Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-20 / 302. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1988. december 20., kedd Kitüntetések a megyei tanácson Tegnap, az Elnöki Tanács, illetve a Mi­nisztertanács által adományozott kitünteté­seket adott át a megyéi tanács épületében dr. Ladányi József, megyei tanácselnök. A Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést Botya Péter, a barsodszüráki Bartók Béla Mezőgazdasági és Ipari Tsz elnöke vehette át. A Munka Érdemrend arany fokozatát, kapta dr. Majoros Barna, a B.-A.-Z. Megyei Kéményseprő és Tüze­léstechnikai Vállalat Igazgatója és dr. Vel- key László, a Megyei Kórház-RendelőintéT zet GyermékegészSégügyli Központjának igazgató főorvosa. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Kovács Béla, Bánréve Községi Közös Tanács elnöke, dr. Menyhért Béla, az Encs Városi Tanács elnöke és Simkó József, a miskolci 101-es Számú Ipari Szak­munkásképző Intézet tanműhélyvezetőjie. A Murtka Érdemrend bronz fokozatával tün­tették ki Bari Istvánt, 4a Miskoldi Élelmi­szer-kiskereskedelmi Vállalat 928-as szá­mú AtBC-áruházának vezetőijét. A Minisz­tertanács Életmentő Emlékérmet adomá­nyozott Varga Mihály honvéd századosnak, aki Miskolcon, a Parik utca 4. I'I/l. alatt keletkezett tűZből kimentette Koreáik Gyu­lámét és kétéves kislányát, Tímeát. Képünkön a kitüntetettek egy csoportja, az ünnepség Utáni baráti beszélgetésen. Balról jobbra: Simkó József, dr. Menyhért Béla, Varga Mihály és Botya Péter. Fotó: F. L. Kommunista pártaktíva Encsen Tegnap délelőtt kommunis­ta aktívát rendezett az MSZMP Eines Városi Bizott­sága. A városban és a von­záskörzetében működő párt- szervezetek mintegy kétszáz képviselőjét és a meghívott vendégeket — köztük az ak­tíva előadóját, Dudla Józse­fet, az. MSZMP Központi Bizottságának tagját, a me­gyei pártbizottság első titká­rát — Simaházi György, a városi pártbizottság első tit­kára köszöntötte. A pártaktíva résztvevői egyperces felállással adóztak a napokban, elhunyt Nagy László emlékének, aki a krasznokvajdai Bástya Ter­melőszövetkezet elnöke, az encsi városi pártbizottság tagja, országgyűlési képvise­lő volt. Nem kevesebb, mint 58 kérdést kapott előzetesen az aktíva résztvevőitől Dudla József. Ezekre válaszolva ki­tért országos és megyei dol­gainkra, valamint az encsi térség gondjaira. Szólt a párt,- a társadalom és a gazdaság megújulási törekvései kap­csán azokról a kérdésekről, amelyek ma minden pártta­got és minden felelősen gon­dolkodó állampolgárt érde­kelnek és érintenek. Az ak­tíva résztvevőinek különösen tetszett az előadó nyílt és őszinte hangvétele,- ami — mint mondották — sokban segített nekik eligazodni a mai, nemegyszer kuszának tűnő világunkban. Az encsi kommunista ak­tíva Simaházi György zár­szavával ért véget. Értékelték a hulladékgyűjtési versenyt Borsodiak a legjobbak között Tegnap, számos borsodi általános iskola tanulója és tanára a miskolci Vadász^ iklub rendezvénytermében töltött másfél órát. Vala­mennyien kiválóan szere­peltek az Országos Úttörő- elnökség és a MÉH Tröszt hulladékgyűjtési versenyé­ben. A jutalomátadó ünnepség résztvevőit Nagy László, az Észak-magyarországi MÉH Vállalat prapagandacsoport- vezetője köszöntötte. Rövi­den szólt arról, hogy a vál­lalat teljesíti éves célkitű­zéseit, 1 milliárd 150 -mil­lió forintos -tervét. Ebben részük van az úttörőknek is, akik 7 millió 140 ezer fo­rint értékű hasznosanyagot gyűjtöttek. Jutalmuk nem csupán az ezért kapott 138 ezer forint volt, hanem pél­dául Balatonfenyvesen 30, a Csanyikban 20, Csillebér­cen 40, az NDK-ban pedig 28 úttörőt üdültetett a vál­lalat. A most lezárult hulladék­gyűjtési versenyben a vál­lalat működési -területén 462 iskola 142 565 tanulója vett részt. A legjobbaknak járó díjakat, jutalmakat Papp Lajos, a vállalat ke­reskedelmi igazgatóhelyette­se adta át: A II. kategóriában az 1 főre jutó forintátlag alap­ján országos 2. helyezést, a papírhulladék-gyűjtés me­gyei versenyében 3. helye­zést, a