Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. augusztus 27., szombat a Volga mellől Bor mellett Gennadij Ajgival Az asztalon, a szállodai szobában egy üveg bor (tokaji hárslevelű), s egy verseskötet: Gennadij Ajgi versfordításai. Lapozgatom a jó formájú kis kötetet. A betű cirill, de a szöveg nem szláv. Csuvas. Betűzgetem a neveket. Balassi Bálint, Sylvester János, Berzsenyi Dániel, -Petőfi, Ady, József Attila... Nem tudom ki hogy van vele, de mindig elérzékenyülök, meghatódok, ha azt tapasztalom, hogy valaki érdeklődik, ismerni akarja irodalmunkat, kultúránkat, történelmünket. Meg vagyunk verve kisebbrendűség tudatával, komplexusával? Ülünk a tokaji szállodai szobában, koccintunk. Nézem ezt a tatáros metszésű arcot. Gennadij Ajgi, a csuvas (szovjet költő) kicsi emberke. Hajdan bogárfekete haját már belepte a dér, arcán, homlokán mély barázdákat szántott a történelem. Nem értjük egymást (ilyenkor szégyellem, hogy tízévi tanulás után sem tudok oroszul), de érzem, hogy jól szót értenénk. Keresgélni kezdjük hát a közös szavakat. A mi eleink és a csuvasok (közel 2 milliós autonóm köztársaság a Volga középső folyásánál, Kazány mellett) 500—600 évig együtt éltek egy nagyobb (lazább) népközösségben. Mi sodródtunk tovább nyugatra, ők maradtak, illetve szétszóródtak a sztyeppén, Szibéria hatalmas térségein. Ök (is) úgy tudják, hogy a hunoktól származnak, s a Volga csuvas nevében az Adil- ben Attila nevét vélik felfedezni. Sokat szenvedtek a tatároktól, s tovább is, mint mi. Rettenetes Iván seregeihez önként csatlakoztak. Ekkor veszik fel a kereszt- séget (pravoszláv), de az ősi hagyományok tovább élnek. Gennadij Ajgi szeme huncutul villan, amikor elmondja, hogy (anyai) nagyapja volt a (szülő) faluja utolsó sámánja. Ismerték a fehér és a fekete mágiát, azaz a gyógyítás és a varázslás tudományát, de a titokba csak azt avatták be, aki folytatta is ezt a mesterséget. Kultúrájukat (vol- gai) bolgárnak, hunnak tekintik. Igen sokáig erős volt a faluközösség, amelyet az öregek vezettek, tehát erős az ősök és idősek tisztelete. Ezeket a közösségeket, a szép szokásokat azonban erőszakkal szétverte (az ötvenes években, nevezzük nevén: Sztálin idejében) a korlátolt központi akarat, most meg a robbanásszerűen terjedő civilizáció. Mióta tévé van, már nem jönnek össze esténként a lányok énekelni, nem várják a legényeket. 'Van ebben jó is, mert az a sokat szidott doboz azért ablak is a világra. A csuvasok — mint oly sok kis nép az Urálon innen és túl — csak orosz közvetítéssel kapcsolódnak be a világkultúrába. Gennadij Ajgi méltán lehet büszke, hogy magyar és francia költők az ő fordításában jelentek meg először csuvasul, csuvas költők antológiája franciául. írásbeliségüket a 18. századtól számíthatjuk (Biblia-fordítás, oklevelek), — cirillbe- tűkkel, mert például a régi sírfeliratok, leírások (arab utazóké) arab betűkkel íródtak. Ez egyszersmind azt jelenti, hogy több (ősi) kultúrakörrel is érintkeztek, de meg tudták őrizni identitásukat, kultúrájukat. Ma, az iskolákban az 5. osztálytól tanulnak oroszul (minden tantárgyat). Csebokszá- riban, a fővárosban a lakosság fele oroszul beszél... Gennadij (csuvasul Gunna- dij) is az asszimilációtól félti kis népét. Aki tovább akar tanulni, diplomát akar szerezni, annak el kell jönnie onnan, ki kell szakadnia a közösségből (Ajgi is Moszkvában él.) A folyamat talán nem föltartóztathatatlan. Óriási az értelmiség szerepe. Arra a kérdésemre, hogy ő, Ajgi milyen nyelven álmodik, azt mondta, hogy két nyelven, de ha (gyorsan) számol, az köny- nyebben megy csuvasul. Hogyan kezdett verset írni? Nos, volt kitől tanulni. Édesapja tanító (1943-ban elesett a fronton), maga is írogató ember. Komoly könyvtára volt, Puskint fordította