Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-03 / 211. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. szeptember 3., szombat Az oktatás prioritásai Nem csillapodnak a viták a magyar iskolarendszer teljesítőképességéről. Sőt! Ahogy a népgazdaság teljesítményképességének fokozása egyre inkább létkérdéssé válik, úgy tűnik egyre magasabbra csapódnak az indulatok az iskola körül. Megalapozottan vagy sokszor a kellő tény- és helyzetismeret figyelmen kívül hagyásával hangzanak el jogos vagy jogtalan ítéletek, olykor részkérdéseket nagyítva fel indokolatlanul, máskor csak sommásan megfogalmazva, hogy a befektetett energia messze nem hozza meg a kívánt eredményt. Kár lenne tagadni — legalább eny- nyire őszintén szembe kell néznünk a tényekkel — a ma iskolája, az alapozó általános iskolától a legmagasabb képesítést nyújtó egyetemekig — korántsem képes azt a megalapozott, már a huszonegyedik század követelményeinek is megfelelő ismeretekhez hozzájuttatni a fiatalokat, amelyeket egyébként indokoltan elvárhatnánk. Legalábbis a társadalom oldaláról indokoltan, hiszen csak egy teljesítményképes tudás lehet a garancia egy működő, jól működőd) gazdasághoz annak minden szintjén. Ez egyébként) régen felismert igazság, nem most fedeztük fel. Viszonylag könnyű lenne erre azt mondani; hogy mii ért az iskola, az oktatásügy lépett volna ebben határozottabban előre, amikor a társadalmi-gazdasági folyamatokban is késlekedtünk a lépésváltással. Hiszen az iskolarendszer nem a társadalmon kívül, hanem azon belül működik, magán viseli, tükrözi annak minden ellentmondását. Sőt, részint kiszolgáltatott is a gazdaságnak; annak eredményessége vagy eredménytelensége meghatározza az oktatásra fordítható anyagi eszközöket, lévén önmaga nem termelő ágazat. Ezek az anyagi lehetőségek pedig közismerten szűkösek, már évek ótla azok, bármennyire is hangsúlyozzuk, hogy a népgazdasági jövedelem elosztásánál az iskola prioritást élvez. Túl sok kudarc érte ahhoz a magyar oktatásügyet — fogalmazott a minap Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes az egyetem vezetőinek tanácskozásán — hogy az oktatásügyben dolgozók ne fogadnák kételyekkel az új törekvéseket, megfogalmazott célokat. Különösen a felsőoktatás került nehéz helyzetbe, jóllehet az elkövetkező években értelemszerűen neki kellene eredményesebbé tennie magát. Azaz, úgy tűnik most, hogy az oktatásügyön belül a felsőoktatás prioritását kellene megfogalmaznunk, nem tévesztve szem elől azt az alapvető igazságot, hogy a felsőoktatás közvetlenül támaszkodik a középiskolára, s áttételesen az általános iskolára is. Nem függetlenítheti magát annak eredményességétől, mint ahogyan nem vállalhatja át az előző fokozatok hiányainak pótlását sem. Ma pedig az a helyzet, hogy minden erőfeszítés ellenére — s ez nem feltétlenül az alsóbb fokú oktatási intézményekben dolgozók munkájának minősítése — hiányos, labilis ismeretekkel rendelkeznek a fiatalok. Ugyanakkor — teszem hozzá — az a megállapítás is igaz, hogy a ma általános vagy középiskolását korábban nem tapasztalt ismerethalmazzal tömjük, diákjaink egyszerre túlterheltek és passzívak az ismeretek befogadásával szemben. Megrekedtünk az igény megfogalmazásánál, amikor a konvertálható ismeretek szükségét hangsúlyoztuk és hangsúlyozzuk, s ez nemcsak a válogatás és rangsorolás nélküli ismerethalmazra igaz, hanem az iskolarendszer és a szakképzés szétaprózottságára is. Magyarán szólva: túl sok feszültség halmozódott fel magában az oktatásügyben, .túl sok a lépéshátrány, miközben felerősödtek a gazdasági nehézségek, amelyek a mozgás kereteit legalábbis befolyásolják. Ez nem pesz- szimizmus — tény. Amelyből létérdekünk mihamarább megkeresni és megtalálni a kivezető utat akár úgy is, hogy végre újragondoljuk például az oktatás szerepét (és ami ezzel szorosan összefügg, helyzetét) a társadalom szerkezetében, az újraelosztás folyamatában. Biztató lehet, hogy ennek végig- és újragondolása kormányzati és képviselő: szinten is megfogalmazódott kívánalom. Történelmi tapasztalatok és példák mutatják — gondolhatunk akár az Egyesült Államokra vagy Japánra —, hogy nehéz helyzetben lévő gazdaságok akkor és úgy tudtak eredményesen feljönni, ha az oktatással — és a tényszerűség kedvéért tegyük hozzá, a tudományos kutatással — mint tőkével számoltak. Mert a szellemi tőke legalább olyan erő, mint az anyagi tőke. Sőt, az anyagi tőke mozgatásához az előbbi eredendő feltétel. A leghasznosabb befektetés volt és lesz mindig az, amit egy nemzet az oktatásügyére fordít, mert csakis az emberek, a munkaerő képes javak termelésére. Az elmúlt években szinte unos-untalan ismételgettük, hogy közoktatásunk a társadalmi figyelem homlokterében áll. Bizonyos vonatkozásban ez igaz is volt. Ma is igaz. De alighanem egy másfajta szemléletváltásnak is eljött a maga ideje. Annak, hogy több mint megfogalmazzuk az iskola prioritását a társadalomban, a népgazdaságban. Enélkül ugyanis hosszú távon csak topogni kényszerülünk, miközben az idő vészes gyorsasággal vágtat el a fejünk felett, s rajtunk keresztül. Csutorás Annamária . Bővülő kapcsolatok A Szovjetunió és az USA közötti együttműködési és csereprogram, amelyet az 1989—1991 közötti évekre dolgoztak ki, új lehetőségeket tár fel a két ország sokoldalú kulturális együttműködésére — közölte Va- szilij Zaharov, a Szovjetunió kulturális minisztere. Már az idén a Szovjetunióban, majd az Egyesült Államokban turnézik a két ország konzervatóriumi növendékeinek ifjúsági szimfonikus zenekara. Rendszeressé válik a képzőművészeti főiskolák hallgatóinak és tanárainak cseréje. Rendezők, koreográfusok, zeneszerzők utaztatását tervezik, szintén cserealapon, közösen rendeznek színdarabokat. Ebben a szezonban két amerikai, Nighle Jackson és Mark Leimos először rendezett szovjet színpadon. A programban több más, érdekes kezdeményezés is szerepel. Például, a Szovjetunió és az USA múzeumainak, archívumainak és könyvtárainak munkatársai egy nagyszabású, kiállítást szerveznek, amelyen bemutatják az orosz—amerikai, illetve a szovjet—amerikai kapcsolatok kétszázéves történetét. Napjainkra, jegvezte meg a miniszter, jellemzővé váltak az új, nagyobb formátumú kulturális kapcsolatok. Példa erre a szovjet zene fesztiválja, amelyet a közelmúltban rendeztek. Bostonban. Érdekes, elgondolkodtató adatokkal szolgál Nádler Viktor Az egészségmegőrzés társadalmi programjából jakadó célok és feladatok című írásában. Hazánkban 1980—1985 között a halálozási arány 25 százalékkal romlott, s ezzel vezetjük az európai ranglistát. Ezen belül a rákhalálozásban az ötödikek, az öngyilkosságok számát tekintve pedig az elsők vagyunk, sajnos olyan fölénynyel, hogy a második Dániában csupán feleannyi esetet regisztráltak, mint nálunk. A lakosság mintegy 4 százaléka testi fogyatékos. A csecsemőhalálozás 1985- ben 14—15 ezrelék volt megyénkben, a koraszülések száma kb. 10 százalék. Ugyancsak 1985-ben egy él- veszületésre 