fémhull adékgyűj.tés megyei versenyében 1. he­lyezést ért el a szikszói ál­talános iskola úttörőcsapata (ők kapták a legtöbb pénzt is, összesen 22 500 forintot!); az országos -versenyben 5., a megyei papírgyűjtési ver­senyben 1. helyezést érte el a szerencsi 1. sz. iskola; az országos versenyben 3., az országos vashulladékgyűjté­si versenyben szintén a 3. lett a -mezőkövesdi Nyá-rádi utcai iskola. A III. kategóriában, az országos versenyben 2., a megyei papírhulladék-gyűj­tési versenyben 5., a megyei vashulladékgyűj-tési ver­senyben pedig első lett a ti- szapalkonyai iskola; az or­szágos versenyben 4., az or­szágos papírgyűjtésben 2., a megyei szárazelemgyűjtés­ben 1. lett a szerencsi 3. sz. iskola; az országos verseny­ben 10., a megyei papír- gyűjtésben 3., a megye fém­hulladékgyűjtési versenyben pedig 2. lett a szentisfváni iskola. A IV. kategóriában orszá­gos első helyezett, a me­gyei fémhulladékgyűjtésben ugyancsak első lett a felső­vadászi iskola; az országos versenyben 6., a papírgyűj­tés megyei versenyében el­ső, a megyei fémhulladék­gyűjtésben pedig 2. a szög­ligeti iskola. Az V. kategóriában orszá­gos első, a megyei fém-hul­ladékgyűjtésben 2., a me­gyei szárazelemgyűjtésben pedig 1. helyezést érte el a szagi-longi iskola; az orszá­gos versenyben 2., a megyei papírgyűjtésben pedig 2. helyezést ért el a bodrog- szegi .II. csapat; a papír- gyűjtés 1 főre jutó átlaga alapján ugyancsak ebben a kategóriában első helyezést érte el a sajólászlófalvai ál­talános iskola. A gyűjtést irányító peda­gógusok közül jutalmat kaptak: dr. Fehér Andrásné (Szikszó), Farmosi Imréné (Mezőkövesd), Bártfai Im­réné (Tiszapalkonya), Meny­hért Zoltán (Szerencs), Szán­tó László (Szerencs), Dávid Ferenc (Szentistván), Sze­mén János (Felsővadász), Tompa Dénes (Szögliget)’ Juhász Lászlóné (Szegilong) Gubula Jánosné (Bodrog- szegi), Batki István (Erdő­telek), Széplaki Béláné (Sa- ’ jólászlófalva). Feltűnő, hogy az orszá­gos versenyben egyetlen mis­kolci, ózdi, leninvárosi, ka­zincbarcikai, sárospataki, sátoraljaújhelyi, putnoki, st.b. városi iskola sem jutott he­lyezéshez ... —ny—s— Borsodi műszakiak tanácskoztak Az új székház tervezője, Bodonyi Csaba fogadja a gratulációkat (Folytatás az 1. oldalról) A fejlett országokban az utóbbi 30 évben a termé­kekben a szellemi érték 20 százalékról 80 százalékra módosult, nálunk azonban ma is a fizikai munka és az anyag-energia igényes gaz­daság jellemző, ami csak ritkán állítja igazi próbaté­tel elé a műszaki társadal­mat. Miközben a tudás, a szellemi munka a világ fej­lett országaiban hihetetlen módon felértékelődött, ná­lunk érdemleges elmozdulás alig volt érzékelhető, sőt re­latív leértékelődése volt ta­pasztalható, egészen az utóbbi időkig. Valameny- nyiünk hosszú távú érdeke, hogy a műszaki, természet- tudományos értelmiség jö­vőt alakítani képes, tehetsé­ges csoportjának olyan élet- és munkakörülményt bizto­sítsunk, hogy minden ere­jüket, gondolatukat az al­kotásnak szentelhessék. Raj­tuk igen sok múlik. Munká­juk adja a műszaki tudo­mányos-technikai forrada­lom alapját. A reálértelmi­ség döntő többsége igen ér­tékes* tisztességes munkát végez. Megélhetésük, jó munkafeltételeik biztosítása mindannyiunk közös érde­ke. Közérzetük javításáért az MTESZ, mint társadal­mi szervezet igen sokat 'te­het. Elsősorban ez a szerve­zet tárhatja fel és segíthet megszüntetni mindazokat az okokat, amik miatt sok mű­szaki ma is úgy érzi, hogy hazánkban nincs meg a szakmai kibontakozás lehe­tősége. Megyénkben az MTESZ és egyesületeinek működési munkafeltételei ennek az impozáns épületnek az át­adásával jelentősen javul­nak. Erre a létesítményre a mai gondoktól, gazdasági nehézségektől terhes viszo­nyok között is nagy szük­ség van. Az objektum nem­csak a társadalmi összefo­gás példája, nemcsak gesz­tus az értelmiség irányába, hanem a jövőt előkészítő rentábilis beruházás is. Ezt a beruházást utódaink nem a felesleges beruházások, téves döntések között fog­ják emlegetni! — Köszönöm — mondot­ta befejezésül Dudla József — a gazdasági egységeknek a megvalósítás érdekében hozott tiszteletre méltó ál­dozatvállalását. Példájuk megmutatta, hogy a nemes cél szűkös időben is mozgó­sító erejű, hiszen ha végig­futunk a nagylelkű adomá­nyozók közel száz megne­vezést tartalmazó listáján, nem egy olyan termelőszö­vetkezettel, iparvállalattal, vagy más gazdasági egység­gel találkozunk, amelyek lé­tükért, napi megélhetésükért küzdenek. Ezeknél más he­lye is lett volna a pénznek. Mégis napi gondjaikat fél­retéve, a jövőre figyelve, egy hosszú távon megtérülő befektetésre áldozták pén­züket. Nemzetközi sajtótájékoztató az Országgyűlésről (Folytatás az 1. oldalról) A külföldiek magyarorszá­gi befektetéséről szóló tör­vényjavaslatról Sárközy Ta­más igazságügyminiszter-he- lyettes tájékoztatta az újság­írókat. Kiemelte, hogy külö­nösebb vita nem alakult ki erről a kérdésről az ország- gyűlési bizottságok ülésein. tervezetekről Kilényi Géza igazságügyminiszter-helyet- tes tájékoztatta a sajtó kép­viselőit. Kitért arra: a politikai párt létrehozására, nyilván­tartásba vételére, gazdálko­dására és felügyeletére vo­natkozó szabályokat külön törvény állapítja majd meg. Ennek magyarázatául kifej­tette: a Magyar Népköztár­saság új alkotmánya tartal­mazni fogja azt a szabályt, hogy csak olyan .társadal­mi szervezet működhet, amelynek programja és te­vékenysége összhangban áll az alaptörvénnyel. Kit képvisel a képviselő? A kérdésekre válaszolva Békési László kifejtette: amennyiben az Országgyű­lés nem fogadja el az 1989. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot, a költségvetési szerveknél kényszerfinanszírozás lép életbe. Ez azt jelenti, hogy a költségvetési forrásoknak mintegy 20 százaléka vehe­tő csak igénybe addig, amíg az országnak nem lesz jóvá­hagyott költségvetése. Ad­dig is a jövedelemszabályo­zás, az adóztatás, a finan­szírozás a régi szabályok sze­rint folyna. Mindez azon­ban a gazdálkodó szerveze­tek elbizonytalanodásához vezetne, zavarok keletkezné­nek a termelésben, az érté­kesítésben, s esetleg csökken­ne a nemzetközi bizalom is az ország iránt. Az egyesülési és a gyüle­kezési jogról szóló törvény­. A Magyar Demokrata Fó­rum miskolci szervezete és a Fiatal Demokraták Szerve­zetének miskolci csoportja tegnap, az esti órákba nyúló fórumot rendezett a HNF székházában „Kit képvisel a képviselő?” címmel. A két szervezet fóruma, együttgon­dolkodásra meghívta a mis­kolci képviselőket, akik vál­lalták a vitát. Valamennyi képviselő négy, előre és írás­ban átadott kérdésre vála­szolt. Az első feladat volt saját maguk berriutatása. A második kérdés azt firtatta, hogy a jelenlegi országgyű­lési képviselők képviselik-e a választók érdekeit? A har­madik tételben arra kellett felelniük, hogyan kénviselik a demokratikus Magyaror­szágot? A negyedik feladat az volt, hogy jelöljék meg saját feladataikat a mosta­ni, demokratizálódó folya­matokra. A nyílt és őszinte eszme­cserén elhangzott, hogy a jö­vő Magyarországát csak a morál és az etika szigorú szabályai irányíthatják, mert különben a demokrácia, vagy annak látszata, könnyen anarchiába csaphat át. A rendezvény mintegy száz résztvevője három kulcsszó­ban határozta meg az esz­mecsere, s a szándékok moz­gatójának lényegét; bölcses­ség, nyugalom és fokozatos­ság. , (kozma) Vili. OSZTÁLYOS FIÚTANULÓK FIGYELEM! JELENTKEZZETEK HÚSFELDOLGOZÓ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK! A képzési idő 3 év. JUTTATÁSOK: ingyenes reggeli, 8 Ft-os térítés ellenében ebéd, ösztöndíj, igény esetén kollégiumi elhelyezés. Végzés utón biztos elhelyezkedési és jó kereseti lehetőség vállalatunk vala­mennyi üzemében (Miskolc, Sátoraljaújhely, Ózd). Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítást ad a B.-A.-Z. M. Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Miskolc, Fonoda u. (8-as autóbusz-végállomás) személy­zeti és szociálpolitikai osztályán Tóth Józsefné oktatási csop.-vez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom