban lévő orvosi intézmények közül. (MTI)