Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-17 / 248. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. október 17., hétfő Fizikusnapok *89 pSmKjSmjLSmm. A Magyar Tudományos Alkadémia Debreceni Atom- magkutató Intézete 1989 március elején tizedik alkalommal tartja az immár hagyományosnak tekinthető fi- zikusnapoík rendezvénysorozatát. Ebből az alkalomból ismételten pályázatot hirdetünk középiskolások számára, a következő témákban: 1. Bemutatási kísérletek kidolgozása a fizikaoktatáshoz. A pályázóktól olyan új. középiskolában kivitelezhető és a fizikaórák menetébe beépíthető bemutatási kísérlet vagy mérési módszer kidolgozását várjuk, amely alkalmas valamely fizikai jelenség, illetve törvényszerűség szemléltetésére, elsősorban a fizika modern fejezetei köréből. A pályamunkák ismertessék a kiválasztott jelenséget, a felhasznált kísérleti eszközöket és módszereket, valamint a gyakorlati megvalósítás során nyert tapasztalatokat és eredményeket. A pályamunkák előzetes elbírálása alapján kiválasztott pályázóknak a kidolgozott előadási kísérleteket a bírálóbizottság előtt be kell mutatnia. 2. Hogyan ismertetném meg társaimmal a fizika legújabb eredményeit? Az elmúlt évtizedben számos új felfedezéssel bővült a fizika ismeretanyaga és eszköztára. Ilyenek például az elemi részecskék kutatása terén elért eredmények, a nagyenergiájú gyorsító berendezések kifejlesztése, a magashőmérsékleti szupravezetők felfedezése, a csillagok belsejében lezajló folyamatok megismerésében történt előrehaladás, a világegyetem szerkezetének és fejlődésének mélyebb megértése, a nagyérzékenységű anyagvizsgáló módszerek kidolgozása, a fizika alkalmazási területeinek bővülése stb. A pályázóktól a kérdés tanulmányszerű feldolgozását várjuk, választ keresve arra, hogy milyen módon egészíthető ki a középiskolai tankönyvek ismeretanyaga a fizika legújabb eredményeiről szóló tájékoztatással, elősegítve a modern természettudományos műveltség kialakítását. A maximum 10 gépelt oldal terjedelmű pályamunkákat 1989. január 20-ig az MTA ATOMKI igazgatói titkárságának címére, Debrecen, 1. Pf.: 51. 4001, kérjük beküldeni. A pályamunka tartalmazza a pályázó(k) személyi adatait (név, lakás, személyi szám, iskola, osztály, szaktanár neve), valamint a felhasznált forrásmunkák pontos adatait. Pályadíjak témánként: első díj 2000 forint, második díj 1500 forint, harmadik díj 1000 forint. A legkiemelkedőbb pályamunka az ATOMKI 3000 forintos Hatvani-díját kapja. A pályázat nyilvános eredményhirdetésére a Fizikusnapok ’89 keretében kerül sor. Rádió mellett: Aszály Mogilec városában Nem szükséges a délsaláv irodalmat ismernünk ahhoz, hogy a kedd esti (Kossuth 19.15—19.57) rádiójátékot megértsük. Ezúttal a Skopjéi Rádió mutatkozott be rádiójátékkal és népzenei összeállítással. Bosko Smacoski története egyszerre konkrét és szimbolikus, s éppen emiatt valahogyan nagyon is ismerős a magyar rádióhallgatóinak is. Heteik óta aszály sújtja Mogi- lecet, ezt a képzeletbeli kisvárost valahol a Balkán hegyei között. Az emberek nyugtalanok és bűnbakot keresnek. Elterjed a híre, hogy „ő”, a mérleges ember megjelent a városban, s a hír hatására mindenki vallani kezdett, szenvedélyesen keresni és kimondani az igazságot. Azokat az igazságokat, amelyeket addig is tudtak, de mélyen hallgattak róla, mert „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Ki is mondja az egyik szereplő, hogy miért van ez így: „felgyülemlett az igazságtalanság”. Kell lennie az évben legalább egy napnak, amikor igazságot tehetnek. Mik derülnek ki, mit vagdosnak egymás fejéhez? Az, hogy mindenkinek van valami takargatni valója. A város polgármestere (hajdani partizán) amikor hatalomhoz jutott, elhagyta egy fiatalabb, műveltebb, csinosabb nőért a feleségét, mégis ő papol erkölcsről, elvekről. A vezetőkről kiderül, hogy korruptok, lényegében