0,62 abortusz jutott! A magyarok 30—35 százaléka túlsúlyos. Évente majdnem 30 ezer infarktus fordul elő: a betegek kétharmada, mielőtt kórházba érne, meghal. A felnőttek 42—44 százaléka dohányzik; az infarktus tizenkétszer, a gégerák ötször, a tüdőrák tízszer gyakrabban fordul elő közöttük. Bor- és sörfogyasztásban az elsők között, a tömény italok fogyasztását tekintve pedig — Lengyel- ország mögött — a második helyen állunk. A statisztikai adatok szerint hazánkban mintegy 500 ezer alkoholista él. Alkoholos italokra évente 4000 forintot, míg tejre és tejtermékekre 1000 forintot költünk fejenként. Az öngyilkosok több mint egyötöde az alkoholisták közül kerül ki. Becslések szerint évente úgy 40 ezer fiatal kerül kapcsolatba hódító hatású anyaggal. Néhány külföldi adat biztatásul, amelyek az egészségmegőrzési programokat dicsérik. Az USA-bím tíz év alatt az állati zsírok fogyasztása több mint 50 százalékkal mérséklődött, s vele párhuzamosan az infarktusok száma 24 százalékkal csökkent. Ugyanennyi idő alatt Norvégiában 80 százalékkal (!) lett kevesebb a dohányosok száma, s az országban szinte erkölcsi ítélet alá esik a dohányzás. Hárovi kísérlet, három ígéret címmel a miskolci Kelet Irodalmi Alkotócsoport legutóbb megjelent versesköteteiről olvashatunk recenziót Mile Lajos tollából. Laboda Kálmán: Töredék, Utry Attila: Kő a nyelv alatt, és Répássy Tamás: Aranymadár című kötete a Kelet könyvek egy-egy darabja. Bár irodalmi folyóiratokban, Kelet-antológiákban már találkozhattunk nevükkel, mégis első önálló verseskötetekről van szó. „A három költő jelentkezését megkésettnek kell tartanunk”, írja Mile Lajos, hiszen ,,a kései indulás megkésett szembesülést is jelent.” Régiónk szegényes irodalmi életében mindenképpen odafigyelést érdemelnek. A közművelődésben dolgozók figyelmét valószínűleg nem kerüli el Kuti Éva és Marschall Miklós, Mégis, kinek az érdeke? — a kultúra finanszírozási rendszerének reformja című írása. A jól felépített tanulmányban elsősorban arra keresik a választ, hogy „milyen funkciókat kell ellátnia egy hatékony kultúrfinanszírozási rendszernek.” Cz. B. Reformtáborról — egy „konzervatív” szemével ..ez a csapon egy nagy család volt” A tábor programjában gyermekjátékok .készítése is szerepelt Mi tagadás olykor olykor előfordul — hisz mi sem vagyunk polihisztorok — hogy némelyik téma anyaggyűjtéséhez a szükséges alapvető ismeretek híjával kénytelen hozzákezdeni az újságíró, így jártaim minap én is a, reform-életvezetés, életmódreform témakörével. A meghívó, amely a Sátoraljaújhely közelében levő kácsár- di életmódreform-táborba invitált, ugyanis szűkszavúan csak annyit árult el: a tábort a reform-életvezetés iránt érdeklődőknek szervezték, s a célkitűzésük a természetes életmód megvalósításához szükséges ismeretek, élmények biztosítása. Ennek kapcsán a programban ilyesmik voltak olvashatók, mint talpmasszázs, relaxáció, jóga, akupresszúra és shiatsu- masszázs, és nem utolsósorban reformkonyha, reformétkezés gabona-müzlivel, tavaszi salátával, köles-fa- sírttal és frissítő teával. Szóval semmi jó húsleves csigatésztával, főtt marha tormával, könnyű bükkaljai rizling! Hogy én milyen konzervatív módon élek!? Nem csoda, hogy odafelé utazva egy régi futballanek- dota jutott eszembe. Az MTK egykori legendás jobbösszekötőjéről, Cseh II. Lászlóról, vagy ahogy inkább nevezték Cseh Matyiről köztudott volt, ugyancsak nem élt „reforméletet”. Sőt! Nagyon is szerette az