Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-02 / 210. szám
1988. szeptember 2., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A kibontakozás jegyében és reményében Munkasgyules a diósgyőri kohászatban Dubicsány a jövő? A dubicsányi bányához vezető út nagyon göröngyös ... Zakkan alattunk az autó, ide-oda dobálnak a kátyúk, viztócsákon, sárakadályokon küszködjük át magunkat, mire megpillantjuk a domboldalnak tapadó leendő bányát. A bányaépités folyamata évekig tartó szertartás. A technikai fejlődés is alig változtatott rajta, legfeljebb gyorsabbá, drágábbá és bonyolultabbá tette. Simon Béla, a diósgyőri kohászat központi karbantartó gyáregységének vezetője csodálkozott. Mégpedig azon, hogy az LKM-ben csodálkoznak az ózdi kohászok reakcióján, amelyet a kohászati miniszteri biztos előterjesztése váltott ki. — Azt hiszem, fordított esetben belőlünk is hasonló érzelmeket váltott volna ki a vaskohászat szerkezetátalakításáról szóló állásfoglalás — mondotta azon a tegnapi aktívaérteíkezleten, amely azt vizsgálta, hogy mit hoz az LKM számára a miniszteri biztos által ajánlott koncepció. — Ez nem jelent mást az ózdiak számára — tette hozzá —, mint egy vállalat derékba- törését. Ha nem lenne itt nekünk a konverter, a nemesacél-hengermű, akkor azt hiszem, mi kerültünk volna hasonló helyzetbe. Ám, az ózdi kollégáknak tudomásul kell venni: ebben a kérdésben nem az LKM győzött, ez nem vetélkedés volt. Ma a korszerűbb, modernebb berendezéseiket kell jobban kihasználni, a párhuzamos egységeket pedig le kell állítani ... Ügy nagy vonalakban fogalmazva végül is ez a lényeg a vaskohászat szerkezetátalakítási koncepciójában. Drótos László, az LKM vezérigazgatója beszédében azt állította, hogy az érintett nagyüzemek radikális termelés- és termékszerkezet-átalakítása hatásában túlmutat a vállalatok kerítésén. — Ha jól csináljuk — mondta —, az pozitívan befolyásolja majd a települések helyzetét, kedvezőbbé teheti a munka- és életfeltételeket utódainknak. Ezért nemcsak népgazdasági és vállalati, hanem jól felfogott miskolci és ózdi érdeknek is tekinthetjük a miniszteri biztos által ajánlott szerkezetátalakítási koncepciót. És emellett tört lándzsát Szűcs Erika, a megyei párt- bizottság titkára is, amikor kijelentette, hogy a megyei párt-végrehajtóbizottság egyetért a koncepció (ezt egyébként lapunk hétfői számában részletesen közöltük) kiinduló elveivel, támogatja a radikális és gyorsított szerkezetátalakítást, mert az jól szolgálja a műszaki kultúra modernizálását. Ám ettől függetlenül a miniszteri biztosnak ajánlották, hogy az ózdiak variánsait szakértőkkel, érdemben vizsgáltassa meg és minősítse. Tulajdonképpen a miniszteri biztos két fontos követelményt állított fel programja kidolgozásakor. Az egyik: a hazai vaskohászati üzemek a belföldi kereskedelemben is térhessenek át a főpiaci árszintre; a másik: a gazdasági optimumot a szerkezetátalakítás során nem külön-külön az egyes kohászati vállalatoknál, hanem a technológiailag hasonló, illetve párhuzamos munkát végző vállalatok figyelembevételével kell keresni. Magyarán-. Ózdon, az évtizedforduló után megszűnne a teljes metallurgiai fázis, nem lenne sem nyersvas-, sem pedig acélgyártás. Diósgyőrben ez idő után mindössze egy kohó üzemelne, a villamos ívkemencék számát felére csökkentenék, s leállna a bugahengersor és a középhengermű. Kétségtelen, Diósgyőrnek is fájnak (de korántsem olyan mértékben, mint Ózdnak) e kényszerű döntések, ám itt és most látják: másképp nem megy. Csakis így érhető el, hogy az LKM-ben (pontosabban január elseje után a tervezett Borsodi Vas- és Acélműveikben) 1991 után az árbevétel meghaladja a 25 milliárd forintot, a nyereség pedig a másfél milliárdot. Mi várható ebben az új felállású borsodi vasgyárban? Mindenekelőtt nem lenne veszteséges gyártmány (már amennyire ezt ma meg lehet ítélni), jelentékenyen csökkenne a gazdaságtalan export, a hazai felhasználók mennyiségi és minőségi igényeit jobban kielégíthetnék, nőne az új. korszerű termékek aránya, a másod- és harmadtermékek termelési értéke. Az ÖKÜ szakembereinek egy részével, a saját dolgozók tovább- és átképzésével, a pályakezdők munkába állásával több lenne az új cégnél a diplomás, a középfokú végzettségű és a szákmunkás. Özdon nagy vihart kavart a miniszteri biztos által kidolgozott koncepció; Szűcs Erika véleménye szerint különösen a vállalat bizonyos vezetői féltik presztízsüket, saját önös érdekeiken nehezen emelkednek felül. Miskolcon, a Lenin Kohászati Művek tegnapi aktívaér.te- kezletén szenvedélyes felszólalás — egy-két kivétellel — nemigen volt. Mindenki, aki szót kapott, támogatásáról biztosította a szerkezetátalakítási koncepciót, a megyei párt-végrehajtóbizottság állásfoglalását. Básti János, az SZMT vezető titkára — aki korábban maga is ózdi vezető volt — egyértelműen állította: hiszi, hogy a diósgyőri kohászat nem az ózdi rovására akar boldogulni. A megye és az egész népgazdaság érdeke, hogy a kohászat ne legyen az ország „állatorvosi lova”. A szakszervezet — a megye vezetésével egyetemlegesen — megtesz mindent, hogy Ózdon és környékén olyan helyzet alakuljon ki, amely minden dolgozó és vezető számára az értelmes és hasznos munka lehetőségét és a megélhetést biztosítja. Ózdon az évtizedforduló után legkevesebb ötezer kohász számára szűnik meg a munkahely, Diósgyőrben a racionalizálás ezer embert A bányaudvar rendezetlensége csak látszólagos, mert ha kell valamilyen anyag, vagy alkatrész, mindenki tudja, hogy hol találja meg. Az épületek ideiglenesek. Vajon miért? Talán, mert gyorsan kellett az itt dolgozóknak fedelet eszkábálni a fejük fölé, vagy mert az építők még mindig bizonytalanok a bánya jövőjét illetően. Előre gyártott elemekből készített irodaház, konténeröltöző és -fürdő. Sufniszerü műhelyek, de néhány tíz méterrel odébb már épül a korszerű műhelycsarnok. A hegyoldalba falazott bányabejárat maradandónak, masszívnak látszik. Szélessége, magassága egy korszerű bánya kapujaként díszeleg. Véglegesen kialakították a vele párhuzamosan haladó lejtősaknát, amely alig észrevehető bejáratával csak a szakembereknek tűnik fel. Mindenki serénykedik, dolgozik. Az itt foglalkoztatott 193 emberből csak néhány iparost látni a külszínen, a többiek a föld alatt alakítják a jövő bányáját. Néhány évtized múlva vajon hogyan minősíti majd az ipartörténet a dubicsányi bánya építését? Ez a bánya nem is bányának indult. Nem is indulhatott annak, mivel a nyolcvanas évek közepén nem volt pénze a kormányzatnak egy több milliárdba kerülő bánya építésére. Az akkori felfogás szerint viszont azt „súgták” a Borsodi Szénbányák Vállalat vezetésének, hogy kezdjen hozzá, mert az építésbe ölt pénz és az idő majd kikényszeríti az ország vezetéséből a bányanyitás engedélyét, s ami ezzel együtt jár: a forintmilliárdokat. Tudathasadásos állapotba került mindenki, akinek valamiképpen köze volt a dubicsányi bányához. A bányanyitás munkálatai már javában folytak, de hivatalos helyről az illetékesek csak kutatóaknáról beszéltek. Hol itt, hol ott hangzott el, hogy szükség van erre az üzemre, hiszen enél- kül bizonytalanná válik a lakosság szénellátása a kilencvenes évek közepén. A hírközlő szervek is csupán kutatóvágatként emlegethették az egyre inkább bánya formát mutató beruházást. Soha senki nem mondta ki, hogy Dubicsányra nincs szükség, de arról sincs írásos dokumentum, hogy a bányát építhetik. A minisztérium állásfoglalása mindig az volt, hogy kell a bánya, de állásfoglalásokból nem lehet munkahelyet teremteni. Jelentős anyagi támogatás ugyanis az elmúlt három évben nem érkezett a központi kasszából. A borsodi vállalat saját pénzéből építi a munkahelyet. Eddig legalább 200 millió forintot csípett le a kollektíva közös pénzéből — abban az időszakban, amikor a világban, és itt, Magyarországon is, bányákat zárnak be, és szanálnak, gazdaságtalan termelésük miatt. Arra persze még nem volt példa a bányászkodás történetében, hogy egyetlen tulajdonos, egyetlen vállalat a saját erejéből építsen meg egy bányát. Központi