lenézik azt a népet, amelyre különben állandóan hivatkoznak. A hivatalnokok engedelmes hajbókoló Jánosok, uraik kegyeit keresik, saját gondolatukat (ha van) eltitkolják. Az elkeseredett tömeget reflexszerűen karhatalommal akarják „lecsillapítani”. Egyszóval mindenki mondja a magáét, szinte eufórikusán beolvasnak egymásnak. Közben ilyen mondatok hangzanak el: „ha szabadok akartok lenni, a hatalmasok szabadságát kell körülhatárolni”. Van az egész történetnek kis moralizáló, bibliás íze, de a befejezés, a slusszpoén mintegy ironikusan idézőjelbe teszi az egészet. A nagy igazságkimondo- gatás következtében megered a zápor, bekövetkezik a csoda. Mire a szorongatott polgármesternek csak annyi megjegyzése van, hogy „egy aszályt megint megúsztunk”. Az aranypénzek útja Á Kléri-aiapítvány A Mezőkövesdi I. László Gimnáziumban kiosztották a dr. Kiérd János Emlékalapítvány díjazottjainak jutalmát. Az idén három tanulót tartottak erre érdemesnek. Dr. Kiéri János kívánsága szerint pedagóguspályára készülő fiatalok részesültek az alapítvány kamataiból. Mindhárom díjazott felvételt nyert a választott felsőoktatási intézménybe. Bodnár Gabriella és Ócsai Edit a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika—kémia szakán, Varga Gabriella, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola matematika—orosz szakán már megkezdte az első félévet. A volt kövesdi diák dr. Kiéri János annak idején, 1923 és 29 között szintén kapott hasonló jutalmat. Kiváló tanulmányi eredményéért négy alkalommal kapott a tanév végén 10, illetve 20 koronás aranypénzt. Sőt, az iskola szegény tanulóit segítő egyesülete az utolsó gimnáziumi év nyarán kijuttatta Grazba, „német szóra”. Ezután az egri tanítóképzőbe került, Mezőkövesdre mór mint tanító került visz- sza. Közben jog- és államtudományi doktorátust szerzett. 1938-ban a magyarlakta északi részek visszacsatolása után Léván, majd Kassán volt tankerületi tanfelügyelő. A háború és a hosszú fogság után messze került szülőfalujától, Hernádpetritől. Székesfehérvárott telepedett le, többek között az ő nevéhez fűződik Fejér megyében a népiskolák államosítása. Végzettsége, képességei ugyan alkalmassá tették volna magasabb hivatalok betöltésére, de mindig megmaradt tanárnak. Utoljára 1986. májusában járt Mezőkövesden, a gimnázium fennállásának 75. évfordulójára rendezett ünnepségen. Ekkor határozta el, hogy megtakarított pénzéből alapítványt hoz létre. Sajnos, nem lehetett ott az első díjkiosztáson sem. 1986. június 28-án meghalt. Az Abaújból elszármazott dr. Kiéri János már nem jöhet vissza szülőföldjére, de bizonyos, örökre ittmarad. A valamikori aranypénzeket kamatostul adta tovább az utódoknak. Filip Gabriella Gondolatok a kecskeméti közművelődési filmfóromról Sommás összegzést készíteni a kecskeméti VII. országos közművelődési film- fórumról, nem egyszerű vállalkozás. Nem egyszerű, mert a többször vitatott, meg is kérdőjelezett sorsú rendezvény — erényeivel és hiányosságaival együtt — valós feladatain is túlmutató tanulságokkal szolgál, miközben eredeti vállalásainak sem felelt meg mindenben. A nem egybehangzóan pozitív megítélés miatt még senkinek sincs oka nyugtalankodásra vagy sértődésre, hisz nyilvánvaló, hogy az eltérő szándékkal érkezők ugyanazon tényt különbözőképpen értelmezhetnek, értékelhetnek. Mindez természetesen összességében nem kérdőjelezheti meg a fórum szükségességét, de elengedhetetlenné teszi bizonyos kérdések újragondolását, s lehetőséget ad új kérdések megfogalmazására is. Fórum-e a fórum? Kinek a rendezvénye? Az eredeti szándék szerint nem kétséges a válasz: az alkotók, a forgalmazók, a napi hasznosítók — népművelők, pedagógusok — fóruma, melyen elengedhetetlenül szükség volna a szakmai irányítók jelenlétére is. Kecskeméten a jelentkező 116 résztvevőből 86 volt jelen, többségük rövid ideig átmenő vendégként. Az alkotóik, a megyei filmtárak viszonylag népesebb tábora mellett néhány moziüzemi vállalat, megyei művelődési központ és az évek óta stabil rendezőgárda jelentette a törzsközönséget. Ismerős arcok a kecskeméti és a miskolci filmfórumokról és más filmes rendezvényekről egyaránt. A film, a vizuális kultúra néhány megszállottján kívül a stúdiók jobbára egymásnak, illetve önmaguknak mutatkoztak be a vetítéseken, ahogy azt a részt vevő rendezők közül néhányan meg is fogalmazták. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan a megyei pedagógiai intézetek távolléte. Kettős vereség ez. Az egyik-' A pedagógia vérkeringésébe nyilván jelentős fáziskéséssel épülhetnek be a látott filmek, s a fórumon szerezhető tapasztalatok. A másik: oktatási szakemberek híján nem egy kérdés .megválaszolatlan maradt, sőt a szakmát féltők egyike-má- sika — jobb híján — a távol lévő „testvéren” verte el a port. Nem volt megalapozatlan, hogy a záróvitán felszólalók egyike a főhatóság döntésre jogosult képviselőinek távollétét keményen ostorozta. E viszonylagos érdektelenség a ma divatos gazdasági okokkal aligha magyarázható. Mi legyen a filmkínálat? Kézenfekvő, hogy az alkotó- műhelyek legújabb, művészi, szakmai szempontból legkiemelkedőbb, az ismeretterjesztésben, a nevelésben legközvetlenebbül értékesíthető produkciói, minden tematikai, művészi látásmódbeli, illetve műfajitechnikai megkötöttség nélkül. A ..két vetítési napon csak a filmek egy része felelt meg az újdonság követelményének. A Katonai Filmstúdió, a Művészeti Alap programjának zöme már közismert produkció volt. Számomra kétséget kizáróan a fórum színfoltja és csúcsa volt a Helios Filmstúdió és a Dokumentum- film-stúdió alkotásainak zöme. Közülük a legszimpatikusabb Deák Erzsébet „Ro- mánc”-ánalk és „összetar- tozás”-ának, Paulus Alajos „Béke veled .. .’’-jének humánuma, R. Sánta László „Tetovált falaktjának technikai megoldásai voltak. Ha a leglenyűgözőbb alkotásra kellene szavazni, Dúló Károly „Sebed a világ” és Magyar József „A mi csodálatos tavunk” című alkotására voksolnék. Az előbbire József Attila rendkívül bonyolult és érzékeny pszichikuma rezzenéseinek, a költő vergődésének — utolsó verseire és feljegyzéseire épülő — katartikus vizuális élménnyé kompenzálásáért. Az utóbbi pedig társadalmunk tragikus működési zavarainak őszinte, babitsi—illyési felelősségű kendőzetlen bemutatásáért. Milyen tanulsággal szolgál az október 6—8. között megrendezett filmfórum? — Egy rendezvény sikere — a házigazdák kifogástalan rendezői, vendéglátói igyekezetén túl — jelentős mértékben függ bizonyos alapelvek előzetes tisztázásától. A filmfórum esetében ezek: pl. a bemutatandó művek újdonságának értelmezése, tematikai megkötöttség kell-e, kikre terjedjen ki a meghívandók köre, milyen jogosítványokat és lehetőségeket biztosít a rendezvény a résztvevőknek. — A viták megerősítették, hogy a mozgóképkultúrát,_ a filmművészetet a gyártók, forgalmazók, közvetítők és felhasználók olyan kusza, szövevényes és illogikus ellenérdekeltségi rendszere terheli, mely már ma disz- funkcionalitás kézenfekvő jeleit mutatja. — A legjobb szándékú vita is parttalanná válik, ha a problémák orvoslásának színterét kizárólag külső szférában keresik a polemizálok, ugyanakkor saját lehetőségeiket számba nem veszik, ha az alapkérdéseket illetően a vita nem konkrét, tárgy- és tényszerű. Végezetül — mert e fórumot komolyan vesszük — szembe kell nézni a ténynyel: Nyújt-e ma a stúdió filmtermése évenkénti köz- művelődési filmfórum rendezéséhez megfelelő alapot? A tanulságok hasznosítása, a felmerülő kérdések érdemi megválaszolása valamennyi rendező érdeke, ha a miskolci VIII. Országos Közművelődési Filmfórumon előrelépésről is számot akarunk adni. Borsos Árpád. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. — 9.00: A , hét zenemüve. — 9.30: A hét költője: Bella István. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.05: Nyitóikéit. — 10.35: Patalky Kálmán opcraáriáikat énekel. — 11.00: „Tin Lizzy, a világautó”. — 11.20: Fúvószene. — 11.37: Egy portugál apáca levelei. Mariana Alcoforado regénye rádióra alkalmazva. — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: „Ameddig csak bírjuk. . ” Gyógynövényesek. — ,13.00: Klasszikusok délidéiben. —14.10: Kort^rsunk: Szabó Magda. — 14.36: Nóták. — 15.00: A humán kultúra: az emberi értékek őrzője. — 15.30: Kóruspódium. — 16.05: Hangoló. — 17.00: Ecomix. — 17.30: Félóra népzene. — 18.00: Filmzene. — 19.15: Első kézből. — 20.15: Népszerű szimfonikus zene. — 20.30: A furcsa lány. Részleteik Styne zenés játékából. — 21.00: Húszas stúdió. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: A Rádiószinház bemutatója. — 23.85: Kamarakórus-felvételeink- ből. PETŐFI: 11.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvós táncok. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Verbunkosok, katonadalok. — 13.05: Slágermúzeum. — 14.00: Kettőtől ötig . . . — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Játék — 10 000 forintért. — 19.30: Sportvilág. — 20.03: Táncházi muzsika. — 20.30: Világablak. — 21.05: Rockűjság. — 22.00: Rácsos panoptikum. A hamis gyöngyök áldozata. — 22.50: XVII. századi magyar táncmuzslka. — 23.10: „Alom szárnyán” — könnyűzene. BARTÓK: 9,06: Dzsesszarchívum. — 9.32: Sosztakovics: Vili. szimfónia. — 10.35: Zengjen a muzsika! — 11.05: Kamarazene vonós hangszerekkel. — 11.40: Csajkovszkij operáiból. — L2.17: A Liszt Ferenc Kamara- zenekar hangversenye a Pesti Vigadóban. — 13.05: Kilátó. — 13.50: Händel: Acisz és Galathea. Pásztorjáték. —15.31: A „házas” ember, portré Rlkker Mihály pécsi építészről. — 15.57: Zenekari muzsika. — 17.11: Bemutatjuk űj felvételeinket. — 17.52: oipe- rabérlet. — 18.50: Egészségünkért! — 19.05: Diákfélóra. — 19.35: Jean-Pierre Rámpái Bach-müve- ket fuvolázik. — 20.05: összeállítás József Attila verseiből. — 20.30: A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye. — 21.48: Felicia Weathers operafelvételeiből. — 22.12: David Ojsztrah legszebb felvételeiből. — 23.00: A hét zeneműve. MISKOLCI STÚDIÓ (a 268,8 m-cs közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 UHH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Reklám. 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet : 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — El szeretném mondani. Kiss László jegyzete. — Közben: 10.00—18.15: Észak-magyarországi krónika. — Reklám. — i8.25—18.30: Lap- és müsorelözetes. mozi BÉKE: Asszonyok összeesküvése. színes olasz—amerikai bűnügyi film. ig év! Kiemelt 1. helyar! Kezdes: fl2 és este £9 órakor. — A papa szolgálati út- ra ment. Színes jugoszláv társadalmi dráma. 14 év! Kezdés: f3 órakor. — Frankenstein meny- asszonya. Kezdés: f5 órakor. — Tuti dolog. Mb. színes amerikai vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: f7 óra. — BÉKE KAMARA: Egy maréknyi dollárért. Színes olasz westernfilm. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f4 és f6 órakor. — KOSSUTH; A zsaru szava. Színes francia krimi. Kiemelt 1. helyár! 14 év! Kezdés: 9 és it órakor. — Tuti dolog. Mb. színes amerikai vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: Í3, 7 és 9 órakor. — FILMMÚZEUM! ÉLŐ AD AS : Beáta és az ördög. Magyar film. (1940) Kezdés: hns órakor. — HEVESY SIKERFILM: 48 óra. Színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f3 órakor. — HEVESY FILMKLUB: Rendőrsztori. Színes hongkongi film. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés; f5 órakor. — Carmen I—II. Színes olasz—francia film. 14 év! Dupla helyár! Kezdés: 17 órakor. — TÁNCSICS: Trón, avagy a számítógép lázadása. Mb. színes amerikai sci-fi film. Felemelt helyár! Kezdés: 14 és 16 órakor. — A Beverly Hlll,s-i zsaru. Mb. színes amerikai krimi. Kiemelt 1. helyár! 