izgatószereket (akkoriban ezen általában az ital volt értendő), s egész életmódját nem a „természettel való összhangteremtés, harmónia” jellemezte. Figyelmeztették is jóakarói gyakorta Matyit, hogy változtasson az életén, mert ez az életvitel nem vezet jóra. Ám a neves csatár ilyenkor meghúzta a vállát és ennyit mondott: — Na és! Ha meghalok legfeljebb azt lesztek kénytelenek a fejfámra felírni: itt nyugszik Cseh Matyi, élt 30 évet, de azt jól. Persze szellemes, frappáns gondolatokat a „másik oldalon” is tudnak mondani. Kácsárdon az életmódreform- táborban Manyákné, Móré Ibolya táborvezetőtől (egyébként a megyei Közművelődési Módszertani Központ főelőadója) elöljáróban mindjárt kaptam egy nyomtatott tájékoztatót, a Vitális Élet- védők Egyesülete tevékenységéről, s ebben olvashat-: tam, egy svájci orvos, bizonyos dr, Brichner Benner gondolatát, az életmódreformról, mint mozgalomról: „Újjáépítve kapcsolatainkat a temészettel — felhasználva mindazt, amit az ember évezredek alatt a természettől eltanult — anélkül, hogy »visszafordulnánk« és egyszerű utópista értelemben lemondanánk a civilizáció vívmányairól, át kell értékelnünk — a legfejlettebb tudomány ismeretében —eddigi életünket. Mert — ha egyszer rádöbbenünk azokra a vészes összefüggésekre, amelyek ma úgyszólván legtöbb ember előtt ismeretlenek, — kell, hogy ez a pillanat »fordulópont« legyen nemcsak életünkben, de szenvedéseinkben is, amelyek az ok ismeretében most már lassan, de biztosan megszüntethetők lesznek.” —. Ezek szerint e gondolatok jegyében fogant ez a tíznapos kácsárdi tábor? — kérdeztem a táborvezetőt. — Alapvetően igen. Tavaly a Gödöllői Művelődési Központ szervezett hasonló tábort Pilisszentkereszten. Az ottani kollégáktól hallottam róla, méghozzá sok jót. Megtetszett, s elhatároztuk, hogy itt a megyében is megcsináljuk. Mivel ez az életmód még igazán nem terjedt el nálunk, sőt ma még sokan idegenkedve fogadják, illetve mivel a tábor csak önköltséges alapon volt megvalósítható (személyenként 3500 forintba került), ezért országos szinten hirdettük meg, hogy legyen elég jelentkező. Következésképp az ország minden részéből jött össze a tábor 30 lakója. így Zalaegerszegről, Dömsödről, Orosházáról, Dabasról is érkeztek hozzánk családok. i— Azt látjuk, hogy gyönyörű környezetben, csinos faházakban éltek itt a tábor lakói.. De hogyan töltötték, mit csináltak a tíz nap alatt? — Programunk minden reggel 6.30-kor egy óra tornával kezdődött, majd ugyancsak egy óra jóga és relaxáció következett. Kilenc órakor reggeliztünk, ezt követően változatos programban volt részük a tábor lakóinak. Az első napokban az életmód alapfogalmaival előadások keretében ismerkedtek meg. így volt előadás a naturatáplálkozás alapjairól, a gyógynövények szerepéről, a természetes gyógyászatban, a jóga helyéről, fontosságáról, a gyógynövények, gyógykrémek mindennapos otthoni kozmetikai felhasználásáról. Természetesen legtöbb előadást bemutatóval is szemléltettünk. A napi programokban egyébként az erdei séta, kirándulás, a jóga, relaxáció (ellazulás) rendszeresen szerepelt. S külön kell szólnom a tábor konyhájáról, hisz a résztvevők a temészetes táplálkozás lehetőségeivel ismerkedtek meg s az itt- tartózkodásuk ideje alatt ezeket a reformkonyha által készített ételeket fogyasztották. S ők maguk is készítették! Ez a konyha nemcsak az evés örömét biztosítja, hanem megkíméli a szervezetet a táplálkozásból eredő, nem kívánt következményektől, így az