és bankhitelek előlegeztek bizalmat az építőknek, hiszen az első kapavágástól az első tonna szénig öt-hat, vagy ennél is több év telik el. Arra viszont már volt precedens, hogy drága pénzen kialakított bányát, mielőtt még egy kosárra való szenei is adott volna — befalaztak. Mennyit áldozzon még a borsodi vállalat a dubicsányi munkahelyért, amely nemcsak a cég jövőjét biztosítaná, hanem az ország egy részének szénellátását is. Érthetetlen logika: nem precízen kiszámított gazdasági megfontolásoktól függ a szénbányászat sorsa, hanem az időjárástól. Az idei enyhe tél halogatta a végleges döntést, ebből következően a borsodi bányászoknak most fagyos napokért kell fohászkodniuk, bányájuk érdekében. Mert a munka folyik. Annak ellenére — mondja Kis- kárpáti László, a dubicsányi munkahely körletvezetője —, hogy még most sem kapták meg a tavaly beígért 305 millió forint beruházáselőkészítési pénzt. — Ilyen bizonytalanságban nehéz dolgozni, de elengedjük a fülünk mellett az egymásnak ellentmondó információkat. Végezzük a munkánkat. Eddig 950 méter hosszú kutatóaknát készítettünk el, s már 220 métert kihajtottunk az ezzel párhuzamos lejtösaknából is. A föld alatt természetesen folyik az összekötő vágatok kiépítése is. — Találtak már szenet? — A vágatok még nem érték el a széntelepet, de a fúrások már találtak szenet. A minták szerint a minősége hasonló a putno- kiéhoz. — Az eredeti elképzelések szerint 1992-ben itt már szenet kellene termelni... — Ne kérdezze, mi ennek a garanciája, mert nem tudom. Ha ez a munka eredetileg is beruházásnak indult volna, akkor 1990-ben már tüzelhetnének az innét felszínre kerülő szénnel. Most azonban behúzott kézifékkel dolgozunk. — Annyira visszafogott a munkatempó, mint amennyire visszafogottan csörgedezik a pénz? — Nem a munkatempó visszafogott, hiszen a dolgozók teljesítik a számukra meghatározott terveket. A pénz kevés, amiből újabb csapatokat lehetne idehozni, s fel lehetne gyorsítani a munkát. Számomra úgy tűnik, hogy nemcsak a beruházás sorsa rendezetlen még, hanem a jelenlegi építés hátországa is. Azt hiszem, hogy ez a bánya csak nekünk fontos. A körletvezető véleménye összecseng a vállalat vezér- igazgatójáéval. Kiss Dezső ugyanis azt mondta, hogy a bányaépítés ideiglenes leállítása után senki nem ijedt meg, csak maguk a borsodiak. Pedig nem ijesztgetésnek szánták a munka szüneteltetését, egyszerűen elfogyott rá a pénz. Négy hónapig állt a beruházás, s a szakemberek tudják csak igazán, hogy még négy nap is mennyit árthat a vágatoknak, a munkahelyeknek. Mélyen benyúltak a vállalati zsebbe a borsodiak, hogy ne menjen tönkre többéves munkájuk, s hogy a kilencvenes évek közepén ne őket szidják a szénhiány miatt, mert lehet, hogy akkoriban éppen hideg tél lesz ... Érthetően nehéz helyzetben vannak a döntéshozók, mert a bányaépítés többe kerül annál, mint amennyit ezekben a hónapokban, években könnyed eleganciával ki lehetne fizetni az államkasszából. Talán irritálná is a közvéleményt egy bányaberuházás engedélyezése, mert még érezzük a keserű szájízt az eocénprogram miatt. Dubicsány épül. Három év munkája és 200 millió forint van benne. A pénz kitart még ebben az esztendőben, mondta Kiskárpáti László, amiből az egyik lejtősaknát kiépítik lőttbetonnal, a másikat falazzák, s elkészül a műhelycsarnok is. Ezt már nem lehet visszacsinálni, mondja a körletvezető, legfeljebb abba lehet hagyni. De ki hagy veszni ennyi pénzt, és ennyi küszködést? Lehet-e nem gondolni 'öttíz évre előre? Különösen bányásznapkor, amikor a szakma elvégzi a saját számvetését. A bányászatban ugyanis kétféle időszámítás létezik: évkezdettől év végéig, és szeptembertől szeptemberig. A 38. bányásznap alkalmából tartott ünnepségeken nem lesz elég egy évre előre ígérni-jósolni-ter- vezni. Határozni kell arról, hogy milyen lesz a jövő. Mert csak határozottsággal kerülhető el, hogy a jövőnk olyan bizonytalan legyen, mint a dubicsányi bányáé. Fónagy István érint. IUésy Sándor Csapolás közben ... A darabolóüzemben ...
