Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
HinPBOL HIIPRn NAPRÓL NAPRA BinPRÖL NAPRÓL NAPRA MOPRÖL MAPRII NAPRÓL NAPRA Valamennyi bányaíizemben kifizetik a hűségpénzt A sajtóban és a rádióban többen feltették a kérdést: vajon a bányászok az idén is megkapják-e a szokásos hűségjutalmat. Ezzel kapcsolatban pénteken Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes az MTI munkatársának elmondta: a minisztérium és a szakszervezet képviselői megtárgyalták ezt a kérdést, és intézkedések történtek, amelyek alapján ebben az évben is valamennyi bányaüzemben, így a nógrádi, a mecseki és a tatabányai üzemekben is a szokásos elveknek megfelelően kifizetik a bányászoknak a hűségpénzt. (MTI) Hímzések Mezőkövesden Kis Jankó Bori-emlékpályázat A Népi Iparművészeti Tanács tizennyolcadszor rendezi meg Mezőkövesden országos hímzőpályázatának kiállítását Kis Jankó Bori emlékére. Két kategóriában — öltözködésben és lakberendezésben — 214 alkotó, összesen 1133 pályamunkát küldött be az idén, közülük 265-öt mutatnak be. A kiállítás megnyitására és a díjátadásra ma, augusztus 6-án, délelőtt 11 órakor kerül sor a városi művelődési központban. Ünnepi beszédet Köveskúti Lajos, az MSZMP KB tagja, az OKISZ elnöke mond, a díjakat dr. Tóth József, a Népi Iparművészeti Tanács elnöke adja át. A pályázók közül egyébként húszán vehetnek át díjakat. Az emlékpályázat és kiállítás kapcsán népművészeti napokat rendez a városban a művelődési központ. Ma délután 13 órától a szabadtéri színpadon mutatkoznak be a résztvevő együttesek, s e bemutatkozó program vasárnap reggel 9 órától folytatódik. A rendezvény fénypontja a menettánc-fel- vonulás lesz, délután 4 órakor. Áutósorszámok Trabant Limousin Hycomat Budapest 737 Trabant Combi Hycomat Budapest 104 Trabant Limousin Speciál Budapest 14 513 Debrecen 11 640 Trabant Combi Budapest 4 748 Debrecen 3 541 Wartburg Standard Budapest 3 933 Debrecen 2 567 Wartburg Special Budapest 5 308 Debrecen 4 116 Wartburg Speciál tolótetös Budapest 14 851 Wartburg Tourist Budapest 3 622 Debrecen 2 467 Skoda 105 S Budapest 12 889 Debrecen 9 632 Skoda 120 L Budapest 28 414 Debrecen 16 235 Lada 1200 Budapest 47 832 Debrecen 34 414 Lada 1300 S Budapest Debrecen Lada Szamara Budapest Debrecen Lada 1500 Budapest Debrecen 24 442 17 787 1 709 1 101 16 196 12 114 Lada Combi Budapest Debrecen 1 355 421 Lada Niva 851 Polski FIAT 126 P Budapest Debrecen 2 839 2 418 Dacia Limousin Budapest Debrecen 16 923 12 724 Dacia Combi Budapest Debrecen 3 526 3 359 Dacia TLX Budapest Debrecen 7 316 4 325 Zastava Budapest 20 261 Szárazság Crna Gorában Jugoszlávia déli tagköztársaságában, Crna Gorában két hónapja nem esett az eső. Az utóbbi hetek rekkenő hősége hatalmas károkat okozott a mezőgazdaságnak. A szárazság miatt a falvak százaiban kiapadtak a kutak, meg a források, a lakosságot tartálykocsikkal látják el ivóvízzel. Egyes ÜGYELETES Miskolc város területén 1988. augusztus 5-én (pénteken) 15.30- tól 1988. augusztus 8-án (hétfőn) reggel 7.30-ig. dr. Végh körzetekben az állatokat naponta 8—10 kilométer távolságra kell elhajtani itatni. A városokban, köztük Ti- tográdban is nagy a vízhiány. A Moracsa folyó medre szinte végig kiszáradt, szerencsére a halak menedéket kerestek és találtak a Shkodrai-tóban. ÁLLATORVOS Endre körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Miskolc, Arany János u. 5. sz. Telefon: 15-G87. Bejelentés: 8--9 és 13—-14 óra között.- Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527. - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapclőfizctési és Lapcllátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Naptár ____ 1 988. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT A nap kelte 5.28, nyugta 20.12 órakor A hold kelte 24.00, nyugta 16.10 órakor Névnap: Berta Százhuszonöt éve született Paul Claudel (1863—1955) francia költő és drámaíró. 1988. AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP A nap kelte 5.29, nyugta 20.11 órakor \ hold kelte 0.47, nyugta 17.17 órakor Névnap: Ibolya Kilencven éve született Szalmás Piroska (1898— 1941) zenetanárnő és kórusvezető, a szociáldemokrata munkáslcultúr-mozgalom kiemelkedő alakja. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Eleinte még túlnyomóan borult idő lesz, további esővel, helyenként zivatarral, majd egyre többfelé megszűnik az eső. A többnyire északi szél mind több helyütt megerősödik, helyenként viharos széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20-25 fok között alakul. (MTI) A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 31. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosok 327 594 forintot érnek, a 3 találato- sokra 1465 forintot fizetnek. A 2 találatos szelvények 44 forintot érnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) fii Miskolc, Mária szobor, ismertebb nevén a Csup- ros Mária. A kegyszobrot 1739-ben, abból az alkalomból emeltette Miskolc város lakossága a Mindszenti templom elé, hogy az országban dühöngő kolerajárvány elkerülte a várost, s egyetlen áldozatot nem követelt. Az akkori, templom előtti piactér közepére került a barokk talapzatú, korin- tuszi oszlopon álló Mária szobor. Az emlékművet lándzsahegyű vasrács védte, amelyre a piacon árusító fazekasok füjes portékáikat, csupraikat aggatták. Innen kapta a szobor a Csupros Mária elnevezést. Később q szobrot az útkialakitá- sok miatt áthelyezték, s napjainkban a Mindszenti templom plébániája mellett áll e barokk, kőremekmű. (ha) Fotó: F. L. Az Ml-es autópálya Győrt elkerülő, illetve országhatárig terjedő szakaszának építésével foglalkozó ankétot rendezett pénteken Győrött a Hazafias Népfront megyei bizottsága az összes érdekeltek részvételével. Jelen volt Urbán Lajos közlekedési miniszter, továbbá Lakatos László, a megyei pártbizottság első titkára és Szabó Mihály, a megyei tanács elnöke is. Autópálya Hegyeshalomig Zsin Juciit kiállítása A közlekedési kormányzat, a térségben élőkkel együtt, nagyon fontosnak tartja, hogy a magyar és az osztrák főváros között a kor színvonalán álló, biztonságos és kényelmes közúti ösz- szeköttetés legyen. Az e célt szolgáló Ml-es autópályának Budapest és Tatabánya között már mind a 4 sávja használható, a Tatabánya és Győr közötti szakaszon pedig a fél autópálya készült el.* A legnagyobb közlekedési gondot jelenleg a győri átkelés jelenti. A szakemberek több variációt dolgoztak ki az autópálya Győrt elkerülő és utána az országhatárig vezető nyomvonalára. Az ankéton azt ítélték a legcélravezetőbbnek, hogy a tervezett autópálya délről kerülje meg a várost, és utána a Hanság keleti peremén, szinte nyílegyenes vonalban haladva, Hegyeshalomnál érje el a határt. Sátoraljaújhelyen, a városi művelődési központ galériájában nyilt meg csütörtökön Zsin Judit szobrászművész kiállítása. Az egy hónapig látogatható tárlat alkotásaiból mutatjuk be a Csellista cimű bronzszobrocskát. Léméig A ló, mint olyan: állat. S mint állat: ló. Négy lába van, Van néki bal első, jobb első, bal hátsó és jobb hátsó lába. Ezeket a lábakat sohasem kell cserélni, mint az autó kerekét: legföljebb patkolni. Tehát a lónak 4 - azaz négy - darab lába van, mégis megbotlik olykor. Hát hogyne botlana meg akkor az ember, akinek csupán két lába van. Kétlábú és csak néha állat, ám akkor sem ló. Legföljebb szamár. Vagy disznó. Hogy mást ne mondjak! Az embernek patája sincsen, csak talpa, amit nyalni szoktak: egyik ember a másikét. Ezt nevezik talpnyalásnak, amiben nem az a jó igazán, hogy nyalunk, hanem az, hogy annak, aminek meg kell lenni nyalva, az meg legyen nyalva. És ha már jól meg van nyalva, mit számít az ember nyelve! A lónak háta is van. Ez a nyak és a far között helyezkedik el, az állat tetején, gerincétöl jobbra és balra. A lónak teljesen mindegy, hogy jobb, vagy bal felől közelítjük meg, ha a hátára akarunk följutni. Csak ne hátulról! Igaz ugyan, hogy ott van a farok, amibe kapaszkodni lehetne, viszont ott van a lónak a fara is, amibe kár lenne beleütni az orrunkat. Arról nem is beszélve, hogy ott van hátul a két hátsó láb is: azokkal lórúgásra emlékeztető ütéseket képes mérni testünkre. Namármost! Ha a ló hátára akarunk följutni, a következőt kell tennünk: először is a ló mellé állunk (jobbról vagy balról, ki-ki meggyőződése szerint), aztán megfelelő lendületet veszünk, akkorát, hogy éppen a ló háta közepén landoljunk. Ha kicsi a lendület, visszacsúszunk, ha pedig túlságosan nagy, átesünk a ló túloldalára. A végeredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy visz- szacsúszunk, vagy átesünk. Lovagolni csakis a lovon ülve lehet. S jó ha tartjuk is magunkat keményen, fogjuk erősen a gyeplőt, mert bár négy lába van a lónak, mégis megbotlik - néha. És akkor újra a földön köthetünk ki. Fecske Csaba