csuvasra. G. Ajgi először csuvasul írt. Első kötete 1958-ban jelent meg (azóta 30), de ma már oroszul ír. Azt már a fordítójától tudom meg, hogy verseiben még ma is sok a folklorisztikus elem, az ősi és a mai csuvas népszokásokat felidéző fordulat, amit az európai olvasó nem is mindig ért meg rögtön. Gennadij Ajgi először jár Magyarországon. Már régóta szeretett volna jönni — 17 évet várt az útlevélre ... — s óriási élmény neki Magyarország. Ezt elmondta a tokaji írótáborban is. Nem akar vásárolni, de megnézi az üzleteket is. Minden drága, mégis elkápráztatja az „árubőség”. (Erre mit mondhatunk?) Az igazi élménye azonban — mondja, s ez nem kötelező udvariasság tőle — hogy mennyire számon tartjuk az értékeinket. Járt a kecskeméti naiv művészek múzeumában, Varga Imre' • kiállításán, látta a Vasarely múzeumot, találkozott magyar fordítóival, költő kollégáival. Olyan Magyarország — mondotta — mint egy hatalmas nyitott könyv. Ahhoz képest, hogy először jár nálunk, nem ismeri a nyelvünket (néhány „közös” szavunk: sziszna — disznó, ohomla — komló, óma — alma, as — hús, baro — barom, stb.) tiszteletet paran- csolóan tájékozott. Csupán egy példa (a beszélgetésből). Hasonló motívumokat idéz Vaszlej Mitta és Arany János, illetve Mihail Szeszpel és József Attila lírájában. Közben elfogy a bor, tolmácsaim elfáradnak. De egy ilyen beszélgetést nem is lehet befejezni, csak berekeszteni. Szere te tre méltó ember Gennadij Ajgi, s olyan jó tudni, hogy barátként, rokonként tartanak számon minket ott, a Volga partján... Horpácsi Sándor Á Berzsenyi Dániel Társaság ifjúsági tábora Patakon A Kaposvárott működő Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság az Állami Ifjúsági és Sporthivatal támogatásával egyhetes ifjúsági tábort rendezett Sárospatakon. Segítséget nyújtott a tábor megvalósításához a Tiszáninneni Református Egyházkerület, a KISZ városi bizottsága, a Pataki Diákok Miskolci Baráti Társasága és a Művelődés Háza is. Hogy miért Sárospatakot választotta a dunántúli társaság a táborozás színhelyéül? Ezt a rendezők azzal magyarázták, hogy a nagy múltú diákváros századokon át mindig kitárta kapuit és a mi korunkban is nyitott minden haladást hozó új eszme, konstruktív gondolat előtt, aztán az adottságai is rendkívül kedvezőek ifjúsági találkozók, táborozások, konferenciák rendezésére. Az ország különböző részeiből érkezett fiatalok a Bodrogra telepített tanyahajókon laktak, az előadásokat, vitákat pedig a Művelődés Háza pódiumtermében tartották. A találkozót Király Zoltánná táborvezető nyitotta meg, majd Kiss Dénes író, a társaság főtitkára tartott előadást Berzsenyi Dánielről és ismertette a nevét viselő társaság programját, munkáját. A továbbiakban a magyar reformkorról, az erdélyi magyar irodalomról, a társadalmi reformról, a mai magyar irodalomról, képző- művészetről, színházról, filmről, Sárospatak múltjáról és jelenéről tartott előadást Gergely András, Dobay Béla, Bertha Zoltán, Varga Csaba, Vass Csaba, Serfőző Simon, Czinke Ferenc, Márkus Béla, Ablonczy László. Az egyes témákról beható, sok időszerű kérdést taglaló vitát folytattak — az előadókon kívül — Kosa Csaba és Vargáné Csorba Éva vezetésével. „Ember voltam csak, gyarlóság létem fényes bélyege ...” címmel Papp János színművész Berzsenyi verseiből és prózai írásaiból szerkesztett szép műsora, a Takács Gábor és Zelnik Csaba Ákos vezette irodalmi vetélkedő, továbbá a város és a zempléni táj történelmi, irodalomtörténeti nevezetességeinek megtekintése tette még tartalmasabbá, emlékezetesebbé a fiatalok számára a pataki ifjúsági tábort. (h. j.) Emlékezés és várakozás évadnyitó után Évadnyitó társulati ülésen vettem részt a minap a színházban. Hallgattam a programadó beszámolókat, az igazgató meg a főrendező szavait, a tanácselnök-helyettestől a város vezetése bizalmának tolmácsolását. Utána minderről beszámoltam lapunkban, s azóta el is gondolkoztam, régebbi évadnyitók jutottak eszembe ... Nem számoltam utána, nem vezetek róla feljegyzést — lapunk régi évfolyamaiból ki lehetne gyűjteni, de minek? —, hogy hány évad hivatalos megnyitásának voltam tanúja a Miskolci Nemzeti Színházban. Harmincnak mindenképpen. De sok ünnepélyes ígéretet is hallottam! De sok programról igyekeztek elhitetni, hogy az lesz az igazi!... Emlékszem olyan évadnyitásra, amikor az volt a legfőbb gond, lesz-e hol játszani, mert az előző évad végén,. Gúthi Soma A kormánybiztos című darabjának előadása közben egy meglazult tégla a zsinórpadlás magasából bezuhant a színpadra; hajszálon múlott, hogy nem történt súlyos baleset. Ez a tégla figyelmeztetés volt: a felújítás nem odázható tovább, az épület állaga veszélyes. S milyen .közel volt akkor egy más jellegű veszély! A naptár 1956-ot mutatott ... Nem volt színházépület több mint három évig, de volt színjátszás, és voltak emlékezetes évnyitók az akkori Kamaraszínházban, a mai Miskolci Galéria épületében. Mindjárt, az 1957-es, amikor egy kettétört előző évad szétziláltsága után új, keménykezű, nagy és igen gazdag mozgalmi múltú színész és kultúrpolitikus — Jákó Pál — vette át a színház igazgatását. Nagy személycserék után voltunk, sokan távoztak el a színháztól — többen az országból is —, új művészek jöttek, szinte teljesen újjá kellett építeni a társulatot, megszervezni a vasgyári vendégjátékot a „Lovardában”, újjáéleszteni a Kamaraszínházat, a tájszínházat. Ezen az évadnyitón igen kemény programadás volt. S nemcsak program volt, hanem később teljesítés is. Schiller Ármány és szerelem című darabját a vasgyárban, Callegari Megperzselt lányok-ját a Kamaraszínházban, Molnár Ferenc Olympiá-ját tájon mutatták be kezdetként. November 7-ére meg Gorbatov Egy éjszaka című színművét, az akkor ideszerződött Horvai István rendezésében. És még kilenc darabot abban az évadban, a sor végén Brecht Koldusoperájával, ugyancsak Horvai rendezésében. Bertolt Brechtet ekkor kezdtük Miskolcon megismerni. A programadáson kívül emlékszem további évadnyitó társulati ülések hangulatára, jó ízeire is. Amikor összegyülekezett a társulat, a főügyelő névsort olvasott, szám- bavette a tagságot. A régi és új tagok ismerkedtek egymással, a próbatáblánál olvashatók voltak az elkövetkező napok feladatai. S volt ismerkedési est is, sőt egyszer ismerkedési délután, a Kamaraszínház hangulatos, kertes udvarán. Ez 1959-ben volt, nem sokkal az újjáépített színház megnyitása előtt. Évről évre öröklődtek a nyitó társulati ülések hagyományai. Az ötvenes évek végén néhány már jól ismert színész jött a színházba: Molnár Tibor, Darvas Iván, La- tinovits Zoltán, Görbe János. Vagy a fiatal pályakezdők Sztankay István, Polgár Géza és más ígéretek. Az évadnyitó társulati ülések hagyományos formaságait nagyon sokáig őrizte a színház. De nemcsak a formaságokat. Ezek az ülések nagyrészt munkaértekezletek is voltak, amelyeken megfogalmazódtak a feladatok: az adott évadban milyen darabok és szerepek várnak a társulatra és tagjaira, és az adott társadalmi, politikai, gazdasági körülmények és a műsorterv miként kapcsolódnak egymáshoz, azaz a színház a maga sajátos művészeti eszközeivel miként kívánja a közönség igényeit szolgálni, szórakoztatni és társadalmi eligazodásában segíteni. így volt ez később a Ruttkai Ottó igazgatta színházban is, s változások csak a hatvanas évek derekán jelentkeztek, amikor Lendvay Ferenc igazgatása alatt a színház egy megújuló kora kezdődött. Ekkor a formaságok háttérbe szorultak, az igazgató másfajta irányítást vezetett be. Elképzeléseit tettekkel ismertette és realizálta, nem