14 évi Kezdés: 18 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Leszámolás Hongkongban. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: Í5 és 17 órákor. — FÁKLYA: A dzsungel könyve. Mb. színes amerikai rajzfilm. Kezdés: 3 órakor. — Csillagok háborúja I—II. Színes amerikai tudományos-fantasztikus film. Dupla helyár! Kezdés: 5 órakor. — FÄKLYA KAMARA: Faludy György költő. Magyar film. Kezdés: 15 órakor. — ADY MŰVELÖDiESI HÁZ: Aladdin. Mb. színes olagz ka- iandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — PETŐFI: Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája I—II. Színes magyar film. Dupla helyár! 16 év! Kezdés: 5 órakor. — TAPOLCA. ADY: A kíméletlen. Színes francia krimi. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f7 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: Gonosztevők társasága. Mb. szines francia vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — KRÚDY: A bolygó neve: Halál. Mb. amerikai sci-fi film. Kiemelt hely- ár! 16 év! Kezdés: f7 órakor. — MISKOLC-HÁMOR: Rövidzárlat. Mb. szines amerikai sci-fi komédia. Kiemelt helyár! Kezdés: Í6 órakor. — MISKOLC - PERECES: Kémek a sasfészekben. I—II. Mb. szines angol háborús kalandfilm. Dupla hely- ár! Kezdés; 6 órakor'. — BEKE VIDIEOMOZI: Gyilkos nyár. Színes francia film. Kezdés: 9, 11 és f8 órakor. — HEVESY VIDEO: Dempsy. Színes ameri;- kai film. Kezdés: flO és Í12 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Cot nan, a barbár. Színes amerikai kalandfilm. Kezdés: 13, Í5 és f7 órakor. — FÁKLYA KAMARA VIDEO: Az utolsó számlát te fizeted! Színes feliratod olasz—NSZK westernfilm. Kezdés: f3 és f7 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Én szép kis mosodám. Színes angol film. Felemelt helyár! 18 év! Kezdés: 4, 0 és 8 órakor. — LENINVA- ROS, DERKOVITS: Vaskos tréL fa. Mb. színes olasz vígjáték. 14 év! Felemelt helyár! Kezdé?: f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖVESE), PETŐFI; Hanussen. Színes magyar—NSZK film. 14 év! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Viz és szappan. Mb. színes olasz vígjáték. t4 év! Féléméit ..helyál'! Kezdés: f5 órakor.. —< , pokpl katonái. Mb. színes amerikai dráma. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: f7 és f9 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BEKE (Vi- deoműsor Barco-Mvetítővel): Conan, a barbár. Színes feliratos amerikai kalandfilm. Kezdés : 4 és 6 órakor. — A fél,- kezű bokszoló, színes feliratos hongkongi karatefilm. Kezdés: 8 órakor. — ÓZD, BÉKE: A kicsi kocsi Monte-Carlóba megy. Mb. színes amerikai vigjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 órakor. — FILMMÜZEUMI ELŐADÁS: Bűnös vagyok. Magyar film. (1941) Kezdés; 7 órakor. — KORT ARS FILMKLUB: A misének vége. színes olasz filmszatíra. 14 év! Kezdés: 3 órakor. — ÓZD, ADY: Vágyrajárók. Mb. színes francia vígjáték. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 16 orakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Miss Arizóna. Színes magyar-olasz film. Felemelt hely- ár; Kezdés; 5 és 7 órakor. — TOKAJ, PETŐFI: A szakasz. Mb. színes amerikai krimi. Kiemelt 2. helyár! 16 év! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Kémek a sasfészekben. I—IT. Mb. színes angol háborús kalandfilm. Diupln helyár! 14 év! Kezdés: 16 órakor. — ENCS. VÖRÖS CSILLAG: Amerikai feleség. Mb. színes olasz film. 18 év! Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. RÓNAI VIDEOMOZI FEHÉR AGYAR VISSZATÉR Olasz—NSZK—francia film Fsz.: Franco Nero, vlrna Lisi Kezdés: 15, n és in órakor, a klubhelyiségben. színház 17., hétfő A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE Népszerű bérlet Este fél 8 órakor HEGESZTETT PVC-IDOMOK, SZIFONOK amíg a készlet tart Ai áru megvásárolható a Békeharcos Mgtsi. Tolcsva géptelepén hétfőtől péntekig 7—16 óra között.