elhízástól és egyéb civilizációs betegségektől. A konyhánk nem használt finomított cukrot, fehér lisztet, húst, izgatószereket tartalmazó anyagokat. Hogy milyen ez a konyha? Az angol azt mondja: a puding próbája, ha megeszik. Nos, ha nem is pudingot, de az ottjártunk napján (a táborozás napja volt) készített ebédet módunkban volt megkóstolni. Előételnek gyümölcssalátát kaptunk. Húsleves, lecsó, töltött káposzta, főtt marha, s egyéb „konzervatív” étel- imádatom ellenére (s ezt most nem újságírói fogásból írom) kétszer kértem belőle. A receptje: mindenféle gyümölcsöt apróra összevágnak, majd hozzáadnak darált napraforgó magot és dióbelet, valamint mézet. S az egészet tejszínnel nyakon öntik. A gyümölcssaláta után lencsefőzeléket kaptunk, majd friss gyümölcsöt. Nem mondom, hogy ettől a menütől szőlc't lehet kapálni, de minden bizonnyal biztosítéka a jó közérzetnek ... ... amelynek természetesen csak egyik része a konyha, az étkezés. Erről beszélgettünk Kovács Zoltán pedagógussal, a budapesti XI. kerületi nevelési tanácsadó munkatársával, aki a reforméletmód nagy propa- gátora, s a kácsárdi már az ötödik tábor, ahol a szakmai irányítást végzi, ö mondta a következőket: — Az emberek élnek valahogyan. Nevelésük, táplálkozásuk, világnézetük eléggé uniformizált. Egy átlagnorma szerint élnek, s ez az egyén mélyebb értékeit képtelen a felszínre hozni. Nincs is tudatában az ember, hogy az életének van nemesebb célja is E tábornak, s a Vitális Életvédők Egyesületének is az a célja, hogy olyan életmódot alakítson ki, amely elősegíti a természetes élet megvalósítását, a betegségektől mentes, hosszú, boldog, aktív élet elérését, az emberben rejlő értékes tulajdonságok, képességek feltárását, hasznosítását, a környezet-, levegő-, föld és víz-, az életvilág — állatok, növények — védelmét, önmaguk, és a környező világ megismerését. A beszélgetésünk során kiderült, ide a táborba az emberek, a családok nagy részét a kíváncsiság hozta. Keveset tudtak erről az életmódról. Én arra voltam kíváncsi, hogy a táborozás végeztével milyen tapasztalatokkal távoznak. Belekukkantva a benyomásokat ösz- szegző, felmérő lapokba, többek között ilyen megjegyzéseket, megállapításokat olvashattam: „Idegi megnyugvást keresek a jógában ... Szeretnék gyógyszer nélkül élni... Türelmesebb ember lettem, mint hasonló helyzetekben azelőtt ... A mai rohanó, elidegenedő világban, ahol egymásra nincs ideje az embereknek, ez a csoport egy nagy család volt.” Szabolcs András, -a megyei Közművelődési Módszertani Központ igazgatója többször is meglátogatta a tábort. — Az első egy-két napban bizony akadt a táborlakók között olyan, aki felháborodva panaszolta, nem ezt várta a pénzéért. S ahogy múltak a napok, úgy nyugodtak meg, s meggyőződésem, nem kényszerűségből fogadták el az itteni életmódot. Egy példát külön kiemelnék. A tíznapos együtt- lét alatt a gyerekek között semmiféle agresszivitást nem tapasztaltunk, sőt, úgy összebarátkoztak, mintha a legjobb testvérek lennének. Azt hiszem ez azért volt így, mert minden gyermek a szülő „tünete”. S itt, ebben a táborban a szülőket is hatalmába kerítette egy nyugodt, kiegyensúlyozott légkör... Megjegyzem, a táborban nem volt se tévé, se rádió, s újság sem járt. Szóval a nyugalomból bőven kijutott. Persze, az ember tíz „reformnap” után még nem tud kibújni a bőréből. A zalaegerszegi házaspár férfitagja például tőlünk tudakolta: — Nem tudják mit játszott az elmúlt szombaton a ZTE? Hajdú Imre