hagyományos külsőségekben. Volt évad, amikor egyáltalán nem is volt évadnyitás, de a munka elkezdődött és folyt. Szűk négy évre korlátozódott e korszak, majd Sallós Gábor hosszú igazgatása alatt részben visz- szatért a színház az évadnyitás és évad eleji programadás hagyományaihoz. Kilenc évvel ezelőtt gyökeres fordulat következett be a színház életében. Az akkori évadnyitó igen nagy esemény volt. Igazgató nélkül nyílt az évad, minisztériumi döntés alapján művészeti vezetőt állítottak a színház élére, hónapokkal később neveztek ki mellé menedzser jellegű igazgatóit. Érdekeseik voltak az évadnyitók az elkövetkező években. A céltudatos és igen erős akaratú művészeti vezető kemény, határozott — nem egy esetben inkább parancskiadásra hasonlító — feladat- és követelményközlései némaságra késztették a tagságot; a tanács képviselői fogalmazták meg hol tapintatosabban, hol keményebben a 'város közönségének elvárásait, igényeit, amelyek aztán csak igen kis részben elégültek ki. A régi évadnyitók hangulata is már a homályba veszett, a múlté lett, a főügyelő leszokott a névsorolvasásról... A minapi évadnyitón, amikor a szabadságról visszatért színháztagok részben őszinte, részben formális puszilkodással üdvö- zölgették egymást gyülekezés közben, eszembe jutott ez a néhány emlékforgács az elmúlt évtizedek miskolci színházi évadnyitóiról. Ez a legutóbbi, augusztus 23-i nyitó ülés igen fontos esemény. Noha névsort itt sem olvastak, az új tagok bemutatása is any- nyira formális volt, hogy jóformán- meg sem nézhették egymást az eddig ismeretlen társak, ám hihetőleg most is egy új korszak kezdődik a Miskolci Nemzeti Színházban. Az új főrendező tárgyszerűen ismertette az évad programját, hozzátéve: a művészet és a művészek feladata a maguk sajátos eszközeivel segíteni a társadalmat gondjai megoldásában, teendői teljesítésében. Erre intett a tanács elnökhelyettese is, amikor egyben a város vezetésének és társadalmának előlegezett bizalmáról biztosította a megújhodott színházvezetést és a nagy részben felfrissült társulatot. Az igazgató azzal fejezte be nyitó beszédét', hogy a színházban csak egy örök van: az, hogy mindig változik. Igen, a színháznak mindig meg kell változnia, meg kell újulnia, mindig újat, mindig mást kell nyújtania, mindig a változó társadalom élete egyik szellemi irányítójának kell lennie. A magyar társadalom napjainkban megújulni készül, a kibontakozáson munkálkodik. Ezt az egyetemes társadalmi, lépést kell a színháznak a maga sajátos eszközeivel szolgálni. Ez volt kiolvasható a társulati ülésen elhangzottakból. Hisszük, legalábbis én hiszem, hogy a meghirdeteti: műsortervet valóra váltva, jó szórakozást nyújtva, magvas gondolatokat táplálva a nézőkbe, sikerül a színháznak a meghirdetett feladatot maradéktalanul elvégezni, s ha majd évadzáró társulati ülésre jövünk össze, gazdag eredményekről lehet számot .adni és a jövő évad elején nem új programot kell hirdetni, hanem az ez évben jól végzettet folytatni... A színház tagsága nagyrészt már munká hoz látott, ismerkedik feladataival. Én meg — oly sok évadnyitás, illetve színházi évad tapasztalatai alapján — őszinte érdeklődéssel várom, miként realizálódik majd a színpadon meg a színpad és a nézőtér kapcsolatában mindaz, amiről a nyitó ülésen szó esett... Benedek Miklós Holnap délután a képernyőn Van-e jó adórendszer? A címbeli kérdésre - Van-e jó adórendszer? - keresi a feleletet a Párbeszéd című köz- gazdasági ismeretterjesztő sorozat holnap, vasárnap 16.50-kor az első műsorban jelentkező hatodik folytatása, amelyben a két, már jól ismert bábfigura Tomanek Gábor és Harsányi Gábor hangját kölcsönvéve beszéli meg Kopátsy Sándor mondandóját ezzel az igen sokakat foglalkoztató kérdéssel kapcsolatban.
